2215
A főhőst, (a mesélőt) egy inkvizíciós per során halálra ítélik. A mű azzal kezdődik, hogy az agyába szűrődik az ítélet kimondása, amit alig-alig fog fel. Amint meghallja az ítéletet, szétfolynak a körülötte lévő emberek és tárgyak, elájul. Elmenekül ebből a felfoghatatlan valóságból, szinte megsemmisül. De ez csak látszólagos megsemmisülés. Nincs az ember számára valódi halál, mert "bármiféle önkívületben - nem! még a halálban sem -, még a sírban sem tűnik el minden"
"Az ájulásból az életbe való visszatérésben két fokozat van; először a lelki vagy szellemi lét föléledése; másodszor a fizikai lété."
Lassan visszatér a tudat és az ájult fülébe a szívdobogásérzés. Csak nagyon sokára nyitotta ki a szemét, amkor "a bizonytalanság gyötrelme végre tűrhetetlenné vált". Az örök éj sötétjében ébredt, lassan körüljárt a hideg kőfalak között, gondolkodott, hogy kripta-e vagy csak egy helység, ahová bedobták, amig magához tér, hogy ne végezzék ki ájultan. Úgy nem nagy látványosság a máglyán.
Lassan kirajzolódik egy toledói cella képe, egy vödör víz, egy darab kenyér. Evett, ivott. Az elítélt erőre kap, mászkál a rendelkezésére álló térben, aztán a saját ruhájából lógó cafatban elesik. Az esés azonban megmenti az életét, mert felfedezi, hogy a cellában óriási szakadék tátong, ami arra vár, hogy az elítélt belesétáljon. Most a gyávaság lesz úrrá az elítélten. Visszamegy a biztonságos falhoz, eszik, iszik, alszik.
A szakadékot immáron dögkútként értelmezi az elítélt, ahonnan most patkánycsapat szalad fel. Minden arra utal, hogy a halál elkerülhetetlen. A mennyezetből egy hatalmas (félkör alakú) éles pengében végződő inga ereszkedik le, amely egyre nagyobb ívet ír le. Az elítélt azt mondja: "A kifent acél szaga tolakodott orrlyukamba. Imádkozni kezdtem."
Azt mondja napok teltek el, miközben az inga a testéhez közeledett. Ez felőrölte minden lelkierejét. Egy faágyon kuporog, majd fekszik és várja a halált. A patkányok pedig várják, hogy végre jóllakhassanak. Az inga közelségét kihasználva elvágatja a szíjat, amivel megkötötték, de ez nem jelent szabadságot. Újabb kínzásként forróság lesz a cellában, a falak immár vasból voltak és tüzesen izzottak. Az elítélt a kúthoz kúszott, ami talán enyhülést jelentene a hűvösével. Benne azonban éhes patkányok százai várják. Kétségbeesik és sír. A kút a legfélelmetesebb halál, de a tüzes falak megindulnak, hogy beletaszítsák. "Nem lehetett többé huzakodni a Rémület Királyával". Így ír: "Nem volt már fonnyadt és vonagló testem számára több egy hüvelyknyi szilárd talajnál a börtön padlójából, ahol lábamat megvethessem." Végül lekileg is megtörik és feladja, de ekkor következik a fordulat, azt mondja:
"Egy kinyújtott kar ragadta meg karomat, amint ájultan dőltem a mélységbe. Lasalle tábornok karja volt. A francia hadsereg benyomult Toledóba."
Megmenekült.
