167
Volt egyszer egy rátarti porcelán teáskanna. (Rátarti = öntelt = nagyra tartja magát). Nagyon büszke volt "a szépen ívelő fülére és a pompás csőrére" de a fedeléről nem beszélt, mert az törött volt, és szégyellte. A tejszínes kancsó és a cukortartó csak a törött fedeléről beszéltek. A teáskanna többre tartotta magát a többieknél. Azt mondta, ő a terített asztal királynője, hiszen őbenne készül a tea (a kínai tealevelekből). És mert neki van pompás kiöntő csőre.
Egy alkalommal azonban elejtették és letörta csőre és a füle... mindenki kinevette. Másnap egy szegény asszonynak ajándékozták, aki megtömte földdel és egy virághagymát ültetett bele. A teáskanna úgy érezte, hogy végre "élet támadt benne", a virághagyma az "eleven szíve" lett. A teáskanna büszke volt rá, hogy ő tarthatja a gyönyörű virágot, ami a hagymából kikelt.
De az emberek úgy döntöttek, hogy a szép virág szebb cserepet érdemel, ezért a csorba teáskannát eltörték és kidobták.
A teáskanna most a szemétdombon hever és visszagondol a szép életére.
