406
Mikszáth cseppnyi novellája a régi mesterségekbe avat be minket.
Azt mondják, "akkor lesz vége a világnak, mikor a lesti tótok mind hazagyűlnek"... mert a tótok bizony örökké a dolguk után futnak. A drótos tót összeilleszti a törött fazék (köcsög) cserepeit és dróthálóval összefogja őket – így még jó lesz egy darabig. Az üveges tót viszi az üveget meg a gyémántvégű bicsakot, és azzal kiszab az üvegből akkorát, ami kell. Ha úgy jön, még a nagyobból kisebbet is vág és rámával (fakerettel, ami megtartja) teszi a helyére az üveget.
"Sarvanyecz Matyej otthon telelő ember", a nyírfaseprűihez az asszony még nyáron megszedte a vesszőket, azóta várták a felhasználást. Most Matyej beáztatja őket, így meglágyulnak a vesszők, hajlanak szépen – s ő egymás mellé állítja őket a nyélen és úgy köti meg. Három-négyszáz seprű is elkészül a télen. De mi lesz később? "Bolond a föld is, hogy megneveli azt az utálatos cirokot"... elveszi a Matyej munkáját... mindenki cirokseprűt vesz, aztán meg "portvis"-t.
Na, ami seprűt csinált Matyej, visz belőle arra, ahol aratás van, mert ott veszik.
Még kiegészíti kicsit, munkát vállal, elszegődik aratónak (levágja kaszával a gabonát) és cséplőnek (kiveri vagy kinyomja a kalászból a szemeket). Ha adnak neki lovat, még könnyebb, mert a ló végzi a munkát és még jól is lakik, másnap másik lovat kér kölcsön... mindenki jól jár.
Megrakott szekérrel tér haza Matyej, nem is gondol olyankor a seprűkre, csak vígan dudorászik, hogy:
"Mátra, Tátra, Fátra,
Három legnagyobb hegy,
Mely a földet nyomja."
(Ez a három hegy a három zöld halom a címerünkben a kettőskereszt alatt... ezek határolják a Kárpát-medencét... miénk volt még akkor.)
És a tót nótájába már bele-belezakatol egy cséplőgép... már nem a régi a cséplés sem...
"Szalad a világ minden dolga szanaszét, mint az összetört tál cserepei.
Ide tótok, drótozzátok meg, hadd legyen még együtt, úgy ahogy volt, egy darabig."
