1255
A vers a kései reneszánsz idején íródott. Az ország három részre szakadt, és a keresztény hit is meggyengült a világi gondolkodás miatt. A vers ezt a zilált bizonytalanságot tükrözi. Nyugalomért, lelki békéért fohászkodik, lemondással, beletörődéssel.
Adj már csendességet...
1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!
Rögtön egy szenvedélyes, zaklatott kéréssel fordul Istenhez a költő.
2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!
Az első két versszak a könyörgésé. Élete vége felé a költő, mivel nem találta meg az evilági boldogságot, már csak a túlvilági megbékélésben bízik. Az első két versszakban könyörög és bűnei megbocsátásában bízik. A "már" s az "immár" jelzik, hogy a költő régóta keresi a lelki békét. Az igék sürgetést és gyötrődést fejeznek ki ("ódd", "hidd", "őrizd", "ne hadd"...).
3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!
Elkezdődik az érvelés. Jézus mártírhalálára és az isteni irgalomra utal.
4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.
Nem biztos azonban abban, hogy bűnbocsánatot nyerhet.
5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?
Az 5. strófa a vers középpontja, két kérdés Istenhez, melyekben maximálisra fokozódik a kétely, hogy nyerhet-e feloldozást és megnyugvást a költő (lírai én).
6 Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerint,
Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyessen hitem szerint,
Rögtön meg is nyugtatja magát: "nem kell kételkednem". Látszólag a költő hisz benne, hogy az Isten teljesíti a kérését: "Megadod kedvessen".
7 Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;
A könyörgés bensőségesebb hangvétellel tér vissza.
8 Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
Az utolsó két sor a lélek megszabadulásáról beszél. A költő hiszi a bűnbocsánatot és a megnyugvást.
Balassi nótamegjelölés nélküli verseinek egyike. A rím és szerkezet már annyira tiszta zeneiséget hordoz, hogy nem szükséges dallamra énekelni, versként is teljes.
A verset az istenes énekekhez sorolják, valójában egy könyörgő zsoltár. Formailag is a középkori zsoltárok felépítését tükrözi (könyörgés – érvelés – könyörgés).
Míg a költő épp a földi élet rendezetlenségén háborog, a vers reneszánsz módon a tökéletességig rendezett.
A versben a különböző mondatformák (kijelentő, felszólító, óhajtó mondatok) váltakozása fokozza a zaklatott hullámzást.
A vers végére a feszültség feloldódik, a zaklatottság elsimul.
