720
Kosztolányi egy nő elbeszélését írja le. Az elbeszélő hölgy megörökölt egy kínai kancsót., Szegényes lakásban lakott akkor, nem illett oda a hatalmas kancsó teli színes képekkel. "Habfehér, hártyavékony porcelánból" volt, egyesek szerint különösen értékes darab volt. Az idők során több ajánlat is érkezett a kínai kancsóra, de a hölgy nem adta el. Néha nehezen ment a soruk az urával, aki alkalmi munkákból, hegedűoktatásból keresett egy keveset, de akkor sem adta. Előbb adta zálogba a jegygyűrűjét, minthogy a kancsót eladta volna. Egyszer még a hóbortos lovag Martinytól is kértek pénzt, és a milliomos Martiny adott kétszáz pengőt. Később még a kastélyába is meghívta őket ebédre, majd vacsorára. Később ajándékokat is adott, illendő volt őt és a feleségét visszahívni. Legalább egy teára. Legnagyobb megdöbbenésére elfogadta a meghívást. Szerdán öt órakor a lakás teljesen kipucolva, a tea elkészítve, szendvicskék és teasütemény bekészítve, elkérve a szomszéd igényes étkészlete, Kis késéssel megérkezett Martiny a felesége nélkül, mert a neje állítólag meghűlt. Az este rendben folyt, nem akadt el a beszélgetés, pedig amikor a szegény ránéz a gazdagra a lelke mélyén így kiált: „Adj pénzt, adj pénzt", a gazdag pedig így kiált a szegény felé: „Nem adok, nem adok". Mindenféléről beszélgettek, főleg zenéről. Martiny nem sejthette, hogy a férj zenész és Bach rajongója. "Bach annyit jelent, mint patak, s ütemei egy hűs, átlátszó kristálycsermelyhez hasonlítanak, mely a hegyi ösvény kavicsain lefelé bukdácsol." Még hegedült is a férj.. "Bachtól az Air-t játszotta.. "mélysötét, édes dallam" Azután a Gavotte-t, és ekkor egyszercsak millió darabra tört a hatalmas kínai kancsó, Martiny véletlenül nekitámaszkodott. A vendéglátók igyekeztek biztosítani rtóla Martinyt, hogy "szóra sem érdemes" Boroztak és kínos egy óra hossza után a férj felsegítette Martiny pézsmabundáját és a vendég végre távozott. Rohantak rögtön a romokhoz rémülten. Nehezen fogadták a veszteséget, aztán megenyhültek, a nő összesöpörte a törmeléket és kivitte a kukába. Megették a maradék szendvicseket, aztán latolgatták mit fog tenni Martiny. Mennyit ad vajon? Hajdan a műkincskereskedő 1200-ra mondta, ma talán már húszezer pengőt ér. Reggel a férj boldogan rohant a bankba (ott volt tisztviselő) és várta Martinyt. Aki nem jött. Teltek múltak a napok, de semmi jele nem volt annak, hogy Martiny engesztelő ajándékkal készülne. Aztán megtudták, hogy a Riviérán nyaral, aztán találkozott a férjjel, de terelte a szót. Aztán a feleség javasolta, hogy a férj kérje el az árát levélben, de nem tartotta jó ötletnek. Aztán Martiny a kastélyához rendelte a banktisztviselőt, de csak egy üzenetet akart küldeni vele. Már egy év telt el.
A férj azt mondta: "a gazdag ember Istenhez hasonló", az emberek épp úgy áldják ha jót vagy ha rosszat tesz velük. A férj és feleség már több mint egy éve várták, hogy kárpótolja őket Martiny, várták a pénzét, aza ajándékát, mint az Isten áldását. De nem jött az áldás. A férj elvesztette a hitét és azért beszélt így. A nő azonban istenkáromlásnak vélte a férje szavait.
Lassan azonban ráébredtek, hogy nem is érte őket semmilyen veszteség. Martiny figyelmességére vagy pénzére pedig hiába várnak. Nem is várták tovább, hanem megbékéltek a helyzettel.
