2588
- szgy11 191. oldal-
Az elbeszélő (Gárdonyi) a kályha mellett ül a jó meleg szobában egy téli estén és azt mondja: "Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül. A tűzben történetek vannak." A lángok úgy játszanak a parázs felett, akár a gondolatok az ember elméjében. "A téli estnek álommal áthatott csöndessége" ül a szobán. Csak a macska dorombol az író lábánál, ő is a tüzet nézi. Bizonyára vadászik éber álmában... vagy talán a tavaszra gondol és virágokat szagolgat.
Most nincs nyár, mégis nagy a boldogság. Az a boldogság, amikor "a vágyak pihennek". Talán nem is pihennek teljesen, hiszen nincs ott még egy karosszék és benne a társ, akivel álmaiban találkozik az író. "Az egyedülvalóságnak hosszú az árnyéka."... hosszú, mert talán sosem jön el az a valaki, aki azt mondja:
"– A szobád nem szegény, mert te is benne vagy –; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is."
A parázsra hamu borul és "homály homályra száll".
