1612
La Fontaine: A két kecske
Egymással szemben két magas hegy áll.
Köztük folyó. Vadul rohan az ár.
A víz felett
híd nem vezet,
csupán egy vékony deszkaszál.
A két hegyen egy-egy kecske lakott.
Mind a kettő elhatározta, hogy
világot látni indul, s legelőször
széttekint a túlnani hegytetőről.
A szándékot gyorsan követte tett,
és a két kecske fölkerekedett.
Az egyik léptet keletről nyugatnak,
a másik nyugatról keletre baktat,
ki-ki a hegyről lefelé,
ügetnek a folyó felé,
s mert a víztől egyformán messze laktak,
egyszerre értek a partra. A zajló
hullám fölött a palló,
olyan keskeny, hogy rajta éppen egy
kecske ha óvatosan átmehet.
Csakhogy ők ketten vannak! Ám ha kecske
tervét egyszer fejébe vette,
szándékához makacsul hű marad,
s véghezviszi, ha törik, ha szakad.
Állnak tehát. Egyik a deszkaszál-híd
egyik végén, másik végén a másik,
méregetik egymást olyan
haragosan,
hogy látni való: egyikük se tágít.
Ez lép egyet hídra. Lép az is.
Döng a deszka. Örvénylik lent a víz.
Találkoznak középütt. Összecsattan
a két homlok, és szinte ugyanabban
a pillanatban
két csobbanás is hallatszik: ahogy
elnyelik őket a habok.
La Fontaine: A két kecske
a vers:
Arról szól, hogy két önelégült kecske egyszerre ér egy pallóhoz, nem tudják kikerülni egymást és egyikük sem hajlandó előreengedni a másikat, ezért csökönyösségükben mindketten odavesznek, amikor a palló eltörik és a folyóba esnek.
A jó megoldás az együttműködés lenne, de ez nyilván nem várható el a csökönyös kecskéktől.
Mit tegyenek?
