19365
A Faust Goethe legfőbb alkotása, amelyen egész életében dolgozott. Azt a kérdést teszi fel, hogy mi az egyéniségünk kibontakozásának útja, lehet-e az emberi lét teljessé. Faust egyezséget köt az ördöggel, hogy átengedi neki a lelkét, ha az életében szolgálja őt és egyetlen pillanatra igazán boldog és elégedett lesz. Kalandok sora következik, amiben mindenféle élményt, élvezetet és keserűséget megél Faust, de mindvégig megmarad az élet beteljesedésének keresése útján, és mivel Goethe maga is idelista közéleti ember, a főhősét nem buktatja el, Faustot a mű végén az égi hatalmak veszik magukhoz.
A mű választékos szóhasználattal és csodás elemekkel (keresztény túlvilági hitképekkel és mitológiai elemekkel) jeleníti meg a különböző helyszíneket.
---------- cselekmény:
Már az előjátékban megmutatja az író, hogy többféle nézőpontra számíthatunk, és arra, hogy gondolkodásra sarkall bennünket. Itt három különböző személyiség, egy gondolkodó költő, egy figyeleméhes komédiás és egy anyagias igazgató vizsgálja ugyanazt a szobrot... majd égi jelenetbe csöppenünk, ahol az Úr Mefisztóval huzakodik Fauston, de végül átengedi Mefisztónak abban a a tudatban, hogy igaz ember, tehát majd visszatalál őhozzá.
Első rész – 3 felvonás
Faust idősen és kiábrándultan jelenik meg. Épp az öngyilkosságra készül, de a húsvéti harangozás megállítja. Sétára indul, amikor egy kiskutya csatlakozik hozzá, amiből Mefisztó elevenedik meg és megkötik a szerződést, ami úgy szól, hogy az ördög Faust minden vágyát teljesíti, de amint Faust elégedett és boldog lesz, az ördög elragadja a lelkét. (Valójában Faust nem az élvezetekért köti a szövetséget, hanem azért, hogy földi és égi világok mindentudója legyen.) Az ördöggel való cimborálás persze nem a boldogság kulcsa. Mefisztó Faustot tivornyába viszi, aztán egy boszorkánykonyhára, ahol megfiatalítják.
Faust elcsábít egy erényes polgárlányt, Margitot, és a lány teherbe esik. Faust utcai párharcban megöli Margit bosszúszomjas bátyját.
Ezután Faust a germán boszorkányszombat világába repül, ami valójában annak a színtere, hogy Goethe megkritizálja a kor divatos költőit és filozófusait művében.
Faust megtudja, hogy időközben Margit pillanatnyi elmezavarában megülte újszülöttjét és börtönben vár a kivégzésére. (Itt a szerző a túl erkölcsös polgári képmutatást és a társadalmi rendet bírálja.) Faust elmegy a börtönbe Margithoz és ki akarja szabadítani, de Margit a halált választja, így megmenekül a kárhozattól.
Második rész – 5 felvonás
Faust és Mefisztó a királyi udvarban jár. Kisegítik a királyt anyagi gondjaiból és bált tartanak nekik. Faust előhívja Helénát vágyai alvilágából, de amikor értenyúl, robbanás rázza meg a csarnokot, ahol vannak. Mefisztó a dolgozószobájába viszi az ájult Faustot, ahol régi segítőjével találkozik, aki éppen mesterséges embert (Homonculust) állít elő, de sajnos nem tudja előhozni a lombikból. A lombikkal elrepülünk a Wajpurgis boszorkányszombatra a régi Görögországba, ahol mitológiai szörnyek vonulnak fel. Faust Heléna után vágyakozik és az alvilág istennőjét, Persephonét kéri Heléna előhívására. Homonculus lombikja szétpattan és a tengerbe esik, így útjára indul a mesterséges világ kifejlődése (amitől Goethe rettegett), a szerző hangsúlyozza, hogy nem szabad letérni az emberi fejlődés útjáról és azzal a mesterséges szemben áll.
Ezután Spártába repülünk, ahol Faust végre találkozhat Helénával, egymáséi lesznek és szerelmükből megszületik Euphorion, a költészet jelképe. Euphorion a végtelen után vágyakozva repülni indul, de halálra zúzza magát a sziklákon. Heléna bánatában visszatér az alvilágba, csak fátylait hagyja hátra, amelyek felhővé változva emelik fel Faustot a magasba.
A következő helyszínen már a császárt segítik meg Mefisztóval, amiért egy tengerparti terület a jutalma. Így a mű végén már gazdag úrként végzi ügyes-bajos teendőit, de ekkor jön Gond és megvakítja. De Faustot rendületlenül a jövő élteti, még utolsó perceiben is. Utolsó szavai: "E boldogító sejtelem miatt már most enyém a legszebb pillanat." – ezért Mefisztó úgy gondolja, hogy Faust lelke neki jár, de az égi hatalmak magukhoz ragadják mondván, hogy Faust nem állt meg, nem elégedett meg soha, hanem utolsó pillanatában is a lét teljességére törekedett.
