478
Ady Endre:
Hazamegyek a falumba
Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra.
Titkos hálóit értem szőtte
S hogyha leborulok előtte,
Bűneim elfelejti.
Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.
Mintha pendelyben látna ujra
S nem elnyűve és megsárgulva,
Látom, hogy mosolyog rám.
Majd szól: »Én gyermekem, pihenj el,
Békülj meg az én ős szivemmel
S borulj erős vállamra.«
Csicsítgat, csittít, csókol, altat
S szent, békés, falusi hatalmak
Ülnek majd a szivemre.
S mint kit az édesanyja vert meg,
Kisírt, szegény, elfáradt gyermek,
Úgy alszom el örökre.
- 1907 -
Az 1906-os betetőző nagy elvágyódás megíratta Adyval az "El a faluból" című menekülős verset, ami a szülőfalut szürke unalomba lefojtó mocsárnak ábrázolja, ahol az ember rettenetesen szenved. Eltemeti magát. Ady nagy kanyarokkal végül Párizsig menekült, ahol szintén ugyanolyan beteg, frusztrált nárcisztikus szexista, alkoholista másokon élősködő magának való kis beteg gyökér maradt, mint amilyen hazánkban volt, és elkezdték piszkálni. Besértődött és hazamenekült.
Ennek a fennkölt pillanatnak lehetünk akarva-akaratlan a tanúi, amikor olvassuk az 1907-es "Hazamegyek a falumba" című versét.
vers itt:
Már a cím is beszédes: amikor eljött a faluból, az egy senkiföldje volt Ady szemével, amikor hazamegy egyből "falumba" megy, máris magáénak érzi, sőt tárt karokkal várja a falu, hogy vigaszt nyújtson elveszett fiának és begyógyítsa az öntelt büszkeségén esett horzsolásokat.
A szürke és egyhangú falu, amit egy éve megtagadott, most hirtelen a költő befogadó támasza, sőt, szövetségese.
Mindkét versre jellemző, hogy túlérzelmes mint egy vallomás.
Azért, ha olvasunk a sorok között, elég hamar feltűnik, hogy itt minden Adyé, és minden Adyért van és Adyról szól. A falu szerepe az, hogy Ady visszaérkezve eljátszhassa a tékozló fiút. Valamibe be kellett csomagolni Ady aranyszobrát, amit maga készített saját magának.
Ha nyolcadikos vagy, akkor ne ezt írd, hanem azt, hogy a két versben a költő nagyon összetett lelke jelenik meg. Az elvágyódás és a hazaérkezés vágya egyszerre van jelen. Ez a kettősség, ez az ellentmondás Ady egész életén át érezhető volt. Egész költészetét átitatta. Ady egyszerre volt gyerek, aki sose nőtt föl és toporzékolt felszínes dolgokért, mint pia, szex, nők, mulatozás, estélyek forgataga.... és egyszerre volt elismertség után áhítozó költő.
Az egy évvel korábbi, másik falus vers:
