664
Nehéz, lélekgyötrő elbeszélés.
Forró tavaszi nap van. Az író hosszan és naturálisan mutatja be, ahogy a kis másfél éves Pityuka játszik Bodri kutyával. Nyúzza, de a kutya tűri, mert a saját kölykeit elvették az emberek, ezért türelmesebb az embergyerekkel. Az anya szinte féltékeny a kutyára, hogy a gyerek annyira szereti.
Az anya szódát old egy nagy uborkás üvegben. Lúgos, maró anyagot készít és a gyereket a házban hagyja. A gyerek nagy nehezen felágaskodik az üveg szájáig, ráakaszkodik és magára rántja. Súlyosan megég a maró folyadéktól és üvölteni kezd. A kutya azonnal elkezdi megtisztítani, bár nagy fájdalom ez neki is. Letisztítja a gyerek arcát és hasát. Ekkor megérkezik az anya, aki azonnal mosni kezdi a gyereket, közben elküldi az apát orvosért. A gyerek szenved, már alig tud sírni, de megmarad.
Orvos nem jön, bába jön. Azt mondja, a kutya mentette meg a gyereket, mert a vékony bőrét átmarta volna a lúg. A kutya "lenyalta a gyerekről a halált". Ekkor jut csak eszükbe, hogy a kutya is biztosan szenved valahol. Szenved is bizony, de már nem sokáig. Még néhányat hörög, aztán meghal. Fájdalmat éreznek, hogy így történt. A Bodri már nem állat többé, hanem egy hős. Bodri megvédte a kisfiút, mintha a saját gyereke lett volna. Mind szomorúak, csak az élet kegyetlen: "Minden tovább élt, zsibongott s boldog volt a tavasz napfényében".
