5286
Janus Pannoniust Itáliai tanulóévei után pécsi püspökké nevezték ki, ezért nagy reményei voltak a jövőt illetően.
Szerette volna megmutatni az Itáliában megszerzett humanista világnézetét és a reneszánsz kultúrát. Janus önbizalommal telve úgy érezte, hogy a versei nem csupán őt teszik majd híressé és naggyá, hanem hazáját is.
Janus Pannonius a versben a reneszánsz kor (és a keresztény neveltetés) emberközpontú öntudatával és büszkeségével hiszi saját dicsőségét és halhatatlanságát. Ő volt az egyetlen 15. századi magyarországi költő, aki humanista verseket írt. Janus tényleg hitte, hogy hazájának kulturális felemelkedése neki köszönhető. És ezért a hálálkodást elvárta cserébe.
(A versben nem egy önelégült tenyérbemászó diák szavait kell meglátnunk, hanem a reneszánsz ember-, művészet- és szellemiségdicsőítő szemléletét.)
Magyarországon teljesen új volt az alkotói halhatatlanság hangsúlyozása. Új volt az a reneszánsz szemlélet is, amiben a legnagyobb erény a szellemi műveltség.
A"Pannónia dicsérete" valójában Pannónius dicsérete. Ez az epigramma csattanójából világosan látszik:
"Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld!"
Pannónia dicsérete
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld!
Itália = az akkori olasz városállamok összessége
Pannónia = Magyarország (latinul)
A vers emelkedett hangulatú epigramma.
A vers reneszánsz stílusjegyei:
- művészi öntudat
- emberközpontú gondolkodás
- az egyéniség megjelenése, hirdetése
- a művészet értékének kinyilvánítása
A versben megjelenő költői eszközök:
- megszemélyesítés ("Pannónia is ontja...")
- felkiáltás (" Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld!")
- párhuzam ("Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám")
- időszembesítés ("eddig Itália földjén...", "most Pannónia is...")
Az írásbeliség nyelve a latin volt ekkor, ezért írt latinul Janus Pannonius. A latin nyelvezet lehetővé tette, hogy olvassák őt Európa-szerte., de csak főpapi körökben. Hazánkban nem ismerték és nem ismerték el. Idegen nyelve miatt is idegen maradt, hiszen a latin a jogi leírások és a papság nyelve volt, nem az irodalomé.
