1204
Meghalt egy szegény zsellér és maga után két fiat hagyott meg néhány rongy ruhát.
(zsellér = földtelen, nincstelen paraszt, a legszegényebb ember)
Már a temetésen az ebédre készült a két fia, be-beszálldosott az ebéd illata a temetőbe. Ebédnél a jövőt tervezgették, egyikük kocsisnak áll, házasodni akar, a kisebb a városba megy, a papné meg helyet kínált az anyjuknak, hogy nála majd ellakhat, cserébe meg eteti az állatokat. Nem is maradhattak a zsellérlakban, mert a gazda már várta oda a következő zsellért, aki máris folytatja a megkésett munkákat a földeken.
A fiak már nézték is, kinek mi jut. Van egy kopott csizma, inkább szégyellni való, egy rongyos mellény, meg egy tarisznya, a gyerekkor kedves emléke, egy vörös pipa egy lajbi zsebében. A tarisznyát mindketten akarták, mert hajdan az apjuk azzal járt a vásárba.
De az anyjuknak se volt egy rendes ruhája, amiben költözködjön és a papéknál megjelenjen. De ígértek neki egy öltözet ruhát a hímzett tarisznyáért meg a vörös pipáért cserébe, ezért az anyjuk is akarta azt a keveset, ami az öreg után maradt. De hiába beszélt nekik, végül csak sírva nézte, ahogy marakodnak a fiak a kevés hagyatékon, mint a kutyák.
Az új zsellér közben elkezdett beköltözködni. Erre a fiúk még erőszakosabban osztozkodtak az értéktelen dolgokon, mindenen összemarakodtak, amit csak találtak, végül még a birkaitató vályút is kettévágták.
És a testvéri szeretetet is elvágták egy életre.
----------
A két testvér valójában a szégyenletes szegénység ellen küzd a másikban. Nem egymásra haragszanak, hanem a tehetetlenségükre. Nem akarják úgy végezni, mint az apjuk. Először mindketten meg akarnak kaparintani minél többet, hogy jobb esélyekkel induljanak az önálló életben. Aztán már csak azt akarja mindkettő, hogy a másiknak ne jusson, hogy ne tudjon jobb lenni, mint ő.
