240
– Reisinger János gondolatai nyomán –
Rilke szimbolista verse "tudat-líra"... a saját tudatára ébredt ember öntudatverse.
A párduc az emberi szabadságvágy és a teljesség utáni vágy jelképe.
Rilke gyakran ült le a párizsi állatkertben egy párduc elé és figyelte, ahogyan a ketrecbe zárt vadállat rója a köröket.
Ahogy a párduc a rácsok börtönébe van zárva, épp úgy van az emberi tudat az emberbe bezárva.
Rilke az Archaikus Apolló torzó című versében azt mondja: "Változtasd meg élted!"
A párducban pedig felismeri, hogy az ember csak úgy tud megváltozni, ha a tudatára ébred. Az életet megváltoztatni csak a tudat megváltoztatásával lehet...
Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.
... Saját belső feszültsége kényszeríti a körbejárásra a vadállatot olyan kimerülésig, amitől elveszíti az öntudatát.
A szabadság lehetősége megszűnik a vadállat számára, már nem lát kiutat.
A bezártság céltalanná teszi az erőt és akaratot, és értelmetlenné az életet.
Mind a saját elménk börtönébe zárva élünk.
Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.
...a puha léptek a monoton ugyanoda lépkedés biztosságától tömörülnek acéllá, keménnyé akár a rács.
A párduc érzékelése ködösül, már nem tudja, hogy ő mozog vagy a rácsok sokszorozódnak... Nem tudja értelmezni a valóságot, megszűnik számára a külvilág.
A modern ember önmaga körül forog, mint egy isten.....az ember csak magát tudja mértéknek elfogadni... nem képes a saját valóságán, igazságán kívüli világ értelmezésére
Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.
...Néha beszökik egy kis fény, egy kis kép, de a szívben meghal = meghal az akarat a vágy, az érzékelés.
Egy pillanatnyi ráébredés rögtön meg is szűnik a szívben... és a párduc forog tovább, akár az ember a tudat börtönébe bezárva.
= Nézünk, olykor felismerjük, hogy a világ része és megfigyelője vagyunk. Vágyunk, a lelkünk (a szívünk) éhezik és mohón nyeli el a lehulló morzsákat, amikor egy pillanatra megérint a szabadság ígérete... de ez a felismerés nagyon gyorsan elhal.
