394
A százötven éves török uralom nagy szegénységet és pusztulást hagyott maga után az Alföldön is. Azelőtt egészen különös vidék volt ez, tele mocsarakkal, amelyekből csak kis szigetek emelkedtek ki, és azokon gazdálkodtak az emberek (halat fogtak, tojást szedtek, nádat vágtak).
Volt azonban más átka is a sok mocsárnak, szúnyogok milliárdjai terjesztették a hideglelést, a "morbus hungaricus" -t. Az itteniek pár száz év alatt alkalmazkodtak, de az ellenséget bizony rendesen megtizedelte, "a magyar függetlenség oltalma volt ez a betegség".
Széchenyi azonban lecsapoltatta a mocsarakat, mert termőföldet akart helyette. A lecsapolás után aszályos évek jöttek és csak három évente tudtak aratni. A mocsár addig megtartotta a vizet, azután már nem. A terület száraz volt és terméketlen. Egymillió hold sivár terület.
Egy kisebb beruházással viszont, a Hármas-Körös szabályozásával, hajózhatóvá válnának a folyók, a Körös átvehetné a megfizethetetlen vasút szerepét és olcsón szállíthatna gabonát. A Körös vidékét öntözőzsilipekkel is elláthatják, így újra termővé tehetik a terület egy részét. Ha a vizet felduzzasztanák itt, akkor talán még felhők is keletkeznének a kipárolgásból (írja Móricz 1935-ben), amiből esőzne az Alföld.
A terv azonban csak terv maradt, nem szavazták meg az urak.
Nem valósították meg, pedig ez lett volna az egyetlen lehetőség, hogy kijavítsák Széchenyi hibáját és valahogy felülkerekedjenek a földművesek a sorscsapáson, hogy mindent elvisz az aszály.
Móricz úgy fogalmaz:
"Ha Széchenyi tévedett, az korának tévedése volt, de ha a mai ember téved, az a legsúlyosabb bűn a nemzeti gazdálkodás ellen."
