9572
A Tüskevár bemutatja, hogy hogyan élt és élhetne ma is az ember a természetben. Tele van értékes tanításokkal az élővilágról és a túlélésről, az élethez kellő testi és lelki erőről.
Rövid tartalom itt:
Tüskevár röviden
OLVASÓNAPLÓ:
Kengyel matektanár úr a naplót lapozgatja, az osztály retteg. Hamarosan itt a nyári vakáció, a tanár azt sorolja, hogy kinek mit kell pótolnia a nyáron. A főszereplő Ladó Gyula Lajos gondolatban már a távoli lápvidéken csónakázik, amikor váratlanul a padtársa és legjobb barátja, Bütyök rúgja bokán, mert a tanár szólítja. Ki kell mennie a táblához, de nem igazán tud megszólalni a törtekről, ezzel az év végi jegyét várhatóan négyesről hármasra rontja a tanár.
Az osztályban mindenkinek beceneve van:
Ladó Gyula Lajos = „Tutajos”, mert egyszer a Tiszánál a jószívű tutajosok felengedték Gyulát a tutajukra körülnézni, és ez annyira tetszett neki, hogy Bütyökkel folyton erről sztoriznak és a tutajozásból már többnapos kaland lett, amiben Tutajos volt a kormányos. Tutajos a képzelt kalandról még könyvet is kezdett írni „Egy nyár a Tiszán” címmel;
Pondoray Béla = „Bütyök", aki a legerősebb az osztályban, de sose verekszik;
Csillik Árpád = „Bika”, mert erős és kicsit izomagyú tehát nem gondolkodással, hanem erővel oldja meg a dolgokat;
Vas Péter = „Fuszekli";
Avas Elemér = „Jogász", mert éles a nyelve, tehát tud sértegetni. És egyébként még jó futó is;
Tímár = „Bolha”;
Janda = az osztályelső, matekból is kiváló (mindenkit kritizál és lenéz);
Sós Károly = "Perec", osztály bohóca (az osztályfőnök egyszer "viszketeg kofá"-nak nevezi, mert beleszól mindenbe);
Kengyel = matektanár
Lajos bácsi = osztályfőnök
Ladó Gyula (Tutajos) attól tart, hogy nem mehet nyaralni, ha csak hármast kap, ezért feleleti lehetőséget kér Kengyel tanár úrtól, aki azt mondja, majd meglátja. A következő matekórán Gyula jól szerepel, de nem tudja, hogy ez feleltnek számít-e.
Gyulának két anyja van, az egyik a sajátja (Terka), a másik pedig Piri mama, aki az apja testvére. Örökké rivalizálnak, vitatkoznak. Most a gyerek nyaralása a téma, az apa (Ladó Ákos) is úgy gondolja, hogy egy matek 3-as büntetést érdemelne. Terka azt mondja, hogy Gyula majd viszi magával a matek feladatokat a nyaralásra István bácsihoz.
Meg is érkezett hamarosan István bácsi (aki Terka testvére). Ritkán mozdult ki otthonról, annyira szerette a paraszt életet. Még a feleségét (Lili nénit) is elzavarta a háztól, mert az inkább a várost szerette. Nancsi nénivel, a szakácsnővel él inkább, mert az jókat főz.
Gyula már nagyon vágyott hozzájuk, de a mérnök szülők nehezen engedték, mert minek is az a lápi élet, ahol csak szúnyog meg pióca terem. Főleg az öreg csősztől, a bagószagú Matula bácsitól féltették a szülők, akinek Gyula már korábban megígérte, hogy ezen a nyáron megy hozzá.
Az apja azt akarja, hogy Gyula mérnök vagy orvos legyen.
Bütyök még meg is esküdött rá, hogy látta, amint Kengyel négyest ad Gyulának, de Gyula csak akkor nyugodott meg, amikor végre kezében volt a bizonyítvány. Matekból jeles, a háta mögött álló Kengyel tanár úr maga olvasta fel.
"Két hónap szabadság!"
Gyula nagyon megkönnyebbült, mert eddig csak a szobájában álmodozva érezte jól magát és Bütyökéknél. De most itt a nyár és a nagy lehetőség!
Gyula például álmodozott Bütyök nagybácsijáról (Gézáról), akiről azt hallotta, hogy az indiai maharadzsa udvarában él és gazdag és Rolls-Royce-szal jár vadászni. (Bár Bütyök mamája szerint egy világcsavargó.)
Bütyök és Tutajos azonban komolyan tervezgette, hogy elhajóznak Géza bácsihoz. Előbb azonban a vakáció vár rájuk István bácsival, aki Matula bácsihoz viszi a fiúkat. Gyula már tervezi is, hogy szerez az öregnek egy kis szivart, mert az arra vágyik nagyon. Az öreg Matula pákász = a lápvidék halász, vadász, gyűjtögető életét éli.
Gyula a nagy izgalomban elaludt. István bácsi közben kikérdezte Piri nénit, hogy minek örülne Gyula. Piri néni állatos könyvet és horgászfelszerelést javasolt és szandált meg bicskát is. István bácsi nem akarja kényeztetni Gyulát; "olyan hosszúra nőtt, mint a krumplicsíra a pincében, de nincs benne vér, és az első szél feldönti, de majd én kézbe veszem…" – mondta István bácsi. El is vitte a fiút (Gyulát a Tutajost) fagylaltozni, aztán megvettek mindent, ami a lápvidékre kell. Míg a szülők óvták állattól, láptól, víztől Gyulát, addig István bácsi elhatározta, hogy férfit farag belőle. István bácsi meg is mondta Gyulának, hogy a hosszú csomagra ne horgászbotot mondjon, hanem vonalzókat.
István bácsi reggelre otthon akart lenni, mert "a tehenek kevesebb tejet adnak, ha nem hallják az ő hangját". Szerették volna, ha velük megy Bütyök, de őt nem engedték volna el a teendők mellől. (Ő hozta-vitte a ruhákat, mert az anyja, Pondorayné mosónő.)
István bácsi és Gyula sokáig zötykölődtek a vonaton, mire Gyula meglátta a Balaton víztükrét. István bácsi azt mondta: "Ebben nem csalódsz, elhiheted. Nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér, és mégis odaadja mindenét, nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott."
A sirályt István bácsi hógalambnak mondja.
Lassan meglátták végre Tüskevárat is, ami valaha egy sziget volt várral, de mára már csak egy nádas és mocsár. Olyan régen voltak ott kőfalak, hogy "tán csak tüskéből volt" az a vár. "Hó meg fagy mállasztotta, iszalag befonta, bokrok nőttek rajta. Volt, nincs."
István bácsi kikérdezte Gyulát arról, hogy mit szeretne csinálni a nyáron. Gyula minden kalandban benne volt és István bácsi csak azt kérte, hogy ne hazudjon neki, mert rögtön hazaküldi.
Végre megérkezett Gyula Matula bácsihoz, akinek örömmel mutatta az új bicskáját. Matula azt mondta, hogy a bicskát ki kell élezni, mert csak az éles bicska használható. (Matula tehát bízik a gyerekben, hogy megtanul bánni az éles szerszámmal.)
Gyula máris indult volna a berekbe (a lápvidékre a szúnyogok, piócák és csalán közé), de nem volt gumicsizmája, csak a szandál. Azt mondta, majd vigyáz.
Nancsi néni (István bácsi élettársa és szakácsnője) bőségesen megebédeltette őket (Matulát és Gyulát), még bort is ittak. (Gyula most 14 éves és először ivott bort, és először szivarozott, rosszul is lett tőle, a délutánt a fürdőszobában töltötte rosszulléttel.) Nancsi néni aludttejet adott a fiúnak, attól jobban lett. Gyula azután levelet írt Bütyöknek a hányásáról meg a takarításról, de nem ejtett a levélben helyesírási hibát.
Gyula belemerült a természet szépségébe és figyelte, mint egy csodát. A rovargyűjtést "bűnös ostobaságnak tartotta" és a madarak iránt is hálát érzett, amiért összeszedik a kukacokat a gyümölcsösben.
István megbeszélte, hogy Matula másnap kiviszi Gyulát a láposba "arra, amerre járása van", hadd tanuljon az a gyerek. Azután asztalhoz ültek és ettek.
Este Gyula nehezen aludt el, előbb az ugató kutyákat hallgatta, aztán a kuvikot és már zörgetett is hajnalban Matula. "Hajnali négy óra, horgászásra a legjobb idő".
Egy egész rajnyi szúnyog követte őket, amikor nekivágtak a végenincs sáros útnak. Gyula lábán hamar nyűggé vált a szandál, inkább levette. Valami megszúrta a lábát, azután egy bíbic igyekezett elzavarni őket a fészkétől. Később egyre több vízimadár zsivaja jelezte, hogy hamarosan egy nagy vízhez érnek. A Zala vize töltögetett egy kis balatoni holtágat, sok vízimadár tanyája volt ez.
Láttak szürke gémet, bakcsót. Bakcsó = kvak varjú (csip-csip csóka, vak varjúcska...) eredetileg kvak varjúcska volt... nem vak, hanem azt mondja: kvak-kvak.
Sűrű bokros részen vágtak át, hogy elérjék a kunyhót, ahol egy kutya várta őket, Csikasz. Matula szalonnabőrrel megkente Gyula kezét, hogy a kutya elfogadja. "Akinek a kezét megnyalta, azt már nem harapja meg."
Ettek, Matula visszaadta Gyula jól kiélezett bicskáját, és mentek horgászni még a nagy hőség előtt. Matula nagy türelemmel tanította a fiút, aki sokszor ügyetlenkedett. Hal volt bőven, nem győzték a hálóba tenni, amit kifogtak.
Egy vadpontyot fárasztani is kellett, aztán Matula otthagyta Gyulát egy órára, aki ezalatt pár kis keszeget fogott. Egyre erősebb volt a hőség, le is vette az ingét Gyula, ami nem volt jó ötlet, mert nem volt hozzászokva a bőre.
Ebédre halászlevet főztek. Matula halat tisztított, Gyula hozott tűzifát. Összecsípkedték a szúnyogok. (Csak a nőstény szúnyog szív vért, a hímek növényi nedvekkel táplálkoznak.)
Szép fehér kócsagot is láttak, Matula tudta, hogy hol fészkel és azt is, hogy merre lakik a réti sas. A sas egyedül jár, ha a párját elveszti, nem választ újat. Gyuláék megbeszélték, hogy hoznak távcsövet és meglesik.
Közben elkészült a halászlé, jó csípősre, Gyula hősiesen tűrte az evést.
Azután Matula visszakísérte a hazavezető útig, mert Gyula háta leégett és a lába is tele volt sebekkel. Nancsi nénire bízta a gyógyítást. Nancsi néni olajjal kente az égett hátát és jó vacsorával kínálta Gyulát. Gyula levelet írt Bütyöknek a kalandjairól és hívta nagyon.
Este még István bácsi is benézett, hozott fájdalomcsillapítót. És azt mondta Gyulának, hogy másnap a házban kell maradnia gyógyulni. Gyula a nagy szekrény könyveit nézegette, de nem érdekelte egyik sem. Geometria, kertészet... és egy szerelmi történet, amibe ugyan belelapozott, de nem hatódott meg. Aztán ráakadt egy könyvre, amit Matula mondott neki, hogy kérje el István bácsitól: Lovassy Sándor – Magyarország gerinces állatai. Ebbe azonnal belemerült, a kezében tartotta Matula bácsi sok-sok tudását. Úgy lekötötte a könyv, hogy csak ebédelni ment ki a szobából. Utána aludt egy kicsit arról álmodozva, hogy a törökökkel szemben védi Tüskevárat. A török dúlás olyan régen volt, hogy még petróleum sem volt, csak szurokfáklyákkal világítottak.
Azután megint ettek. És Gyula örömmel fogadta, hogy István bácsi felajánlja neki a a gerincesekről szóló biológiakönyvet.
A kert végében a hullott almák fölött egy sárgarigó (= aranymálinkó) dalolt – alkonykor aztán a fekete rigó, hűvös este pedig a fülemüle. "Egyetlen élőlény sem mondhat mást, mint amit érez, csak az ember."
Gyulának Matula küldetett egy pár gumicsizmát. A hetven éves Matula figyelt mindenre. "Olyan közel volt a természethez, hogy csak egy nyelve volt, akár a varjaknak: a valóság nyelve."
Hajnalra Nancsi néni sok jó falattal megtöltött egy hátizsákot, amit Matula cipelt, mert Gyulának még fájt a leégett háta.
Gyula már az orrával is megismerte a tájat: a kukoricást és a lekaszált lucernást. A szilfa árnyékát. Megint a kunyhó felé mentek. Gyula a a távcsövet otthon hagyta. Csikasz már ismerősként fogadta Gyulát is, Matula szavára még a tisztásra is elkísérte.
Először is a kunyhót tették rendbe, szalmát hoztak hozzá, amivel Matula megerősítette a megrogyott tetőt. A kunyhó tetejének fő tartógerendája a szelemen, ez alatt voltak a szerszámok, sőt a kunyhó is, ezért ha kellett valami, Matula mindig azt mondta Gyulának: "Ott van a szelemen alatt."
Matula mesélte, hogy a kígyók bántják a halakat és a madarak fészkeit is fosztogatják. Ettől kezdve már nem látta Gyula olyan paradicsomi helynek a lápvidéket. Gilisztát és szöcskét kellett gyűjtenie a horgászathoz. Sikerült is és apró kárászokat horgászott. Azután kenyérbéllel kifogott egy nagy csukát. Ügyetlenül tette a hálóba, ezért a csuka az ujjába harapott, de azért büszke volt Gyula a zsákmányra. Elgondolkodott, hogy a természetben "csak az erős, csak az éber marad meg, életrevalóságát átadva az utódoknak. A többi csak élelem."
"A természet bölcs, de könyörtelen."
Három kis szárcsa (fekete kiskacsa) úszott arra, az anyjukat elvitte valami. "Itt nem siet semmi, ha nem kell, de villámmá változik, ha arra szükség van."
A botot ismét megrántotta valami.... nem tudta Gyula tartani, kétségbeesetten nézte, ahogy letekeredik 100 méter damil és eltűnik a hal a horoggal együtt a messzeségben. Gyula szomorúan vitte haza csukát, de Matula megnyugtatta. Nekiindultak egy ladikkal, hogy megkeressék az óriásharcsát. Egy fura eszközzel (fentővel) vizsgálták át a víz fenekét. Sikerült megtalálni a zsinórt, orsóra tenni, aztán a nagy harcsa is meglett, amit Matula egy kis fárasztás után a csónakba húzott. "Most már elmondhatjuk, hogy a mienk. Pihenhetünk" – mondta Matula. Gyula fejében pedig Kengyel tanár úr szavai szóltak: „A valóság is lehet olyan szép, mint a hazug ábránd.”
Matula a fiúra bízta a tűzrakást és az éles baltát. Gyula elő is készítette a tüzet a sütéshez, mire megjött az öreg a halakkal. Néhány kis halat fogott, mert az óriás harcsának nem akartak nekiállni, az a vízben várakozott megkötözve. Matula úgy tippelte, hogy 16 kilós a harcsa.
Az öreg beirdalta a halat (=mindkét oldalán párhuzamosan többször bevagdosta éles késsel, hogy a szálkákat összedarabolja) így sütötték ki őket, a sült hal húsa így már szépen levált a gerincről.
Gyula is jólesően elfáradt, Matula pipára gyújtott és pihent.
Gyula elaludt és arra ébredt, hogy egy kabasólyom család vadászik a kunyhótól nem messze. Hosszan nézte őket.
Gyula csónakba ült és megfigyelte, ahogy a barna kánya a kis szárcsákra vadászik és elhibázza. Látta, hogy folyamatos veszély az életük, mégsem félnek egyfolytában... amikor a kánya felszállt az égre, a szárcsák újra enni kezdték a bogarakat a levelekről. A madaraknak gyenge a szaglása és a szeme, ezért amikor nem alszanak, akkor is ki vannak szolgáltatva az éjjeli ragadozóknak (görénynek, menyétnek, bagolynak) .
A halak pedig ki vannak szolgáltatva a madaraknak, hiszen nem látnak felfelé.
Matula bácsi is előkerült. Elmesélte otthon az óriás harcsa fogását, de úgy, mintha Gyula fogta volna. Egy levelet húzott elő a táskájából, Bütyök írt. Azt írta, hogy a mamája megy a beteg lábával egy fürdőbe gyógyulni, ő pedig jön nyaralni Gyuláékhoz.
Gyula elmesélte Matula bácsinak, hogy látta a kányát hibázni. Matula azt mondta, hogy sokszor hibázik és van, hogy nagyobb halat emel ki a vízből, mint amekkorát elbír, de képtelen elengedni. Ilyenkor a hal lehúzza a víz alá és a kánya megfullad. "A halászok fogtak egy húszkilós pontyot, aztán a hátába bele volt már nőve egy pár láb, csüdig."
Gyula nehezen tanulta meg, hogy hogyan kell egy evezővel úgy hajtania csónakot, hogy az ne menjen körbe-körbe, de végül ráérzett. Az aznap fogott halat már a kopoltyújánál fogva tette a szákba, aztán ment tűzifáért, amíg az öreg horgászott tovább. Citromolajjal kente be magát a szúnyogok ellen, így kevésbé csípték. Már messzbb kellett menni fáért, mert a környékről már összegyűjtötte a száraz fát. Egy szarvasbogár zúgott el mellette, egy denevér kapta el és a denevért a következő pillanatban egy sólyom.
Megrakta Gyula a tüzet és apránként táplálta. Tett rá egy marék zöldet is, ahogy Matula mondta és attól a kis füsttől eltűntek a szúnyogok azonnal. Tisztították a halat. Gyula addigra már előkészítette a sót, paprikát, tányért, kenyeret. Matula azt mondta: "ilyen voltam én is legényke koromban. Amit tudtam, azt már nem kellett nekem parancsolni".
Ma is jól sikerült a halászlé, ettek, aludtak. Csikasz sokáig ugatta a Holdat.
Reggel Matula bácsi hideg reggelit ígért, amíg Gyula mosdott. A szúnyogok elől teljesen belemerült a folyóba. Amikor visszaért, Matula a kondérban megkocsonyásodott halászlével kínálta.. Vizezett pálinkát ittak rá. Jól esett minden a fárasztó nap után. Gyula keze vízhólyagos volt, az izmai izomláztól égtek.
Messzelátó, szúnyogolaj és irány a nádas. Hosszan és csendesen lopakodtak befelé a hol bokáig, hol térdig érő vízben. Egy cölöpökön álló kis kunyhóhoz értek, ami egy leshely volt. Gyulát lenyűgözte ez a közelség, ahogy elé tárult "a vízen mozgó ezernyi madár, a napfelkelte ragyogása, a mozdulatlan, mégis suttogó nádas..."
Egy héja épp mellettük csapott le, majdnem elvitt egy kis vöcsökfiókát. Gyula indulatos lett, szerette volna lelőni a héját, de Matula elmondta, hogy a héjának is fiókái vannak, akik éhesek. A vöcsök is halakat eszik, az sem jóságosabb vagy gonoszabb a többinél. Úgy folytatta, hogy "jobb, ha nem szólunk bele a madarak dolgába". Amikor Matula gyerek volt, százszor vagy ezerszer annyi madár volt a berekben, de aztán jött az ember, vitt az állatkertekbe, meg az orvvadászok is vittek, aztán egészen üres lett a berek. Most törvény védi azt, ami megmaradt.
Megnézték, mint vadászik a sólyom, akár a levegőben is leüti az áldozatát.
A Nap már magasan járt, és a tó népe elcsendesült a nagy melegben. "Másfajta forróság" volt ez, az égnek nem volt színe, Matula tudta, hogy készülődik valami nagy vihar. Csikasz már nyugtalanul várta őket a parton. Azután leült és délnyugat felé figyelt, a vihar onnan közeledett. Most nem volt étvágyuk, csak a böglyöknek. Várták a vihart. " Csak jeget ne hozzon – sóhajtott Matula –, a zab még lábon áll, a búza fele keresztben… a kukorica gyenge…" A szél nagy erővel tolta maga előtt a fák ágait és a nádat, minden meghajolt neki. Nem jött jég, csak eső, megkönnyebbültek.
Messze hallatszott a dörgés, villámlás. "A ménkű is szereti a vizet."( = a villám belecsap a vízbe), meg a vasat, a tölgyet, a fűzfát meg a szilfát is szereti. A bükköt , a vadgesztenyét és az égert nem szereti, Matula azért állította a kunyhót égerfa alá.
Száraz nádból raktak tüzet, az volt a kunyhóban. Szalonnát és tojást ettek, amit pakolt nekik Nancsi néni.
Gyula máris ment volna horgászni, de mire kiért a vízhez, teljesen elázott és csontig átfázott. A víz zavaros volt, teljesen felkavarta a vihar. Szaladt vissza a tűzhöz melegedni. Az öreg Matula végignézett a szárítkozó, melegedő gyereken és látta rajta az élet nyomait, a sebeket, a barnulást. Gyula Gergő bácsinak szólította (mert ez volt a neve: Matula Gergely).
A ködök csak reggelre oszlottak el, szépen kiderült az ég. Gyula szeretettel gondolt arra, hogy Bütyök hamarosan érkezik.
Később Csikasszal ment csónakázni, fürödni és szalonnát sütni, amiből a kutya is kapott, Gyula nem sajnálta tőle. horgásztak is, sikertelenül. Matula is megérkezett és Gyula panaszkodott neki, hogy folyton leeszik a csaliját. Matula egyből tudta, hogy rákok csinálják és ahhoz más szerszám kell (rácsa = olyasmi, mint egy kosár hálóból) abba tett egy békadarabot, pipára gyújtott és vártak. Meg is jöttek a rákok a vérszagra, és a kosárba tették őket. Közben távcsővel megnézték végre a rétisast. Pompás nagy madár volt.
Matula elhozta István bácsi levelét és egy puskát is, hogy megmutassa Gyulának. István bácsi azt írta, hogy Nancsi néni már várja őt, és Bütyökkel is találkozni szeretne egy ünnepi ebédre pár nap múlva. Egy hídnál kellene találkozniuk hajnali négykor, amihez Gyulának már kettőkor el kell indulnia az éjszakában. Gyula felhúzta magát ezen és úgy ment tűzifáért. Épp egy fűzfán vágta a száraz ágat, amikor egy odúból jóllakott kígyó kúszott elő. Gyula szétvágta és cinkefiókák fordultak ki belőle. Visszaszaladt Matulához a fával és elmondta, mi történt. Matula mondta, hogy fejbe kellett volna csapni, aztán adott Gyulának egy vizezett pálinkát, hogy megnyugodjon.
Matulának volt egy táblája, ami valaha asztal volt, de már nem volt lába. Azon vágta a dohányt, a halat meg a szalonnát és a gombát is ezen szárította. Ha nagyon elszennyeződött, akkor homokkal dörzsölte le róla a zsírt meg a piszkot, leöblítette a folyóban és megszárította a napon.
Most erre tálalták a főtt rákot, ami Gyulának is ízlett. Utána Nancsi néni rétesét. Jött egy varjú, a maradék érdekelte. Kékfekete volt a tolla, mert már öreg volt. A puskát is ismerte. Amikor Matula puska nélkül jött, nem érdekelte a varjút, de mikor a puskával, akkor egyből odébbállt.
Matula egy újságlapot kötött ki, hogy Gyula arra lőjön.
Gyulának szokatlan és hangos volt, de ezen is sikeresen túlvolt.
Karvaly ijesztette meg az ügyes kis sarlós fecskéket, de továbbszállt könnyebb zsákmányért. Három szürke varjú darabolta tovább Gyula kígyóját.
Matula már négy órakor fenn volt, Gyula még aludt. Az öreg jó hangosan becsattintotta a pipakupakot, amire Gyula felébredt, de nem tudta, mitől. "Felébredt? – kérdezte Matula. Akkor kialudta magát."
Csónakba ültek a kutyával és Gyula evezett, ügyesebben, mint múltkor. Nagyon elfáradt, de tartotta magát, végül cseréltek az öreggel. Egy öreg fűzfához mentek, ahol Gyula varjat lőtt, egyből kettőt. Kellett a rácsába, amivel rákásztak, hogy Bütyök (Béla) is ehessen rákot. Nem kár a varjakért, fészekrablók (= megeszik más madarak tojásait és fiókáit).
Matula elvitt megpucolni egy korábbi halat és Gyulára bízta, hogy fogjon még mellé. A puskát is ott hagyta neki. Tudta, hogy Gyula ki akarja lőni a villás farkú barna kányát, amelyik a három kis szárcsa fióka közül elvitt egyet. Meg is érkezett a kánya, ott suhant el Gyula feje fölött. Hatalmas, szép madár volt, Gyula nem tudta lelőni, azt gondolta, majd visszafelé. Jött is a kánya visszafelé és Gyula célba vette, már lőtt is, de ebben a pillanatban megmozdult az orsó, egy vadponty akadt horogra. Gyula elhibázta a lövést, ráadásul a puska is arcon rúgta, máris kezdett a fél arca feldagadni. Matula azonnal vizes kendőt tétetett rá. Ennek ellenére bőségesen vacsoráztak és Gyula jól aludt.
Reggel hat órakor kelt és szaladt mosdani. Takarítani akart, mert másnap jön Bütyök. előbb azonban ettek. Szalonnát, zöld paprikát és kissé átsütött pimpós kenyeret, mert a kenyér nem maradt meg ebben az időjárásban. Látták a rétisast, amint visz egy kis rókát. Matula azt mondta, hogy idén nagyon rühesek és könnyű prédák, mert le vannak gyengülve. (Rüh = olyan apró rovar, ami a bőrben lakik és sebeket okoz.)
Reggeli után jött a takarítás. Friss szalmát hoztak az ágyakhoz, Matula kihajtotta a darazsakat és rendet raktak alaposan.
Már úgy ment horgászni Gyula, hogy tudta, muszáj fognia valamit, mert csak akkor esznek. A puska is vele volt és várta a kányát, de nem a kánya jött. Vadlibák közeledtek. Gyula megfigyelte, hogy ahhoz, hogy sikerüljön eltalálni egyet, eléjük kell célozni. Sikerült neki, a másodikat kilőtte. Matula már ment is gratulálni Gyulának, aki amúgy az elsőre célzott, de szerencsére nem azt lőtte ki. "A vezető mindig vagy vén gúnár vagy öreg tojó... a fogunk tört volna belé" – mondta Matula.
A fiatal libát hűvösbe tették, a halakat elengedték és mentek Tüskevárhoz.
Hatalmas nádason vágtak át, két ember magas volt a nád, de az öreg tudta a járást a sárban. Végre szilárd talajt ért a lábuk és ott volt Tüskevár, ami akkor épült, amikor ott még Balaton volt.
Egy tölgyhöz értek, aminek a törzse megvolt másfél méter vastag. A régiek szentnek tisztelték az ilyen fát, egy tudós azt mondta, több mint 300 éves. Mindent hallott ez a fa: "harci dalt és jajongó gyászéneket, ordítást és suttogást, és elmúlt minden, de ebben az ősfában benne van minden!"
Matula inkább a faanyagot látta benne, de azt mondta: "ne gondolja, hogy én fejszét tudnék fogni itt akármelyik fára, mert olyan ez a domb nekem, mint a temető; az én régi atyámfiai is itt nyugosznak valahol".
Nyárfák is voltak ott temérdek sok odúval. Megláttak egy baglyot, nem volt könnyű észrevenni... "Soha nem szabad bántani. Egy baglyot sem szabad bántani." - mondta Matula, aztán óriási mogyorófát mutatott, hamarosan beérik rajta a sok termés.
Gyula elgondolkodott: És mi lett a kőművesekkel, akik a falat rakták? "Mi lett a képzelettel, a gondolattal? Belerakták a falakba, vagy itt kereng, és megérinti az ő képzeletének húrjait?"
Gyulát a kakukkfű illata is megérintette, ami vadon nőtt mindenfelé.
Alig egy óra múlva már nyárson forgott a vadliba. (A belsőségeket a kutya kapta meg, mert nem lábasban sütötték és bőrt is lenyúzták róla a tollakkal együtt, mert így egyszerűbb volt a sütés.
Közös volt a munka, "nem is tudtak semmit tenni, nem is akartak semmit tenni, ami a másiknak ne vált volna hasznára."
Hajnalban kelni kellett és menni a hídhoz. Gyula a puskát is vitte, de úgy félt, mintha nem vitte volna. "A névtelen félelem ellen jó orvosság a valóságos mérgelődés", Gyula beleköpött a fenyegető sötétségbe. Hamarosan azonban virradt már, és a kocsi is megérkezett a hídhoz. Gyula felkapaszkodott a kocsis mellé, együtt mentek a vonathoz. Gyulának hiányzott Matula, mert ő jelentette a biztonságot.
Bütyök talpig díszben szállt le a vonatról és ölelte meg a dagadt arcú, csapzott, lesült Gyulát. Pár percre rá már kocsikáztak hazafelé és Gyula első libáját ették kenyérrel.
Matula eléjük ment csónakkal, így érkeztek Nancsi nénihez a nagy ebédre. Nagy örömködés és evés után Bütyök mondta a pesti híreket. Ki miből tanul a nyáron, s hogy Kengyel tanár úr egyetemi állást kapott. A felesége, Éva lesz az osztályfőnök.
Volt rántott csirke meg rétes, de mentek horgászni, mert a többi étel eláll. Friss halat akartak vacsorázni. Bütyök (Béla) új horgászbotját is kipróbálták. Gyula összebarátkoztatta Bélát Csikasszal, csirkeszárnyat és rétest is kapott a kutyus, nagyon hálás volt.
Mentek máris horgászni a fiúk. Béla először Gyulát fogta ki, nagy lendülettel ügyetlenül dobta be a horgot, úgy, hogy Gyula karjába akadt. Később egy csuka is a horgára akadt, amit Gyula segített a szákba tenni. Gyula épp oly jólesőn fogadta Béla dicséreteit, mint Matula bácsi az övét. És Bütyök (Béla) este úgy szívta magába a nádas illatát és rezdüléseit és hallgatta a kuvikot, mint annak idején Gyula.
Reggel meg is kérdezte Gyulát, hogy mik voltak a hangok és a levadászott nyuszi rögtön vérszomjassá tette Bélát is, de Gyula elmondta neki, hogy itt minden élőlény egyformán a Természet része és most már ők is.
Utána mentek mosdani a jéghideg vízbe, amitől Bütyöknek is megjött az ereje. Be is vállalta, hogy evez, ha csónakázni mennek. Mentek is, de végül Gyula evezett, mert az erős Bütyök nem érezte a nagy csónak irányítását.
Gyula mesélt a szárcsákról és a kányáról, meg arról, hogy majdnem lelőtte.
Visszamentek Gergő bácsihoz (Matulához), aki éppen kenyérszeleteket sütött át a tűzön a kocsonyás halászléhez.
Gyula szokva volt már a csípőshöz, de Bütyök majd hanyatt dőlt, mikor belekóstolt. "Gyönge a legény. De majd megszokja" – szólt Matula. Matula bácsi Bütyököt Bélának hívta, mert "Itt nincs erőltetett komázás se le, se fel. "
Az öreg elengedte a fiúkat, a puskát is vihették (csak vegyék ki belőle a patront, amikor csónakáznak.) Vihar előtti csend volt és a harkály is nagyon veszekedős volt hajnalban, Gergő bácsi tartott tőle, hogy nagy szél lesz.
Sebaj, gondolták a fiúk és mentek a nádas felé csónakkal. Nem találták a bevezető csapást, de látták Matula leshelyét. Bütyök lelkendezett, hogy lőjenek madarat, de Gyula nem látott olyat, amit lehetett volna. Végül egy kígyót lőtt le, megnézték, hogy mi van benne és undorodtak.
Sokszor csáklyával hajtották a csónakot a nádas mentén, hínáron ás mocsáron át. (Csáklya = olyan hosszú vaskos bot, aminek a végén hegy és kampó is van.) Úgy álltak meg a csónakkal, hogy félig benn legyen a nádfalban, hogy árnyékot vessen rájuk. A két hetedikes fiú ott reggelizett a nádasban a csodaszép balatoni berekben.
Valami morajlott, mintha a föld alól jött volna. A madarak is elhallgattak. Gyula gyanakodott, hogy az ég dörög messze. Még mindig nagyon meleg volt és Bütyök sürgette a horgászást, de Gyula kijjebb lökte a csónakot és meglátta, hogy fekete az ég mögöttük. Siettek a part felé, de elsötétült minden és kegyetlenül elverte őket és mindent a mogyoró nagyságú jég. Nagy nehezen elvergődtek a kunyhóig, ahol a sebeiket nézegették és várták a jégverés végét. Bütyök egyik csizmája elmaradt valahol.
Teljesen átfagytak, a vihar még mindig tartott. Azt gondolták, hogy gyorsan hazamennek és a tűznél felmelegednek. De a csónak félig elsüllyedt és tele volt jéggel. Kézzel álltak neki gyorsan kimerni a jeget a hidegben. Több mint negyedóra volt az is és még haza kellett evezni. Hazaérve aztán összebújtak dideregni három pokróc alatt. Csikasz is előkerült sebes orral és a lába se volt rendben.
Matula meglátta a két jégverte alvó gyereket és szaladt le Nancsi nénihez, hogy készítsen forró fürdőt meg ételt, mindjárt hozza őket. Hazament Matula a gyerekekért, tüzet rakott, megszárította a ruhájukat. Amikor felébredtek, csónakba tette őket, elmentek a kocsiig, ami vitte őket Nancsi vacsorájához és gyógyító kenőcseihez.
Előbb Nancsi néni nézte őket csodálkozva, aztán István bácsi is, aki reggelre orvost hozatott. Az orvos kicsit aggódott Gyula miatt, nehogy tüdőgyulladása legyen, penicillin-injekciót rendelt neki. "Egy-két nap fekszetek, aztán mehettek Matula szárnyai alá" – mondta István bácsi. Nancsi néni kicsit haragudott Matulára, amiért nem figyelt jobban, de nem hibáztatott senki senkit („új kárnak és régi várnak: nincs gazdája”= aki kárt tesz, inkább hallgat róla, de itt most nem is igazán volt felelős). István bácsi sem emlegette a fiúk állapotát a húgának (Gyula anyjának) írt levelében.
István bácsi egy malacot ígért az orvosnak, ha Gyulát rendbeteszi.
Amíg Gyula kilenc napon át ágyban volt lázas betegen, addig Bütyök eljárt István bácsival a gazdaságba. Az egy olyan hely, ahol minden nap más feladat van, időjárásnak, járványnak, rendeletnek kell megfelelni.
Lebetegedett, aki mázsált és Bütyök vállalta a munkát. 100 kilós zsákokba kellett kimérni a gabonát, azt ellenőrizte. Hamarosan ellenőr úrnak hívták, és híre ment annak is, hogy milyen szépen dolgozik. Annyira híre ment, hogy a vízhordó lány, Szanyadi Katica virágot felejtett az ételhordó kosárban, Béla pedig cukorkára cserélte.
Matula azt mondta: "A doktor annyi orvosságot adott Gyulának, hogy egy falut el lehetne pusztítani vele." Teltek a napok és egyszer csak a doktor odasúgta Nancsi néninek, hogy a malacsültet ropogósan szereti. Ebből tudtuk, hogy Tutajos már gyógyul. Bütyök boldogan mesélte el neki, hogy szerelmes, megállapodtak, hogy "Gyula tudományos kutató lesz, Bütyök pedig mezőgazda". Pondorayné közben hazautazott és a fiúk is érezték, hogy közeleg az iskola.
Béla munkája véget ért a gazdaságban és István bácsi mondta, hogy jövőre visszavárja, ki is fizette.
Nagy lakomával ünnepelték meg Gyula felgyógyulását. Matula is meglátogatta Gyulát, a fiúk már vágytak vissza a berekbe. Matula mindenről beszámolt és olyan volt hallgatni, mintha évek teltek volna el. A fiókák már felcseperedtek, a gólyák is menni készültek, rövidültek a napok, "meglassúdott minden".
Csikasz örömtáncot járt, mikor meglátta őket. S a fiúk "otthon lettek a nádban, és úgy jártak a berekben, mint a városban, ahol feliratok és jelzőlámpák igazítják az embereket."
Télen Matula bácsi ritkán jön ki a berekbe, "olyankor öles hó alatt alszik", "a varjúkárogás itt az úr, vadliba szól a dermedt levegőben, és a hó nyitott könyvként árulja az éjszakai vadászok nyomait."
Télire nádkévékkel szokta az öreg körberakni a kunyhót, hogy ne hordja be a havat a szél. Most a fiúk hordtak neki nádat a zsilipről. Egymáshoz kötötték a két csónakot, így hamar végeztek a nádhordással. Egyszer Bütyök kalapját elvitte a szél, Katica virága is rajta volt, de Gyula ügyesen visszaszerezte. A jól végzett munka után azt ették, amit Nancsi néni csomagolt. Hárman ettek a kunyhóban és Matula elégedetten nézett végig a fiúkon. Szépen megizmosodtak, a derekuk karcsú lett, a markuk nagy és erős. Matula megemlítette, hogy a fiatal Kati a rokona, s erre Bütyök szerette volna megölelni, " de tisztán érezte, hogy ebben a réti világban nem ölelkeznek az emberek. Legfeljebb gondolatban, ám ebben is lehet annyi szeretet, és talán maradandóbb is, mint amelyekhez furcsa mozdulatok vannak kötve."
A fiúk már más szemmel látták a világot. Kicsit vágytak is vissza az iskolába, mert tele voltak mesélni való élményekkel.
"Ladó Gyula Lajos most már talán hasonlított valamelyest az ősi Gyulák ivadékaihoz, akiket a természet faragott férfivá. A férfias vonalak alapja elrendeződött már álla körül és szája keménységében."
Süllőt fogtak a fiúk, sült hal volt a vacsora. Másnapra azt tervezték, hogy aranyat ásnak ki Tüskevárnál. Matula adott nekik szerszámot, de a kincskeresésben nem hitt, mert "vasuk se volt azoknak a szegényeknek, nemhogy aranyuk".
Kimentek Tüskevárhoz és ásni kezdtek. Csakhamar téglába ütköztek, amit pincének gondoltak és Bütyök be akarta bizonyítani, hogy milyen erős boltíve van. Páros lábbal ugrott rá, de beszakadt és Bütyök a mélybe zuhant. Megsebesült és nem tudott kijönni, Gyula szaladt Matuláért. Megállt a szalonna és a paprika a kezében az öregnek, mikor Gyula elmondta, hogy mi van. De nem esett kétségbe. Kötél kell és "nem lesz semmi baj" - mondta.
Bütyöknek megsérült a feje és az egyik ujja kificamodott. Amíg várt, a ráesett csákánnyal kicsit a földet kaparászta. A falon egy bilincs lógott... tehát börtönt találtak. Bütyök még előkapart egy karddarabot és egy pitykegombot. Később még egy buzogányfejet, de közben megjött Gyula az öreggel. Matula egy kis fát legallyazott és az ágait úgy vágta meg, hogy Béla felmászhasson rajta. A kötelet leengedték, a derekára kötötte és így biztonságban feljutott fél kézzel is. Az öreg egy fél pohár szilvóriumot adott neki, aztán helyrerántotta az ujját.
Otthon aztán Bütyök kialudta a pálinkát. Közben Gyula horgászott a szokott helyén és még a barna kányát is sikerült levadásznia. Mondta is a kis szárcsáknak, hogy már biztonságban vannak. A lövésre Bütyök is kijött, jobban volt már.
A városra gondoltak és az iskolára. "Az elmúlt hetek lemosták a városi otthonról azt, amiért kikívánkozott belőle. Lemosták a megszokottságot, a szürkeséget, a gázszagot és a lármát. És Piri néni felesleges kérdéseit."
István bácsitól kaptak levelet, hogy tíz nap múlva iskola, menni kell vissza. "Egyszerre távoli lett a táj... a nádas suhogó lélegzete."
"Holnap még horgászhatnak vagy vadászhatnak" – szólt Matula – " bár az idő esőre fordult. Nagyon leszáll a füst."
"Ezen az éjszakán megváltozott minden, és süthet a nap, ragyoghat az ég, ebben az évben nem fogan már virág, és nem terem semmi a nyár áldott méhében. Ami jön, az már az ősz gyermeke vagy vendége, akár virág, akár madár, akár ember."
Megbeszélték, hogy talán télen is eljönnek, de jövőre mindenképpen.
Utolsó nap Bütyök jó adag tűzifát vágott fel, hogy maradjon Matula bácsinak, és Gyula főzte a halászlevet. Mire Gergő bácsi megérkezett, már kész volt az ebéd.
Jót ettek, boroztak, aludtak, aztán mentek Nancsi nénihez, aki kimosta a ruháikat, ellátta a sebeiket. Nagy hálálkodás után megnyiratkozva szép tiszta ruhában indultak másnap hajnalban útnak.
Gondolatban már a téli látogatásra készültek. "A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad"
A kocsin zötyögtek már az állomás felé, amikor gyönyörködve a Balaton tükrén, meglátták egy csónakban Matulát és a kis Katicát. Boldogan integettek egymásnak.
Hazaértek és Gyula azonnal levelet írt, csak utána kezdett Piri mamával beszélgetni.
Az iskola is csupa zsongás volt, de Gyula és Béla csak a berekre tudtak gondolni... "Gergő bácsi most szalonnázik és Csikasz nézi".
A fiúk magabiztosan léptek az osztályterembe, más szemmel nézték a világot. Lajos bácsi átadta az osztályt Éva tanárnőnek, akivel megismerkedett az osztály. Óra végén magához hívta Gyulát és Bélát Éva néni. Azt mondta, sugárzik róluk a nyári élmény és az egészség, és szívesen látnák őket vendégségbe Kengyel tanár úrral egy kis élménybeszámolóra.
El lehet ezt a nyarat mondani?
Amint Gyula "kinézett a kora őszi verőfénybe, gyűrűzni kezdett előtte a víz, a kis szárcsák úsztak a sás mellett, lobbant a puska döreje, zuhant a madár, berregett az orsó, sikoltott a vihar, őrjöngött a jégeső, Bütyök alatt megnyílt a föld, Nancsi néni liliomolaja érzett, lobogott a tűz, felszárnyalt a hajnal, s a derengés ragyogásában ott állt a csónakban Matula és mellette Kati, kis kezét magasra emelve, mintha a szívét tartotta volna benne."
És Gyula tudta és érezte, hogy Tüskevár igaz szépsége "nem múlik el az évszakokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös"
