2380
dal (panaszdal vagy gyászdal)
elégikus hangnem
metaforákkal, ellentétekkel, parancsoló erő és reményvesztettség képei váltakoznak
a vers Petőfi forradalmi látomásköltészetéhez tartozik
A vers 1848 májusán, a szabadságharc idején keletkezett... sem Petőfi, sem más hazafi politikus nem remélhette a szabadságharc győzelmét, mégis hinniük kellett benne.
Ebben a panaszdalban Petőfi pontosan látta a szabadságharchoz vezető okokat: a minden oldalról hazánkat szorító nyomást és a belső politikai-hadi rivalizálást és viszályokat, melyek akár a nemzethalál lehetőségét is felvázolták.
A fekete és piros = vér és halál képét refrénként ismétli minden versszakban, ezzel teszi még nyomatékosabbá
Fekete-piros dal
Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt,
Lejárt az ideje!
Más szín illeti most a magyar nemzetet:
Piros és fekete.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
...Az 1848-as követelések egyike volt, hogy "a nemzeti színek régi jogukba visszaállíttassanak" piros-fehér-zöld zászló (jelentése: erő-hűség-remény) Petőfi számára pár hét alatt érvényét vesztette, helyette a fekete-piros (= gyász és vér) zászlaját javasolja.
Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében,
Erős vihar támad,
Mindenfelől jőnek és megostromolják
A habok hazámat.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
... Petőfi azonosul a minden oldalról támadott és idegen kezektől összeroppantani vágyott, reményvesztett hazával. Metaforájában a haza egy kicsiny sziget, amit minden oldalról támadnak a hullámok
Készül az ellenség; és mi készülünk-e?
Mit csinál a kormány?
Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik
Fönn a haza tornyán.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
... A költő a kormány és a politikusok cselekvésképtelenségét hangsúlyozza:
"mélyen, mélyen alszik" - ismétéssel nyomatékosítja a drámaiságot, a tehetetlenséget
Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant
Vígadunk, dőzsölünk,
Mintha mind a három isten nem gondolna
Mással, csak mivelünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
... Ebben a versszakban a népet mutatja be. A népet, amelynek elérhetetlen messzeségben van a politikai befolyás; de talán nem is tudja, hogy feladata van. A nép mit sem sejtve, a veszélyről semmit sem tudva, hamis biztonságérzetében "mulat".
Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor!
Akkor is így tettünk,
Terített asztalnál telt poharak körül
Bút és bajt feledtünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
... A helyzetet a költő a mohácsi vésszel állítja párhuzamba, amikor a vezetők ugyanilyen közönnyel fordultak el a hazát veszélyeztető problémától és a nemzetérdekek helyett csak saját aktuális érdekeikkel törődtek.
Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság
Röpködött előttünk,
Azt űztük, pedig már a török oroszlán
Elbődült mögöttünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
A költő önsorsrontásról beszél... reményvesztett, elkeseredett, mert az emberek nem látják a közelgő vészt.
Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer
Magyar vitéz vész el,
Mérföldekre nyúló rónát borítva el
Kiomló vérével.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
... A költő jóslatában azt látja, hogy a rónát az elesett magyar katonák vére festi pirosra.
Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy
Majd a haza napja,
S háromszáz évig vagy talán soha többé
Arcát nem mutatja!
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
.. És 300 évig vagy tovább tartó nemzettragédiát, gyötrő rabságot vagy végső pusztulást vetít elénk.
A vers üzenete az, hogy a hazánk sorsa és a történelmünk mindannyiunk kezében van.
Nemzeti öntudatunkat megőrizni és táplálni nem csak szép feladatot, hanem a jövőnket is jelenti.
Petőfi magyarságba vetett hite mindannyiunk példája lehet.
