208
Dobó Istvánt a regényben emberszerető, melegszívű embernek ismerjük meg, aki szívén viseli a magyarság sorsát. Nem hagyja a bajban Ceceyéket, amikor a törökök a falujukat fenyegetik, viszont kíméletlen az ellenségeivel: a törökökkel de az áruló Móré Lászlóval vagy később az Egri várban az áruló Hegedüssel is.
Az árván maradt Bornemissza Gergőt magához veszi és neveli ameddig teheti, és gondoskodik a biztonságáról és a taníttatásáról is (Gábor pappal Török Bálinthoz viteti.) Bornemissza Gergő élete vezérmondatát kapja Dobó Istvántól:
"Az a fő, hogy ne féljen a legény!"
Dobó mindvégig igazságosan bánik a kis Gergővel. Meghagyja neki a törököktől szerzett lovat (Jumurdzsák lovát) a nyereg alatti vagyonnal és később a szerzett zsákmányból egy kis piros hüvelyű kardot köt a derekára a fiúnak. Tehát mindvégig gondoskodik róla szellemileg és lelkileg is, emberszámba veszi, társaként, katonaként kezeli, Gergely igazán nagy vitézzé nőhet az atyai elismerésektől.
A regény idején az ország uralkodója a német (Habsburg) Ferenc Ferdinánd volt, aki valójában egyáltalán nem szolgát magyar érdekeket, helyette inkább totálisan kizsákmányolta az országot.
A regényben megjelenő Dobó István esküt tett mellette és mindvégig hű maradt hozzá annak ellenére, hogy Ferdinánd nem küldött semmilyen sereget vagy segítséget a törökök elleni harcokhoz, de még anyagi segítséget se a várak megerősítéséhez. Dobó István maga gondoskodott az Egri vár sikeres megerősítéséről és sorozatos jó döntéseivel a vár kitartott a török ostrom alatt.
Emberségéről tett tanúbizonyságot amikor hazaküldte apródját, Balogh Balázst, aki egy szem gyerek volt otthon.
Mint ahogy ő is mindig helytállt, helytállást és hűséget várt az embereitől, megeskette őket erre a harcok előtt. Bármiféle zsold nélkül is megkövetelte az embereitől, hogy hazaszeretetből és kötelességtudatból harcoljanak.
Kemény kezű ember volt, aki tiszteletet ébresztett az alatta dolgozó vezetőkben.
Az utolsó percig küzdött és tartotta a lelket a várvédőkben és sikerült megtartania Eger várát.
