4259
Babits Mihály:
Cigány a siralomházban
Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.
Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.
Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.
Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.
És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört -
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.
Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!
Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?
A cigány a művész metaforája, a siralomház pedig az a hely, ahol a zenész cigány az utolsó napját tölti a kivégzés előtt.
(A vers visszautal Vörösmarty A vén cigány és Gondolatok a könyvtárban című versére.)
A vers a költői szerepek változásáról és fejlődéséről szól, mely valamelyest a társadalmi problémákat és sokkal inkább Babits stílus-hóbortjait tükrözi.
A költő a vers első versszakaiban visszatekint a hajdani eszményeire és nézőpontjaira, a költői hangjára.
A vers kezdetben még tervezett és sokat formálgatott teremtmény, mint Isten bogarai... később harsogó mint a trombita, amivel élete közepén Babits a háború ellen harsogta a verseit... és végül a millió szegény szerencsétlen cél nélküli emberrel együttérző, könnyekkel teli halkuló hangú versek következnek, amit Babits a gyötrő könnyekhez hasonlít, ami a bánattal folyik el.
A vers a nagy gazdasági világválság idején íródott, amiben Babits rengeteg nyomorgó embert látott a városban, hiszen a pénz elértéktelenedett és a városban élő embereknek se túlélési tudásuk, se tartalékuk nem volt. A kunyhókban és társasházak kis lakásaiban, mint gyufás skatulyában (gyufásdobozban) éhen-fázva kucorgó embereket szánja a költő, akik valójában a politikai játszmák áldozatai. Ezek a társadalom alsó rétegeinek emberei, akik jó eséllyel sosem ismerik meg a jólétet csak a kiszolgáltatottságot és a nyomort. "Szomorú világ ez", aminek a legfájóbb pontján talán legjobb átlépni az erkély korlátján, vagyis a legszegényebbek megoldása a saját nyomorukra az öngyilkosság.
Babits a vers végén elhesegeti Isten rovarait vagyis dédelgetett és formálgatott kis költeményeit, és a trombitaszót is kevesli, mert nem kelti fel a holtakat, vagyis nem elég hatásosak. De az életvégi nyafogást elégségesnek találja (mint Vörösmarty A vén cigányban), ahogyan a nyomorultakkal valóvégtelen együttérzéséről is biztosítja az olvasót (mint Vörösmarty a Gondolatok a könyvtárban című versében).
Az arisztokrata Babits jóllakottan, a meleg szobában verset írogatva érzett együtt a legnyomorultabbakkal és ösztönzi az olvasót is az együttérzésre.
