1225
A költő itt saját filozófiáját jeleníti meg Bolond Istók figurájában. Petőfi is szeretett volna ilyen bölcs, bolond, jókedélyű vándor lenni.
Bolond Istók, a vándor megy az úton és a közelgő viharral perlekedik, hogy mivel ő folyton úton van és ázott már eleget, most már térjen ki az útjából az eső. Az eső azonban nem tér ki, de elázott Bolond Istók kivárja a szivárványt és nem veszít a jókedvéből. Megy tovább és elér egy elhanyagolt házhoz – bekopogtat és szállást kér. Egy öregasszony el akarja kergetni, de Istók ragaszkodik hozzá, hogy a ház urával beszéljen. A ház ura azt mondja, maradhat. Erre az öregasszony vacsorát ad neki, és Istók a történeteivel szórakoztatja. Az öreg is előkerül, de ő azt mondja, hogy őt már nem érdekli a világ, mert volt neki egy nagy szerelme, aki meghalt, és gyerekei, akik egy kivétellel meghaltak, aki meg megmaradt, az gonosz, romlott ember lett. Istók hosszan vitázik az öreggel, mert szerinte az életbe vetett töretlen hit átsegít minden bajon, és az öreg azért szenved, mert hagyja magát kétségbeesésben maradni. Ettől az öreg hirtelen jókedvű lesz, és ezért már hálás és nem letargiával tér aludni.
Másnap reggel Istók elindulna, de az öreg marasztalja, hogy meséljen még neki, hogy jókedve legyen. Erre Istók marad, visszamennek a házba. Megérkezik az öreg unokája, egy csodaszép leány, aki az apjától menekült el egy kényszerházasság elől. Az öreg meghatódik azon, hogy az unokája tőle vár oltalmat és befogadja az unokáját. Ekkor megérkezik a felbőszült apa és az öreg nagyon keményen elküldi a francba. Az öreg nem adja ki a lányt, hanem ott marad az öregnél.
A lánnyal boldogság költözik a házba. Istók lassan beleszeret a lányba, összejönnek és a tanyán boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Az öregnek unokái születnek, apa és nagyapa együtt játszik a gyerekekkel
