1500
A vers 1847 komor őszén íródott Petőfi egy barátjának gyönyörű kastélyában, ahová Petőfi ifjú házasként utazott a feleségével (Szendrey Júliával).
Kinn hideg őszi szél fújt, ők pedig bent a kastélyban összebújtak.
A versben a szabadság és a szerelem motívuma dominál. Miközben kedvese aludt Petőfi mellkasára borulva, a költő "imakönyvét" forgatta, ami egy francia forradalomról szóló könyv volt. Álmodozott és lelkesedett, ahogyan ezt a nászúton szokás.
Közben küszöbön volt már a forradalom, és Petőfi hitt benne, hogy új korszak veszi kezdetét.
A versben összefonódik a hármas színtér és idő. A múlt a vesztett forradalmaké, a jelen a versírásé, a jövő a győztes forradalom ígérete.
A terek a kert, ahová kitekint a költő, a szoba, ahol éppen ábrándozik és a tudat, ahol cikáznak a gondolatok, mint egy rendes forradalmárhoz illik.
A költemény tájleírással kezdődik,de a fákat mozgásba hozó szél már a forradalomé. Petőfit megihleti a bensőséges idilli pillanat: egyik kezében a felesége, másikban a kedvenc könyve. A kertben készülő vihar a költő lelkében is tombol, belső lázban ég, készülő harcokat lát és remél. Szembe állítja az általa mélyen megvetett fizetett háborút és azt, amikor az emberek a hitüktől vezérelve lázadnak fel és indulnak harcba. Ennek a diadalmas szabadságharcnak a látomása már a záró strófáké.
Petőfi úgy érezte, hogy nincs jog a magánéleti (szerelmi) boldogsághoz addig, míg a népe elnyomás alatt szenved. Elsősorban népvezér költő akart lenni, csak azután férj. A vers valódi mondanivalója z, hogy miközben ebben az idilli csendben alszik rajta Júlia, a költő már a forradalmár szerepre vágyik, lélekben már a harcokra készülés alig várja, hogy hősi halált haljon.
