2330
Ady Endre:
De ha mégis?
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.
Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.
Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Tarts meg engem igérő Multnak.
Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szivemmel, megbénultan,
Mégiscsak tegnapi embernek.
Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.
De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán odaadta,
A te tűrő, igaz kezeddel.
Mint Ady utolsó évei, a Csinszka-versek is nélkülöztek minden szenvedélyt. De legalább Ady mutatott némi emberi vonást. Ady a szajháktól összeszedett szifilisszel gyötrődött fiatal felesége mellett, aki az apukájától kapott mesés szépségű csucsai kastélyban ápolta a kiégett költőt.
Ez az elégia már halálához közel íródott, szinte végrendelet. Nélkülöz minden életkedvet, egyszerűség és egykedvűség jellemzi. Ezeket a Csinszka-verseket mind átjárja egy elengedő szomorúság, miközben kifejezéstelenek és gyerekritmusokra épülnek. Feltehetően ezzel az idegi, szellemi és lelkiállapottal Ady már csak erre volt képes. Viszont a magamutogatási igénye még az életvégen is akkora volt, hogy szívesen tárta szenvedéseit a nagy nyilvánosság elé.
Megjelenik a versben a boldogság elérhetetlensége, mivel a költő érzi, ahogy elhatalmasodik rajta a kór. Csinszkát kéri, hogy szeresse, tartsa őt, amíg megbékél a helyzettel.
A halál közeledtével Ady egyre jobban félt a haláltól és "társától" várt megtartó segítséget, akire szívesen rátestálta a terhet: „Próbáljunk mégis megmaradni”.
Lényegében a betegség gyötrelmei, fájdalmai kiáltanak ki a versből. A háborús képek és a fenyegető háborútól való félelemérzet hatásvadászat, ahogy az áldozatszerep is. Ady a saját nárcisztikus ördögi köreinek volt az áldozata. És tudjuk azt is, hogy Ady hajdan Párizsban volt "nagy magyar" és most az érintetlen és pazar, erdélyi (csucsai) kastélyban "szenvedett a háborútól".
