9767
.
Rövidebb összefoglaló itt:
Móra Ferenc - Kincskereső kisködmön tartalma röviden----------
OLVASÓNAPLÓ, részletes tartalom fejezetenként:
SZÉPEN SZÓLÓ MUZSIKA
Az író egy kisfiú, Gergő nevében arról mesél, hogy kisgyerek volt még, amikor egy vásárban egy kupa vizet vitt a játékárus embernek (Janó bácsinak) és ő adott neki cserébe egy körtemuzsikát (= agyagból készült körte alakú furulyát, amelyikkel madárhangokat lehet fújni). Azt mondta Janó bácsi, hogy az a körtemuzsika csak akkor szól, ha jó gyerek fújja. És a kis Gergő fújta boldogan, mire hazaért, már nagyon szépen dalolt neki a hangszer. Az anyukája és a beteg kishúga, Marika is felvidult tőle. Zengett a ház. Amikor az édesapa megjött azt mondta: "egész erdőre való madár van elbújva ebben a csudadudában", de ideje már aludni. Gergő nehezen adta oda a kishúgának a hangszert, és hajnalban visszavette tőle. Fel sem fogta még, hogy a húga már nem él. A ravatalnál próbálta neki visszaadni a hangszert, de ő már nem vette el. A kis Gergő akkor érzett először fájdalmat úgy, hogy senki se bántotta.
Néhány nap múlva kiment Marika sírjához, hogy furulyázzon neki, de a körtemuzsika nem szólalt meg. Már nem volt "jó gyerek" (mert a beteg kishúgától sajnálta a hangszert, most már késő).
A CINEGÉK KIRÁLYA
Gergő már tudja, hogy kishúga torokgyíkban halt meg. (Torokgyík = erősen fertőző lázas, köhögős betegség). Nem törődtek akkor még a baktériumokkal, senki se mondta Gergőnek, hogy ne nyalogassa a körtemuzsikát a beteg húga után.
Tökből készített cinkecsapdát és amikor elkapott egy cinegét, boldogan mutatta a csősznek, Messzi Gyurka bácsinak. (Csősz = aki a védi a növényen lévő termést) Messzi Gyurka bácsi a szőlőt védi. És csak legyintett, hogy az a madár csak közönséges cinege, úgy mondta: "paraszt cinege", Gergő el is engedte. A cinegék királyát kellene megfogni, mert "Az viszi a szerencsét a házhoz." Gyurka bácsi tudta is, hogy milyen a cinegék királya: "Kék koronája, rózsaszín palástja, fehér mellénye, piros csizmája van a cinegekirálynak, és hosszú fekete bársony a szakálla." Gergő újabb tökcsapdát készített és megfogta a cinege királyt. Nézegette, megsajnálta, elengedte. És vele "elengedte a szerencséjét is", mert este már ő feküdt torokgyíkkal és őhozzá jött Titulász doktor. Aggódtak miatta, lázas volt és rémképeket látott egy fekete madárról (halálmadárról), amelyik folyton a fejéhez ült. De egyszer csak megjelent a cinegekirály és elkergette a halál fekete hollóját. Gergő felült az ágyban és nevetett, a szülei pedig vele örültek. Gyógyul már, túl van a nehezén. A cinegekirály valóban ott volt a szobában. Szellőztetéskor repülhetett be.
(A cinke ma már védett madár, vigyázzunk rá.)
AZ ŐSÖK KINCSE
Gergő meggyógyult teljesen és jó étvágya lett. Válogathatott a sok szegényes étel közt: volt kenyér, héjában főtt krumpli, vadribizli. Gergő mamája egy kis galambot is sütött, hogy tápláló is jusson a gyereknek, de éppen, mikor a tányért maga elé húzta, belépett a potyaleső javasember (=népi gyógyító), a bűbájos Küsmödi, és elvette a fiú tányérját. Állította, hogy ha a legyengült gyerek galambot eszik, ő maga is galambbá válik és hét esztendeig kering a világban azután. A fiú apja nevetett, de az anyja az ölébe húzta a gyereket inkább.
Küsmödi bácsi egy kis törpe ember volt, aki az óbányában lakott, és az a hír járta, hogy griffmadarak őrzik. Küsmödi bácsi minden gyógynövényt ismert. De talán még a bűbájokat is. Ki tudta fütyülni a házból a patkányokat. Az emberek tartottak tőle, ezért mindenhol jutott neki egy-két jó falat. Itt is megette végül az egész galambot és mellé a frissen sült cipót is. Aztán a krumplit, meg amit még látott az asztalon. A fiút is megvizsgálta, Gergő bárónak hívta. (Most van a regényben először megnevezve a gyerek.)
Se Gergő, se a szülők nem ettek végül semmit.
Gergő édesapja, Márton, szűcs volt. (Szűcs = bőrkikészítő, subakészítő). Most épp egy öreg, lyukas subát javítgatott, foltot varrt rá, amíg Küsmödi az utolsó szem ribizliket ette. Arról beszélgettek, hogy valaha Gergő családja jobb napokat látott. A nagypapának szélmalma volt és még báró őssel is rendelkezett. Küsmödi azt mondta, hogy meg tudja szerezni Gergő őseinek a kincsét és akkor feleznének. De az édesapa nem akart egy ilyen potyalesővel (= ingyenélővel) osztozkodni. Küsmödi bácsi ezen aztán nagyon bosszankodott, megsértődött és azt mondta, hogy senkinek a pénzére nem szorul rá, ha akar, akkor még a tégladarabokból is aranyat tud csinálni. Gergő apja adott is neki egy zsákot, hogy legyen mibe tennie az aranyat. Nem hitte már az öreg varázserejét, kinevették.
A SARKANTYÚS CSIZMA
Gergő nem tudta kiverni a fejéből az ősök kincsét. Arról álmodozott, hogy a kincs feléért árpacukrot vesz, a másik feléért pedig egy akkora létrát csináltat, amelyik felér az angyalokig és akkor felmegy Marikát meglátogatni vagy majd ő jön le, ha kedve van. És azt mondják majd őrá, hogy ott jön "Gergő báró, a malomvári szűcsnek a fia". A házukat az emberek malomháznak hívták, mert nagypapa idején még malom volt, de most Gergő malomvárnak nevezte.
Túri bíró fiának sarkantyús csizmája van, olyat is akart Gergő is.
Nem is lehetetlen, itt-ott besegített: kenyeres kosarat hordott, füvet szedett a malacnak, felsepert, egy-egy garast kapott minden munkáért. Büszkék voltak rá a szülei, az apja azt mondta, hogy ősszel megvehetik belőle az ábécés könyvet. De Gergő sarkantyús csizmát akart, nem könyvet. Nem való az neked, mondta az apja, a kiscsirke se akarjon oda repülni, ahová a fecske.
Gergő elszomorodott ezen. Mezítláb volt és úgy hallotta, mintha a talicska, a fűrész és a kakas is ezen gúnyolódna. Este már el is sírta magát Gergő, hogy nem lesz csizmája.
De reggelre az apja mégiscsak ott állt egy gyönyörű sarkantyús csizmával, "hogy hanyatt esett rajta a napsugár".
Reggel ment Gergő az új csizmájában a favágóhoz, de az elküldte azzal, hogy felvett mást. Ment a kenyeres nénihez, de az meg azt mondta, hogy nem tolhatja a taligát sarkantyús csizmában. Maradt a sepregetés az asztalosműhelyben, de ott a csizma nagyon poros lett. Azután vizet akart vinni Gergő a kútról Mitetszik boltoséknak, de a sarkantyúja beakadt és elesett Gergő a korsóval, ami darabokra tört.
Este már azon aggódott, hogy másnap is fel kell venni. Megkeserítette az életét. Nem tudott métázni a gyerekekkel, mert sarkantyús csizmában nem lehet futni. (métázás = labdajáték, amikor a kislabdát ütőbottal kell messzire elütni.) Az apja kivitte a kukoricaföldre Getgőt, de mire kiértek, feltörte a lábát a csizma. Kapáltak, de Gergőnek nehezen ment. Nagyon fájt a lába, szeretett volna már mezítláb lenni. Egy ügyetlen mozdulattal kihasította a csizmát a kapával, felkiáltott. Az apja azt mondta: "így jár a csirke, mikor fecskét akar játszani"... "mezítláb is megnőhetsz akkorára, mint a bíró fia".
HOGYAN TANULTAM MEG OLVASNI?
A napsütéses hosszú ősz után hideg, szeles tél lett. Gergő nem tudott aludni és a szél zúgását hallgatta. Beszorult a házba a nagy hidegben.
Gergő azt játszotta, hogy megismerkedik a szélúrfikkal. Úgy tudta, hogyha egy árvalányhaj szálat (= finom szálú fűfélét) a szél útjába tud tenni úgy, hogy a szél nem fújja el, akkor átváltozik a szél emberré.
A széllel azonban nem volt egyszerű játszani, jól fellökte Gergőt.
Közben talált egy skatulya szeget, amit belevert a sámliba, aztán fogóval egyenként kiszedegette. Minden szegnek neve volt. Egyenként belekalapálta a kemencébe is, mert az nem kemence volt, hanem egy óriás hasa, amelyik megette Jancsit és Juliskát. Gergőt csupa fantáziavilág vette körül, minden tárgynak lelke volt benne.
Gergő apja azt mondta, ideje tanulni. Kese kalapos csak nyáron foglalkozott kalapokkal, télen tanító volt. Gergőnek nem tetszett. A Kese kalapos azért nem, mert nem tanította meg az ipszilont (mert nem magyar betű), a többi iskola azért, mert a sárgarigók se járnak, de még az apja sem, pedig kiválóan díszíti a szűrt.
- Szeretném, ha ember lenne belőled - mondta Gergőnek az apja.
- Az is leszek - vágta rá Gergő, de ő nem a tanulásra gondolt, hanem az ősök kincsére, amit majd Küsmödi segítségével megtalál.
Végül az édesanyja azt mondta, hogy nem engedi ki a házból a hideg télbe, inkább megtanítja írni-olvasni ő maga.
Bármennyire is fűtöttek, az ablak jeges maradt, ezért lehetett rá betűket írni. A jeges ablak volt a palatábla, Gergő anyja a gyűszűjével írta a betűket a jégbe. Gergő is próbálkozott a makacs és barátságos betűkkel, amik egy-egy állatra hasonlítottak. Míg végül leírta az első szót: KINCS, fordított S-sel. Édesapja javította ki.
Aztán az apja igyekezett megtanítani a saját mesterségére. "Varjúnak varjú a fia."(= szegény embernek a fia is szegény) - mondta az apa. Gergő először apró sapkákat készített a törpéknek, akik szerinte az egérlukakban laktak.
Másnap már az édesapja által adott bőröket varrta össze Gergő, de sajnos a nadrágjához, úgyhogy nem lett szűcs.
A GYÉMÁNTCSERÉP
Gergő jobb híján a kalendáriumot (=képes naptárt) és azokat az újságokat olvasta, amibe a piacon az árut csomagolták. Később számtan könyveket talált a padláson és azokat is sorra vette. Az udvaron olvasta hangosan, míg a kakas hallgatta.
Egy nap az édesanya a piacról szép tarka könyvet hozott. Azt mondta Gergőnek, hogy az apjának ne mutassa meg, "mert ez nem nagyon tanulságos könyv, csak szép kitalálások vannak benne" = nem tudomány, hanem mesekönyv (kitalálások = mesék).
Gergő vitte volna mutatni a kakasnak az új könyvét, de az anyja a kakas árából vette a könyvet, az Ezeregy éjszaka meséit.
Egyszer a padláson játszott, amikor egy kis tarsolyban talált egy kis csillogó üvegdarabot, amit az ingébe rejtett. Mindenki üvegdarabnak látta, de Gergőnek Tündérország gyémántja volt.
Egy szép tavaszi, májusi napon, amikor minden nagyon boldog volt, csak az Isten nézett szomorúan maga elé az oltárképről a templomban. Gergő megsajnálta és neki adta a "Gyémántját". De Gáspár apó felébredt a csörrenésre és kivette az üveget a perselyből. Utánadobta Gergőnek mondván, nem való a játék az Isten házába. Ez nagyon fájt Gergőnek. De nem esett kétségbe. Visszaosont a templomba és leült egy hátsó padba. Elálmosodott, elaludt. Álmában visszavitte a kincset az Istennek. Odatette a képhez, és még látta is, amint az Isten elveszi és a palástja alá teszi mosolyogva. Még az angyalok is azt mondták, hogy "Csak egy hitvány üvegdarab". "- De gyémántszív adta." - felelte Isten.
Aztán Gergő felébredt. Ijedten nézett az oltárra, de a gyémántja nem volt ott.
MIBEN LAKIK A MAGYAR TÜNDÉR?
Nagy léptekkel haladt haza Gergő és közben Gyurka bácsival, a csősszel találkozott. És a kutyájával, akinek a neve: Mitvisz.
Ha valami eltűnt, azt mondták, a Markoláb vitte el. Gergőre is ezt hitték, mert nem ment haza az éjjel. A templomban aludt el és a szülei már mindenütt keresték. El is képzelt Gergő mindenféle fenyítést, amikor hazaér, de helyette az édesanyja öleléssel és lekváros barátfülével fogadta. Elmesélte Gergő az álmát Istenről. Az édesapja pedig elmesélte, hogy ő álmában akkora subát varrt, hogy minden szegény embernek elég legyen.
Gergő kimondta, hogy nem akar diák lenni, inkább kincskereső szeretne lenni, mint a bagdadi varga fia, Aladdin. El is mesélte Gergő az Aladdint azonnal.
Aladdin török gyerek volt, ezért lakott a csodás segítője lámpában. De az apa tudni vélte, hogy "a magyar gyereknek a tündérje ködmönben lakik". Csodaködmönben, amit az apa el is tud készíteni. De senki nem tudhat róla, hogy csodaködmön, mert ellopják és a tulajdonosának nem szabad hazudnia, mert megnő a füle. Vigyázni kell a ködmönre, nehogy a benne lakó tündér megsérüljön.
Szóval nem könnyű bánni egy ilyen csodaködmönnel, de megéri, mert a tulajdonosára nagy szerencsét hoz. Amíg nagy szerencse éri Gergőt, az apja szerint az lesz a legjobb, ha addig is diáknak áll.
AZ UTOLSÓ ÖLTÉS
Gergő nagyon szerette volna látni, ahogy a tündér a ködmönbe költözik. De még nem látott tündért. Az apja mesélte el, hogy milyen és azt is, hogy ott jönnek elő a tündérek, ahol jóság és szeretet van a világban. Gergő apja például akkor látta a legtöbbet, amikor megitatott egy elveszett fürjfiókát.
Gergő azonnal tündért akart látni. Először egy patkódarabot vitt az öreg koldus cigánynak, de az megsértődött és Gergő elszaladt előle. Aztán azt gondolta, hogy fürjfióka helyett megitatja a pulykájukat, de a pulyka nem hagyta magát és fellökte Gergőt, még át is gázolt rajta a madár, Gergő elsírta magát. Édesapa felfigyelt Gergő sírására és azt mondta, hogy "a tündérek a szívében laknak az embernek, s onnan röpködnek ki, ha kedvük tartja." Az utolsó öltésnél megy bele a tündér.
De a ködmön nagyon lassan készült. Márton szűcs (Gergő apja) sok kis virágot ráhímzett, köztük az apa kedvenc virágát, a peremérvirágot (= körömvirágot) is. És a malomházat a félrecsapott tetejével. Az eperfa ágából faragta a gombokat az édesapa. Azt is rá kellett még varrni.
Amikor az utolsó öltés volt hátra, az apa kiküldte Gergőt, hogy hívja be az anyját és ő adja rá a ködmönt. Amikor visszamentek, a ködmön kész volt. Apa feje félrebillenve, Gergőt küldték orvosért. Titulász doktor azt mondta: szívszélhűdés. Az apa meghalt. Gergő pedig egészen biztos volt benne, hogy az a tündér költözött a ködmönbe, aki eddig az apa szívében lakott.
MEGY A KÖDMÖN VILÁGGÁ
Gergő keresztapja, Bordács máris ment, hogy magához vegye Gergőt. Ígérte, hogy embert farag belőle és minden nap jut csörögefánk. Az anya nehezen engedte a fiút, de Gergő szívesen kipróbálta volna. Vasárnaponként hazalátogatna. Felült Bordács szekerére Gergő, az anyja máris a ház oldalára borulva sírt. Amikor megérkeztek a telkesgazda Bordács tanyájára, még egy ebédet se kapott a fiú. Bordács már vitte is a szőlőjébe dolgozni.
Gergőnek versenyt kellett futnia a kocsi elé fogott szamárral, a Virgonccal. Nagyon elfáradt Gergő, de abrakot csak a szamár kapott. Felküldte a fiút Bordács a körtefára, hogy szedjen körtét, de nem kaphatott abból sem. Fütyülnie kellett a körtefán, mint a rigónak, hogy Bordács biztos lehessen benne, hogy nem eszik a körtéből. Hazafelé ehetett néhány lósóska levelet az út széléről, a többit meg vitték a piacra eladni. Megint a szekér mellett kellett mennie, hogy segítsen a Virgoncnak, ha elakad a homokban a szekér.
Vacsora nélkül kellett lefeküdnie Gergőnek, azt mondta Bordács, hogy annyira elfáradt úgyis, hogy már nem kell ilyenkor enni. Egy katonakabátot terítettek neki egy ládára, az volt az ágya. Csak úgy hullt a könnye Gergőnek, ahogy éhesen próbált elaludni. Bordácsék arról beszélgettek, hogy ezzel a gyerekkel megspórolják a béreslegényt (majd ezzel a fiúval végeztetnek el minden munkát). Már a ködmönt nézegették, hogy jó pénzt kérnek érte a reggeli heti vásárban (ahová a körtét is viszik). Nem való a díszes holmi ilyen szegény gyereknek. "De ez a Márton, isten nyugtassa, a csillagokat is rárakta volna a fiára."
Erre már Gergőnek is megjött az esze. Erőt vett benne a harag "a ködmönömet nem adom!" Halkan kilopódzott és meg sem állt hazáig. Hajnal volt már, mire a falujába ért. Nézte a dolgos inasokat, hasonló korúakat, mint ő, és arra gondolt, talán gyorsabban használódna a ködmön is, és végre megjelenne az a tündér.
CSONTOS SZIGFRID
Ha beállna inasnak, kitanulna egy mesterséget, hamar mester is válhatna belőle. Örült az anyja, hogy hazatért, de az inasságnak nem örült. Megegyeztek, hogy talán ha Kese kalaposhoz megy inasnak, akkor kalaposnak és tanítónak is tanulhatna, talán még ordítozni se kell annyit. (Mert Gergő anyja úgy tudja, hogy az inasok nagyon ordítozósak.)
Kesénél nem volt szerencséjük. Tanította volna a fiút, mert "nagy a feje", sok ész van benne, de inasnak nem jó, mert "nagy a feje" és szétszalad benne az ész. Benéztek aztán a kovácshoz, de gyengének találta Gergőt: "Elfújná a fújtató", és nincs a fülére fogás. Csorbóka szomszédnál találhat inasállást. Csorbóka úr pici boltjában két asztal volt, az egyik a könyveknek, a másik a mézeskalácsoknak. Elégedett volt Gergővel:"az Isten is könyvkereskedőnek teremtette. De ha jól igyekszik, beletanulhat a mézeskalácsosságba is". (A mézes ára 1 vagy 2 vagy 3 krajcár volt, a könyvek ára 1, 2 és 3 hatos. Akkoriban még volt hatkrajcáros érme.)
Gergő nagyon boldog volt a sok históriás könyvvel, sok szép történet volt körülötte, máris elkezdte olvasni a legvastagabbat: a Csontos Szigfridet. De alig ért el a történet kezdeti izgalmaihoz, már nyílt az ajtó és egy fiú a Csontos Szigfridet kereste. Gergő nem akarta odaadni, mézeskalácsot adott helyette. Amint a fiú elment, már jöttek is a többiek, azok is a Csontos Szigfridet keresték. Gergő mindenkinek adott valami fájdalomdíjat: marék mogyorót, mézeskalácsot. El is osztogatta Gergő az összes mézeskalácsot. Amikor visszaért Csorbóka úr, a fülénél fogva dobta ki.
MALVINKA
Gergő nem bánta, hogy máris kirúgták, de azt érezte, hogy az egyik füle máris hosszabb, mint a a másik a Szigfrides hazugság miatt. Hazafelé sétált és közben a pocsolyában nézegette a füleit sírva, már a bal füle is nagyobbnak tűnt. Egy anyóka állt meg mellette és kérdezte, hogy mi baja, Gergő pedig elmondta. Az anyóka megnyugtatta, hogyha nem hazudik többet, akkor nem nőnek tovább a fülei, aztán meghívta magához. Amíg sétáltak, Gergő arra gondolt, hogy ez az anyóka lehet a ködmöntündér.Talán a kincseket is ideadja. Fogta anyóka kezét Gergő, hogy el ne csússzon. Érezte Gergő, hogy az anyóka középső ujjának keményebb a körme. "Aranykörme van, mint Szép Meluzinának" - gondolta.
Megérkeztek az anyó házához, és Gergő csodálkozott, hogy a tündér nem varázsol lámpást, hanem meggyújtja és a körméről is kiderült, hogy fekete, talán vaskörme van. De nem sokáig szomorkodott Gergő, mert az anyóka sült libamájjal kínálta, még Pajtás cica is azt evett. A tündér nem evett libamájat, csak a fekete cica és ő. Gergő kezdett megijedni, hogy talán boszorkány, de bemutatkozott az anyó: Ő Malvinka, a kisruha-varrónő. Még egészen apró ruhákból is volt neki egy kisszekrényre való, talán tündéreknek varr ruhát.
MEGURASODOM
Reggel Malvinka tejeskávét készített Gergőnek. Gergő megmosakodott, amíg Malvinka elment a pékhez. Gergőnek azonban nem könnyen ment a fésülködés, össze-vissza állt a fekete haja. Malvinka segített neki elrendezni, aztán egy pünkösdi rózsa színű selyemszalagot kötött a nyakába a fiúnak, hogy elég uras legyen.
Reggelire tejet kapott Pajtás cica és kiflit Gergő. Malvinka megkérte Gergőt, hogy hozzon neki vizet a kék talpas poharába. Gergő színültig töltötte a poharat, hogy kifejezze az odaadását, de Malvinka nem volt elégedett, kistányért is szeretett volna a pohár alá. Gergő azonban a kistányért a pohár tetejére tette. A tündér ezen nagyot nevetett, és felfogadta Gergőt tündérinasnak.
Most az árvácskákat kellett meglocsolnia, és sikerült is neki. Megjelent egy vakond. Illetve Gergő szerint egy elvarázsolt földvári herceg, amelyik a gyémántszemét keresi a föld alatt, ezt még Messzi Gyurkától tudta. Mint ahogy azt is, hogy a vakond sok kincset őriz a föld alatt, de csak annak mutatja meg, ki meg tudja nevettetni.
Gergő nem tudta megnevettetni, hiába grimaszolt a vak vakondnak és hiába beszélt neki, nem értették egymást. Végül betette a ködmön zsebébe, hogy majd később megnevetteti. A vakond egy darabig tűrte, de aztán éppen az ebédnél, a szilvás gombóc közben bújt elő. Malvinka nagyot sikított és kivitette Gergővel a kertbe egy leborított dézsa alá. Utána anyóka és Gergő elmentek a malomházhoz. Volt nagy öröm, főleg amikor az anyó azt mondta, hogy taníttatni is szeretné Gergőt.
Visszafelé a cigány Báró két gyereke szaladt eléjük. A cigány Báró visszaparancsolta őket csizmát húzni, egyet az egyik, a másik fél csizmát a másik gyerek vette fel. Gergő örült, hogy ezzel megnevetteti a vakondot. De mikor visszaértek és felfordította a dézsát, csak egy luk volt alatta. A vakond beásta magát a földbe. Malvinka nagyot nevetett ezen is.
(Az író a vakondot még régi nevén "vakondok"-nak nevezi végig.)
GÁ-BOR-KA, GÁ-BOR-KA...
Az iskolában Gergő egy Cötkény Gábor nevű fiú mellé került, akinek szép csizmája volt. A csizma talpa azt nyikorogta: Gá-bor-ka. Azért volt olyan szép az a csizma, mert Cötkény Gábor apja varga (=cipőkészítő, csizmadia) volt, a fiának készítette a legszebb csizmát.
Malvinka egy nap Gergőt elvitte a csizmadiához, aki méretet vett a lábáról és el is készítette neki a tökéletesen lábra passzoló csizmát. Csupán egy hibája volt: a talpa annak is azt nyikorogta: Gá-bor-ka. Mert az a csizmadia úgy szerette a fiát, hogy csak olyan csizmát tudott készíteni, amelyik az ő fiának a nevét nyikorogta. Gergő aztán nem bánta már, mert a csizma szép volt és Gáborkával is jóban lett, "olyan kevés beszédű, öreges kisfiú volt", mint ő.
Gáborka egyre többet köhögött, aztán egy nap már nem köhögött többé. Meghalt. A csizmadia azután sokat szomorkodott, Gergő pedig néha meglátogatta. Azt érezte: "Ő a fia helyett simogatott engem, én az apám kezét éreztem az övében."
A cigány Báró is járt ott néha egy kis ételmaradékért. És a Cötkény csizmadia azt mondta neki egyszer, hogy készít új csizmát a kis Gáborkának, mert biztosan elkopott már odafenn. Meg is mutatta a cigány Bárónak, hogy hová teszi ki, és mondta, hogy hiszi, hogy reggelre elviszik az angyalok Gáborkának. El is vitték.
A harangozó Gáspár próbálta beárulni a cigány Bárót a csizmadia Cötkénynél, de az pontosan tudta, hogy mind a két cigány gyerek Gáborka csizmáit hordja. Azt ropogta a hó a talpuk alatt Gá-bor-ka.
A csizmadia boldog volt, hogy adhatott, hogy a két cigánygyerek nem mezítláb jár a hóban.
Gergő megértette, hogy miféle tündérek, akik az emberi szívekben laknak. Megértette a jóságot, ami a csizmadiát arra késztette, hogy csizmát készítsen a cigánygyerekeknek és ami arra vezette az ő tündérét, Malvinka nénit, hogy áldást hozzon az ő életére, hogy őt az életre tanítsa és az iskolában taníttassa.
PULI
Gáborka halálával megüresedett a pad Gergő mellett, és ő újra teljesen elmagányosodott. Sosem tartott a többi fiúval, amikor kimentek, ő a pad alatt bujkált a teremben és azt játszotta, hogy "vérmedve". Voltak, akiket irigyelt, például Cintulát, aki a legnagyobb és legerősebb fiú volt az osztályban és tudott két ujjal fütyülni. Cintula egyszer be is árulta a tanító úrnak, hogy Gergő úgy bujkál a pad alatt, mint egy puli. Ettől kezdve az osztálytársai pulinak hívták, vagy úgy, ahogy a puli kutyát szólítják:
"- Ne, puli, ne!" vagy "Pszt, pszt".
Ez fájt Gergőnek, egyre csendesebb lett tőle. Lassan a feleletei is elmaradtak emiatt, folyton úgy hallotta, hogy pisszegnek rá.
Amikor egyszer Messzi Gyurka, a csősz kérdezte, hogy mi szeretne lenni, azt mondta: szolgabíró. Mert látta a szolgabírót elhajtani nagy hintóval az iskola előtt.
Később, mikor újra találkoztak, azt mondta Messzi Gyurka, hogy beszélt a tanítóbácsival és nem lesz a Gergőből szolgabíró, se csősz, mert nem felel, amikor kérdezik, csak ijedten áll vagy alszik. A csősz azt kérdezte:
"mért hagyod otthon az eszedet, mikor elindulsz az iskolába?"
Erre Gergő elmesélte, hogy ő igazából nem mer visszaszólni, mert gyáva. Na erre előhozott a Gyurka bácsi egy régi rongyos fekete kalapot és azt mondta, hogy aki azt felteszi a fejére, százszorta erősebb lesz. Kár, hogy nincs tükör - mondta az öreg csősz. Hazafelé még az ismerős kutyák is megugatták Gergőt, de ő azért egy kicsit hinni akart a kajla kalap erejében. Reggel az iskolánál gyülekeztek a fiúk. Cintula is ott volt és "kalapos pulinak" nevezte Gergőt. Gergő ledobta a könyveit és nekiugrott Cintulának, és úgy földre teperte, hogy alig tudott feltápászkodni. Aztán a tanító úr óráján adott egy szép feleletet. És alig várta, hogy mehessen" Messzi Gyurka birodalmába", hogy köszönetet mondjon a "csodás kalapért".
Messzi Gyurka örült Gergő sikerének, de megmondta neki, hogy a kalapnak nincs varázsereje, és most, hogy tudja ezt, azt is tudja, hogy magától is tud bátor lenni.
Azt mondta, hogy az életben "akárhová kerülsz, állj meg a talpadon emberül."
NÉHA A BŐ KÖDMÖN IS SZORÍT
Gergő elgondolkodott, hogy esetleg a ködmöntündér sem igaz. Télen-nyáron a ködmönben járt Gergő, de csak nem akart kopni. Malvinka néni azt mondta: talán még szolgabíró korodban is ebben jársz majd? És Gergő mondta, hogy persze, hiszen a birka is abban a ködmönben jár, mint bárány korában.
Éppen a bányák körül métáztak a fiúk, amikor Gergő észrevett egy tapasztóföldet cipelő asszonyt, aki nagyon hasonlított az édesanyjára. Bizony ő volt az, illendő lett volna segíteni neki, de Gergő nem akart szégyenkezni, hogy a zsákos szegény néni az ő anyja. Inkább háttal állt neki, hogy ne ismerje fel az anyja. Tarán Laci elkiáltotta magát:
"- Fogadjunk, Gergő, hogy azt a nénit én ennyiről is hátba tudnám hajítani!"
Gergő nem mondott semmit, de a ködmön szorítani kezdte a nyakát, aztán a vállát, a karját. A fiúk próbálták lehúzni róla, de nem ment, teljesen rászorult, szinte ránőtt. Ekkor Gergő azt kiáltotta:
"- Édes szülém!" (= Édesanyám!) - és már rohant hozzá, hogy segítsen neki. Mind odamentek és mindenki vinni akarta Gergő mamájának a zsákját. A ködmön is eleresztette Gergőt.
Hazakísérték Gergő anyját a gyerekek és megtelt a malomház élettel. Gergő szégyellte magát nagyon, de ezt nem árulta el. Még este is kavarogtak benne az érzések, amikor látta, amint a ködmön a két karját nyújtja felé, édesapja kezét érezte benne. Úgy aludt el. Másnap a ködmön érintetlenül lógott a fogason. Bár a hímzett virágok mintha újak lettek volna. Gergő tudta, hogy ezután mindig vigyáz majd rá valaki, amíg úgy viselkedik, hogy "a ködmönnek ne legyen oka szorítani".
AZ EZÜSTKÖRÖM
Gergő épp úgy szerette Malvinkát, mint a saját édesanyját. Tündérkének hívta ő is és az anyja is, mert nagyon hálás volt, hogy a fia iskolába járhat.
Egy kis cserépmedve ült a sublóton (= fiókos szekrény) a tükör alatt, abba gyűjtötte Malvinka a pénzt egy ezüst gyűszűre. De az a medve nem akart jóllakni, lassan gyűlt benne a pénz. De egyszer mégiscsak tele lett és Malvinka boldogan koppintott a maci fejére a vasgyűszűvel, s azután nagy örömmel szedegette a hat és húszkrajcárosokat a cserépdarabok közül.
Szép ezüstgyűszűt vett rajta, "a legfényesebbet, amit a Mitetszik ékszeres boltjában találni lehetett".
Malvinka nagyon boldog volt. Mindenkinek elmesélte, mindenkinek megmutatta a csodás gyűszűjét, ami magától emeli az ember kezét az öltésre.
Messzi Gyurka, a csősz járt arra és nagyon búslakodott. Amikor a városba ért aznap, egy suhanc gyerek felmarkolta Mitviszt, a pulikutyát és azt mondta az öregnek, hogy csak úgy adja vissza, ha megvásárolja tőle.
Tanakodtak, hogy mennyit érhet Mitvisz. Gergő nagyot akart mondani, azt mondta 100 forint lehet, Cötkény varga három pengőre gondolt. Malvinka visszavitte az ezüstgyűszűjét Mitetszik boltoshoz, visszakérte a pénzt és estére már ott volt nála a boldog Messzi Gyurka és a Mitvisz puli vadonatúj pántlikával. Messzi Gyurka megköszönte a segítséget és megindultak a kis szőrmók barátjával.
"- Uramfia, kis Gergő, ez a vén gyűszű olyan könnyű, mint a pehely, öröm vele dolgozni." - mondta Malvinka. Örült a szíve, hogy sikerült egy kis jót tennie megint.
A BŰBÁJOS ELŐKERÜL
Az iskolával szemben volt a piac. Itt a sok árus szerette a gyerekeket, mindenkinek adtak valamit. Matkóné, a kenyeres, kiscipókat osztogatott, Fajkli bácsi füstölt szalonnát tett hozzá, Tamadi bácsi pedig adott egy kukacos almát annak, aki megmondta, hogy mennyi 100-szor egy. Aki csak találgatott, annak két almát adott. Vízhányó Mári néni avas zsírral kente be a csizmájukat, hogy jobban állja a latyakot.
Egyszer aztán megjelent a piaci árusok között a mogorva öreg Maksus. Földimogyorót és vízimadarak tojását árulta. Egy alkalommal, amikor Pipitér Gazsi késében volt az iskolából, úgy szaladt el az árusok előtt, hogy a Maksus madártojásai közé lépett véletlenül és egy lúdtojást összetört. Maksus ugyanis egy pokrócra a földre rakta ki a tojásokat. Lekapta a kalapot Gazsi fejéről és leüvöltötte, a fiú pedig bemenekült az osztályába, de sapka nélkül nem mert hazamenni.
Cintula azt mondta, visszamennek érte. El is mentek délután a kalapért, Cintula csak néhány pénzérmét kért kölcsön a fiúktól. Gergő már távolról meglátta, hogy a Maksus nem más, mint "kincses Küsmödi az, a bűbájos ember".
Cintula máris közelebb ment a tojásárusokhoz, mint aki nagyon keres valamit, a csizmája sarkához kocogtatta a tojásokat. Amikor Küsmödihez ért, a vadlúd tojásra érdeklődött,. Küsmödi adott is neki egyet két garasért. A fiú megrepesztette, belecsúsztatott a tojásba egy húszkrajcárost, aztán egészen feltörte a tojást és megtalálta benne a húsz krajcárost. Látta ezt a Küsmödi, és mikor Cintula a tojásokra kezdett alkudozni, hozzávágta Küsmödi a Gazsi kalapját, így aztán visszaszerezték a fiúk. Gergő megijedt attól, hogy megviccelték Küsmödit, azt mondta vigyázni kell vele, mert hatalmas ember, de Cintula csak nevetett ezen. Meg is mutatta Gergőnek, amint a bűbájos Küsmödi éppen az utolsó tojást töri fel, hátha pénzt talál benne.
"- Nem bűbájos Küsmödi ez, hanem együgyű Küsmödi - kacagott Cintula"
A KIS BICE-BOCA
(A regényben az író kis kezdőbetűvel írja a bice-bócát, de mivel becenévként szerepel, naggyal írom. Kérdezd meg a tanítódtól, hogy ő mit szeretne.)
Akkoriban nem csengetéssel jelezték az órák menetét, hanem volt egy Habók Fügedi nevű öregúr, aki kiállt a torony négy sarkába és onnan "dudálta a világnak, hogy megint eltelt egy fertályóra" (fertályóra =negyed óra; fertály=negyed).
Egy szép téli napon Cintula azonban jelentette a tanító úrnak, hogy "a toronyőr máma csak kilencvenötöt dudált." A tanító úr rosszallóan nézett erre, hiszen nem lehetett ideje Cintulának , hogy számolgassa, hiszen dolgozatot írt. Tíz kötőszót kellett volna írnia, de nem írt egyet se, mert foglalkozott helyette minden mással inkább. A tanító úr már emelte is a léniát (=vonalzót), hogy lesújtson Cintulára, de ekkor nyílt az ajtó és megjelent a kis Bice-bóca. A mankós kisfiú (két mankóval) beugrált az osztályba és jelentkezett a tanító úrnál, hogy iskolába akar járni. A tanító úr azt mondta, hogy kicsit elkésett,. A kis Bice-bóca azt mondta, hogy árva (=meghaltak a szülei) és a nagyapja vette magához: Küsmödi Kelemen. Az ő neve Pálistók Peti és már három osztályt elvégzett. A padokban nem adtak neki helyet a gyerekek, ezért a tanító úr azt javasolta, hogy a kemence kuckójában helyezze el agát. Ez nagyon kellemesnek tűnt. Bice-bóca engedélyt kért, hogy bent maradhasson délben az iskolában, ne kelljen hazamennie ebédre, mert nem ér vissza. Hozott magával ennivalót is: egy marék kökényt.
Gergőnek nem is esett olyan jól Tündérke ebédje, csak amikor vitt egy meleg buktát Bice-bócának, az esett jól neki. Bice-bóca mesélte, hogy az apja bányász volt és egy bányarobbanáskor halt meg. Gergő mondta, hogy az apja szűcs volt és a ködmönét ő varrta.
Megjött Veszkény Gyuszi, dobostortát hozott Bice-bócának, Tarán Laci narancsot hozott. Kapott még fügét, almát, mákos kalácsot... egy egész cukrászdát nyithatott volna. Cintula is megérkezett és mivel náluk "suhintott leves" volt ebédre, nem hozott ennivalót, de tótágast állt Bice-bóca tiszteletére és elvágódott, lett nagy nevetés. A tanító úr egy csirkecombot hozott.
Délután a szép (rózsás piros) naplementében kísérték a falu végéig Bice-bócát. ott már meglátták Küsmödit és Bice-bóca is kérte, hogy ne kísérjék tovább, mert Küsmödi minden gyerekre haragszik, aki jobban fut, mint ő.
PÉTER APÓ
Hamar kiderült, hogy Pálistók Peti nem volt a kemence kuckóba való diák, "Tűz volt az esze, gazdag a lelke". A tanító úr azt mondta, válasszon magának helyet és a ő a ködmönös fiú mellé akart ülni. Gergő büszke volt és örült ennek.
Jóbarátok lettek és Gergő gyakran elkísérte Bice-bócát hazáig. Egyszer nem Küsmödi várta haza, hanem Péter apó, aki bányász volt, akárcsak Küsmödi. Ezen meglepődött Gergő, mert addig azt hitte, hogy Küsmödi mestersége a "bűbájosság. Gergő megkérte Péter apót, hogy vigye le egyszer a bányába. Nem kellett kétszer kérni. A bányászház udvarára várta Gergőt az öreg, Bice-bóca nem volt ott. Hozott a fiúnak bányász ruhát is a szépen hímzett ködmön helyett. Ahogy leereszkedtek a szénbányába, fekete volt minden folyosó. Péter apó az egyiken vezette Gergőt és elmondta, hogy volt egy ugyanilyen fia, de odaveszett a bányába egy robbanáskor. Látta Gergő, amint lóval vontatják a szenes kocsikat, amik sínen futnak. Ezek a lovak, a bányalovak vakok, mert fiatal csikó koruktól lent élnek a bányában és elveszítik a látásukat. Gergő látta, amint egy sor bányász csákánnyal küzdi le a sziklákat. Aztán Péter apó elvitte a "bányakertbe". Ott gyönyörű kristályok voltak a falon. Gergőnek nagyon tetszett, de csak csákánnyal téphetett volna belőle.
Tovább mentek egy keresztformára faragott sziklához, aminek kiscsákány volt a tövében.
"- Itt temette el a bánya a fiamat - mondta mogorván Péter apó." Robbanás volt.
Egyszer megint megállt Péter apó, fülelt. "- Az öreg Küsmödire megint rájött a bolondóra odaát az óbányában. Megint kincseket keres szegény." Beszélt még Péter apó a bányarigóról is, amelyik nem egy aranyos madár, hanem a robbanást megelőzően hallható hang, amit a nyomáskülönbség okoz, amikor két barlangüreg között csak kis résen szelel át süvítve a levegő. (A szénbányászat a legveszélyesebb minden bányászat közül. A mélyben többféle gáz, főleg metángáz szabadul fel, ami a levegővel keveredve könnyen berobban.)
A bányarigó hangjára Péter apó is szedte a lábát és csak akkor nyugodtak meg, amikor mér a felszínen hallhatták a körtefán ülő macskabagoly hangját.
AZ ÉGBELÁTÓ
Másnap az iskolában már mindenki a bányarigóról beszélt, mert több bányászgyerek is volt az iskolában és azoknak az apja megijedt, hogy robbanás lesz. Kérdezgették Bice-bócát is, mert ő bányamérnöknek készül, de nem tudott mondani semmit a bányarigóról. Péter apó azt mondta, hogy ezt a bányarigót a Küsmödi engedte át, mert a csákánnyal véletlenül összekötötte a két bányajáratot. Azért keres kincset az öreg, mert "megfelhődzött az esze"(= megbolondult, homályos lett az esze, mint a Nap, amikor a felhők eltakarják). Ha az ember túl sokat van a bányában, akkor nagyon befele figyel és idővel megbolondul.
Annak idején, mikor elfogyott a szén az óbányából, új bányajáratot nyitottak. Küsmödi azonban engedélyt kért, hogy ottmaradhasson, ahol addig élt, az óbányában. Engedték neki. Tovább bányászott, de nem talált semmit, elfeledték az emberek és "így lett belőle öregkorára világ csúfja, gyerekek ijesztője."
Nagy szekérrel gépet hoztak, hogy azzal szívatják ki a mérges levegőt a bányából. Egy hétig is eltarthat.
A tanító úr bejelentette a fiúknak, hogy "Akiről karácsonyig bebizonyosodik közületek, hogy a legderekabb legény, az kap tőlem egy égbelátót".
Tarán Laci, aki járt már Pesten, tudta mi az az égbelátó, mert látott már ilyet az optikusnál, "Ilyenen vizsgálják a csillagokat a csillagászok!" - mondta.
Nehezen telt az idő karácsonyig, a fiúk versengtek a távcsőért. Már csak Gergő maradt és a kis Bice-bóca, és már csak egy matek dolgozat volt hátra. Ráadásul Bice-bóca betegnek látszott, mert csak egy rossz kabátja volt, nem volt neki meleg ruhája.
Mikor kész lett a matek dolgozat, Bice-bóca egyet sem hibázott. Gergő pontosan látta ezt, amikor bevitte a füzeteket a tanító úr a asztalára. Ott volt az égbelátó is és Gergő nagyon szerette volna. Átírt Bice-bóca füzetében néhány egyest négyesre és elsietett. A ködmön megszorította. Alig tudta délután levetni és nem is mert a ködmönnel egy szobában maradni. Kivitte inkább. Közben meghallotta, hogy a tanító úr Malvinkával beszélget. Meséli neki, hogy Gergő megbetegedett, ezért ő maga hozta el az égbelátót neki. A tanító úr javasolta, hogy máris próbálja ki a kertben. Gergő furcsán érezte magát. A ködmönt nem tudta felhúzni, mert szűk volt. Hívták Gergő anyját is, de jött Messzi Gyurka, Báró cigány, és Cötkény varga is.
A tanító úr beállította az égbelátót, hogy "olyan közel legyen a Hold, hogy köszönni lehessen neki", aztán sorra belenéztek mindannyian. Először Cötkény varga nézett bele és "sok szép arany patkószöget látott", de Gáborkát nem látta.
Aztán Messzi Gyurka nézett bele és azt mondta:
"- No, Mitvisz, ezt a gyémántporos mezőt időbe telik megkerülni, ha majd odafönt csőszködünk!"
Báró cigány megijedt, hogy kiégeti a szemét az esthajnali csillag tüze.
Mikor Gergő sorra került, nem látott mást, "csak a csillagtalan fekete semmit.". Nem merte bevallani. Azt mondta a tanító úrnak, hogy látja "Dávidot és Cicellét, ahogy citeráznak".
Lelkifurdalása volt. Tudta, hogy nem érdemelte meg az égbelátót, ezért nem is tudta használni. Már annak is örült, hogy nem kell vele egy szobában aludnia. Az égbelátó ugyanis a kertben maradt a többiekkel, amíg Gergő bement este pihenni.
ELVISZ A MARKOLÁB
Reggel az égbelátó ott állt Gergő ágya mellett és mintha azt mondta volna:
"- No, most mi lesz, te csaló Gergő, te hazug Gergő? "
Gergő úgy döntött, hogy elviszi az égbelátót Bice-bócának és elmondja neki, hogy mit tett és bocsánatot kér tőle.
Éppen jó ajándék lesz ez karácsonyra. Sietett Péter apóhoz, hogy megkérdezze az utat az óbányához. Péter apó éppen azon aggódott, hogy nem segítenek a gépek és csak ömlik a gáz a bányában... de azért az utat megmutatta Gergőnek. Gergő megkérdezte, hogy mi legyen a griffmadarakkal? Nagyot nevetett ezen Péter apó:
" - Hogy maradhatna ott meg a griffmadár, ahol Küsmödi a gazda? Rég megette volna már ő azt tollastul, bőröstül."
De azért egy kicsit megijesztette Gergőt. Azt mondta, hogy ott a bányapásztor, azzal jobb vigyázni, és nem szabad fütyülni, mert megharagszik. De ha épp jó kedve van, akkor egy kis kenyérért cserébe teljesíti az ember kívánságát.
Gergő hazament, izgalommal töltötte el, hogy együtt vacsorázik az édesanyjával és Malvinkával ezen a szép karacsony estén. Aztán nyakába vette a teleszkópot és elindult az óbányába. Nézték az emberek: "Nem mindennap látni olyan ködmönös kisfiút, akinek teleszkóp ül a nyakában"
Gergő aztán elért a bányaházhoz és onnan ment tovább arra, amerre Péter apó mondta. Egyre messzebb került minden ismerős tájtól és egyre jobban félt. Beesteledett és a köd is leszállt. A hó is akkora volt, hogy alig lehetett benne lépni. Gergő kitapogatta a mészégető kemencét és onnan kiáltotta, ami először az eszébe jutott: "_Szülém!Szülém!" (=Anyám!Anyám!)
"Ki jő?" - szólt a válsz... de azt csak Gergő hallotta annak, mert a fakopáncson kívül nem volt ott senki. Még lépett egyet, kettőt Gergő, aztán megindult alatta a föld és egy mélységes verembe csúszott bele.
A KÖVEK MEGSZÓLALNAK
Amikor Gergő magához tért gyönyörű csillogó kövek és kristályok vették körül. Először azt hitte álmodik, aztán azt, hogy Aladdin barlangjában van. "No, az öreg Küsmödi mégse egészen olyan bolond ember, amilyennek a világ gondolja. Tudja ő azt jól, mért nem akarja itthagyni az óbányát."
Egyszer csak a kövek megszólaltak:
"- Dicsőség Istennek a magasságban!" - aztán újra. Erre Gergő azt mondta, amit a misén szoktak:
"- Békesség a földön a jóakaratú embereknek!"
Erre azonban kialudtak a fények. Csak a Hold világított be a lukon, ahol Gergő leesett. Mintha hívta volna Gergőt, és Gergő követte. Sima falat tapogatott, egy tárnában volt. Az valahol véget ér, és akkor Gergő is kiér. Ment a hűvös szél irányába nagy reménnyel, és még nagyobb lendülettel, aztán zsupsz: újabb gödörbe esett. Itt már hó vette körül és puha hóba esett, kint volt tehát a szabad ég alatt. Itt nem volt szabad elaludni bármilyen fáradt is volt Gergő. A fagyhalált kockáztatta volna. Emberi hangot hallott, a bányacsősz lesz az - gondolta és már előkészítette a kenyeret, hogy teljesüljön a kívánsága. A kenyér el is tűnt Gergő mellől, és a hang:
"- Bizony, bányacsősz, egy kis szalonnát is adhattál volna mellé!" - a Küsmödi hangja volt az, Gergő rögtön megismerte.
Halkan kúszott utána és végre megleshette Bice-bócát is. Mohaágyon feküdt. A könyveit használta párnának és a lukas ködmönje volt a takarója. Küsmödi hozta neki a kenyeret, amit az imént szerzett a "bányacsősztől", Bice-bóca mohón nyeldeste a falatokat. Küsmödi se evett négy napja, de azt mondta a gyereknek, hogy már jóllakott. A kis Bice-bóca várta a karácsonyi angyalokat. Egy ködmönre vágyott, olyanra, mint Gergőé. És még arra vágyott nagyon, hogy egy kis fény legyen. Már elfogyott az olaj a lámpásból. Olyan sötét volt, hogy így az angyalok se találnak oda. Ekkor azonban Küsmödinek eszébe jutott, hogy van még egy mécsese az egyik tárnában és elszaladt érte. Gergő halkan belopódzott a Bice-bócához. Odaállította az égbelátót, ráterítette a ködmönt és már igyekezett is kifelé, de a sötétben elesett. Éppen a kis Bice-bócára esett ködmönöstül, égbelátóstul.
ÜNNEP A MALOMHÁZBAN
Már tavaszodott, amikor Gergő magához tért egy betegágyon. Édesanyja az egyik oldalom, Malvinka a másikon. A kis Bice-bóca is a szobában volt, egy másik ágyon feküdt. Három hónapja volt karácsony éjszakája. Titulász doktor azt mondta, hogy Gergő már akkor is beteg volt, amikor elindult az égbelátóval. Amikor Küsmödi megtalálta a mécsest és meggyújtotta, a bánya berobbant és a fiúk kirepültek a hóba. Mitvisz kutya talált rájuk és a bányászok hozták el őket Malvinkához.
Küsmödi meghalt. Meghalt a bányában, amit sohasem tudott elhagyni.
Az égbelátó sértetlenül meglett.
A doktor még hetekig nem engedte felkelni a fiúkat, de vendégek jöhettek hozzájuk. Péter apó és a bányászok jöttek, bányászruhát hoztak ajándékba. A robbanás új szénlelőhelyet tárt fel, ennek örömére pedig "a bányászcéh a gyerekeinek fogadta a két fiút" és ingyen iskoláztatja őket ezután.
Megjöttek az osztálytársak is és Cintula megcsinálta "a kar-tótágast a "bánya fiai"-nak tiszteletére".
Már csak egy hét és átköltöznek a malomházba és csapnak egy óriási lakomát,még lúdhús is lesz.
Gergő édesanyja, Annus néni, mondta is a lúdnak, hogy "úgy igyekezz meghízni, ludacska, hogy" Gergőnek, a kis Bice-bócának, a Tündérkének, a Cötkény bácsinak és a Titulász doktor úrnak is, de még Messzi Gyurkának is jusson belőled.
"Nagy ritkaság ám a szegénysoron a tepsiben muzsikáló lúd." Még a Báró cigány öt gyereke is odajött, meg ki tudja, ki még, és Annus néni boldogan kínálta a pecsenyét: "Vegyetek hamar, kis rongyélusok, míg el nem hűl!"
De mire megjöttek a vendégek, már csak egy kis mellehúsa maradt. Azt meg elvitte Pajtás cica. Annus néni szégyenkezett, hogy nem tud mit adni a vendégeknek. De a doktor nem jött üres kézzel. A vendéglőből hozta kocsin a legjobb ételeket.
Megérkezett az öreg cigány Báró és hozott ő is valamit. Megtalálta a bányánál a ködmön egy kis égett darabját, a malomház volt rajta. Elhozta Gergőéknek. Gergő telesírta azt a kis ködmöndarabot, aztán kiosont a temetőbe és elöntötte a hála, ahogyan apja sírjához ment.
Csodálta a körülötte virágzó életet.
- VÉGE -
-----------
a regényben előforduló régies kifejezések, ami kellhet:
szülém = édesanyám
javasember = népi gyógyító
peremérvirág = körömvirág
