1444
Arany János
A rab gólya
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Tűnődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.
Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerités, négy magas fal:
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni átal.
Még az égre fölnézhetne,
Arra sincsen semmi kedve:
Szabad gólyák szállnak ottan
Jobb hazába;
De hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.
Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.
Őszi képet ölt a határ,
Nincsen rajta gólyamadár,
Egy van már csak: ő, az árva,
Mint az a rab,
Ki nem szabad,
Keskeny ketrecébe zárva.
Még a darvak hátra vannak,
Mennek ők is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja őket,
Mert tudja jól,
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költözőket.
Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!
Árva madár, gólya madár,
Sohse nő ki tollad, ne várd,
Soha többé, fagyos télig;
Mert, ha épen
Nő is szépen:
Rossz emberek elmetélik!
A gólya bármennyire is magyarságjelkép, ez a vers nem nemzetsirató, hanem önsors-értékelés.
A rab gólya Arany János maga, a verset önmagáról írta.
Ne feledjük, hogy Arany János elsősorban politikus volt. Illetve egy másik korban az lett volna, de az 1800-as évek elnyomott Magyarországán nem tudott igazán az lenni. Első megjelent írása is arról szól, hogy az országgyűlés valójában két alkalmatlan társaság vitája (az akkori liberálisoké és konzervatívoké) és ő elhatárolódik mindkettőtől. Ez a versben így jelenik meg:
"Tűnődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi."
Az, hogy nem egy madárról vagy a nemzetről szól a vers, abból is kiderül, hogy a gólya a "Szárnya mellé dugta orrát", ez egy egyértelmű utalás arra, hogy egy emberről szól a vers.
Az "árvaság" (még Petőfinél is) arra utal, hogy nincs más, vagy alig maradt valaki, aki még hittel kiállna a hazáért. És így nézve a vers éppen az ellenkezőjét jelenti, mint amit belemagyaráznak.
"S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik."
"a pálya nincs elzárva"... az életpálya, az irodalmi pálya, amit Arany egy szabad országban megélhetett volna.
"Még a darvak hátra vannak,
Mennek ők is, most akarnak"
... de Arany nem is figyel rájuk, "ismeri a költözőket". Nem azonosul velük, azért nem is gólyákról, hanem darvakról beszél.
"Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva !"
A megkuszált tollakból újra csak arra következtethetünk, hogy nem írhat szabadon, pedig hosszúak azok az írói tollak, volna még írnivaló bőven.... nem kopnak azok a tollak.
A "rossz emberek", akik a szárnyakat, a lehetőségeket elmetélik – a cenzúra.
A cenzúra metéli el a szárnyát... tehát veszi el a költő szabad írásjogát.
Visszavághatták a tollát a Habsburgok, el is tilthatták az írástól.
Minden valószínűség szerint Aranynak muszáj volt önmagáról ilyen stílusban írni és úgy feltüntetni a verset, mintha a nemzet temetése lenne.
A versben ki is mondja, hogy a tollát összekuszálták és a szárnyát majd újra elmetélik.
