625
Az iskolától hazáig vezető utat már számtalanszor megtette a fiú, de most valami megváltozott. Rácpácegres felé a megszokott tanyák helyén most "egy égigérő hegy tornyosult". Ez gondolkodóba ejtette a fiút, talán eltévedt, vagy talán reggelre elmúlik ez a hegy, talán egy rokonnál kellene aludnia... de félelem fogta el: mi van, ha nem megy haza és többé nem látja a szüleit?
Inkább összeszedte a bátorságát és nekivágott a hegynek. Különös hegy volt. Mintha az egész hegy vászonnal lenne letakarva. Egyre nehezebb szakaszok következtek és már olyan magasságokba jutott a fiú, ahonnan lenézni sem mert. Megmászhatatlannak tűnő szakaszhoz ért, de észrevett egy láncot, amin elindult fölfelé, de a hegy megmozdult. Mintha kicsit elfordult volna, a fiú függőleges helyzetből vízszintesbe került. Hiszen a nagy fehér vászon egy ing, a lánc pedig óralánc, hiszen ez egy óriás! A fiú olyan apró volt neki, mint egy hangya, nem vehette észre. A mellkasára lapult és hallgatta, ahogy "ver az óriás szíve. "A fiút is megemelte minden szívdobbanás. Kezdett megijedni, hogy mi lesz, ha az óriás legyint egyet. Óvatosan folytatta útját... már látta Rácpácegrest, az országutat... futás! "Lobogott hátán "a tarisznya, a fa tolltartóban zörögtek a ceruzák." A fiú már otthon is volt. Máris mondani akarta az apjának, hogy ott egy óriás, de valami egy pillanatra eltakarta a napot és az óriás már nem volt sehol. Talán csak egy felhő takarta el a napot. Inkább nem szólt az óriásról senkinek, hátha nem hinnének neki. Most mesélte el.
