4902
A Boleró eredetileg egy spanyol táncfajta, amelynek ritmusos alapjára több zeneszerző is írt művet, de a legismertebb Ravel grandiózus darabja.
Akár a boleró nevű táncnak, Ravel legismertebb zeneművének is jellegzetessége, hogy időnként megtorpan a zene, többször átnyúlik az ütemhatárokon és triolákra épít. Végig lüktető, egyre feszültebb, sodró lendületű tánc, ami magával ragadja a hallgatót.
Míg a kasztanyettával kisért tánc dallamait gyakran változtatják, a zeneszerző a Boleróban nem nyúlt a dallamhoz, csak a kíséretet, a harmóniákat és ezzel a megszólalás színeit variálta. Az ütőhangszerek felvonultatásával azután egekig fokozza a feszültséget. Végül már az egész nagyzenekar együtt szólal meg egy hatalmas zenei áradássá összeolvasztva a dallamot. A feszültség tetőpontja az, hogy a nagyzenekari rész egy váratlan pillanatban megtorpan és lezáratlan marad. Ennek a pillanatnak a megőrzése kulcsfontosságú abban, hogy az ember újra és újra végig akarja élni minden pillanatát a műnek még közel száz évvel a zeneszerző halála után is.
Érdekesség, hogy Ravel az utolsó zeneműveit, így a Bolerót is egy máig tisztázatlan agyi betegség hatása alatt írta. A betegség nagyfokú demenciával járt, és lassan leépítette a beszédkészségét, az önkifejezését, de nem érintette a zeneszerzés készségét. Bár felmerül annak lehetősége, hogy a dallamvariálásában már nem volt annyira mozgékony Ravel, mert nem tudott egyszerre megjegyezni bizonyos számú hangnál többet.
