205
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Juhász Gyula Nagyváradon volt tanár, amikor megismerkedett a középszerű teltkarcsú színésznővel, Sárvári Annával, aki a nagy elérhetetlen szerelme lett. A mulatságokhoz szokott Anna másoknak könnyű nő volt, de Juhász Gyulát kerülte a pesszimizmusa és befordultsága miatt. Kigúnyolta a költőt is, verseit is.
A vers műfaja kissé kevert: ima, himnusz és leginkább elégia.
Himnusszerű, mert a hétköznapiságból égi magasságokba emelkedik
ima, mert a költő Annát uralkodónak nevezi és örök uralmát óhajtja
és elégia, mert túláradó érzelmekkel visszaemlékezik.
A vers 3 mondat, amely ezt a 18 sort három egységre bontja:
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ez a kezdő hat sor a múltat mutatja be. A költő Annához fűződő érzései, fantáziái az elmúlt években egy sűrű erdővé fonódtak össze, melyből a költő még nem talált kiutat.
E szakaszban sok az áthajlás és az anafora (=azonos szótagú kezdés): elmaradtál, elfakult, elmosódott, elsuhant. El, el, el... a költő bizonygatja az eltávolodását.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
A költő azt bizonygatja magának (és az olvasónak), hogy már felülemelkedett a nagy szerelmen, ugyanakkor az is érződik, hogy az Annához fűződő érzelem a múltban nagyon nagy szerelem volt.
Költői eszköz az inverzió (fura szórend): nyugodtan ejtem a neved ki
Mintha el akarná nyomni, hazudni magában e nagy szerelmet a költő, azt mondja: "nem reszketek tekintetedre,", "egy voltál a sokból".. ledegradálja, lekicsinyli Annát, akárcsak Ady Lédát.
...végül a szenvedély utat tör magának:
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Ha az emléke el is halványodott, az Annához fűződő szerelmi csalódás jelentőssége nem csökkent, sőt, biztosabbá vált: örök. Mert a költő minden hibás lépésében ott van ma is a legkínosabb kudarc: a viszonzatlan (és rangon aluli) Anna-szerelem.
Az "és... és... és" ismételgetése a zaklatottságot (a férfihisztit) mutatja és késlelteti a befejezést.
Anna (és vele a csalódás) a vers végére isteni erővé emelkedik, mely mindenhol jelen van "Élsz és uralkodol örökkön, Amen."
Imaszerű lezárás.
további költői eszközök:
megszemélyesítés
metafora
alliteráció
felkiáltás
