4455
A Tót atyafiak novelláskötet nyitó darabja, kissé rendezetlen és nincs benne egyetlen normális figura sem, de azért jellegzetesen Mikszáth.
Selmecbánya az író szerint háromezer hegycsúcs és ugyanannyi völgykatlan, az ember vagy fáradsággal mászik valahová vagy épp fáradsággal ereszkedik alá. Életképek elevenednek meg előttünk: egy asszony kosara füstölög – de nem gyulladt meg, csak a kamasz fia pipázik benne megbújva. Krisztina és Bohuska úgy beszélgetnek, hogy átkiáltanak a köztük tátongó völgytorok fölött. Hívják egymást át, de hosszú az út átmenni, mert le kell ereszkedni, aztán fel, másfél órás az út.
Luppán Demeter és Csutkás tanár úr jó barátok, munkatársak, egyikük se fiatal már, de a szívük ugyanazt a lányt kívánja: Krisztinát.
Nem túl vonzó férfiak ők, tubákot szívnak és keveset beszélnek, a munkájuknak élnek, pedagógusok. Csutkás tanár úr magának Petőfinek volt a professzora és nagy legendák őrizőjének hiszik. Luppán úr felesége két kisgyermeket hagyott hátra, de egy éven belül meghaltak azok is. Legalábbis ő így mondja, a selmeciek viszont tudják, hogy sosem volt nős. Luppán úr fiatalon nagyon szerelmes volt, de a lányt nem vehette el, és két hónapra egy betegség kerítette a hatalmába, ami alatt végigélte ezt a házasságot. Azóta benne él ez a történet az asszonnyal és a két kicsivel.
Csemez urat, Krisztina édesapját "aranycsinálónak" emlegetik, mert folyton az aranyszerzésen töri a fejét és mindent az aranyhoz hasonlít.
Egy szép délután kalabrisoznak (kártyajáték) az urak a szőlőlugasban és Csemez úr sorra nyeri a partikat a két balek, Luppán és Csutkás ellen. Krisztina is ott van és töltögeti a sört az uraknak. Terelődik is a szó Krisztinára, hogy az aranycsinálónak arany a lánya tetőtől talpig és szerencsés, aki megkapja. De Csemez úr a lányát nem adja. Csemez István, azaz Stevo (sztévó). Csutkás megmosolyogja: "A szív mennydörgős jószág, Stevo! Könnyen megtörik!"
De Stevó a "Krisztinát oda nem adja senkinek, hacsak nem akkora darab aranyért, amennyit ő maga nyom."
A két lovag erősen győzködi Csemezt, de az nem enged. Közben megérkezik Bohuska is a bátyjával, Miklóssal, aki szép, fiatal legény, s egyből a menekülést látja meg benne Krisztina. Rögtön ki is csikar tőle egy szerelmi vallomást, ami könnyen megy, de valójában csak a fiú álmodik a lányról, Krisztina kiszaladna a világból inkább, mint hogy férjhez menjen.
Miklós szőke és kék szemű, ügyes fiú és épp most végzett a bányász akadémián, nagy jövő előtt állhat.
Kis csipkelődések után Krisztina bevallja Miklósnak, hogy azért kacérkodott vele, mert az öregek a kezét kérték, de ő fiatal és délceg lovagról álmodik, amilyen a lányregényekben van. Hamarosan meglátja Miklós azt is, hogyan marakodnak az öregek Krisztinán, aztán ő is meghallgatja Csemez Istvántól, hogy Krisztina ára egy akkora darab arany, mint Krisztina. Erre Miklós vállalja a lehetetlen küldetést – és Krisztina egyből beleszeret.
Miklós búcsút vesz a lánytól, megkérdi a súlyát, még egy ezüst karikagyűrűt az ujjára húz, amire az van írva: "tempus" – ami azt jelenti, hogy senki se érhet hozzá. Azután elindul aranyat ásni.
Eltelik egy év s Miklós ír San Franciscoból, hogy már megvan 14 font arany, már csak hatvan kell. Krisztina visszaír, hogy koplal és már sokat fogyott, nem kell olyan sok arany. Eltelik tíz év, közben az öreg Csemez meghal. Krisztina hírt kap Miklósról, hogy már ötven fontnál tart.
Aztán nem jön több hír. Krisztina pedig vár és remél, mindent égi jelnek vél, hogy Miklós mindjárt megérkezik, aztán vár és vár. És vár még...
