429
Mikszáth Kálmán: A fekete asszony 1884
Mikszáth anyját a kolera vitte el, ami a magyar falvakban nagyobb pusztítást végzett, mint a pestis. Mikszáth itt a kolerát nevezi "Fekete asszonynak".
Az író öccse, Gyula egy néhány soros levelében értesíti Kálmánt anyjuk haláláról és Kálmán egyből odautazik. Mikor meglátja a szülőföldjét, elborzad... halálos csend mindenütt, a búza kaszálatlanul áll, már ki is peregtek belőle a szemek, már azok is kikeltek... Naszályi bácsi utánakiált az írónak: üzend meg a másik faluba, hogy meghalt a Naszályi asszony nővére. Mire az író odaér, már a másik asszony is halott, nincs kinek vinni a hírt.
Az író a házukhoz ér. Gyula éppen tyúkot süt az udvaron, a ház lezárva. Gyula feláll egy ölelésre, aztán elmondja, hogy nem maradt senki a háznál. Elhaltak és elmenekültek. Ő meg nem mer bemenni a házba, mert minden szobában meghalt valaki. Ipoly kutya is rosszat jósol, mert gödröt kapar – és ha gödröt kapar, mindig meghal valaki.
– S a temetés, hogy volt? – kérdi az író az öccsétől.
– Temetés? – felelte az. – Ki járna most temetésekre? A Klapka kocsis megfogta a koporsót és bevitte a kriptába. Ott van!
Az író könnye kicsordul, amiért még egy tisztességes temetés se volt.
S a kocsis, aki hűen szolgálta a családot évtizedekig – most reszketve haldoklik a trágyadombon; ott melegíti magát (az összelapátolt trágya gőzöl, mert melegszik, ahogyan rohad). Itt már nem számít a bűz... nem számít más, csak, hogy az utolsó pillanatok könnyebbek legyenek.
Az író hamar visszaér és öccséhez lép:
"– Jól kapart az Ipoly – szóltam a fiúhoz érkezve. – Mihály meghalt."
Gyula "aggastyán lett, mielőtt gyermek lehetett volna". Az író Pestre viszi, rokonokhoz, akik "kifüstölték a szegény fiút, átöltöztették", de évek múlásával is épp olyan mosolytalan egykedvűséggel nézett maga elé, mint akkor nézte a tüzet.
Szép nagy, erős legény lett a Gyula, az asszonyok gyakran forogtak utána. "De azt a három mély ráncot, amit a fekete asszony ott hagyott a homlokán, fehér asszonyok sem tudták eltörölni."
