537
Petőfit valódi élmény ihlette a vers megírására, amikor egy kedves családnál vendégeskedett már ismert költőként. Hamarosan megérkezett hozzájuk Kiss Lajos szolgabíró, aki lenézte az embereket és azt mondta, hogy csak veréssel javíthatók a parasztok.
A költőt megragadta ez a karakter és verssé formálta a Döbrögiszerű figurát.
A költő magára ölti az öntelt nemes szerepét és egyes szám első személyben kérkedik a kiváltságaival. Közben felsorolja a nemesek bűneit, tulajdonságaikat kifigurázza. Úgy teszi nevetségessé a nemest, hogy közben nem mond ítéletet, hiszen az olvasó maga fogalmazza meg, hogy ennek az embernek a viselkedése és gondolkodása elítélendő.
Ennek a nemesnek szégyenkeznie kellene, hiszen nem ért semmihez, nem ad semmit a világnak, mégis lenézi a parasztokat, akikből él, akik szolgálják őt.
A vers érdekessége, hogy bár Petőfi szatirikus (gúnyos) verset írt a nemesről, nem túlzott a költeményben, a versben reális képet rajzol a magát másoknál többre tartó pöffeszkedő emberről.
Petőfi úgy bírálja a nemességet, hogy kinevetteti velünk, olvasókkal.
Ez a nemes tagad minden előremozdulást, minden fejlődést: "nem járhatok", "Nem írok", "nem olvasok"
csak tesped: "henyél", eszik, iszik, pipázik... igazi dologtan semmittetvő.
A költemény végére már érezzük, hogy ez a nemes mindenre érdemtelen, mégis azt mondja, hogy amikor meghal, a mennybe viszik az angyalok. Azt várja tehát, hogy a hasztalan életéért majd jutalom várja.
A költő a címet rímként is használja, minden versszak végén eszünkbe juttatja, hogy a magyar nemes az az ember, aki így gondolkodik, ilyen nagyképű és beképzelt.
A költő azt szeretné kifejezni, hogy ezektől a nemesektől nem lehet várni semmit, a haza életének előremutatása, fejlődése a nép kezében van.
Petőfi hasonló költeménye a Pató Pál úr.
