5779
.
rövid változat itt:
Jókai Mór - Sárga rózsa című kisregénye
Olvasónapló:
1. fejezet
A történet az 1800-as évek végén játszódik a Hortobágyon, az érintetlen természet vad vidékén. Az emberi természet is ehhez vadult hozzá.
Megismerjük a két főszereplőt.
A fiatal gulyásbojtár (=marhapásztor tanonc) lassan halad a lovával, meg-megáll, amikor kihull a kalapjára tűzött sárga rózsa. A zámi puszta karámját (=egy elkerített résznyi patás állat, most tehenek és borjaik) megy megitatni, hajnalra oda kellene érnie, de majd' elalszik a nyeregben. A csikósbojtár (= lópásztor) jön szembe (a saját lován), ő is jóvágású legény. Tudja, hogy honnan van a sárga rózsa, és haragszik érte, beszólogat, sejthető, hogy ugyanannak a lánynak udvarolnak. A szóváltás után elvágtatnak két irányba.
2. fejezet
A csikósbojtár (Decsi Sándor) egy csárdához vágtat. Ahhoz a csárdához, ahol az öreg csárdabérlő lánya, Klári a sárga rózsával kedveskedik a neki tetsző legényeknek. A rózsa is szép, amelyik a csárda kertjében áll és enyhébb teleken még adventkor is virágzik. De szép a lány is, sokan versengnek érte. "Amikor mosolygott, mintha tűz sugárzott volna ki belőle... illett a két nagy kökény szeméhez", amibe ha a férfiember belenézett, "azt is elfeledte, hogy a világon van."
Klári nem a csárdás öreg édes lánya, valaki otthagyta és felnevelték. De az öreg már rábízta a lányra a fogadót.
A sértődött Sándor borozik és beszélgetnek Klárival. Sándor eddig úgy tudta, hogy csak ő kapott rózsát. De most, hogy sárga rózsát kapott Lacza Ferkó, a gulyásbojtár, azt gondolja Sándor, hogy Klári már inkább őt szereti. Ferkó gyerekkori barátja Sándornak, aki nem érti, hogyan közeledhetett a lányhoz az ő távollétében.
Még fél évvel korábban került Sándor és Ferkó a Hortobágyra. Jó felépítésű legények voltak, és elvitték volna őket katonának, de nagyobb szükség volt a munkájukra a Hortobágyon. Ferkónak azt mondták, hogy vallja magát süketnek, ezért nem is sorozták be. Sándor azonban nem volt hajlandó hazudni, ezért elvitték és fél évre rá úgy váltották ki a katonaságból ezer forintért. Ez volt az a fél év, ami után Klári már nem volt olyan szerelmes Sándorba. "Nem jó a leányt egymagára hagyni; nem jó az orgonafának a kerítésen kihajolni, amikor virágzik, megkívánják, szakítanak róla."
Klári azt mondja, hogy továbbra is Sándort szereti, Ferkóval csak kacérkodott kicsit. A sárga rózsát pedig ezért adta neki, mert Ferkó hosszabb időre elmegy. Bécsi urak jöttek, marhát vásároltak és Ferkót kérték, hogy hajtsa a marhákat Morvaországba (a csehek földjére) és maradjon is ott egy időre, "mert a magyar marhához csak magyar gulyás ért".
Klári még fiatal, játék neki a szerelem, Sándor viszont nagyon büszke ember, komolyan megsértődik a lány játszadozásán. Tovább faggatja Klárát, hogy honnan vannak a szép arany fülbevalói. Klára azt mondja, hogy azok a Sándortól kapott ezüst fülbevalók, csak aranyoztatta őket (Újvárosban). A bor megteszi hatását, Sándor megenyhül és egy fésűt ajándékoz Klárinak. Klári feltűzi vele a haját úgy, hogy mindenkinek tudtára adja, hogy neki vőlegénye van.
Sándor azonban még mindig kételkedik és újabb bort kér, most "pecsétes üveget", amilyet a nagy urak kérnek.
Klári szeretné visszakapni Sándort. Eszébe jut, hogy hajdan egy cigányasszony azt tanácsolta neki, hogy ha a szeretője elhidegülne, akkor a borába "áztasd bele azt a gyökeret, akit úgy hívnak, hogy „nadrágujjas emberke”, ettől úgy felforr a szerelme, hogy még a falat is keresztülássa érted".
nadrágujjas emberke = nadragulya emberke = nadragulya gyökér, ami emberformára emlékeztet és nagy hatású nedvekkel van tele. Na de a cigányasszony összetévesztette a mandragóragyökeret, amelyik megszédíti az embert és afrodiziákum (= szexuális vágyfokozó), a nadragulyagyökérrel, amelyik pedig erős méreg. És Klári nagy szerelmi reményekkel már keverte is a borba a nadragulyát.
3. fejezet
Kissé visszaugrunk az időben oda, amikor egy hajnalon az urak megindulnak a pusztába, hogy az 1500 marha közül kiválasszák a megfelelő 24 tehenet és egy bikát. Ferkó még a csárdában marad és búcsúzkodik Kláritól. Az urak (egy morvaországi tájképfestő, két uradalmi hajcsár, egy lovászmester, egy városi biztos és a marhák tulajdonosa) hintón érkeznek a gulyához a szép Hortobágyon, és várják Ferkót, hogy szót értsen a marhákkal. A festő le van nyűgözve a délibábtól (= a földközeli forró levegő visszatükrözi az ég és a táj képét) és vázlatokat készít. Megérkezik az állatdoktor is, hogy írást adjon arról, hogy az állatok egészségesek.
És vágtatva érkezik meg Ferkó is. (Az első fejezetben találkoztak Sándorral és amikor szétváltak, Sándor Klárihoz sietett, Ferkó pedig a gulyához, hogy az állatokat kiválassza és elindítsa.) Ferkó a számadó gulyás keresztfia és éppen azért ő lett az állatok kísérője, hogy végre elfelejtse Klárát, aki már Sándor jegyese. A számadó gulyás rendezte így a dolgokat.
Ferkó beugratja az urakat azzal, hogy azt mondja, már nem fiatalok az állatok, mert kihullottak a felső metszőfogaik. Később azonban kiderül, hogy a marháknak nincs felső metszőfoga.
Megköttetik az üzlet, megreggeliznek és "magyar kávét" isznak, azaz forralt bort.
A számadó gulyás a lelkére köti Ferkónak, hogy idegen földön se feledje el a magyarságát és magyar nevet adjon a gyerekeinek.
Ferkó még egy ideig hagyja, hogy a két morva hajcsár kínlódjon a marhákkal, aztán átveszi az irányítást és útnak indulnak.
4. fejezet
A kis gulya szépen haladt Morvaország felé, mikor látják Sándort közeledni lovon, s mire odaér, félholtan zuhan a földre. Sándornak állkapocsgörcse (szájzára) van, a szemei kifordulva. Az orvos rögtön tudja, hogy megmérgezték növényi méreggel. A hatalmas görcsös testet nem is tudja egyedül a kordéra (= lovasszekérre) húzni, de Sándor lova is segít neki. Azután elküldi a segédjét, Pestát (=Pistát), hogy küldjön levelet a főorvosnak és menjen a a csárdába és hozzon annyi kávét, amennyit csak tud, mert az jó a mérgezés ellen. Klári tudja, hogy ő maga okozta a bajt, és nagyon aggódik Sándorért. Pestával megy és bevallja a doktornak, hogy ő mártott nadragulyagyökeret Sándor borába, hogy visszahódítsa. Az orvos jól leszidja a butaságáért, de legalább már tudja a méreg nevét. Azt tanácsolja Klárinak, hogy meneküljön, de Klári hajthatatlan, ragaszkodik hozzá, hogy Sándort ápolja.
Megérkezik a főorvos egy zsandárral (= csendőrrel), aki Klári mellett marad, miután a főrvos elmondja a tennivalókat.
5. fejezet
Sándor lassan gyógyul, Klári mellette virraszt. Sándor túl van az életveszélyen, de messze van még a talpráállás.
Klári végül kimerülve elalszik az asztalon.
6. fejezet
Pár nap múlva Sándor felkel az ágyból, és már menne is munkába a méneshez (mert csikósbojtár), de ekkor megérkezik a vizsgálóbíró a városból, hogy felderítse az ügyet. Klári nem tagad semmit, elmondja, hogy négy napja ő tette a nadragulyát Sándor borába. Ezért halálra ítélnék, de Sándor tagadja, hogy a csárdában járt volna, azt mondja, hogy egy éve nem járt ott és vándorcigányok mérgezték meg. Klári nem akarja, hogy Sándor hazudjon érte, inkább meghalna. Sándor azonban hazudik a lányért és Klárát felmentik. Most viszont becstelen emberré tette a hazugság, nem akarja többé látni Klárát sem. "Nem tudok többet a szemedbe nézni; mert magamat látom meg benne."
7. fejezet
A gulya közben a tiszai révig jutott, ahol meg kellett állniuk a megáradt folyó miatt. A helyi borozóban várakoznak az ónódi vásárra igyekvő vásározók is. Folyik is köztük a szóbeszéd, hogy a csárdatulajdonos lánya megmérgezte a szerelmét. Mindenki tudni véli az igazságot az ügyről, és Ferkó alig tudja kibogozni belőle, hogy mi történhetett. Mivel az emberek azt hiszik, hogy a gulyásbojtárral tervelte ki a gyilkosságot Klári, Ferkó inkább nem szól semmit. Csak egy zsidó kereskedő állítja, hogy Sándor nem is halt meg, most vásárolt tőle lovakat, de nem figyel rá senki, még el is hallgattatják, amiért rontja a pletykálkodást.
Ferkó közben kieszel egy tervet, hogy hogyan juthatna vissza úgy, hogy senki se fogjon gyanút.
8. fejezet
Még két nap várakozás után annyira leapad a Tisza, hogy áthaladhat a komp. Szép sorban a vásári szekerek, a lovak és Ferkó marhái is felkerülnek a kompra, ahol utazás közben nekilátnak halpaprikást főzni. Egy óvatlan pillanatban Ferkó egy darab árvatőzeget (= száradt marhatrágyát) dob a bogrács alatti tűzbe, amitől a bika és a tehenek is nagyon nyugtalanok lesznek. A bika megvadul és leugrik a kompról, a tehenek utána. Ferkó is utánuk és úsznak vissza a part felé. Amikor elérik a partot, Ferkó ostorral tovább bőszíti az állatokat, hogy azok egészen hazafussanak és ő végre megtudja, hogy mi történt Klárival (és Sándorral).
9. fejezet
Visszaugrunk az időben oda, amikor a zsidó kereskedő megvette a lovakat Sándortól az ohati pusztán, az ott táborozó, híres, több mint 1000 lovat számláló debreceni "cifra"ménesből. Van abban "mindenféle színű, amilyent csak a magyar nyelv gazdagsága képes kifejezni: pej, szürke, fekete, hóka, kesely, almás, babos, szeplős, rézderes, vasderes, sárga, fakó, még fehér is".
Megérkezik Kádár Mihály, aki több ló tulajdonosa és Pelikán Samu lókupec. Pelikán négy lovat választ ki és meg is alkuszik rájuk.
Pelikán Samu váltót ír a pénzről és azt tervezi, hogy a banktól megkapja majd előre a 800 forintot, amit majd akkor fizet vissza a banknak, amikor a lovakat eladta az ónódi vásárban.
Sándor csak rázza a fejét, hogy ő ilyesmire sosem szorulna rá. Erre Pelikán azt mondja, Lacza Ferkó bezzeg nem lenne ilyen büszke, nemrég a felesége üzletébe tért be egy 10 forintos váltóval, hogy egy pár ezüst fülbevalót arannyal futtasson be. A váltót rosszul töltötték ki, ezért szabadulni akar tőle Pelikán, Sándor pedig elteszi borravaló gyanánt.
Elgondolkodtatja a dolog, hogy Klári hazudott neki a fülbevalókról, és az is, hogy talán meg akarta mérgezni.
10. fejezet
Éjszaka Sándor egyedül marad a lovával, Vidámmal és neki mondja el a bánatát. "Ilyen a leány! Kívül arany, belül ezüst. Mikor igazat mond, annak is fele hazugság". Az az átkozott betyár Lacza Ferkó lopta el a szíve felét "Verje meg az Isten, veretlen ne hagyja, ki a más rózsáját magának szakasztja! "
Sándor azt tervezi, hogy elhagyja a szép Hortobágyot és újra bevonul katonának. Egyszer csak Ferkó lova vágtat arra, de lovas nélkül. A ló hagyja magát megfogni. Hamarosan egy legény is érkezik, aki elmondja, hogy Ferkó hazahajtotta a marhákat, ezért a számadó gulyás elzavarta. Azonban még két napig marad, mert csak azután hajtják majd a borjakkal együtt a marhákat, amit Ferkóra bíznak, hogy menjen már Klári környékéről és vissza se nézzen.
A legény visszavágtat Ferkó lovával, Sándor pedig forralja a bosszút.
11. fejezet
Sándor másnap fél nap szabadságot kér a számadó csikóstól, aki megesketi, hogy nem megy a csárdába. És Sándor nem lép a hortobágyi hídra, mert megesküdött a lovának, inkább átúsztatja és úgy jutnak a túlpartra. És nem megy a csárdába, hanem a teraszán ül le, ahonnan jól látja már Ferkó lovát.
Érkezik Klári, és Sándor palackozott sört kér, mert azt nem lehet megmérgezni. Sándor a negyedik sörét is megissza, de Ferkó még mindig nem jön ki, ezért Sándor egy gulyáscukkoló nótába kezd. Erre már kijön Ferkó, farkasszemet néznek az asztalnál. Sándor a tartozásáról kérdezi, Ferkó azt mondja, nincs neki tartozása. Sándor kicsapja az asztalra a 10 forintos váltót és Ferkó megérti, hogy van bizony tartozása is, meg magyarázni valója is. A váltóra (Sándor kérésére) odaírja, hogy keletkezett a "csárda udvarán". A setét felhők gyülekeznek a fejük felett és a lelkükben is. Sándor is ráírja a nevét a váltóra mert igazából neki van tartozása (az, hogy jól megszégyenítse a csábítót). A pénzt meg majd kifizeti Pelikánnak az, aki túléli ezt a mai találkozást.
12. fejezet
Szótlanul kiisszák az italukat, aztán Sándor kimondja, amit ki kell mondani: "akármilyen nagy az a hortobágyi puszta, mégsem elég nagy arra, hogy mi ketten elférjünk benne!"
Felültek a lovaikra és a "a furkós botot a boldog végével" (a vastagabb, ez esetben az ólmozott végével) ütésre készítve "a két legény ...vágtatva rohant egymás felé. – Ez a pusztai párbaj." Mindketten találtak, de Ferkó le is fordult a lováról és ájultan elfeküdt. Sándor a szokás szerint az ólmosbotjával "tarkótul a sarkáig végigpáholta", aztán Ferkó kalapjából kitépte a bélést és a benne talált sárga rózsát a levegőbe dobta, a botjával szétütötte, és az százfelé repült.
Klári a csárdaajtóból nézte Sándort és azt gondolta: "Ha ő ütött volna le tégedet, én rád borultam volna, s a testemmel védtelek volna meg, hogy meg ne verhessen. Akkor aztán megtudtad volna, hogy téged szerettelek igazán."
"A csikós sarkantyúba kapta a lovát, s nekivágtatott a szembe közelgő zivatarnak."
"A leány utánanézett a lovasnak, amíg a zivatar el nem takarta az alakját".
"Talán sohasem is látta őt többet."
