256
A főszereplő, B. börtönben volt. Egy nap B. elé dobták egy zsákban a hét évvel ezelőtt levetett ruháit, hogy öltözzön. A cipő és az ing penészes volt.
B.-t megborotválták és egy folyósóra vezették, ahol több rab várakozott civilruhában.
B.-t behívták a fogházirodába és az őrmester, azt mondta, elengedik, hazamehet.
B. nem tudta, hogy miért zárták be és azt sem, hogy miért engedték el.
Visszakapta a karóráját, egy töltőtollat és egy üres pénztárcát, amit az apjától örökölt. Kapott még 146 Ft munkabért és szabadulólevelet. Még egy órát váratták, azután négyüket a kapuhoz kísérték, de egyet végül visszatartottak.
B. kilépett a kapun. "Ha eléri a villamost, anélkül hogy egy kéz nehezednék hátulról a vállára ... akkor feltehetően végképp elengedték."
Amikor B. fellépett a villamosra, egy börtönőr éppen leszállt róla. B. nem köszönt neki. "Abban a percben megszólalt körülötte a világ. ..Körös-körül minden szín robbanni kezdett. A szemben érkező villamos olyan sárga volt, mint amilyen sárgát még életében nem látott, s olyan gyorsan zúgott el egy rikító, szürke egyemeletes ház előtt, hogy B. attól tartott, nem bírják többé megállítani. ...két pipacspiros ló vágtatott egy szekér előtt, melynek andalító zörgése megrezegtette az égen úszó tündéri bárányfelhőket... A járdákon sok millió ember sétált, mind civilruhában, egyik szebb, mint a másik, s mind különbözött egymástól. " B. mindent gyönyörűnek látott, mert gyönyörködtette a szabadság. Megvette a jegyét és egy sarokhelyre ült. Örömöktől borzongva merült el az utcaképekben. Egy sörgyári munkás leült elé 10 üveg sörrel és a kalauznővel viccelődött.
"— Nem lesz sok? -kérdezete a kalauznő.
— Családos ember vagyok, elvtársnő — mondta a munkás. — A feleségem szereti nézni, ha az ura iszik."
(Az "elvtársnő" megnevezés arra utal, hogy a Rákosi-korszak dején fut a történet.)
B. leszállt és taxiba ült. Budára kérte a fuvart, de nem tudta, melyik hídon. Kérte, hogy egy trafiknál álljanak meg. Útközben még mindig harsányan színes és tavaszian életteli volt minden.
A taxisofőr megvette a cigit és azt mondta B.-nek:
"— A sógorom is ült két évig, annak is első útja volt a trafik. Elébb elszívott két Kossuthot, egyiket a másik után, csak aztán ment haza a családhoz.
— Meglátszik rajtam? — kérdezte egy idő múlva B.
— Hát egy kicsit talán meglátszik — mondta a sofőr. — A sógoromnak is ilyen beteges színe volt. .. Meddig volt benn?
— Hét évig — mondta B.
A sofőr füttyentett. — Politikai?
— Igen — mondta B. — Másfél év a halálraítéltek cellájában.
— S most kiengedték?
— Úgy látszik — mondta B. "
B. a fogaskerekűnél kiszállt, hogy gyalog menjen tovább. A taxis nem fogadott el borravalót.
B. ment egy darabig, aztán leült a fűbe és hosszan megcsodált egy almafát, azután továbbindult.
Egy bokornál hányt és megkönnyebbült.
Odaért a kapujukhoz, ahol egy-egy fehér orgonabokor állt őrt. A házfelügyelő felesége megkérdezte:
— Kit tetszik keresni?
— B. vagyok — mondta B. — A feleségem még itt lakik?
— Uramisten! — mondta az asszony. — Haza tetszett jönni?
— Haza — mondta B."
A házvezetőné elmondta, hogy B.-ék fia, Gyurika is jól van, szép nagyfiú lett. Iskolában van és B. felesége dolgozik, csak délután jönnek meg. Társbérlők is laknak B. lakásában, négyen. Oda utalták ki őket. (Ez azt jelenti, hogy a kommunista időkben szegényebb embereket az "egyenlőség" nevében beköltöztettek nagyobb, gazdagabb házakba az ottlakók mellé. Ettől mindenki szenvedett, de ha valakinek nem tetszett, akkor a hatóság agyonlőtte vagy agyonverte.) B. felesége és Gyurika a cselédszobában laktak.
Most éppen nem voltak itt, ezért a házmesterné felkísérné B.-t pihenni a saját lakásába. B. ingerült amiatt, hogy így elvették az otthonukhoz való jogukat és bemocskolták az életterüket idegenekkel... és felment a lakásukba.
"Mihelyt magára maradt, s a lélegzete megnyugodott, megismerte a felesége szagát. Leült az ablak mellé, s lélegzett. ..Egész testével a felesége szagában ült s lélegzett."
"Az asztal magasan meg volt rakva mindenféle holmival, könyvekkel, ruhával, gyerekjátékokkal; egy kis kézitükör is volt köztük; megnézte magát benne: ugyanazt mutatta, amit a Fogaskerekűnél a kirakat tükre."
Nem tudta, hány óra, nem is volt fontos. A hazfelügyelőné hozott kalácsot, tejeskávét, almát.
B. lassan fogta fel a környezetet és amikor megtelt vele, lement a kapuba várni a feleségét.
Nemsokára befordult a sarkon a feleség négy 8-10 éves fiúval. Szaladtak és megölelték egymást.
"Amikor kibontakoztak egymás karjaiból, B. a kerítésnek támaszkodott." B. a fiúkra nézett és megkérdezte: - Melyik az enyém?
"— Egyetlenem — súgta az asszony —, egyetlenem!" Megvártalak - mondta.
"— Nagyon megöregedtem? Hozzám tudsz majd megint szokni? — kérdezte B.
— Amíg élek, szeretni foglak — súgta az asszony.
— Megvártál? — kérdezte B.
— Veled éltem — mondta az asszony.
...
— Megváltoztam — mondta B. — Megöregedtem.
Az asszony sírt, magához szorította..."
Megkérte a kisfiút, hogy szedjen egy csokor orgonát az apjának.
Az asszony törölközőket hozott és lemosdatta a férjét.
"B.-nek olykor még meg-megreszketett a keze, de az arca már megnyugodott.
— Meg tudsz majd szokni? — kérdezte.
— Egyetlenem — mondta az asszony.
...
— Egész éjjel velem maradsz?
— Igen — mondta az asszony. — Minden éjjel, amíg élünk."
