2624
A verset Balassi élete szerelméhez, a férjezett Losonczy Annához írta. A Júlia megszólítás, az álnév adása reneszánsz sajátosság. Balassi tíz éve udvarolt Annának, amikor Anna megözvegyült, de a nő a kicsapongó életet élő költő közeledését (és későbbi házassági ajánlatát) ekkor már hidegen elutasította.
A Balassa-kódexben találták a verset, ahol – téma szerint csoportosítva – a Júlia-ciklushoz tartozik. Balassi egy olyan elbeszélői keretbe helyezte a verset, melyben egy zabolátlan ifjú, Credulus találkozik váratlanul Júliával, akibe azonnal beleszeret.
A reneszánsz szerelmi költészet jellemző vonása, hogy nem egy hús-vér nő jelenik meg a versben, hanem egy eszménykép. A vers nem is a nőt ábrázolja, hanem a költő (a lírai én, az ifjú) érzéseit.
Műfaja dal.
Virágének motívum, hogy a költő virághoz hasonlítja szerelmét, ihlető múzsáját.
A vers hangulata áhítatos, elragadtatott, himnuszszerű.
Hogy Júliára talála, így köszöne néki
(az török "Gerekmez bu dünya sensiz" nótájára)
1 Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!
A nóta megjelölés azt jelzi, hogy a kor szokása szerint Balassi egy nóta dallamára írta a versét.
A teljes költeményre jellemző a zeneiség, ami kiemelten reneszánsz vonás. Például az alliterációk (=a szókezdő mássalhangzók összecsengése-egyezése): "nálad nélkül", "szép szerelmem." Emeli a zeneiséget a szóbelseji hangok összecsengése:"nálad nélkül, szép szerelmem.
A költő (lírai én) azért köszönti Júliát "egészséggel", mert akkoriban ez volt az alapvető üdvözlési forma.
2 Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.
3 Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!
Megjelennek az érzelmi élet képei ("kívánság", "boldogság") és népi motívumok("piros rózsa", "viola")... mind-mind a teljes érzelmi elragadtatottságot mutatják. A vers telis-tele van metaforákkal (boldogság, áldomás, rózsa, viola, palota... sok mindennek nevezi szíve hölgyét.
A sokszor fokozott és túlzó jelzős szerkezetek sorolása túláradó érzelmekre utal.
4 Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!
Itt már a fényhez hasonlítja imádott hölgyét.
5 Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!
A megszólítások felsorolása (= halmozás) már nem is fokozható, végül "fejedelemnek" szólítja Júliát a költő, utalva rá, ahogy ez a szerelem teljesen hatalmába kerítette. De egyben utalhat az elérhetetlenségre is.
Az "idvöz légy" köszöntés már himnikus, himnuszba való, vallásos áhítattal átitatott.
6 Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.
A "térdet-fejet hajték" lovagköltészeti motívum: lovagi módon viselkedik a szíve hölgyével.
Júlia fölényes, hideg mosolya szintén az elérhetetlenségre, megközelíthetetlenségre utal.
A költő elbeszélő múltban írta versét, tehát egy megtörtént, átélt találkozásról lehet szó, melyben ő nagy szenvedéllyel porig alázkodott és a nő egy hideg mosollyal jelezte, hogy nem kívánatos érzésekkel közelít felé.
A vers bokorrímekben íródott (rímképlete: a a a a).
