Mirolszol.Com

Miről szól a(z)
?

vörös ördög kérdése

Miről szól Jókai Mór - Az aranyember?

32 0
0

vörös ördög

Üzleti ármánykodások sora némi szerelmi vágyakkal egzotikus köntösben.

Tartalom:

A mű a vaskapu tájleírásával indít, ami két bazi nagy szikla a Dunán.
A Szent Borbála nevű hajót vontatják árral szemben, felfelé 72 lóval (hajó a vízben, lovak a parton) és viharba kerülnek. A hajóbiztos, Tímár Mihály (a főszereplő) nehéz helyzetbe kerül. amikor egy elszabadult malmot sodor feléjük a víz. Tímár hat legényével egy csónakba száll és egy bravúros horgonyos-köteles mutatvánnyal elsüllyedésre kényszeríti a malmot azzal a cuki fehér cicával együtt, akit meg szeretett volna menteni a hajón utazó kislány, Tímea, Tímár Mihály (leendő) szerelme.
Nagyobb gondja most Tímárnak, hogy üldözi őket egy török gálya. A szuperhős most is kockáztat és nyer, egy lehetetlennek tűnő manőverrel kicselezi és lehagyja a török hajót. A törökök szeme elől eltűnik a Szent Borbála, s csak a malom deszkáit látják úszni a törökök a Szent Borbála horgonyával, amiből azt hiszik elsüllyedt a hajó, ezért visszafordulnak.
A következő nehézség az, hogy az egyik utas titkolnivalói miatt meg kell vesztegetni az ellenőröket, akik már a hajón téblábolnak. Természetesen Tímár Mihálynak ez sem jelent gondot. Ezek után az ellenőrök vezetője egy levelet bíz Tímár Mihályra, hogy adja át Kacsuka úrnak, s a levélben ez áll:
„Sógor! Ajánlom e levél átadóját különös figyelmedbe. Ez egy arany ember!”
Ezután a Dunán tovább hajóznak, de olyan szembeszél támad, hagy ki kell kötniük. Elnyűttek és éhesek mind, de Tímár Mihály, a szerencselovag, pont egy édenkertbe sétál be, aminek a tökéletes gazdasszonya természetesen szívesen ellátja őket. A tanyán békeharcos kutya és cuki fehér cica is van, na és persze tökéletes testű fiatal Noémi is, aki már nagyon várta megmentőjét, aki megszabadítja a védelmipénzt szedő Tódortól. Tódor annyira gonosz, hogy még a kutya is megugatja, és a szegény kislány arany karperecét is magával viszi fezettség helyett.
Tereza mama (Noémi mamája) erre ijedtében elmeséli a család történetét Tímárnak és az olvasónak: Tódor papája, Maxim minden évben egy nagy összeget kölcsönzött egy Brazovics Athanáznak, aki ezt minden évben búzával fizette vissza. De sajnos egyik éveben nem termett búza az időjárás miatt, sőt Maxim is lelépett a pénzzel, ezért előszedték Noémi papáját, Bellováry-t mint kezest, aki aztán adósságba hajtotta a családot és öngyilkos lett. Az addig ingyen jóléthez szokott Tereza mama és a kis Noémi magára maradt. És akkor az asszony olyat tett, amit Jókai még a legvadabb álmaiban se tenne: kiment a világ legjobb termőföldjére gazdálkodni.
Mivel Tódor, a haramia, épp lelépett, most nincs mit tenni, Tímár továbbhajózik. Az izgalmak fokozódnak, amikor Tímárt magához hívatja Trikalis Euthym, Tímea apukája, aki elmondja, hogy valójában ő Ali Csorbadzsi, és gyorsan ható mérget vett be, a lányát pedig elaltatta, mert tutira megölnék a szultán emberei, amiért ellenszegült a parancsnak, hogy vigye lányát a hárembe, a pénzét meg a kincstárba. Attól is fél, hogy a gonosz Tódor elárulja, aztán még belekezd egy mondatba a vörös félholdról, de meghal.
Tímár fejében sokminden megfordul az elkábított lány láttán, még az is, hogy jelenti a hatóságoknak, hogy török szökevényt fogott és akkor a zsákmány harmadát megtarthatná, de végül eszébe jut, hogy ő egy szent, és inkább beleszeret Tímeába.
Tímár a Dunába dobatja Ali Csorbadzsi testét, ahogyan a halott szerette volna és ehhez is furfangot használ, mindenkit körbeátver, mert nem lehet halottat a Dunába dobni, de ő megoldja. Még papírt is szerez hamis aláírásokkal arról, hogy rajta kívül álló okok miatt került a Dunába a halott.
Csorbadzsi jól félt, Tódor elárulta és meg is érkeztek a fegyveresek, hogy előszedjék őt, de már nem lehetett előállítani, mivel lubickol az örök boldogságban (holtteste úszik a vízen) és Tímár Mihály is tiszta a Dunába dobás ügyében. Ezzel a húzásával Tímár megmentette Tímea vagyonát ( a saját maga számára), ebből a fegyveresek főnöke számára is kiderül, hogy "egy aranyember!"

Ebben a pillanatban a következő rendkívül izgalmas kérdések keringenek Tímár fejében:
Miért üldözték egy bazi nagy gályával a törökök Ali Csorbadzsit? (mert őt üldözték könyv elején)
Hol lehet a rengeteg tonna búza, amibe állítólag Ali Csorbadzsi a pénzét befektette, mert a hajón nem volt annyi búza?
Hozzámenne-e a milliárdos örököslány, Tímea, a nincstelen, de furfangos szuperhőshöz, aki civilben csak hajóbiztos?
Hogyan ugrálunk be a csónakba most azonnal vagy egy kicsit előbb, mert süllyed a hajó?!!!!!

A főszereplőink kievickélése után új szereplőkkel gazdagodik a mű. Tímea és Mihály Brazovics Athanáz házához érkezik, ahol van egy sikoltozva beszélő kellemetlen feleség (Zófia asszony), egy szép lány, Athelie és annak vőlegénye, Kacsuka főhadnagy.
Brazovics úr lelkesen fogadja a rokon Tímeát, mert tudja, hogy vagyonos lány, azonban Tímár elmondja, hogy a vagyon búzástul és 10 ezer aranyostul elsüllyedt a hajóval együtt. Ekkor Brazovics kiakad, de a lányt azért megtartják félig kisasszony, félig szolga beosztásban.
Közben Tímárt megkeresi Kacsuka azzal a tervvel, hogy emeltesse ki az ázott búzát és süssenek belőle rossz minőségű kenyeret a katonáknak és cserébe szedjék meg magukat jól az állami pénzeken. A jó lelkű Tímár nem megy bele a svindlibe azonnal, csak rögtön utána és ezzel elindul a disznómód meggazdagodás útján. (Ezt a regény úgy fogalmazza meg: "Fata nolentem trahunt" = A nem akarót húzza a végzet.)

Ahogy emelik ki a búzás zsákokat, mindegyiken egy fekete kerék van, kivéve azt, amelyiken egy vörös félhold, és ez rögtön feltűnik a szemfüles Timár Mihálynak. Persze, hogy mesés kincs van benne, ami cirka egymilliót ér (ami akkor mesés kincs volt). Mivel a kincs igazából Tímeáé, de Tímár se szeretne lemondani róla, az a remek ötlete támad, hogy inkább megtartja a pénzt és és elveszi a lányt.
Ezután némi kanyarok után felutazik Bécsbe ahol szimpatikus személyével újabb előnyökre tesz szert, és húsz évre olcsón földeket szerez bérbe. Kiadja a parasztoknak és szerez gabonát is a vetéshez, tavaszra még gazdagabb lesz mint bármikor.
Athelie közben unaloműzőnek kegyetlen játékot játszik Tímeával, elhiteti vele, hogy Kacsuka beleszeretett. Tímea látva az esküvőszervezést, el is hiszi, nem sejtve, hogy nem az ő esküvője van készülőben. Közben Tímár Mihály tudja, hogy megcsúfolják a lányt, és azt is, hogy az ő pénzén szedte meg magát, mégsem szól semmit, csak lelép. Az üzlet jobban izgatja, és sikert sikerre halmoz, miközben Brazovicsékat is megszivatja
Eljön a nagy nap, Tímea az oltár előtt szembesül azzal, hogy Athenie lesz Kamcsuka felesége az őáltala hímzett menyasszonyi ruhában.
Brazovics papa a hír hallatán, hogy Tímár Mihály jóvoltából egy rakás értéktelen földbe fektette a pénzét, szívrohamot kap, ezért lemarad a lánya esküvőjéről. Végülis az esküvő sem lett olyan álomszép, mert Kamcsuka, amint rájön, hogy nem kapja meg a frigyért járó százezret, visszaadja a gyűrűt. Kamcsuka is szerelmes Tímeába. Mivel Tímeával szeretik egymást, kissé furán veszi ki magát, hogy Tímeát nem ő kéri meg, hanem Tímár, aki a Brazovics családot eladósította, a fejük fölül a házat megvette és a kit a lány a háta közepére se kíván. Tímár viszont szereti az alig 15 éves szende szűzet, ezért megkéri a kezét. Tímea ekkor elkiáltja magát, hogy: - Nem leszek a nője, maga kétszínű alak, aki miatt nevelő apám is meghalt és aki itt hagyott a legnagyobb sza.... ja nem, azt mondja:- Nőül megyek önhöz és hűséges és engedelmes felesége leszek.
Tímár tudja, hogy nem őt szereti, de kit érdekel. Még megpróbálja eltávolítani Kamcsukát a házból, erőlteti a meg nem lett frigyet, de Kamcsuka már nem olyan kapós. Athelie a házasság helyett a cselédséget választja Tímea mellett. Gondolom kíváncsi rá, hogy a lány majd hogyan áll bosszút.

-----

Jókai a regényírás idén éppen nagy "érzelmi" válságban volt, mert beleszeretett a nevelt lányába és még a feleségétől is elvált volna, hogy megkapja. Ebbéli kínlódása ihlette az aranyembert, amit sokan "vallomásregénynek" tartanak.
Jókai egyébként rendkívül szerencsés fickó volt, a maga korában jóképűnek számított és gazdag nemesként ünnepelt író volt. Saját barátainak, a szintén gazdag nemeseknek írt és a partijaikon koktélozgatott szinte minden nap. Aztán csak eltelt az élet.


MEGOSZTOM:




Miről szól