6299
Ernst Thedor Amadeus Hoffman – Az arany virágcserép
(Horváth Zoltán fordítása)
Már a névből és címből is sejthető, hogy nem a férfias ütközeteké lesz a főszerep. A nyálas, lányos álmodozó aktatologatók olyan szinten élnek unalmas életet, hogy az agyuk hallucinációkkal igyekszik életben tartani magát.... Ő, akarom mondani az írói zsenialitás tükre az, ahogyan az álomképek csendesen átúsznak a realitás világába, hogy ott ólomlábakon járva lassan elfáradjanak és a szerelmesek végre megölelhessék egymást.
A mű 12 vigíliából (virrasztásból) áll, ami azt sejteti, hogy nem lehet azonnal elaludni rajta... jaj, dehogynem. Az író tizenkét éjszakai virrasztás alkalmával írta össze a képzelgéseket, pardon, a szerelmi metaforákat, melyek elvezetnek az élvezet beteljesedéséig.
Tartalom virrasztásonként:
1. virrasztó
Drezdában játszódik a kaland. Anzelmus, a balszerencsés diák éppen áldozócsütörtökön szalad a spórolt pénzével, hogy kávézzon és dupla-sörözzön, de szerencsétlen módon beleszalad egy almaárus asszonyba, akinek szétgurulnak az almái, ezért megátkozza a diákot és a pénzét is elszedi. (Azt mondja:"... rohanj csak, ördögfajzat... hamarosan kristályba lesz zuhanásod..." )
Ezután Anzelmus kiül a partra egy bodzafa alá és pipázni kezd. (Sajnos nem derül ki, hogy mit szív.) De a bodzafa és a szellő is kedvesen beszél hozzá, sőt három kígyó is jön vele ismerkedni, az egyik az igéző kék szemével meg is hódítja.
2. virrasztó
Anzelmust részeg bolondnak nézik, mivel magában beszél. Hazafelé indul, s közben találkozik a barátjával, Paulmann segédtanárral és annak két lányával: Veronikával és Fränzchennel, valamint az irattáros Heerbranddal. Áteveznek az Elbán és Anzelmus hazakíséri a tizenhat éves Veronikát, aki egyből beleszerelmesedik a folyamatosan hallucináló Anzelmusba. Anzelmus igazán férfias állást vállal: Lindhorst öreg levéltáros antik iratait másolhatja a szabadidejében. Már megy is másnap a levéltáros házához, de az ajtókilincs boszorkánnyá, a csengőzsinór pedig kígyóvá változik, ezért Anzelmus elájul.
3. virrasztó
Már-már azt hihetnénk, hogy Anzelmus végre nem a kígyókról álmodozik, hanem tűzliliomról és sárkányról, de kiderül, hogy ez a látomás már Lindhorsté, aki e lényektől származtatja magát, így most rajta röhög mindenki. Hosszan meséli el Phosphorus (a szellemfejedelem, Atlantisz királya) és a liliom szerelmét, amely azonban nem teljesedhet be és bár küzdelmes és reménytelen, épp ettől izgalmas és mély.
4. virrasztó
Anzelmus újra kiül a partra a bodzafa alá, ahol már jön is a három kígyó. Meg sem lepődünk rajta, hogy teljesen beleszeret a kék szeműbe. Hamarosan Lindhorst is megérkezik, így megosztozhatnak a hallucinációkon. A levéltáros elmondja, hogy a kígyók az ő lányai, a kék szemű a legifjabb, Serpentina. Az almaárus boszorkány pedig az ellensége. Lindhorst egy üvegcse arany színű folyadékot ad Anzelmusnak, amivel meg tudja védeni magát, ha a boszorkány orrára cseppent belőle.
5. virrasztó
Paulmannék megtudják, hogy Lindhorst kapcsolatai miatt Anzelmusból még udvari tanácsos is lehet. Veronika egyből fel is lobban, amikor belép a házukba Anzelmus, de rögtön csalódik is, mert a fiú keresztülnéz rajta.
Angelika mellékszereplő-kisasszony érkezik vendégségbe, aki csevegés közben megemlít egy jósnőt, Räuerin asszonyt, akihez Veronika máris elindul, hogy szerelmét beteljesíthesse. Ez a jósnő egyébként a boszorkány, a kofaasszony és még Lindhorst ellensége is... legfőbb szerepe pedig az, hogy elválassza a szerelmeseket (Anzelmust és Serpentinát). Amikor a jósnőhöz érkezik Veronika, a félelmei kivetülnek, szörnyeket lát, és a jósnő Liese-ként, Veronika korábbi dajkájaként mutatkozik meg neki. Azt ígéri, hogy a következő napéjegyenlőség éjszakáján segíteni fog neki Anzelmus meghódításában.
6. virrasztó
Anzelmus rászánja magát, hogy újra elsétáljon a Lindhorsthoz, mert
"úgy érezte, hogy Serpentina szerelme fáradságos, veszélyes munka jutalma, amelyet el kell vállalnia, és ez a munka nem más, mint a Lindhorst-féle kéziratok lemásolása."
Az ajtógomb megint a fenyegető boszorkányhoz hasonlított, de a bátor Anzelmus ráspriccelt, ezért a boszi ijedtében eltűnt és Lindhorst körbevezethette Anzelmust a házán. Némi varázslatok után Anzelmus hozzáláthatott végre a munkához, amivel Lindhorst nagyon elégedett volt. Mielőtt lelépett, Linhorst megjósolta neki, hogy összejön a kék szemű Serpentinával, akitől kap egy arany virágcserepet, ami maga lesz a beteljesült boldogság.
7. virrasztó
A napéjegyenlőség éjszakáján (a műben szeptember 23-án) Veronika elszökik otthonról, és a jósnővel és annak macskájával megy, aki Drezda határában kezd varázsolni. A hókuszpókuszok hatására Anzelmus látomása kilép az üstből, Veronika pedig elájul. A saját ágyában ébred otthon és Fränzchen ( a testvére) mutatja neki az elázott kabátját, ebből Veronika tudja, hogy valóban megtörtént a sok varázslat. Egy tükröt is talál magánál, ez egy varázstárgy, amibe ha belenéz Veronika, Anzelmus lelkén és gondolatain tud uralkodni.
8. virrasztó
Lindhorst immár fontosabb munkákat bíz Anzelmusra, akinek még a látomásként megjelenő Serpentina is tereli a figyelmét. Serpentina elmeséli, hogy apja a szalamandra nemzetségből származik, és már ő is kígyót szeretett. Phophorus fejedelem kertjében egy liliom szeretgette, őrizgette a saját zöld kígyószerelmét, de a szalamandra meglátta a kígyót és beleszeretett. Phophorus azonban nem engedélyezte a frigyet, és amikor a szalamandra megölelte a kígyót, az hamuvá lett és az égbe szállt.
A szalamandra úgy felhúzta ezen magát, hogy lángokat szórva szétdúlta Phophorus kertjét, aki száműzte tettéért a szalamandrát, annak a Földön kell tovább élnie (három kígyólányával együtt) Addig kell a Földön maradnia, amíg méltó vőlegényt nem talál a három kígyólánynak. Megtudjuk azt is, hogy a gonosz boszorkány egy sárkányszárnytoll és egy marharépa szerelméből született. (Na megyek, iszok valamit.)
A fejezet végén Anzelmus, Heerbrand és Lindhorst (meg én) együtt mennek a Linke-féle fürdőbe lerészegedni.
9. virrasztó
Miközben Anzelmus türelmetlenül toporgott minden nap Lindhorstnál, a boszorkánykodás is hatni kezd, és a fiú egyre többet gondol Veronikára.
Amikor Paulmannékhoz megy, Veronika néhány érintése is elég neki, hogy úgy érezze, mindig is Veronikába volt szerelmes. Délután Heerbranddal bepuncsoznak, amitől különös látomásaik lesznek. Meglepő fordulat.
Végül mindenki Lindhorstot, a szalamandrát kezdi éltetni. Az esten Heerbrand a mennyezethez vágja a puncsos tálat, aztán egy papagáj is megjelenik, aki közli, hogy Lindhorst várja Anzelmust másnap másolásra a szokott időben.
Veronika megcsókolja a szendergő Anzelmust, aki másnap már józanabbul látja a világot. Nem érti, hogy miként láthatta korábban csodálatosnak Lindhorst kertjét, fáit és madarait.
Az asztalhoz ül és próbál dolgozni, de valahogy összekuszálódnak a szeme előtt a vonalak és idegességében nagy tintafoltot ejt a papírra. Haragra gerjed ettől a szalamandrakirály és összezsugorítva kristálypalackba zárva Anzelmust a polcára teszi. Ezzel beteljesült a boszorkány átka, amit még almaárusként mondott.
10. virrasztó
Anzelmus reménytelenül szerelmes, most éppen Serpentinába és közben összeismerkedik a polcon két másik palackba zárt gimnazistával. Ők már egészen megszokták a helyzetüket, de Anzelmus nem akarja megszokni. Megjelenik a boszorkány is fenyegetőzve és próbálja elvarázsolni Lindhorstot, de ő marharépává varázsolja (és később megeteti a papagájával). Aztán Lindhorst papagája és a boszorkány kandúrja küzd meg egymással – a papagáj győz természetesen, akár az életben.
Anzelmus ártatlan az érzelmi eltévelyedésében, mivel a boszorkány küldött rá ártó varázslatot, ezért a szellemfejedelem úgy határoz, hogy szabadon engedi a fiút, aki azonnal Serpentina karjaiba omlik.
11. virrasztó
Paulmann segédtanár hangosan morgolódik az Anzelmus diák körüli varázslatos kalamajka miatt. Őt teszi felelőssé azért, hogy az egész háznépe megbolondult.
Heerbrand irattáros jön látogatóba és elújságolja, hogy már a múlt alkalommal is azért hozott puncsot, hogy megünnepeljék a kinevezését, ugyanis udvari tanácsos lett. Veronika kezét is megkéri, és már meg is tartják az eljegyzést, mert Veronika már nem ragaszkodik az elvarázsolt szerelméhez, bűnbánóan bevall mindent a boszorkánnyal való ármánykodásáról.
12. virrasztó
Anzelmus és Serpentina a mesebeli Atlantiszon élnek Lindhorst levéltáros birtokán. Lindhorst Szalamandra királyi titkos levéltáros meg is hívja az írót oda, hogy valódi élményként írhassa meg az életüket. Rizspálinkával kínálja, amiben maga Lindhorst is megmártózik, de az írót ez nem zavarja.
Anzelmus és Serpentina összeházasodnak és Serpentina a templomból kilépve "hozza az arany virágcserepet, amelyből csodaszép liliom fakadt. Végtelen vágyakozás, kimondhatatlan gyönyörűség izzik üdvösséges szemében, így tekint Anselmusra, szólván: „Ó, kedvesem! A liliom kibontotta kelyhét... beteljesedett a legnagyobb gyönyör; lehet-e üdvösség,
mely hasonlatos a mienkhez?"
... "Ekkor Anselmus, a megdicsőülés sugárfényében, felemeli fejét. Pillantás? Szavak? Vagy ének ez? Érthetően hangzik: „Serpentina! beléd vetett hitem, szerelmem feltárta előttem a természet legmélyebb titkát! Elhoztad nekem a liliomot, amely az aranyból, a föld őserejéből fakadt, mielőtt még Phosphorus fellobbantotta a gondolatot... ő minden lény szent összhangjának felismerése, és ebben a felismerésben élek mindörökre a legnagyobb boldogságban."
Az író azonban a mű végén csak magát sajnálja, amiért a műve befejeztével visszazuhan a padlásszobájába és a nélkülözésbe. Ám ekkor Lindhorst emlékezteti:
"Ne panaszkodjék. Hát talán nem járt-e az imént Atlantiszban és nincs-e ott önnek is legalább egy csinos majorsága, lelkének költői birtoka? Vajon Anselmus boldogsága más-e, mint az élet a költészetben, amely előtt a természet legmélyebb titkaként föltárul valamennyi lény szent összhangja?"
-------------
Szóval az a boldogság, hogy mindezt láthatod és megírhatod és legfőképpen az, hogy van még rizspálinka.
Hoffman mondanivalója az, hogy a végtelenül sivár életünkre az irodalom, a művészet és a mesék jelentenek gyógyírt. Épp úgy üdvözülhetünk a mesék és álmok világában, mint Anzelmus diák, aki a szegényes és unott életéből a tökéletes boldogságba jutott.
Megjegyzem, a főhős semmilyen karakterfejlődésen nem megy keresztül, egyszerűen csak látomásai vannak, aztán az egyiken rajtamarad.
Sokan sokféleképpen megpróbálták már megfejteni az ember számtalan igényét, de ebből a zavart hallucináció a kialvatlan magányban egészen biztosan nem az, amire ilyen fiatalon érdemes az életet felépíteni.
