420
Röviden itt:
Camus - Közöny című kisregénye röviden
OLVASÓAPLÓ, részletes tartalom:
ELSŐ RÉSZ
1.
A főhős, Meursault (francia férfinév, nagyjából úgy ejtendő, hogy mörszol) a történet elmesélője értesül, hogy az anyja meghalt a "marengói menhelyen" (= a marengói idős otthonban), ahol az utóbbi években lakott. Meursault elkérte magát két napra a főnökétől, kölcsönkért egy fekete nyakkendőt és utazott a temetésre. Nem igazán érzett semmit... "a kocsi rázásától és az ég kibírhatatlan ragyogásától" elszunnyadt. Az idős otthon igazgatója már várta. Már intézkedett az egyházi temetésről, mert a többi lakó úgy tudta, hogy egyházi temetést akar. A mama már a hullaházban volt, Meursault odament. Nem akarta, hogy felnyissák a koporsót. Megnyugodott amiatt, hogy a forró időjárás miatt itt nincs idő napokig gyászolni és virrasztani, másnap délelőtt temetés. Egy tejeskávé közben megint bealudt... ólomlábakon járnak a percek, sem kinn, sem benn Meursault-ban nem mozdul semmi. Közben megérkeztek az elhunyt társai az otthonból. Fogatlan öregek, befordult ajakkal. Leültek szemben. Az egyik öregasszony " dadogott is valamit, s csak sírt egyformán, szabályosan." Az öregek lassan bealudtak virrasztás közben és reggel az egyikük köhögése ébresztett mindenkit. Sorban megszorították Meursault kezét és mentek.
A napsütéses délelőtt Meursault vágyakozva nézte Marengó hívogató dombjait, de a halott miatt nem volt illendő kirándulni.
Közeledett a temetés, amin a mama legjobb barátja, szinte férje, Thomas Pérez is ott volt az otthonból, de más lakók nem.
Megérkezett a pap, aki Fiamnak szólította Meursault-t.
"Az ég már tele volt napfénnyel. Éreztük a súlyát a földön" - így indult a temetési menet. Pérez kissé lemaradt, sántított, de keresztülvágott a mezőn, hogy beérje a menetet. "Az idegességtől és a bánattól is kövér könnyek csurogtak az arcán. Csakhogy a ráncai miatt sehogy sem tudtak lefolyni. Szétáradtak, összefolytak, s egész nedves réteget formáltak ezen a pusztuló arcon."
Meursault teljes közönnyel végigvárta a temetési szertartást és nem emlékszik belőle semmire, csak utána, ahogy írja:
"az örömömre, mikor az autóbusz befutott Algír fénykoszorújába"
Hazatért és kipihente ezt a kellemetlen, nyomasztó és képmutató temetést.
2.
Másnap szombat volt, ezért Meursault fürödni ment, hogy lemossa magáról ezt a kellemetlen élményt. Az uszodában egy régi ismerősével is összefutott, Marie Cardonával, aki korábban tetszett neki. A lány egy vízen úszó bójára feküdt, Meursault pedig az ölébe hajtotta a fejét és nézte az eget. Aztán úsztak, flörtöltek és estére mozit beszéltek meg. Amikor öltözködtek, a lány megkérdezte, hogy Meursault miért vesz fekete nyakkendőt. Talán gyászol? Igen, tegnap halt meg anyu... a lány ettől hátrahőkölt.
Végül megvolt a mozi és Marie Meursault-lal töltötte az éjszakát. Reggelre viszont lelépett és Meursault a párnákba bújt átvészelni az unalmasnak ígérkező napot. Amikor felkelt, még a pékségig se ment le, csak otthon evett egy kis tojást és nézte az üres szobákat. Amíg az anyja ott lakott, nem tűnt ilyen üresnek ez a ház.
Meursault kiült az erkélyére és onnan nézte, amint az emberek vidáman hömpölyögnek az utcán.... egy-egy lány felintegetett Meursault-nak.
"A lámpák alatt felderengett az utcák nedves kövezete, s a villamosok visszfénye szabályos időközökben villant végig a nők ragyogó hajzatán, egy-egy mosolyon vagy karperecen."
A konyhában állva megfőzött egy adag makarónit és megette. És azt gondolta: "no hál’ istennek egy vasárnappal kevesebb... alapjában véve nincsen semmi változás."
3.
Meursault egy irodában dolgozott, "üzleti leveleket intézett", aktatologató. Amikor az unott főnöke megkérdezte, hogy mennyi idős volt az elhunyt, Meursault kicsit zavarba jön, mert nem fogalma sem volt. "Hatvanas" - mondta.
Később már Emanuellel kergetőzik (aki valszeg fiú), a rakpartra is lemennek, ahol felugranak egy teherautóra és elvitetik magukat Céleste-hez a vendéglőbe. ("Céleste ott volt a nagy hasával, kötényével és fehér bajuszával.") Beteg egy franciák ezek.
Meursault evett, ivott, hazament. A lépcsőházban szembe jött Salamanó és a kutyája, amelyiket 8 éve veri. Meursault némi szánalmat érez, de nem tesz semmit, ahogyan más sem. Raymond Sintès, a másik szomszéd, akit Meursault nem kerül, undorodik Salamanótól.
"Raymond Sintès alacsony termetű, széles vállú, és az orra olyan, mint az ökölvívóké. Mindig gondosan öltözködik." Raktárosnak mondja magát, de valószínűleg strici. Egy nap áthívta vacsorára Meursault-t és megkérdezte, hogy akar-e a "pajtása" lenni. Meursault nem tiltakozott és meghallgatta Raymond történetét a sérült kezről, mely be volt kötve. Verekedett valakivel. Azt is mondta, hogy a barátnője, akit jól tartott, megcsalta őt. Nem tudta megmondani, hogy honnan van a két karperece.Raymond kirúgta a lányt, de előbb még megverte. Most pedig szeretné egy levéllel visszaédesgetni, hogy szembeköpje és újra kirúgja, de sajnos nem tud fogalmazni, ezért kéri Meursault segítségét. Meursault -t nem kavarja fel az ügy és szívesen segít, hiszen jól fogalmaz. A levél címzettje a neve alapján arab származású volt. Raymond kétszer is felolvastatta vele és tetszett neki. Azt mondta Meursault-nak:
"– Most aztán igazi jó pajtás vagy."- és azt is mondta, hogy " A férfiak mindig megértik egymást. "
Boroztak, cigiztek és Meursault hazament.
4.
Raymond feladta a levelet.
Meursault moziba ment Emenuellel, akinek el kellett magyarázni a filmet. És találkozott Merie-vel, akivel strandra mentek, csókolóztak és alig bírták ki szex nélkül hazáig.
Reggel Meursault leszaladt a boltba és visszafelé hallotta, hogy Raymond vitatkozik a lakásában egy nővel.
Amikor visszaért, Marie Meursault pizsamájában volt és megkérdezte, hogy szereti-e. Meursault azt mondta, hogy nem, ettől Marie elszomorodott.
Beszűrődött Raymondék vitája. Hallatszott, egy tompa puffanás és a lány hangosan felsírt. Egy szomszéd rendőrt hívott. Amikor Raymond ajtót nyitott, a rendőr ráparancsolt, hogy vegye ki a szájából a cigarettát. Raymond nem vette ki, ezért a rendőr pofonvágta és a cigaretta elrepült.
A lány nagyon sírt és elmondta, hogy Raymond megverte. A rendőr aztán távozott, de Raymond tudta, hogy feljelentésre számíthat, ezért megkérte Meursault-t, hogy legyen a tanuja, és mondja azt, hogy a lány megsértette őt. Meursault ebbe belement.
Raymond nagyon örült, hogy sikerült megbüntetnie a lányt. Örömében elvitte Meursault-t biliárdozni és jól érezték magukat.
Amikor hazamentek, Salamanó a kapuban téblábolt, a kutya végre megszökött tőle. Salamanó aggódott, hogy a sintérek elkapják a kutyát és megölik.. előbb szitkozódott, de aztán aggódott a kutyáért.
Meursault hallotta, hogy az öreg éjjel forgolódik és sír. Meursault az anyjára gondolt.
5.
Raymond a munkahelyén hívta fel Meursault-t, hogy egy ismerőse nyaralójába hívta bulizni és elmondta, hogy "Egész nap követte egy csoport arab, s köztük régi szeretőjének a bátyja."
A fönök odalépett Meursault-hoz és megkérdezte, hogy volna-e kedve Párizsba menni, ha ott is létrehozna egy irodát.
"az ember élete úgysem változik, egyik élet olyan, mint a másik" - mondta Meursault. A főnökének nem tetszett, hogy nincs benne becsvágy.
Este Marie megkérdezte Meursault-t, hogy elvenné-e feleségül. Meursault azt mondta, hogy neki mindegy, elveszi, ha a lány akarja, de továbbra sem szereti. Marie hozzá akart menni Meursault-hoz és Párizsba utazni vele.
Meursault Celeste-nél vacsorázott és egy fura fiatal nőt figyelt a vendéglőben. Később még követte is egy ideig, de aztán szem elől tévesztette.
Este Salamano kopogott be hozzá, a kutyáról beszélgettek. Salamano azt mondta, biztos Meursault-nak is hiányzik az édesanyja, de Meursault nem érzett semmit. Salamano azt mondta, hogy az emberek a kerületben elítélik Meursault-t, amiért menhelyre vitette az anyát. Meursault azt mondta, hogy neki nem volt pénze ápolónőt fogadni mellé.
"Először, mióta ismerem, kezet nyújtott félénk mozdulattal, s éreztem bőrének a pikkelyeit."
6.
Aznap Meursault nehezen kelt, Marieval indultak el. Közben találkoztak Raymonddal. Előző nap hazudta Meursault a rendőrségen azt, hogy az arab lány megsértette Raymondot. A bíróság ezért nem marasztalta el a selyemfiút.
Az utcán egy csapat arab követte őket a szemével, Raymond megijedt, de buszra szálltak és úgy mentek Raymond barátjához, Massonhoz.
A tenger vakító volt. (Meursault mindig vakítónak látta a fényt, ha parázott. És gyűlöletig felzaklatta a vakító fény.)
Megérkeztek Massonhoz és lementek fürödni. Hamar kettesben maradt Meursault és Marie a tengernél, flörtöltek, teljes összhangban voltak.
Masson hívta őket ebédelni..."az ebéd ideje az az idő, mikor megéhezünk."
A férfiak kimentek a partra sétálni, a nők mosogattak.
"A napfény a tengeren szinte már tűrhetetlenül ragyogott."
A parton két arab közeledett Rymond és Meursault felé. Raymond tudta, hogy az egyik az összevert lány bátyja. Követték őket a partra. Egyre csökkent közöttük a távolság. Raymond azt mondta, hogy ő vállalja a lány bátyját Mansonra bízza a másikat. Meursault nézte a verekedést, kés is előkerült és Raymondot rendesen összevagdosták, aztán a két arab lelépett. Visszamentek a házhoz, Raymondnak orvos kellett. Bekötözték és Raymond idegesen lement a partra cigizni. Nem akart társaságot, de Meursault utánament.
A partszakasz végén összetalálkoztak a két arabbal. Raymond a revolveréért nyúlt. Meursault azonban elkérte tőle. Azt mondta:
" - Verekedj vele férfi módra, s add ide a revolvert. Ha a másik közbelép, vagy ha előhúzza a kését, akkor én majd kikészítem."
A verekedés elmaradt. Nézték egymást, aztán elmentek két irányba.
Később Meursault újra kiment a partra. A fény újra gyilkos módon ránehezedett: "Mindenütt s megint ugyanaz a bíborszínű harsogás... megfeszítettem egész lényem, hogy legyőzzem a napot és ezt a homályos részegséget, amelyet egyre rám zúdított. " - gondolta.
Volt ott a sziklák mögött egy kis hűs forrás... Meursault oda igyekezett az árnyékba, távol a napfénytől és nők könnyeitől. Meursault meglátta késes arabot (a megvert lány bátyját). Egyedül volt, a parton feküdt és jelzésképp megvillantotta a kés pengéjét. Meursault továbbment... sőt kibiztosította a fegyvert és mikor odaért letlőtte a férfit.
"s akkor kezdődött el minden abban a száraz, süketítő zajban. Leráztam magamról a napot és egyben a verítéket. Megértettem, hogy leromboltam az egész nap egyensúlyát s egy fürdő kivételes csendjét, ahol pedig boldog voltam. Akkor még négyszer egymás után lőttem egy már mozdulatlan testre, s a golyók úgy belemélyedtek, hogy még a nyomuk se látszott. Olyan volt ez, mintha csak kopogtam volna, röviden, négyszer, balsorsomnak ajtaján."
MÁSODIK RÉSZ
1.
Meursault nem választott védőügyvédet, ezért kirendeltek neki egy kezdőt. Többször kihallgatták és már a vizsgálóbírót is egész megkedvelte, néha azon kapta magát, hogy kezet nyújtana neki, de azt nem lehet, hiszen ő egy gyilkos.
Az ügyvéd elmondta, hogy tudomásuk van róla, hogy nem volt szomorú az anyja temetésén, bár jobban szerette volna, ha inkább életben marad. Az ügyvéd azt javasolta, hogy mondja azt, hogy a temetés napján uralkodott a természetes érzelmein.
Meursault nem akart hazudni. Igyekezett rokonszenvesnek tűnni, de a vizsgálóbíró következő kihallgatására az ügyvéd nem ment el, hogy képviselje.
"Délután két óra volt, s az irodája ezúttal telítve volt napfénnyel, amelyet alig tompított a fátyolfüggöny."
Meursault újra elmondta az eseményeket Raymondtól az öt lövésig, és untatta az egész. A vizsgálóbíró nem értette, hogy miért lőtt még négyszer a holttestbe. Aztán egy feszületet emelt fel és azt mondta, hogy hisz benne, hogy az Úristen megbocsát mindenkinek,, aki bűnbánatot gyakorol. Meursault azt mondta, nem hisz Istenben. A vizsgálóbíró kikelt magából: dehát mindenki hisz Istenben, különben az élete értelmetlen lenne.
"Azt akarja – kiáltott fel –, hogy értelmetlen legyen az életem?"
Meursault forróságot érzett mint mindig, amikor szabadulna a helyzetből. A vizsgálóbíró pátosszal teli előadást tartott a kereszttel a kezében, de Meursault nem hazudta azt, hogy hívő lett. És megmondta, hogy megbánás helyett csak bosszankodást érez.
Meursault-t újra és újra kihallgatták, már tizenegy hónapja tartott a vallatás. A vizsgálóbíró egyre ellenségesebb volt és már úgy köszönt el:
"– No, mára elég, Antikrisztus úr!"
2.
Marie egyszer tudta meglátogatni, azután nem engedték mondván, hogy nem Meursault felesége. A cella lett az otthona és megállt az idő. Egy új többemberes cellába került arabok közé. Gyékény volt a fekhelye, aminek a behajtott vége volt a párna. Marie-t messziről láthatta csak kiabálniuk kellett egymás felé, ahogyan a többieknek is.
Marie mondta, hogy várni fogja és hozzámegy. Amikor búcsúztak, Marie "ott állt mozdulatlanul, arcával a rácshoz tapadva, ugyanazzal a megkínzott és vonagló mosollyal."
Meursault-nak "csak rabgondolatai voltak. Várta a mindennapi sétát a börtön udvarán vagy pedig az ügyvéd látogatását."
Várta az ügyvéd furcsa nyakkendőit, mint ahogy várta volna a szabad ég alatt a madarak húzását.
Az anyja egyik kedvenc mondatára gondolt: "Van, aki nálam is szerencsétlenebb".
Meursault unalmát a szexuális vágy váltotta fel... a cellát lassan megtöltötték a nők arcai. Meursault nehezen viselte, hogy megfosztották mindenétől, (a cigarettájától is)... lassan megértette, hogy az a büntetése, hogy elvesztette a szabadságát. Újra és újra felidézte az emlékeit és egyre részeletesebben gondolta végig.
"Akkor végre megértettem, hogy egy ember, aki csak egyetlenegy napig élt, száz évig is élhetne, s nem unatkoznék a börtönében."
A börtönben "a napok egészen egymásba áradnak. Nevüket is elvesztik. Csak ez a két szó: tegnap vagy holnap jelentett még valamit."
Már öt napja volt ott, de ő mindet egyformának érezte. Amikor megnézte magát a csajkájában, észrevette, hogy nem tud nevetni.
A cellában rájött, hogy nem történik vele semmi és nincs a világról benyomása. A saját hangját hallja egész nap... magában beszél.
3.
Másnap Meursault-t "rabszállító kocsiban elvitték a törvényszékre." Nem félt, inkább érdekesnek találta, hiszen még eddig nem volt alkalma részt venni egy tárgyaláson. Az ott tolongó újságírók azonban nem erre a perre voltak kíváncsiak, hanem az apagyilkos perére, ami az övé után jött.
Meursault hamarosan viszontláthatta régi ismerőseit és ez jó érzéssel töltötte el. Bejött a menhely igazgatója és kapusa, az öreg Thomas Pérez, Raymond, Masson, Salamano és Marie, és Céleste.
A tanúk elmondták, hogy Meursault nem nézte meg a halottat, nem imádkozott és azt sem tudta, hogy az anyja hány éves. Dohányzott, tejeskávét ivott és a virrasztás alatt bealudt, bűnös.
A védelem egyetlen tanúját, Celeste-t nem hallgatták végig és ő szomorú szemekkel nézett Meursault-ra, aki életében először érezte úgy, hogy meg akar ölelni valakit.
Marie-t is kikérdezte az ügyész, azután azt mondta:
" – Esküdt urak, ez az ember anyja halála másnapján fürödni ment, viszonyt kezdett, s nevetni tudott egy komikus filmen."
Marie erre elsírta magát, hogy nem így történt és kényszerítették erre a vallomásra, de ekkor kivezették a teremből. Masson hiába mondta, hogy derék ember és Salamano meg azt, hogy együttérzett a kutyával... rájuk már nem figyelt senki.
Továbbánem vetett jó fényt Meursaultra, hogy barátja a "szintén erőszakos" Raymond nevű stricinek.
Lényegében a döntés már megszületett.
A tárgyalást felfüggesztették.
Újra csend lett Meursault körül. Ahogy vitte a rabszállító, meglátta a nyári est színét és illatát. "egy szeretett városnak valamennyi meghitt zaját", átélt egy elégedett órát.
4.
Meursault értette, hogy a védő is bűnösnek találja, csak mentségeket keres és a vád is bűnösnek találja, csak mentségek nélkül. Őt nem hagyták beszélni. Az ügyész nem közönyről vagy érzéketlenségről beszélt, hanem elvetemültségről.
Meursault szerettem volna megmagyarázni, hogy igazán sohase sajnált még semmit sem... de erre nem volt lehetősége.
Az ügyész azt mondta, hogy a képzelet is megborzad az ilyen szörnyűségtől.
Az apagyilkosság sem kelthet benne mélyebb irtózatot, mint az Meursault közönyössége, "a közönyével ő erkölcsi gyilkosa tulajdon édesanyjának". Meursault nem is igazán tudott érvelni a gyilkosság mellett, azt mondta "az egész a nap miatt volt". A teremben ezen nevettek.
A védőügyvéd a vallomások alapján becsületes, rendes, fáradhatatlan munkásnak, hű és megbízható alkalmazottnak ábrázolta Meursault-t, aki együtt érez mások nyomorúságával. Mintafiúnak, aki a menhelyre is azért vitette az anyját, hogy ott megkapjon mindent, amire szüksége van.
A védő arra kérte "az esküdteket, hogy ne küldjenek a halálba egy becsületes, dolgos embert egyetlen perc őrülete miatt".
Marie mosolyogva Meursault felé intett, de az ő szíve zárva maradt és nem tudott felelni a mosolyára.
A hosszú várakozás után ítélethirdetés következett.
Az elnök azt mondta furcsa fogalmazásban, hogy a francia nép nevében Meursault-nak fejét veszik egy köztéren. Meursault most először látott tiszteletet az emberek arcán.
Meursault -nak nem volt mondanivalója, elvezették.
5.
Meursault már harmadszorra nem fogadta a papot, mert nem volt miért.
Új cellát kapott. Olyat, ahonnan csak az eget látta.... ahonnan nézte "az ég arcán a színek lassú hervadását, amely a nappaltól az éjhez vezet."
A védőügyvéd azt mondta, hogy fellebbez. Meursault két dologra gondolt szüntelen: a hajnalra és a fellebbezésére.
Vajon van-e módja szabadulni ebből a helyzetből?
Az apjára gondolt. Semmit sem tudott róla, csak, hogy "egyszer elment végignézni egy rablógyilkos kivégzését" Utána az apja egész nap rosszul volt. Ez Meursault-t korábban undorral töltötte el, de most úgy érezte, hogy van benne valami nagyon felemelő, hogy valakit kivégeznek, ő pedig tovább élhet. Azt gondolta:
"Ha valaha kijutnék ebből a mostani börtönömből, minden kivégzést végignéznék. .. hogyha holmi néző lehetek, s utána nyugodtan rókázhatok.. e gondolattól valami mérgezett öröm áradt el bennem, a szívem körül."
(Ez az élmény Camus életéből való. Az apját 1 éves korában vesztette el és ez volt az egyetlen konkrét infója róla, hogy elment megnézni egy kivégzést és sose dolgozta fel, amit látott.)
Meursault ezután a kivégzés meghiúsulására gondolt.. De "az embert igen nagy pontossággal küldik át a másvilágra".
Meursault ettől kezdve minden éjjel a reggelt várta, a napfény első felszabadító sugarait, melyek arról mesélnek, hogy még mindig életben van, nem vitték el ezen a hajnalon sem. Kinyíltak az érzékei, minden apró neszt meg tudott különböztetni egymástól.
Játszott a gondolattal, hogyha mégis felmentenék... ez az egész testének olyan viharos lendületet adott, amit vissza kellett fognia.
Marie napok óta nem írt... talán megunta. Hogyan is tudhatná ezt Meursault, mivel "szétvált testükön kívül semmi sem kapcsolta össze őket", és semmi sem emlékeztette egyiküket a másikára.
Ha mégis belehalt volna a bánatba, Meursault- t nem érdekelné többé. Őt is el fogják felejteni az emberek a halála után.
Megjelent a pap. Meursault-t kissé feszélyezte. A pap megkérdezte, hogy teljesen biztos-e abban, hogy nem hisz Istenben, mert az ember igazából nem biztos semmiben.
Meursault azt felelte:
"Abban talán nem vagyok biztos, hogy mi érdekel valójában, de hogy mi nem érdekel, abban egészen biztos vagyok. Márpedig az, amiről beszél, egyáltalán nem érdekel."
A pap sajnálkozott ezen. Szerinte lehetetlen ezt a halálra várást egy embernek elviselni.
De Meursault csak azt érezte, hogy a pap untatja.
Az emberi igazság semmi a pap szerint, csak Isten igazsága számít.
Meursault-t azonban az emberi világ ítélte el.
"Bűnös vagyok, megfizetek érte, többet nem kívánhatnak tőlem. "
A pap azt mondta, hogy kívánhatnak mást is. Azt, hogy lásson. Ő tudja, hogy ezek a falak sok lelket láttak, és "mély homályukon át a legszánandóbbak is látták egy isteni arc fényességét. Ezt az arcot kell meglátnod." - mondta. (Isten arcát)
Meursault csak Marie arcát látta, de már azt sem... a pap is bosszantotta. Még meg is akarta ölelni. Meursault ezt elutasította.
Azután a pap hosszan bámult ki az ablakon és felkiáltott:
- Biztosan akartál már egy újabb életet!
- Persze, - mondta Meursault - mint ahogy az ember akar gyorsabban úszni vagy gazdag lenni, de ez kevéssé fontos. A pap újra Istenről próbálta győzködni.
Meursault erre azt mondta:
"Nincs sok időm. Azt a keveset, ami hátravan még, nem akarom elvesztegetni Istennel."
A pap megkérdezte, hogy miért nevezi őt"úrnak" és nem "atyámnak". Meursault erre felháborodott, hogy nem az apja ez a pap. Megragadta a pap ruháját és az arcába ordította a tehetetlen dühét. A tehetetlen dühét, hogy semmi nem számít, hogy mindenki haláraítélt: a pap is ebben a fekete csuhában, aki már most is minden élvezet nélkül csak a lélek sötétségébe merülve halottként él... és Marie is, aki holnap már egy másik Meursault-t csókol. Egyik élet se ér többet a másiknál, mert mind ugyanott végződik.
Az őrök kimentették a papot, és Meursault végre eltölthette a maradék idejét a saját gondolataival. Így töltötte az éjszakát, mely végén a hajnal finom illatokkal és simogatva közeledett: Mint egy tengerár, úgy hatolt belé az alvó nyár csodálatos békessége.
Hamarosan indulni kellett egy olyan világ felé, amit most már teljesen közömbösnek érzett.
"Most először gondoltam régtől fogva anyámra. ... most értettem meg, mért választott “vőlegényt” életének a végén, s mért játszott azzal, hogy újrakezd mindent. Ott a menhely körül, ahol az életek kialszanak, az est olyan, mint egy bánatos fegyverszünet. Oly közel a halálhoz, anyám szabadnak érezhette magát.. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy megsirassa."
Meursault megtisztult a rossztól, a reménységtől és e csillagokkal telehintett ég előtt először tárulkozott ki a világ gyengéd közönyének. Végre hasonlónak érezte magához, oly testvérinek... boldog volt.
Hamarosan az elhagyatottság érzését is szertefoszlatja majd a gyűlöletteli ordítás, amivel a kivégzésének nézői fogadják.
- VÉGE -
