3442
.
Rövid változat:
Kertész Imre - Sorstalanság című regénye
OLVASÓNAPLÓ:
1.
Erős felütéssel indul a mű:
Gyurkát kikéri az apja az iskolából, hogy maga mellett lássa "ezen az utolsó napon, mielőtt elszakad hazulról". Aput behívták "munkaszolgálatra". Gyurka nem is emlékszik arra, hogy ki mit mondott pontosan, mert légiriadó volt az éjjel, nem tudott aludni. (Légiriadó = jellegzetes szirénazaj, ami arra figyelmeztet, hogy légitámadás(= repülőről bombázás) lehetősége áll fen, biztonságosabb a pincében lenni)
Gyurka 15 éves és elvárják a rokonok, hogy felelősséggel és tartással viselje a Család szétszakadását. Gyurka ügyel arra is, hogy a sárga csillagja ne legyen eltakarva a ruháján "mert az nem volna szabályos".
Gyurka a boltjuk irodájában találkozik az apjával és a mostohaanyjával. A könyvelőjük, Sütő úr is itt van, aki ugyanolyan tisztelettel van Gyurka szülei iránt, mint a korábbi időkben, amikor még nem viseltek sárga csillagot. Gyurka apja Sütő úrra bízza a családi ékszereket és nem fogad el érte átvételi elismervényt. Teljes a bizalom köztük, legalábbis nincs más választása Gyurka apjának. Megbeszélik azt is, hogy Sütő úr segít kipakolni a raktárat még mielőtt a hatóság "rátenné a kezét az üzletre".
Sütő úr búcsúzik:"- A mielőbbi viszontlátásra, főnök úr." De mindenki tudja, hogy erre a viszontlátásra kevés az esély.
Még sokáig foglalkoztak a könyveléssel a szülők, Gyurka egészen elunja magát, végül délre befejezik. Gyurka mostohaanyjának hosszú listája van a munkatáborban szükséges dolgokról, egy részét még be kell szerezni. A boltos, akihez mentek, sárga csillagot viselt és a felesége is, akárcsak ők. A boltos árulta is a csillagot. A boltos együtt érzően nyújtotta át a hátizsákot, benne zsebkés és zárható kulacs.
Gyurkát még elszalasztják a pékhez, hogy beváltsa a kenyérjegyeket, aztán hazamennek.
A lépcsőházban összefut Annamáriával, aki szintén a pékhez igyekszik a kenyérjegyekkel. Azelőtt nem beszéltek, csak mióta rajtuk van a csillag. De Gyurka ma nem megy át kártyázni a lánnyal és a nővéreivel... talán majd holnapután.
A vacsora kenyér. Gyurka mostohaanyja nem tud enni, a gyereknek adja a saját részét. Gyurka apja mondja neki, hogy most erősnek kell lenni, mert az életben "sincs többé biztosíték semmire". Mostoha anyu átölelte Gyurkát és azt mondta, hogy majd vigyáznak egymásra, amíg apu haza nem ér.
Gyurka szenvedett a búcsúzkodástól, aztán vendégek jöttek, a szűkebb család, nagyszülők, nővér, unokatestvér, nagybácsi... Gyurka nehezen viselte azt is: sírás, búcsúzás, tehetetlenség. Vili bácsi tudni vélte, hogy a németek kezdenek kivérezni a frontokon és ez fordulatot hoz a budapesti zsidóság helyzetében. Gyurka apja már el is kezdett lelkesedni, hogy esetleg be sem kell vonulnia a munkatáborba, de Vili bácsi türelemre intette.
Megérkezett Gyurka mostohaanyjának bátyja, Lajos bácsi is, aki azt mondta Gyurkának, hogy "a gondtalan, boldog gyermekévek" korszaka ma lezárul, és ő lesz ezután a mostohaanyja támasza. "Most már te is a közös zsidó sors részese vagy." - mondta Gyurkának. "Ez a sors „évezredek óta tartó szakadatlan üldöztetés", melyet Isten mért rájuk a bűneik miatt, ezért türelemmel kell viselniük és csak Istentől várhatják a kegyelmet is.
Ezután Lajos bácsi magával vitte Gyurkát imádkozni. Héberül mondott imát, amit Gyurka nem értett. Azután visszamentek a lakásba. Fleischmann bácsi és Steiner bácsi érkeztek. Steiner bácsi a régi tréfáját mondta: "– Hát csak le a fejjel és sose veszítsük el a csüggedtségünket."
Együtt voltak, ettek, szivaroztak, és elbúcsúztak hosszan, ölelkezve, tudva, hogy ez az utolsó.
Csend lett, most apu búcsúzott el Gyurkától. A szülők elváltak és a bíróság Gyurkát az apjának ítélte. Az apja most félt, hogy az anyja "magához csábítja". Gyurkában csak egy zavar van, nincs igazi kötődés senkihez. Nem tudja, miért váltak el a szülők, csak azt tudja, hogy "sokáig tusakodtak a birtoklása ügyében". Az apa mint egyetlen biztos pont, éppen elmegy.
De előtte még hosszan magához öleli Gyurkát, akinek kicsordul a könnye (a bizonytalanságtól és a kimerültségtől).
2.
Köves György még nem elég idős a munkaszolgálatra, de megkapta a beosztását az állandó munkahelyre. Csepelen, a Shell Kőolaj finomító Műveknél kőműves segéd. Igazolványa is van, amivel átmehet a sárgacsillagosoknak kijelölt határon és igazolni tudja. hogy a hadiiparban dolgozik. Munkája szerint Gyurka a bombatámadások okozta hibák javításában vesz részt. Még mindig sűrűn vannak bombatámadások.
Lajos bácsi újra Gyurkáéknál jár és újra félre hívja egy szóra. Megint csak azt mondja neki, hogy viselje jól magát, mert az egész zsidó népet képviseli.
Gyuri apjától gyakran érkezik levél, jól bánnak velük.
A mostohaanyjának nem engedik vezetni az üzletet, mert "nem tiszta a vére", de Sütő bácsi intézi ezt és minden héten gondosan elszámol a pénzzel. Gyuri azt mondja:"Mostohaanyámnak kezet csókolt, s hozzám is volt pár barátságos szava."
Sütő úr hozott cukrot és zsírt is, mert tudta, hogy csökkentették a zsidók élelmiszeradagját.
Gyuri az édesanyjához is eljár, aki szeretné, ha inkább hozzá költözne. Gyuri jobban szereti őt, de nem akar az apja kérése ellen menni, nem akarja egyedül hagyni a mostohaanyját.
Az újabb rendeletek szerint a zsidók már nem lehetnek az utcán este nyolc után és a villamoson csak leghátul utazhatnak. Gyuri mentesül egyes szabályok alól az igazolványa miatt, de azért figyel rá, hogy ne kelljen használnia az igazolványt.
Egy este Fleischmannéknál volt Annamáriával. Ott volt Steiner bácsi is. Az öregek a közlekedésről vitatkoztak, a fiatalok pedig nevettek.
Egy éjszakai légiriadó az összebújást és az első csókot is elhozta nekik. Azután sok mindent átbeszéltek, megtalálták a közös pontokat: mindkettőjüknek elváltak a szülei, az apjuk munkaszolgálatos és hasonlóan gondolkodnak a világról.
Egyik nap kártyázás előtt Annamária egyik nővére inkább beszélgetni akart. Nagyon foglalkoztatta őt, hogy az emberek gyűlölettel néznek rá a sárga csillag miatt. Gyűlölik a vallása miatt, de ennek semmi értelme... nem is értette, hogy miért gyűlölik. Érezte és szenvedte a különbözőségét, de hol szégyent, hol meg büszkeséget érzett miatta.
Gyuri mondott egy történetet, amiben a koldus és a királyfi megszólalsig hasonlítottak egymásra, aztán szerepet cseréltek és a királyfiból valóban koldus lett, a koldusból pedig királyfi. Gyuri azt mondta a sárga csillag is ilyen, hiszen ha véletlenül elcserélték volna őt egy nem zsidó család gyermekével, akkor most az a másik lány hordana sárga csillagot, és tenné fel ezeket a kérdéseket.
A lány zokogni kezdett, teljesen kiborult ezen, hogy csak a véletlenen múljon, hogy valakit megbélyegeznek vagy nem... Gyuri pedig szégyenkezett, hogy így megríkatta. Még jobban megbántódott viszont Annamária. Gyuri észre sem vette, hogy mennyire belemerült a beszélgetésbe a nővérével. Annamária féltékenységében ott is hagyta Gyurit a lépcsőházban és másnap sem kereste. De a következő napra már megbékélt, mert Gyuri nem kereste a nővérét, csak vele a akrt lenni.
3.
Másnap reggel munkába menet Gyurit leszállították a buszról, mert zsidó. Hiába mutatta az igazolványát, hogy a hadiüzemben dolgozik, nem törődtek vele. Már több fiú volt ott, akiket az előző buszról szállítottak le. Aztán jöttek a következő buszok és gyűltek a fiúk és Gyuri szemügyre vette őket. Minden ismerős arcnak örült, mindenkit elnevezett valahogy. Ott volt a "Bőrdíszműves" srác és a dohányzó, aki azért dohányzott mindig, mert a cigi olcsóbb, mint az ennivaló. Megérkezett "Selyemfiú" is, aki népszerű a lányoknál és "Rozi", aki eredetileg Rózenfeld és sokszor ő képviseli a fiúkat, ha szükséges. Sokan jöttek még és vártak, a rendőr se tudta, miért, ő csak parancsot teljesített. Amikor minden zsidó fiú megérkezett, a vámházba terelte őket. Még mindig jó hangulat volt, mint egy kiránduláson. Gyuri nem bánta, hogy a hűvös épületben vannak és nem a napon izzadnak, ahol még az ingüket is csak akkor vethetik le, ha az engedékeny munkavezető van ott, mert az ingen van a sárga csillag. Cigiztek, ették, amijük volt, énekeltek és patkószegeset játszottak. (Feldobsz egy patkószeget és amíg visszaér ugyanazzal a kézzel belemarkolsz a többi patkószegbe és azt is el kell kapnod, amit feldobtál. Aki a legtöbbet megfogta, az nyert.)
Lassan kirajzolódtak a karakterek, az egyik fiú elkülönülve olvasott, a másik lenézett mindenkit... Oda tereltek más férfiakat is, ők már jobban akadékoskodtak, de elviselték a helyzetet. Egyikük, "Balszerencsés" arról panaszkodott, hogy nagy nehezen szerzett aznapra határátlépési engedélyt, hogy a beteg mamát meglátogathassa, de már nem lesz rá idő, sőt talán meg is büntetik érte, amiért még nem ért vissza. Egyre nőtt a feszültség, ideges fészkelődés, ujjak kopogtatása... A rendőr is velük volt, ő is nagyon unta már, és végül az egész nap eltelt így. Ekkor sorokba rendezték őket és így hármas sorokban kellett megindulniuk a kocsiúton. Láthatóvá vált, hogy sok-sok ilyen embercsoportot terelnek még rendőri kísérettel. Hosszú menetelés következett ismeretlen utcákon át. Egy-egy ember elszökött a tömegből, például "Utas", aki még a vámházban nem tűnt úgy, hogy ilyet merne tenni. Gyuri inkább maradt, mert nem érezte szükségét, hogy szökést kockáztasson. Szürke házak között végül egy kaszárnyába értek, ahol egy barátságtalan csendőrszerű figura vette át őket. Azt mondta, hogy az "egész zsidó bandát" zárják be éjszakára a lóistállóba. Gyuri zavartan állt a kialakult utasításoktól harsogó hangzavarban és a mostohaanyjára gondolt, aki már hiába várja.
4.
A vonaton utaznak, szomjaznak. Gyuri körül arról beszélgetnek, hogy hat-hét napig bírja az ember szomjan, ha nem verejtékezik és nem eszik fűszereset, meg húst, különben kevesebb. Úgy hírlett, hogy egy németországi téglagyárba kell menniük munkára, és szerencsésnek kell érezniük magukat, mert most csak hatvanan vannak a kocsiba bezsúfolva (marhaszállító vagon lehet), de később nyolcvan ember lesz vagononként, mert kevés a vonat. Az "Andrássy csendőr-laktanyába" vitték őket, ahol már rengeteg ember volt összezsúfolva, mindenféle korú gyerekek, nők, férfiak és öregek. Gyurit nagyon fárasztotta a zsúfoltság és az 5-6 napi "veszteglés ostoba érzése". Együtt volt az ismerős arcokkal, ez némileg megnyugtatta. Viszontlátta Gyuri a "Balszerencsés" embert is, aki nem jutott el a beteg mamához.
Közben ment a szóbeszéd arról, hogy a csendőrök megvesztegethetők és pénzért kijuttatnak leveleket, sőt akár a szökésben is segítenek. "Balszerencsés" azonban nem ezt tapasztalta. Mivel gyógyszereket vitt a beteg mamának, a csendőrök ezt megtalálták nála és megverték érte. Mindent ki kellett pakolni a fiúknak az asztalra, Gyuri is akkor látta utoljára a kevéske pénzét és a bicskáját. A vizsgálóbiztos úgy járt kelt köztük egy lovaglópálcával, mintha állatokat rendezgetne. Úgy is tekintett rájuk, mint az állatokra.
Villamossal és hajóval azután a Budakalászi téglagyárba került Gyuri. Itt "önként" kellett jelentkeznie a továbbszállításra, hogy "kikerekedjen a létszám, különben a csendőrök sorozták volna be őket. Gyuri tele volt reményekkel, hogy majd Németországban végre értelmes munkát végezhet, talán szükség lesz a tudására és még németül is tud valamelyest, mert tanulta a gimnáziumban.
Kisebb csoportokban folyt a megbeszélés. Többen féltek ettől az úttól és a németektől, nem hallottak semmi biztatót. Voltak, akik tudni vélték, hogy ez "Isten büntetése" a zsidókra, amiért elhagyták az Urat. A "rabbi úr" is szólt hozzájuk: "- Ne éljetek perben az Úrral! "... mert eljön Isten elrendelése és akkor majd "a porból kiáltanak majd Hozzá, akik az Ő hatalmáról elfeledkeztek" ... ezért reménykedni kell, hogy akik hisznek, azoknak az Úr megkegyelmez.
Feltűnt "Szakértő", aki korábban nélkülözhetetlen figurája volt a vállalatának., mindig kifogástalan megjelenéssel, de elvették a papírjait és most mellőzve borostásodott gyűrött ruhában. Az imént beszélt egy német tiszttel, hogy ő nagy tudású mérnök és perfekt német, de nem tűnt úgy, hogy ez számítana valamit.
"Balszerencsés" is megjelent egy pillanatra, éppen nekiment véletlenül egy karszalagos csendőrnek. Később a szálláshelyre tartva már újra látta Gyuri. Látott egy ismerős házaspárt is, ahol a férj éppen a csomagjaikat szíjazta össze.
Másnap kora reggel indultak vonattal egy szép napsütéses napon, Gyuri még mindig várakozással teli. Újra az időt kellett valahogy eltölteni és viselni közben a szomjúságot. Szenvedtek a melegtől, de tudták, hogy "az út csak addig tart, amíg oda nem érnek". A "Dohányzó"már csak a zsebében maradt dohánytöredéket tekerte papírba, hogy elszívja. "Moskovicsról" folyt a víz, a "Bőrdíszművesnek" még néha volt kedve egy-egy tréfára. Ahogy telt az idő egyre kényelmetlenebbé vált az utazás. A sarokban lévő edénybe már a nagy dolgokat is kénytelenek voltak végezni, férfiak is, nők is.
Amikor a vonat végre megállt, a csendőr azt mondta, hogy a magyar határhoz érkeztek. Azt is mondta, hogy akinél még van pénz, az adja át neki, mert "ahová ti mentek, ott többé már nem lesz szükségetek értékekre."... mégiscsak maradjon az a kis pénz inkább magyar kézben. "Hiszen ti is magyarok vagytok végeredményben! "... még egy kis vizet is megígért cserébe, de nem tudtak végül megállapodni, mert a csendőr a pénzt akarta előbb, a zsidó pedig a vizet... a csendőr végül "megneheztelt: - Büdös zsidók, még a legszentebb kérdésből is üzletet csinálnátok!" "– Akkor dögöljetek csak szomjan!"
A másik vagonban hamarosan meghalt az öregasszony, amelyik napok óta üvöltött... szomjas volt, azt mondták, bele is őrült a szomjúságba.
Már negyedik nap reggele volt, Gyurinak fájt a gerince alja a sok padlón üléstől. A vonat sokszor állt a légiriadók miatt, most is megállt. Sokan az ablaknál szorongtak, Gyuri látott is egy táblát "a németek hegybogas, cirkalmas betűivel írva": Auschwitz-Birkenau. Gyuri kicsit elaludt és az elindulásra ébredt fel újra. Gyárak, települések mellett haladt a vonat, aztán egy boltíves kapu alatt, azután katonák és emberek... a vonaton a nők elkezdték rendbe szedni magukat, fésülködtek.
Hamarosan elhúzták a nehéz tolóajtót és leszállítottak mindenkit. Azt mondták, hogy fürödniük kell és a csomagjaikat később kapják meg. Akik leszállították őket a vonatról, csíkos fegyencruhában voltak és a fiúk láttán összesúgtak. Az egyikük azt mondta a fiúknak, hogy ne mondják meg, ha testvérek vannak közöttük, különösen azt ne, ha ikrek. További szabályokat is illett betartani: röviden kérdezni és röviden búcsúzkodni. A búcsúzkodás nem ment könnyen, akinek kellett, mert volt kitől. Az anyák nem maradhattak együtt a gyerekeikkel, nehezen alakultak ki a sorok külön a nemek szerint.
Gyuri megfigyelte, hogy hogy pár lépéssel arrébb már szögesdróttal hosszan védett terület van, bizonyára ott laknak a fegyencek. Ki tudja, milyen bűnök miatt.
Az SS alakulat katonái fel-alá járkáltak mindenütt és láthatóan nem féltek a szirénáktól. Mindüknél volt fegyver, és ami még furcsább: korbács. Gyuri ezt furcsállta, de elfogadta a fegyencek miatt. Elvitték a gyerekeket és a testi hibásokat, mert nekik "különleges bánásmód" járt, de Gyuri maradt, mert dolgozni akart inkább, nem tanulni. Orvosi vizsgálat következett. Gyurit megfelelőnek találta az orvos és a többi egészséges, erős fiúhoz került, de például Moskovics az alkalmatlanokhoz került. Kicsit később a "Szakértőt" is kirántotta a sorból egy kéz, ő sem minősült munkaképesnek.
Gyuri szép nagy zöld gyepet látott, ahol majd munka után focizhat a fiúkkal. Találtak egy ivókutat is, amire ugyen ki volt írva, hogy nem ivóvíz és savanyú is volt, de nem törődtek vele, szomjasak voltak. Minden barátságos volt, csak valahogy hiányzott az élet onnan, nem voltak emberek az utcán, de talán azért, mert épp munkaidő volt.
Még mindig fürödni mennek a srácok. Egy fegyencruhás magyar ember elmondja "Herr Ober" utsításait: a vetkőző előtt a cipőket a párjukkal összekötve kell lerakni... a fürdés után mennek fodrászhoz és röntgenbe. Előbb azonban minden értéktárgyat tegyenek Herr Obernél letétbe, mert mindennemű kereskedés a "legszigorúbban tilos a lágerba". A beígért röntgenezés miatt azután kikerültek az asztalra a még rejtegetett tárgyak, Gyuri azt gondolta, így helyes, mert az értékek elrejtésével "a német hatóság előtti becsületünket kockáztatnánk".
A vetkőzés után hajnyíróval levágták a hajukat és leborotválták a hónaljukat és a péniszük környékét, (minden fanszőrzetet). Érezte Gyuri, hogy ez megalázó, de nem mert szólni, nehogy nevetségesnek tűnjön. Hárman kaptak egy kis darab szappant. Egy nagy csarnokba mentek sok-sok meztelen embere közé, felettük csőhálózat, onnan eresztették rájuk a hűvös vizet. Gyuri mellett mosakodó embert durván borotválták le, tele volt sebekkel... a rabbi volt az. Épp a lábát szappanozta, amikor elállt a víz. Már nyomták is kifelé őket a helységből a most érkezők. Törölközés és fertőtlenítés után kék-fehér csíkos szabályos rabruhát kaptak. Nem volt idő gondolkodni, hamar kellett dönteni három rossz cipő között, felvenni a sapkát, csomót kötni a nadrágra és menni kifelé. Újabb udvarok és újabb drótkapuk "egymásba mosódó és zavarosan összekeveredő szövevénye felé.".
5.
Gyuri olvasott még otthon egy könyvet, amit rab írt, de nem olvasta végig. Csak arra emlékszik, hogy a rab azt mondta, hogy az első napra emlékszik a legélesebben. Gyuri is. Emlékszik, ahogyan megkopasztva és megalázva állnak az udvaron és méregetik egymást. Gyuri már nem zöld gyepet lát, hanem lehetetlen sehová sem vezető tereket, istállót, hová majd aludni mehetnek. Távírópóznák, a halálos áramütés veszélyével. Őrtornyok, ahonnan figyelmeztetés nélkül lelőhetik.
Nemsokára gyermeki örömmel jelentette egy rab, hogy hamarosan meleg levest kapnak. Annak a rabnak "egy piros háromszög volt a mellén – ez is mutatta rögtön mindenkinek, hogy ő nem a vére, mindössze csupán a gondolkodásmódja miatt van itt".
A tányéron, kanálon és az ételen is osztozni kellett. A leves neve "dörgemüze", afféle szárított főzelék vízbe tördelve vagy más növényi értéktelen étel, csalánleves. A német katonák eszik ezt a fronton, nem magyar gyomornak való. Nehezen ettek belőle. Gyuri kiöntötte végül és átvette a neki járó egy szelet fekete színű kenyeret, amiben szalma és föld is volt, recsegett a foga alatt. Járt hozzá egy kicsiny kocka margarinféle zsiradék is.
Borzasztó füstszag terjengett a szomszédos nagy gyárkéményből, azt mondták a bőrgyár kéményéből. Ha nem lesz Gyuriéknál járvány, jobb helyre kerülnek majd dolgozni.
Gyuri észrevette, hogy egyes dolgozók csuklójába bele van tetoválva a blokk (a tömb) száma, ahol dolgoznak. A kéményről is kiderült, hogy nem bőrgyárhoz tartozik, hanem krematóriumhoz. Később további kéményeket is lát és megijed, hogy talán nagyon súlyos járványok vannak itt.
Gyuri azután megismerkedik az illemhellyel, ami deszkák sora, rajtuk furt lukak, abba kell beletalálni. Rövid idejük van, ki hol tart, ott befejezi és megy tovább.
Később látja Gyuri a cigányok táborát is, ahol ugyan gyerekek vannak befogva a szekér elé, de a szekéren fehér cipók vannak. Gyuri azt gondolja, hogy a cigányok ezek szerint "magasabban állnak", mint a zsidók.
Gyuri apránként megtudja azt is, hogy akit alkalmatlannak ítéltek, azoknak a zuhanycsöveiből gáz jön, ami a halálukat okozza, mert megfulladnak. Alkalmatlanok az öregek, a gyerekek és azok a várandósok, akiken már látszik, hogy viselősek. "Selyemfiú" teljesen kiborul, mert a szerelmével, a fekete hajú lánnyal közöttük minden megtörtént, és most nagyon aggódik.
Az ő blokkjuknak már négy éve ugyanaz a parancsnoka. Négy éve, amikor Gyuri a gimnáziumot kezdte Bocskai viseletben. Felfoghatatlanul távol van már.
Gyuri lassan megérti, hogy ahol vannak, nem is munkatábor, hanem egy "Vernichtungslager", azazhogy "megsemmisítő tábor". A munkatáborban ők csak reménykedhetnek, hátha alkalmasnak találják őket és átviszik oda.
Nem szabad betegnek lenni, ha betegség van, el kell titkolni. Nem szabad forralatlan vizet inni. Mindennel vigyázni kell.
Aztán telt az idő és már csak akkor jutott eszükbe, hogy miért van ott a kémény, ha olyan volt a széljárás, hogy odahozta a szagot a szél. Este a barakkok előtt álltak. Most újra az éhség szólt hozzá, mert a vacsorát már alkonyatkor megette, az a szelet kenyér volt az. Bent a barakkban betonpadló, nincs fekhely, csak egymásnak támaszkodva tudtak aludni.
"Mit szólnak?" - kérdezték egymástól az emberek. Pedig nem szabad gondolkodni, különösen "Balszerencsésnek" nem. Ő csak az otthoniakra gondolhat, arra, hogy haza várják.
Hidegek voltak a reggelek, de pár órával később már tűzött a nap. "Bőrdíszműves" tréfálkozott, "Selyemfiú" elnyerte a kavicsokat, "Rozi" énekelt.
Gyuri három s fél napot töltött Auschwitzban, azután vonatra tették Buchenwald felé. Most nyolcvanan voltak egy vagonban, csak férfiak, edény a sarokban, víz nincs, élelem csak amit még az állomáson megettek, csomag nincs. Az út három nap. Az állomáson katonák várták a vonatot. "Pár puffanás, pár csattanás ... egy-egy fegyvervég döfése, egynéhány tompa jajszó – és már ki is alakult, már vonult is... a menetünk". Kicsit "nyájasabb" környezeten áthaladva Gyuri azon gondolkodott, hogy ezek a katonák vajon "alapjaiban hozzájuk hasonlók-e?", vajon ugyanabból az "emberi anyagból" vannak-e?
Közben megérkeztek "a buchenwaldi koncentrációs táborba".
Ugyanaz a folyamat, borotválás, fürdés, szemre mért fegyencruha sárga háromszöggel. Mindenkinek van száma is, Gyurié a 64921, amit németül is tudnia kell, mert ettől kezdve ez a szám a neve. A megszokott leves, aiben néha hús is akad és nagyobb adag kenyér margarinnal. Az öreg rabok azt mondják, a kőbányától kell óvakodni, de már csak ritkán üzemel. Bezzeg régen. Az öregek hét éve vannak itt.
Csak egy krematórium van. És az auschwitziek még saját fát is ültettek itt valahol.
Egy éjszakányi tehervonatozással arrébb, Zeitzban újabb táborban ugyanaz a megalázó fürdés, fertőtleníts, stb...azok maradnak ebben a táborban, akiknek a neve az ábécé első felében van, M-ig, a többieket viszik tovább , Magdeburgba. Gyuri így elszakad a legtöbb fiútól, például "Rozitól" is. Megismerkedik közben másokkal is, még budapesti fiúval is beszél. A hangoskodásért azonban pofon jár. A felügyelő zöld háromszöges, vasalt, illatosított figura, lovaglóostorral. Úgy megütötte Gyurit, hogy eleredt az orra vére. Citrom Bandi, a mellette álló ember mutatja meg neki, hogy hogyan kell elállítani a vérzést. Citrom Bandinak törött volt az orra és a metszőfogait is kiütötték, mikor aknát szedett Ukrajnában. Barátok lettek.
Ebben a táborban új vezényszavakat is meg kellett tanulni, katonásabb fegyelem volt.
Gyurék sátra mögötti földhányáson egy latrina volt kialakítva (egy gödör wc-nek). Bandi azt mondta: "-No, mire ezt teliszarjuk, akkorra szabadok leszünk! "... komolyan gondolta.
6.
Gyuri úgy azt tapasztalta, hogy a kedvező híresztelések a munkatáborról, amit Auschwitzban elképzeltek, nem igazak. Saját szabályokat kell kialakítani a túléléshez. Citrom Bandi sokat tudott erről. Először is nem szabad elhagyniuk magukat. Másodszor be kell osztaniuk a fejadagjukat. A túléléshez alapvető, hogy az ember egész nap úgy érezze, hogy még van mit ennie... ehhez egy falat kenyeret nagy önmérséklettel tartania kell a zsebében anélkül, hogy megenné. A kanál nyelét érdemes kikalapálni késsé, hogy legyen az embernek szerszáma és a levesosztásnál érdemes kicsit hátra sorolni, hogy a sürejéből jusson. Sehol sincs szükség annyira a rend megtartására, mint itt.
Átlátni a Lettekre, akik a sárga háromszögükön L betűt hordanak... olyanok, mint az öreg varjak, az embernek elmegy az életkedve, ha rájuk néz.
Mindenféle szerzet van itt, olyanok is, akik azt mondják, hogy Munkácsról meg Sátoraljaújhelyről valók, de alig érteni a beszédüket... kést és levest árulnak, és mindig azon a nyelven beszélnek,amelyik szükséges, németül, tótul, magyarul. És nem esznek semmi olyat, amit a vallás tilt, ki tudja, mitől maradnak életben. Citrom Bandi finneknek hívja őket. Gyuri pedig nagyon feszélyezve érzi magát mellettük... mintha nem is zsidók volnának.
Citrom Bandi egy dalt is énekelt:
„Uk-rajna föld-jén mi ak-nát szedünk / De gyá-vák mi ott sem le-szünk” – így kezdődött, s különösképp az utolsó szakaszát szerettem igen meg: „S ha el-hull egy baj-társ, egy jó cim-bora / Azt ü-zenjük majd ha-za / Hogy / Bár-mi vár re-ánk / Drá-ga szép ha-zánk / Hűt-lenek nem le-szünk, nem soha” – hangzik.
Gyuri azt gondolja, hogy végtére is a hazájuk bünteti őket ezzel a munkatáborral, de Bandi inkább nem gondolkodik ezen.
(Tehát Kertész Imre = Gyuri azt gondolja, hogy a haza= az aktuális politikai rendszer.)
A Keleti pályaudvarnál lakik a Nefelejcs utcában. Naponta megénekli azt is. Tartozni akar valahová, kötődni. Bandi emlékeiben még a szépen kivilágított város van a reklámfényekkel, de Gyuri leinti, hogy már nem lehet kivilágítani a bombázások miatt.
Egyik nap a gyári munka után Gyuri találkozott "Balszerencséssel". A sárga háromszögén neki is "U" szerepelt, azaz Ungarn (=Magyarország), de "balszerencsés" azt mondta, hogy az "Unschuldig" rövidítése, Unschuldig= ártatlan. Ezen többen felderültek.
A verés elkerülése érdekében igyekeztek a legjobban végezni a munkát. Egy délután példál egy vagonnyi követ kellett lepakolni vasvillával. Citrom Bandi elkiáltotta magát: "- No, mutassuk meg ezeknek, mit tudnak a pestiek!"
Gyuri először fogott vasvillát a kezébe, de ment neki és a lendülete is nőtt az őr elégedettségével. Ha azonban az őr szidta őket, lassabban dolgoztak ők is. Gyuri hamar megtanult csalni, hogy ne kelljen annyit dolgozni.
Itt kicsit jobb volt az étel, járt főtt krumpli és tejbelaska is időnként.
Ezeket az időket később "aranyidőknek" nevezték el Bandival. Jórészt a gyárban kellett dolgozniuk, a benzingyárban, ahol azon dolgoztak, hogy a benzint ne olajból, hanem barnakőszénből állítsák elő. Mármint a mérnökök, mert Gyuriék mindenféle fizikai munkát csinálnak, amit parancsolnak nekik. Van aki a kábelfektetést vagy a csatornázást szereti jobban... Gyuri pedig azt az egy órát várja minden nap, amikor vége a gyárban a munkának, mosdanak, de még nincs vacsora. Ez "az apró-cseprő intéznivalók, a tréfa vagy panasz, a látogatások, a megbeszélések, az üzletkötések s az értesülések kicserélésének órája... elbeszélések órája, a múltról, a jövőről, a szabadságról".
A sátorban "boxokban" alszanak, ez igazából egy polcos állványzat, amin szalma és zsákvászon az ágynemű. Gyuri Citrom Bandival a felső szinten aludt. A napok egyre nehezebben teltek, a kelés is, az élet is nehezebben ment, a fejadagok is egyre kisebbek voltak.
A közvetlen felettesük még mindig "a Cigány" volt, aki pofonvágta korábban Gyurit és aki amúgy rablógyilkos volt. "Nyelve német, vére cigány", és a hírek szerint "buzi". Gyurinak több problémája volt azonban a becsületes Kovács doktorral és Fodorral, akik hatalmuknál fogva időnként lerántották az embert vagy bottal, ököllel bizonyították a fensőbbségüket olyan módon, hogy az sokszor többek aznapi levesébe került, mert kilökték a kezükből a tányért.
Feltűnt Gyurinak az is, hogy összefonódások vannak a felügyelők közt. Az is feltűnt, hogy megjelennek Auschwitzból ismerős arcok. Gyuri úgy látja, hogy a felügyelők szépek... csak nehezen veszi észre, hogy ők maguk romlanak, csúnyulnak és használódnak el... ezt nem akarja tudni. Látja, amint egy apa a két fiával mindig együtt jár, a két fiú húzza az apját, amikor nem bírja már erővel. Később már csak a nagyobb fiú húzza kisebbet, aztán már csak a nagy fiú marad, végül ő se jelenik meg már.
Gyuri egyszer csak meglátja "bőrdíszművest", a jó kedélyű fiú a krumplipucolók közt dolgozik. Gyuri odalép hozzá egy kis extra kajáért, de be kell látnia, hogy "a barátság véges dolog" és hiába vár rá. Később Gyuri látta még "Selyemfiút" és "Dohányzót" is, de már alig voltak felismerhetők.
Azt írta a könyv otthon, hogy a rabéletet is meg lehet szokni, de Gyuri nem tudta megszokni. (Mindenhol szenvedés és megalázottság veszi körül.) Viszont megtanult nem jelen lenni. Mialatt a keze dolgozott, ő gondolatban máshol járt. Például otthon. Arra gondolt, hogy amikor majd hazamegy, összebékíti a szüleit.
Ekkoriban kezdődött, hogy egyes körzetekben nem egyezett a létszám. A menekülés egyik módja itt a halál, "de azok megvannak", a másik mód a szökés. De ha csak egy órányi plusz alvásra sikerül meglógni és lebújni egy gödörbe szalma alá, már megéri.... Ma a VI. blokkban nem stimmeltek a számok. Azonnal ellenőrzés, a katonák rájuk törnek, lárma, jajgatás, aztán kihúzzák a testet és félredobják... Gyuri szomorúan látja, hogy "Balszerencsés" az.
Valódi szökést csak egyszer próbáltak hárman, de hamarosan visszakerültek és akasztófa várt rájuk.
"Jiszkadal, vöjiszkadal" - kezdte imáját a rabbi a holtak tiszteletére, amit hamarosan átvettek az emberek és mormolta a körlet, aztán a többi is. Büntetésből az egész körlettől megvonták az ételt és Gyuri még sohasem érzett ilyen fájdalmas éhséget, mint akkor. Miközben naponta fogyott Gyuri, arra gondolt, hogy a népmesékben gyakran a hét nap= hét esztendő... így érezte magát fonnyadni ő is. Nap nap után fogyott a fiatalság, a ruganyosság és az energia, és maradt a rüh, a ráncok, a kelések és a sebek. Ez a test egykor a barátja volt Gyurinak, de most rá se tudott már nézni.
Amikor hozták az őröknek az ételt, egészen beleremegett, igyekezett a látvánnyal jóllakni, minden falat jól esett még így is, hogy nem ő ette.
Bőséges leírás következik a kényelmetlen és szinte használhatatlan facipőről, ami lassan eggyé válik az emberrel, mert már nem veszi le éjszakára sem, hogy ne kelljen időt tölteni a felvételével.
Éjszaka sűrűn előfordul hasmenés. Ilyenkor az ember az őr jóindulatában bízik, amelyik egy-kétszer kiengedi, de harmadszorra már senki se mer próbálkozni.
Egy alkalommal Gyuri elejtett egy cementes zsákot, ami kiszakadt és a "drága cementpor" kifolyt. Az őr nagyon megverte érte és ettől kezdve követte minden mozdulatát. A zsákok csak 15 kilósak, de nehezebbet nem is bírnának el. Gyuri végigbírta a napot, de azt mondta: "valami megjavíthatatlanul tönkrement bennem, ettől fogva hittem minden reggel, hogy ez az utolsó reggel, amikor még fölkelek, ... minden mozdulatnál, hogy a következőt már nem bírom elvégezni".
7.
Gyuri lassan elveszíti a tartását és az érzékelését. Ha elfárad a sorban álláskor, leül. Ilyenkor a társai húzzák föl. Nem érzi már az esőt, se a szelet, de még az ütéseket se, amikor az őrök verik. Csak fekszik a földön, el is alszik közben, úgy viseli el.
Egyre ingerültebb, egyre gyakrabban szólalkozik össze Bandival is. Bandi egyszer erőszakkal megmosdatta, de az sem segített, Gyuri teljesen elhagyta magát. Az egyik térde begyulladt és elhanyagolva egyre nagyobbra dagadt. Végül Bandi és még egy barát a csuklójukból ülőhelyet formált és úgy vitték el Gyurit az orvoshoz, aki azonnali műtétet javasolt. Egy kereszt alakú vágás után (érzéstelenítés nélkül) az orvos kitakarította azt a térdet, papírral átkötötte és a saját vacsoraleveséből adott Gyurinak, aki az éjszakát is a szobában töltötte. A hasmenés most is rátört, de járni nem tudott és hiába kiabált.
Másnap kórházba szállították, ahol először is slaggal lemostak róla mindent. Lázasan bár, de Gyuri végre kialudta magát és reggel egy erdélyi orvos tovább vagdosta a térdét, de már Gyuri megkérdezésével. (Kapukat nyitott a gennynek)
Egy francia orvos is érkezett piros háromszöggel. Örültek neki többen, de ő búskomor volt, talán a rabság miatt.
Gyurit átszállították zeitzi kórházba. Egy nagy kád mocskos fertőtlenítőben kellett először megmártóznia, utána hagyták pihenni, de nem figyeltek rá különösebben az ápolók. Gyurinak a csípőjére is átterjedt a gyulladás, azt is megvágták. Az ápoló elvitte az egyik takaróját, ezért fázott, de hamarosan mellé fektettek az ágyba egy lázas beteget, így már komfortosabb volt. Reggelre a beteg meghalt, Gyuri pedig , mintha csak a aludna a másik, átvette a fejadagját mindenből és meg is ette. Pár nap múlva aztán már muszáj volt szólni a halottról, de nem csináltak belőle nagy ügyet, a többihez dobták.
Ekkor Gyuri az élősködőktől kezdett szenvedni. Tetvek, bolhák és már férgek is hemzsegtek rajta... Gyuri csak nehezen békélt meg velük, de végül még ez is sikerült. Megbékélt a sorsával, alig pislákolt benne az élet, lassan elcsendesedett. "egy óra, egy nap vagy egy év múlva, aztán végre ... rendezkedés zörejét észleltem." - mondta Gyuri. Egy halom hullára készültek feldobni, de észrevették, hogy életben van. Gyuri csak reménykedett, hogy fájdalommentesen ölik meg. Be-beszűrődtek hangok, arcok... és egy pillanatra a répaleves illata, ami megszólította a gyomrát, a szívét... és megjelent egy alig észlelhető érzés, ami hihetetlen volt és idegen, de mégis: "szeretnék kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban."
8.
Valaki a vállára vette, úgy szállította egy fürdőbe, utána átvitték valahová, ahol enni kapott. Azután tovább, egy olyan "gyógyintézménybe", ahol ugyanolyan boxok voltak fekhelynek, mint amit már ismert Gyuri, csak szalma nélkül, a deszkán kellett aludni. Ő azonban nem arra tették, hanem a gyerekek közé, akiknek paplanjuk is volt. Naponta volt orvosi vizsgálat, amihez egy szem kockacukor is járt. Ágyban használatos éjjeli edény ürítés is járt, ezt egy nagyobb fiú végezte naponta kétszer, Gyurinál kelletlenül négyszer is.
Nem voltak itt magyar gyerekek, de egymással jól szót értettek, viszont Gyuri egyedül érezte magát.
Másnap délelőtt "egy méltóság lépett be a külvilágból...hibátlan német vér", ezt a rajta lévő piros háromszög mutatta, amin még a szám is csupán kétjegyű volt. Láthatóan Gyuriról beszéltek, akit pár perc múlva el is vitt valaki pokrócba tekerve a vállán, hiába próbálta akadályozni. Egy kellemesen berendezett szobába vitték Gyurit, fehér ágyhuzatos ágyba tették és a nevét is megkérdezték, még ha nem is írták fel helyesen. A sok egyforma láger után ez a hely csupa szín volt és érdekesség, csupa kényelem... nem értette, hogy miért hozták ide. És persze gyanakodott... sok szóbeszédet hallani mindenféle kísérletekről... az embert tejjel vajjal kínálják aztán kiveszik a zsigereit.
Néhány ember feküdt még ott. A legközelebbi öreg volt és csak sokára reagált Gyuri szólongatására. Alig pár szót beszélgettek és elvitték. Később ebéd érkezett, csalánleves (dörgemüze). A "Pfléger" (= férfi ápoló) sokat sürgött körülöttük. A betegek úgy szólították: Pjetyka, és lengyel lehetett. A komor hangú, kemény orvos már "Zwölf Jahre im Lager", 12 éve van itt a lágerben. Gyurit egy másik orvos kérdezte ki, hogy mit követett el, hogy ide került, de mondta, hogy semmit, csak idehozták, mert zsidó... az orvos kicsit csodálkozott. Ide, a buchenwaldi nagytáborba. Itt kicsit jobbak a körülmények, mint másutt, nincs akkora szigor se, Pjetyka például a "csíkos raböltönyt is inkább csak amúgy napi koptatásra, a munkához viseli".
Itt már végtelen hosszúra nyúlnak az öltözékleírások, mindenki mintha valami estélyre vagy szalonba érkezne... Kertész pontosan elmeséli mindenkinek a szerepét, viselkedését és öltözetét a legutolsó cérnacsomóig. (Ami azért is nagyon kivesz a műből, mert néhány napja még lázasan kisebesedve étlen-szomjan haldoklott Gyuri egy lágerben, de néhány csalánlevestől most úgy erőre kapott, hogy hirtelen már a bársonybőrű orvosok gallérsimításának megfigyelésére is van energiája. )
Egy orosz beteget hoznak. Nagy tumultus alakul ki az ágyánál, fontos ember lehet. Maga a főorvos jött hamar... megállapította a halált. Pjetyka már vitte is el a testet.
Gyuri egy Bohús nevű orvostól húskonzervet és kenyeret kap heti egyszer. Egészen berendezkedik ezen a helyen. A folyosó végén nyitható-zárható folyóvíz is van, ez itt egészen más.
Egy "csehszlovák" fiú érkezik a mellette lévő ágyra. Idővel kiderül, hogy beszél magyarul is, de eddig azért nem tette, mert "mert igen nem szereti a magyarokat". Gyuri helyesel: "Elismertem, igaza van, s hogy egészében nézve magam se igen találnék sok okot a szeretetre. " (Gyuri most másodszor mondja indok nélkül, hogy nem szerethetőek a magyarok.)
A csehszlovák fiú beszélne héberül, de Gyuri nem tud, így marad a magyar nyelv. A fiú csehnek mondja magát, a neve Loiz és "a magyar megszállás elől menekültek Felvidékről...
(Upszika!!! Az ősi cseh földről: Felvidékről??? Nobel-díjat neki!)
Gyuri elgondolkodik: "eszembe is ötlött egy réges-régi nap még odahaza, amikor zászlódísz, muzsika és naphosszat tartó ünnepség tudatta az örömet, hogy a Felvidék ismét magyar. "
Loiz Prága gettójábl, a Terezinből került ide.
Loiz kissé alattomos módon kikérdezte Gyurit Bohúsról, aztán egy alkalmas pillanatban összeismerkedett vele a fürdőszobában és kellemesen elbeszélgetett vele, hiszen egy hazából valók. Gyurinak csak annyit mondott: "- Ne haragudj, hogy elvettem az emberedet."
Gyurinak azonban nem volt ideje haragudni, mert Bohús ettől kezdve mindkettőjüknek hozott húskonzervet meg kenyeret.
Gyuri azt gondolta:"Elmondhatom: idővel még a csodákhoz is hozzászokhat az ember." Meg tudta szokni a paplanos ágyat és a normális orvosi ellátást, gyógyulni kezdett és megtelt élettel. Közben azonban látta a hullákkal megrakott kocsikat és félt, hogy így vagy úgy, de véget ér majd a jólét. Az orvos is elégedett a sebgyógyulással.
Naponta viszik el a hullákat és naponta érkezik emberszállítmány is.
De más is van: nyugtalanság. Éjjel-nappal dolgoznak a fürdőkben és a krematórium is üzemel szinte mindig. A kórház is tele van. Egy magyar fiú is fekszik benn lövéssel. Véletlenül találták el, amikor a csoport, amiben menetelt az amerikai hadsereget kerülgette.
Pjetyka végigkérdez mindenkit, hogy tud-e járni... aztán a nevüket is újra. Nagy a felfordulás.
"„Alle Juden im Lager” – a tábor összes zsidaja – „sofort” – azonnal – „antreten”! – sorakozó, de oly rettentő hangon, hogy azon nyomban fölültem ágyamban." Aztán Pjetyka int, hogy még nyugodtan egye meg a kenyerét Gyuri, nem kell rohanni.
Katonák szaladnak kint, puskalövések is hallatszanak, aztán csend.
Reggel az orvos nem a szokásos vizitre jön, hanem a lövéses fiút jön megnézni. A meglőtt fiú felugrik, könyörög és letérdel az orvos elé, átfogja a lábát. Az orvos lepofozza a magáról és a fiút elviszik. Új fiú jön a helyére, már nincsenek lábujjai, lefagytak.
Egy nap csomaggal jött Pjetyka. Gyuri hatalmas fehér zászlónak és fűrészelt csövű karabélynak látta a tartalmát. Egy reggel Pjetyka elsietett ezzel a csomaggal. Aztán egyszerre csak felharsant a hangszórókból, hogy "Szabadok vagytok!" Először németül persze, aztán a többi nyelven. Gyuri nem értette, csak az elmaradt leves érdekelte. De Pjetyka visszatért és elmondta, hogy máris főzik nekik a gulyáslevest. Gyuri most már elhitte, hogy itt a szabadság...
Egy áprilisi este volt.
9.
Kizöldült minden Buchenwaldban, Gyurit megkérdezték, hogy elvigyék-e egy darabon az amerikai katonák kelet felé.
"Az életet folytatniuk kell." Ez nem is olyan egyszerű most. Gyuri ismerkedik az új testével, melynek anyaga inkább sajtra hasonlít, mint emberi testre... az arcát sem ismeri fel a tükörben. Sántított is Gyuri, de "Miklós bácsi" lelkesítette őket, hogy induljanak haza. Énekeltek és álmodoztak az otthonukról. Gyuri is egyre lelkesebben lépkedett az SS tisztek elhagyott ruháiban és az amerikaiaktól kapott cuccokban. És utaztak a végtelennek tűnő úton hazafelé. Aludtak szekéren, iskolapadban és mentek hajón, teherautón és valódi vonaton. Lassan ismerős magyar szót is hallott. Kérdezték, hogy látta-e az ismerőseiket, de Gyuri nem emlékezett senkire... a karakterek is eltűntek a borotválás és a lesoványodás után.
Volt olyan is, akit az érdekelt, hogy vannak-e gázkamrák? Látott-e ilyet Gyuri? Nem.
Vonatra szálltak, meglátta Gyuri a verőfényes magyar tájat, a Dunát és a kitört üvegű Nyugati- pályaudvart. Hatos villamos, árusok újsággal, süteménnyel. Szép emberek siettek a dolgukra.
Gyuri többedmagával iratokat intézett és közben útja során betért a Nefelejcs utcába... fel a lépcsőn. Citrom Bandi szemei néztek rá, de egy nő arcáról. Az édesanyja. Nem látta Bandit és már nem is remél. De Gyuri mondta, hogy csak most kezdtek hazajönni, még jöhet Bandi. A nagymama marasztalná, de Gyuri megy haza a szüleihez.
Gyuri villamoson utazik. Jegyet persze nem vált. A kalauz finoman az értésére adja, hogy nem utazhat jegy nélkül, le kell szállnia. Egy ember csörtet erre oda és jegyet vesz Gyurinak és hozzáteszi:" -..némelyeknek szégyenkezniük kellene".
Egy öregasszony, aki itt utazik, kérdezi Gyurit, mióta és merre volt. Gyuri azt mondja, egy éve hurcolták el és Buchenwaldban volt.
- Mit érez most, hogy újra látja Budapestet?
- Gyűlöletet. -mondja Gyuri.
Az öregasszony azt mondja valahol megérti, azt viszont nem érti, hogy miért mondja Gyuri a kínzásra, éhezésre, hogy "természetesen", még akkor is, ha az a koncentrációs táborban természetes.
Leszállnak a villamosról, az öregasszony Gyurival tart. Azt javasolja neki, hogy mesélje el az élményeit a világnak.
Gyuri azt mondja, hogy sokat unatkozott a táborokban, de az idő segített elviselni mindent, mert így nem egyszerre érte a sok rossz élmény, hanem apránként. Főként azok, akik 12 éve vannak a táborban, csak így apránként tudják elviselni, feldolgozni a történteket, egyszerre nem lehetne elviselni...
Az öregasszony azt mondja újságíró és írjanak cikksorozatot. Gyuri mesél, ő pedig cikket formál belőle. "Meg kell mozgatni a közvéleményt... eloszlatni a fásultságot".
Az újságíró felírta az elérhetőségét és átadta Gyurinak, aki azt gondolta: "Még megvártam, míg alakja elvész a járókelők forgatagában, s aztán dobtam csak el a céduláját."
Gyuri hazaér, de a lakásukban már mások laknak. Becsönget ezért Fleischmann bácsihoz, akinél Steiner is ott van. Nagy nehezen Fleischmann bácsi kimondja végre, hogy Gyuri apja meghalt egy osztrák lágerben. A mostohaanyja pedig hozzáment Sütő úrhoz, mert "ő mentette át a vagyont és bújtatta az asszonyt a nehéz időkben".
Gyuri nem érez semmit, legfeljebb a zsíros kenyér érdekli és kicsit meg van lepődve azon, hogy mennyire nem érintette mélyen az öregeket az egész. "Jöttek a nyilasok... jött a gettó... és jött a felszabadulás".
Az öregek azt mondják Gyurinak, hogy tegye le a terheket, felejtse el, ami történt, mert így nem lehet élni. Gyuri meséli, hogy háromezren voltak egy vonaton és hogy a nőket nem látták többé. Az öregek nem értik... apránként léptek előrébb ők is, mert így tudtak. Gyuri érzéketlennek tartja őket. (Pedig nem volt könnyű nekik sem.)
Ma már Gyuri tudja, hogy mit mondana Annamária nővérének arról, hogy mit jelent a zsidó?
"Nincs más vér és nincs egyéb... csak adott helyzetek vannak" (ahogy az újságíró mondta).
És Gyuri beszélt és beszélt, hátha az öregek megértik, hogy "sosem kezdhetünk új életet", csak a régit folytathatjuk, azokkal a tapasztalatokkal kell továbbmennünk. "Azt akarják, hogy ez az egész becsület és valamennyi előző lépésem mind-mind az értelmét veszítse? "
"ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság; ... ha szabadság van, akkor mi magunk vagyunk a sors"
Gyuri úgy érzi, hogy aki azt mondja, hogy kezdjen új életet, az azt mondja, hogy dobjon el mindent, amije van.
Gyuri sértetten elviharzik és az anyjához indul. Gyalog, mivel még mindig nincs pénze.
Gyuri úgy látja, hogy kisebb a forgalom és az emberek is kisimultabbak, mint egy éve.
Azt gondolja: "minden érvet elfogadok, azon az áron, hogy élnem lehet".
"gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet"
VÉGE
