589
Egy öreg halász-házaspár egyetlen fia volt Urasima Taro. Egy nap a fiú hálójába beleakadt egy kis teknős, amelyik az életéért könyörgött. Azt ígérte, hogy egy nap meghálálja, ha szabadon engedi a fiú. Urasima Taro ezért elengedte a teknőst.
Telt-múlt az idő és egy nap Urasima Taro a halászcsónakjával hatalmas viharba került. A csónak kettétört, és Urasima Taro az életéért küzdött a tengerben. A teknős ekkor már nagy volt és örömmel segített Urasima Taronak. A hátára vette és a legszebb óceáni vidékeket mutatta meg neki, a víz alatti világ csodáit járta be vele. Három éjjel és három nap mentek, míg egy csodaszép üvegpalotához értek, a sós vízi Isten kastélyához. Itt Otohime hercegnő látta meg elsőként Urasima Tarot, és rögtön beleszeretett. Megkérte őt, hogy maradjon vele a palotában, mert örök ifjúság várja. Urasima Taro a palotában maradt és boldogan éltek.
Telt-múlt az idő, egyszer elfogta Urasima Tarot a honvágy. Azt kérte, hadd menjen vissza a szüleihez egyetlen egyszer. A hercegnő fájó szívvel engedte el, mert tudta, hogy nem látja viszont többé. Adott Urasima Taronak egy dobozkát, és azt mondta neki, hogy nem nyithatja ki, ha vissza akar térni őhozzá.
A teknős máris elvitte Urasima Tarot a szülőfalujába, de ott már minden megváltozott. Urasima Taro csak a szülei sírját találta meg, mert közben eltelt háromszáz év. Hosszan töprengett Urasima Taro, hogy mitévő legyen. Azt remélte, hogy a dobozka talán visszarepíti őt háromszáz évvel ezelőttre és viszontláthatja a szeretteit vagy visszafordíthat mindent... ezért kinyitotta dobozt.
Abban a pillanatban azonban a keze ráncos lett, és a teste meggörnyedt. Urasima Taro sietett a patakhoz, hogy megnézze magát a víztükörben, és onnan egy vénséges vénember nézett vissza. Urasima Taro a partra ment és hívta a teknőst... mindhiába. Sokáig szólongatta, míg végül beletörődött a megmásíthatatlanba.
Lassan körégyűltek az emberek, és Urasima Taro elmesélte nekik az életét. Verseket és dalokat írt az óceáni életéről és a szerelméről.
Dalai tették őt halhatatlanná.
