2777
Kádár Kata
(A két kápolna-virág)
– Édesanyám, engedje meg,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép leányát!
– Édes fiam, nem engedem,
Feneketlen tóba vetem.
Van uraknak sok szép lánya:
Neked is juttatnak egyet.
– Szolgám, szolgám, édes szolgám!
Nyergeld meg a pej paripám,
Hogy induljunk messze útra,
Messze útra, bujdosásra. –
Miklós úrfi megindula
Messze útra bujdosásra.
Kádár Kata hogy meglátta,
Kaput nyitott Miklósának.
– Ne nyiss kaput Kádár Kata!
Nem megyek én most be azon:
Megyek, megyek messze útra,
Messze útra, bujdosásra.
– Miklós úrfi, állj meg nékem
Egy pár szóra!
Hogy hozzam ki fejér ruhám,
Hozzak néked egy bokrétát.
Ha a ruha vérré válik,
A bokréta hervadozik:
Kádár Katát elvesztetik.
Miklós urfi megindula
Messze útra, bujdosásra.
Találkozik egy molnárral:
– Molnár gazda, molnár gazda!
Mi hír vagyon a faluba?
– Nincsen bizony ugyan semmi
Kádár Katát elvesztették,
Feneketlen tóba vették.
– Molnár gazda, molnár gazda!
Vigy el engem éppen oda,
Éppen oda, arra helyre,
Feneketlen tó szélére.
Néked adom pej paripám,
Minden drága, ékes ruhám. –
Molnár gazda szótfogada,
Miklós előtt megindula,
El is vitte éppen oda,
Éppen oda, arra helyre,
Feneketlen tó szélére.
Miklós úrfi levetkőzött,
Feneketlen tóba szökött.
Egyikből nőtt fejér liliomszál,
Másikból nőtt piros liliomszál.
Ott is addig növekedtek,
Míg egymásba ölelkeztek.
Miklós anyja járt sétálni,
Meg találta őket látni.
Odahívta a vízbúvárt,
Mind a kettőt leszakítá.
Az egyiknek csináltatott
Fehér márványkő koporsót;
A másiknak csináltatott
Piros márványkő koporsót.
Az egyiket eltemeté
Oltár eleibe.
A másikat eltemeté
Oltár háta megé.
Az egyikből növekedett
Fehér márvány liliomszál,
A másikból növekedett
Piros márvány liliomszál.
Ott is addig növekedtek,
Míg egymásba ölelkeztek.
Miklós anyja jár sétálni,
Meg találá őket látni.
Mind a kettőt leszakitá,
Tövis bokorra tapitá.
Kádár Kata megátkozta Miklós anyját;
– Búzád csak egy szem teremjen,
Az is belül üres legyen.
Kenyeretlenség találjon,
Mégis senki meg ne szánjon.
Mosdóvized vérré váljon,
Törölköződ lángra gyúljon.
Ha ez az átok reád száll,
Tudom bizony, hogy megrostál.
Kercsed (Torda-Aranyos)
Az egyik legrégebbi balladánk.
a vers, ha kell:
Egy nemesasszony megtiltja a fiának, Miklósnak, hogy elvegye a lányt, akit szeret, mert az csak egy jobbágyleány, Kádár Kata. Miklós elindul világgá, elbujdosik. Kádár Kata néhány bajjelző tárgyat ad a fiúnak: egy ruháját és egy bokrétát:
"Ha a ruha vérré válik,
A bokréta hervadozik:
Kádár Katát elvesztetik."
– abból tudja a fiú, hogy Kata meghalt.
(Az eredeti történetben Miklós tárgyai bajt jósolnak és ezután találkozik egy pásztorral, öregemberrel vagy molnárlegénnyel, itt a balladában viszont csak megtudja a molnárlegénytől, hogy Katát a feneketlen tóba ölték. (Miklós anyja ölte meg.) A molnárlegény odavezeti a tóhoz és Miklós a tóba veti magát, hogy együtt lehessen a szerelmével.
A szerelmesek meghalnak a tó mélyén.
"Egyikből nőtt fejér liliomszál,
Másikból nőtt piros liliomszál."
Miklós anyja hívta a "vízbúvárt", az leszaggatta a víz alatti liliomokat és felhozta őket. Az anya az egyiket az oltár elé temette, a másikat az oltár háta mögé, hogy szét legyenek választva. De a liliomok a márványkoporsón is átnőttek és összeölelkeztek.
Miklós anyja szétválasztotta őket és a tövisbokorba tette.
Erre Kádár Kata megátkozza az anyát, hogy ne teremjen gabonája és mosdóvize vérré váljon, törölközője felgyulladjon... az élete nyomorult legyen.
