3
Ez a ballada egy fordítás. Eredetileg Goethe írta, ő dolgozta össze egy skót népballada és egy Boccaccio adoma történetét.
A refrén, minden versszak utolsó sora: "Gyerek ezt hallgatja örömmel." azért került bele, mert Goethe szerint ez a líraiságot erősíti. A párbeszédes részeket pedig drámainak tartjuk.
Ballada az elűzött és visszatért grófról
Goethe
Oh, jöszte be, jó öreg énekesünk!
Itt lenn, a terembe', magunkra leszünk,
Zárjuk be retesszel a zárat.
Anyánk könyörög, s az atyánk odakünn
Farkasra vadász, tova fárad.
Mondj szép regedalt, oh de többször is ám,
Míg bétanulom kis öcsömmel;
Már rég epedünk zene s dalnok után.
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
A gyerekek nagy örömmel várják a történetmondó elbeszélését. Többször is meg akarják hallgatni, hogy meg tudják tanulni a történetet. (Az apa közben kint az erdőn farkasra vadászik, az anya otthon imádkozik.)
Valójában az öreg énekes egy öreg gróf, aki az emlékeit elevenítu fel, a saját történetét kezdi mesélni:
Irtózatos éjben, ölő hadon át,
Elhagyja a fénylakot, ősi honát,
Kincsét idejében elásta.
A gróf tova illan a kis kapun át,
Mit burkol ölébe' palástja?
Mit rejteget és viszen oly szaporán,
Hogy visszatekinteni sem mer?
Kis lánya szegény az, aludva karán. -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
A sűrű balladai homályban egy alak, egy gróf bújkál az éjszakában. Kincse már el van ásva, a karjában a kicsi lányát rejtegeti, így oson a fák alatt, az üldözői elől, akik meg akarják ölni.
Nos virrad; előtte a messze világ,
Szállást neki völgy, neki hűs bokor ád,
Enyhet falu népe, daláér'.
Így vándorol, így eped éveken át,
Szakálla alább meg alább ér;
Ám nő kebelén is a szende alak,
Vihar ellen védve köpennyel,
Nem fejtheti szebbé hercegi lak. -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
Világgá megy a gróf a kislánnyal. A bokor tövében alszanak, a falu népétől ételt kapnak énekmondásért. A gróf szakálla megnőtt, a kislány is felnőtt már.
A vihar ellen csak a köpenybe tudnak takarózni.
Év elhalad, évnek utána megyen,
Meghagyja, megadja magát a köpeny,
Nem is éri be termete teljét.
Néz apja reá, kire néznie menny!
Örömében nem leli helyét;
Oly gyönyörű, oly nemes a hajadon,
Fájárul a mag nem ütött el;
Oly kincs az apának e drága vagyon! -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
Évek teltek el, a köpeny is ronggyá foszlott már. A lány hasonlít az apjára, az arcán nemes vonások látszanak, az apa és lánya közt erős a szeretetkötelék. Az apa rajongva szereti a lányát.
S ím vágtat elő fejedelmi lovag,
Felnyúl a leány keze, vélve hogy ad,
Alamizsnát nem veszen észre,
Ám gyönge kacsója szorítva marad:
Ez kell nekem! üdvöm a kézre!
Ismerve - az ősz felel - égi becsét,
Mint hercegi nőd' emeld fel;
Ott a lovag elgyürüzé jegyesét -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
Jön egy lovag. A lány kinyújtja a kezét az aprópénzért, amit remél, de a lovag elkapja a kezét és nőjének akarja őt. Az apa (a gróf) azt mondja, hogy vedd feleségül a lányomat, legyen belőle hercegnő, és akkor viheted. Erre a lovag eljegyzi a lányt.
Megáldja a pap őket az ima helyén,
Vígan, szomorún is, a hölgy vele mén,
Szomorún, hogy vészi bucsúját.
Azóta ide s tova jár-kel a vén,
Örömében viseli búját.
Ilyen vala drága leányom, ilyen
Unokákat vártam idővel!
Oh! nappal is, éjjel is áldva szivem -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
A nemes feleségül veszi a lányt. A lánynak is és a grófnak is fáj az elválás, de gróf örül is, mert a lánya nemes családba került és azt reméli, hogy hamarosan nemes unokái is lesznek.
Megáldja a gyermekeket; de mi hang
Zörgetnek: atyánk jön! az ősz odavan!
Elrejteni őt hova tudjuk? -
Mit csábitod a gyereket, te bitang!
Fogjátok el, érckezü hajduk!
Börtön fenekére a tolakodót! -
Anyjok veszi észre, hamar kel,
Fut, nyájasan esdeni, szólani szót.
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
Az öreg gróf megáldja az unokáit, akiknek éppen meséli ezt a történetet, de a kicsik apja ekkor rájuk tör és gorombán nekiesik az öregnek. Nem tudja, hogy az öreg egy gróf, azt gondolja, hogy csak egy szegényember, ezért méltatlanul bánik vele és börtönbe akarja záratni.
Hajdú haboz, áll nemes arccal az ősz,
Gyermek s anya esd, ahogy esdeni győz;
A hercegi dölyf nyeli mérgét.
De asszonya kértire lázad a bősz,
Míg vad dühe feltöri kérgét:
Vesztemre vevélek el, utcai rongy!
Koldus te!... hanem hisz úgy kell!
Szennyet koronámra hoz ím e poronty -
Gyerek ezt nem hallja örömmel.
Az asszony (a gróf lánya) és a kicsik is esdekelve kérik az apát, hogy ne bántsa az öreget, de az apa azt mondja, hogy az csak egy koldus és már a családját szidalmazza.
Még áll, diadalmasan áll az öreg,
Döbbenve hanyatlik a szolgasereg,
A férj dühe dúl - kire töltse?
Átkos vala nászom, a kéjteli reg,
Viráginak itt a gyümölcse!
Nem pótol - igaz - nevelés soha fajt,
Nemes érzet jár csak a nemmel,
Koldús anya szűlt ime koldusi rajt -
Gyerek ezt nem hallja örömmel.
Az apa szinte megtagadja már a gyerekeit... azt mondja, hogy az anyjuk koldus, úgyhogy a gyerekek is azok.
És el ha taszít apa, férj ha elűz,
Széttépi vadúl, ami együve fűz:
Oh jertek az őshöz, apához!
A koldus, az agg, a mezítelen ősz
Még fel bir emelni magához.
E vár az enyím! Te raboltad el azt,
Fajod űzte ki gyilkos elemmel;
Itt rá a pecsét, a királyi malaszt! -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
Ekkor azonban az öreg gróf magához hívja az unokáit és leleplezi magát. Az öreg elmondja, hogy ez az ő vára, csak a mostani várlakó ősei elrabolták tőle és elűzték őt, de királyi pecsétes papírral tudja bizonyítani, hogy az ő vára.
Már jogszerű fejdelem űli a trónt,
Ő vissza hivének ad ősi vagyont,
Feltörhetem a kincs zárát.
Hagyján, fiam! így szeliden ipa mond:
Urunk kegyelem-szava vár rád.
Mind jóra üt ez ki; feledjük a bajt!
Ma szerencsénk csillaga tűnt fel,
Nőd grófi leány, szüle hercegi fajt -
Gyerek ezt hallgatja örömmel.
Már igazságos uralkodó van, ezért visszakapják az ősi vagyont. Az asszony grófkisasszony, ő is nemes, ezért minden unoka is nemes, anyjuk-apjuk nemes.
Így aztán az öreg gróf visszaszerezte a vagyont és a címet a családjának, a lányának és az unokáinak.
(Azért hiányzik a végén a jól megszokott arany-féle trancsír és drámai bukás, mert ez egy Goethe ballada fordítása.
