4788
.
Rövid tartalom itt:
Szabó Magda - Az ajtó című regénye röviden
OLVASÓNAPLÓ:
Maga Szabó Magda meséli el a történetet, ami életének egy megrázó traumája.
Gyakran riad egy rémálomból, amiben egy kinyithatatlan ajtóval küzd, hogy beengedje a mentősöket.
Egykor a valóságban is feltárult előtte "egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető." Magda azonban kinyitotta, és azóta sem tudott megnyugodni emiatt. Azt mondja, hogy ő ölte meg Emerencet, bármennyire is megmenteni akarta.
A kötés
Magda a kertben egy kora este találkozott a zárkózott és titokzatos Emerenccel, aki a fejét is kendőbe csomagolta, a homloka sem látszott. Méregették egymást, hogy képesek lennének-e összeszokni. Magda közel tíz évig nem írhatott (osztályidegen származása miatt = lelkészek voltak a rokonai a kommunizmus idején), most azonban új nagy lakásba költöztek a férjével, és nem akart a házvezetésre energiát fordítani, inkább írt. Magdának "egy hajdani iskolatársa" ajánlotta az idős Emerencet házvezető nőnek... nem lop, nincsenek férfiügyei, kissé régimódi. Magda az erkélyről épp rálátott Emerenc otthonára. Látta, amint "üstben, nyílt lángon főzte az ágyneműt a kínzó hőségben".
Emerenc erős volt, szinte katonás, és kijelentette: "Akárki szennyesét nem mosom". Referenciát kért az írónőről, mert eddig egy iszákos züllött családnál volt és nem találta önmagához méltónak. A fizetségét is maga akarta meghatározni, ha már kiderült, hogy mennyire rendetlenek Magdáék.
Emerenc hajdúsági, akárcsak Magda, "Nádori testvérfalujából, Csabadulról" származik, de a múltja tabu. Magda azonban imádta az emlékeit, a hajdani otthonát.
Emerenc egy hét múlva ünneplőben jelent meg Magdáéknál. Vállalta a bejárónői állást, még egy kézfogást is megeresztett az új munkaadóival. (Amúgy került minden érintést.) Jó éjszakát kívánt a gazdának, és ettől kezdve Magda férjét gazdának szólította.
Emerenc "a munkában élte ki magát, nem tudott mit kezdeni az üres órákkal". Erőn felül vállalt el minden tennivalót. A család napirendjére azonban nem volt tekintettel. Olykor éjjel takarította a konyhát, máskor a szőnyegek áztak napokig a kádban.
Kicsit több pénzt kért a munkájáért, mint amit Magda elképzelt, de "Emerenc, sajnos, tökéletes volt minden tekintetben, néha nyomasztóan az". Ha vendégek érkeztek például, akkor megkérdezte, hogy segítsen-e, de Magda nem akarta, hogy az ismerőseik lássák, hogy Emerenc mennyire semmibe veszi.
Emerenc félt a vihartól. Amikor vihar közeledett, azonnal hazaszaladt és magára zárta az ajtót. A munka végeztével is mindig bezárkózott, és egy alkalommal, amikor Magda átment egy apró segítséget kérni tőle (hogy várjon meg egy csomagot), Emerenc durván ráförmedt, hogy ez már nem tartozik a munkájához. Magda hazament és várta a csomagot, ami nem érkezett meg. Később Emerenc belopódzott a lakásba egy tökéletes sült csirkével és a csomagot is becsempészte. Azután letagadta az egészet. Magda ettől kezdve úgy tekintette, hogy bolond.
Emerenc ablakait hatalmas fa spaletták takarták, bentről néha macskanyávogás hallatszott, de senki sem tudta, hogy mit rejteget odabenn a macskán kívül. Senkit sem engedett be, még az öccse fiát sem.
Kiderült, hogy Emerenc első macskája nagy vadász volt és egy ottlakó galambtenyésztő madarait is szívesen fogyasztotta mindaddig, amíg egy nap Emerenc megtalálta a legyilkolt macskáját a kilincsére akasztva. Eltemette őt a kertben, azután hullani kezdtek a galambtenyésztő galambjai "egy ismeretlen új vírustól"... nem sikerült Emerencre bizonyítani a madárölést. A galambtenyésztő új állománya is ugyanígy járt, de a lakók is büntetést követeltek a macskagyilkos galambtenyésztőre, aki miután Emerenc következő macskáját megmérgezte, kiköltözött a zöldövezetbe.
Közben Emerenc szinte barátságba keveredett a rendőrökkel, palacsintát készített nekik és mindenkit emlékeztetett az "elhagyott falujára, saját nagyanyjára, távoli családjára". Amikor Magda betért a rendőrségre az elhagyott személyije miatt, ő maga senkit sem érdekelt, csak Emerenc és az, hogy Emerenc unokahúga felgyógyult-e már.
Emerenc szinte sosem beszélt Magdáékkal, pedig a saját előterében gyakran jártak különböző vendégek, ott futottak össze a hírek mindenkitől. Emerenc nem pletykált és nem ítélkezett, de kereste az emberek társaságát. Különösen a rászorulókat, betegeket kedvelte, "komatálba mérte ki az ételt bárkinek". (Komatál = friss, tápláló étel, amit a frissen szült nőnek vagy gyógyuló embernek segítségül ad valaki)
Amikor beállt a tél, Emerenc "tizenegy épületben vállalt hótakarítást, rádiót se volt ideje hallgatni", inkább a csillagokból tájékozódott, ahogy az öregapjától tanulta. Mindig talpon volt és dolgozott, nem is ágyban aludt, csak a kanapén. Az elmaradt munkáit hamar pótolta és engesztelésül egy kis mézessel vagy sülttel lepte meg Magdáékat, mert a "türelmes, jó gyerekeknek jutalom jár".
Nem fogadott el azonban borravalót vagy ajándékot sohasem. "Az öregasszony csak adni szeretett, ha őt akarták meglepni, felbőszült."
Emerenc eszményi segítség, de nem lehetett vele lelki életet élni.
Krisztus testvérei
Magda férje beteg lett, tüdőtályoggal műtötték. Emerenc először élte át, hogy Magda kihagyta élete egy fontos mozzanatából, kizárta a rettegéséből, mint egy idegent.
Magda hiába kérte, hogy hagyja békén, Emerenc fűszeres forraltborral erőszakoskodott, és győzött, egész éjjel beszélgettek, bár Magda haragudott, amiért Emerenc egyáltalán nem tiszteli.
Még a templomba is úgy járt el Magda osonva egy héten egyszer, hogy ne hallja Emerenc megjegyzéseit. Ő ugyanis szemben állt az egyházzal és Istennel és minden bibliai személyiséggel is. Kivéve Szent Józsefet, aki az ácsok védőszentje. Emerenc anyja folyton mondta a gyerekeinek, hogy "Krisztus testvérei vagytok" mert az apátok ács.
Emerenc vallásellenessége még akkorról való, amikor a háború végén egy svéd szeretetcsomag érkezett a vallási felekezethez, amihez Emerenc is tartozott, bár templomba nem járt. Már mindenki kapott valami hasznosat a csomagból: pulóvert, kabátot, stb., csak Emerenc várakozott még, akire nem számítottak. A csomag alján már csak néhány estélyi maradt, abból kapott végül Emerenc, hátha el tudja cserélni valamire vagy eladni egy színháznak. Emerenc azonban sértőnek érezte és a szervező lábához hajította az estélyit. Attól fogva sosem járt templomba. Emerenc "azt mondta, neki nem kell se pap, sem egyház, szitkozódott és élvezte, hogy bosszantja Magdát.
De legalább beszélgetni kezdtek.
Szeredás Emerenc a teljes neve. Három éves volt, amikor az apja meghalt. A nagyapja meggyűlölte a fiát (Emerenc apját) azért, amiért meg mert halni. Emerenc anyja gyönyörű, szőke nő volt és sokat olvasott. A férje a szavát adta, hogy "nem űzi munkára". Nem is kellett dolgoznia, amíg a férje élt. Amikor meghalt, a műhelysegéd állt a helyére, ő lett Emerenc mostohája. Hamarosan ikertestvérei születtek, miközben az öccse, Józsi már a nagyapjuknál dolgozott. Emerenc dajkálta az ikreket, az iskolából is kivették, és főzött mindenkire kilenc évesen. A mostohaapja pedig rettegett, hogy behívják katonának, mert közben kitört a háború. Be is hívták és elesett. Emerenc ottmaradt az ikrekkel és a gyászoló, kétségbeesett anyjával, aki egyre türelmetlenebb lett. Emerenc fogta az ikreket és elindult velük a szomszéd faluba (Nádoriból Csabadulra) a nagyapjukhoz. Útközben azonban a kicsik megszomjaztak, Emerenc letette őket és vízért ment a csordakúthoz a bádogbögrével, ami mindig nála volt. Nagy hirtelen óriási vihar kerekedett, dörgött, villámlott... és mire visszaért a kicsikhez, egy villám épp a felettük lévő fába csapott bele. Mindketten meghaltak, elégtek. Emerenc előbb kereste a tekintetével a testvéreit, de aztán belévágott a felismerés és visítani kezdett olyan hangosan, hogy a házukig elhallatszott. Az anyja papucsban szaladt oda és ütötte, ahol érte, csak ezután fogta fel, hogy az ikrek holtak. (A szökést nem tudta meg.) Odament a csordakúthoz és beleugrott . Emerenc végignézte. Az összeégett testek mellett állt. Nagyon szerette az ikreket és most úgy hevertek ott, mint "két összeégett fatuskó". Aztán arra gondolt, vajon mit csinálhat az anyja a kút fenekén.
Egy szomszéd járt arra, Emerenc a rektor úrhoz került, azután a nagyapjához, végül Pestre cselédnek. Még látta a temetést, de nem fogta fel, már nem fért el a szívében több fájdalom.
Most azt mondja Magdának, hogy egy kriptára gyűjt, amiben az egész család együtt lehet majd. Megépítteti ő vagy az örököse, különb kripta lesz mindnél, "szép csíkokat vet a színes ablakokon át a koporsókra a nap."
Viola
Magdában megváltozott az Emerencről alkotott kép, baráti lett.
A felszabadító beszélgetés után Magda jó előérzettel ment a kórházba férjéhez, aki valóban jobban lett. Várta, hogy hazaérve megossza a jó hírt Emerenccel, ő azonban nem volt sehol. Emerenc nem érezte azt a kötődést, mint Magda. Csak késő este került elő és csak azért, hogy mondja, másnap havazik, lapátolni megy.
Amikor a "gazda" hazatért, Emerenc hozta a komatálat a szép porcelánjában, amiket Grossmannétól örökölt, amikor elhurcolták őket. Ez nagyon sértette Magdát, hogy a férjét egy gázkamrába hurcolt embertől lopott tálból etesse. Bár a "gazda" jó étvággyal evett, Magda meg se köszönte az ételt. Arra gondolt: "Micsoda figura, szegény Grossmannéknak sírjuk sincs, ő meg Tadzs Mahalra gyűjt!" Magda biztos volt benne, hogy Emerenc bezárt lakásában halomban állnak a zsidó kincsek.
Karácsony napján épp gyógyszerért ment Magda és a férje és találtak egy behavazott kiskutyát. Hazavitték. Magda (már elhalt anyjának szobájába gondolták elhelyezni a kiskutyát 18. századi bútorok közé. Magda férje gúnyosan meg is jegyezte, hogy: "Csak kétéves koráig rág a kutya, aztán magától abbahagyja."
Emerenc teljesen odavolt a kiskutyától. A kiskutya hetek alatt felgyógyult a sok bajából, de senkinek nem tudták elajándékozni, ezért Magdáéknál maradt. Magda férje keveset törődött vele, Magda szerette, Emerenc pedig imádta a kutyát, aki Emerencet tekintette gazdájának, és tőle a Viola nevet kapta (pedig fiú kutya volt).
Emerenc idomította a kutyát és időnként meg is verte. Néha átvitte a saját lakásába, ahol a macskája lakott. Először megtépték egymást, de Emerenc akkor is kikényszerítette a tiszteletet a kutyából.
Egy alkalommal Emerenc megosztotta a sült kacsáját és a sörét a kutyával, és a kutya részegen jött haza. Magda úgy összeveszett ezen Emerenccel, hogy Emerenc azt mondta, lemond a kutyáról, tartsák meg és bevágta az ajtót. Magda először nem bánta, de aztán kiderült, hogy a kutya korán keléshez szokott és csak a szokásos útvonalán hajlandó sétálni. Amint megtalálta Emerencet, úgy ugrott rá örömében, hogy közben feldöntötte Magdát, akinek megsérült a lába. Emerenc ezért is is elverte a kutyát.
Emerencnek születésnapja volt, ezért sörözött a kutyával.
Kapcsolatok
Emerenc ha jó idő volt, padokat és kisasztalt tett ki a lakása előterébe, ott fogadta egy teára, kávéra az arrajárókat. Továbbra se engedett be senkit a lakásba (amit Szabó Magda Tiltott Városnak nevezett el), még a rokonát se engedte be, Józsi nevű öccsének fiát, aki az egyetlen rokona volt, aki látogatta.
Magda éppen Emerenc teaszervírozását nézte az ablakából és egy régi emlékre gondolt. Még korábban,amikor Emerencet galambmérgezéssel vádolták, egy kutyás rendőrt küldtek rá. Emerenc jó barátságba került a kutyás alezredessel, aki gyakran megfordult Emerencnél és fiatal feleségének halálakor is Emerencre támaszkodott. Emerenc valójában egy mélyérzésű és ragaszkodó ember volt, de utálta, ha ellenőrzik.
Magda úgy döntött, hogy nem kínlódik tovább a kutyával, inkább visszaadja Emerencnek. Emerenc azonban azt mondta, hogy öreg már ő a kutyához, mert ha meghal, a kutya magára marad. Ez meglepte Magdát, Emerenc láthatóan energikus és erős.
Magda először számolta ki, hogy ha Emerenc mostohaapja 1914-ben a háborúban elesett, és akkor Emerenc 9 éves volt, akkor 1905-ben született, tehát már valóban nagyon öreg.
Emerencet "állatban is, emberben is a romos érdekelte". Egy időben (még a háború alatt) a nincstelen és rokonok nélküli Szloka úr volt az albérlője, akinek az eltemetését senki sem vállalta. Emerenc végül maga temette el Szloka urat a kertben és később a macskája tetemét is mellé temette. Ezért halottgyalázásért is feljelentették, de nem bántotta végül a rendőrség.
Jöttek-mentek a házban mindenféle népek, és Emerenc "mosott a németekre, mosott az oroszokra is".
Egy nap Emerenc elérhetetlenné vált.
Muránói tükör
Aznap Emerenc későn jött meg, és négyszemközt akart beszélni Magdával.
Szerdán délután négyre egy vendéget szeretne hívni Magdáékhoz Emerenc, csak amíg a gazda haza nem ér. Magda igent mondott, de azért megbeszélte a férjével, aki nevetett a bizarr helyzeten.
Emerenc zavartan hordta át az étkészletét Magdáékhoz, de Magda rászólt, hogy terítsen nyugodtan az ezüsttel az anyja szobájában. Emerenc elvárta, hogy ha Magda úgy döntött, hogy ad, akkor "szöveg nélkül tegye, különben hiába adott."
Magda elvonult két szobával arrébb, de később kiderült, hogy a fontos vendég látogatása elmaradt, mert fontosabb üzleti tárgyalása akadt az illetőnek. Emerenc forrt a dühtől és a kutya elé vetette az egész tálalást ott az asztalon. "A kutya kikapdosta a szeletelt pecsenyét, és falt, mancsa meg-megcsúszott az asztalközépi muránói tálalótükrön, amelyet Magda még a legnagyobb ünnepen se rakott fel". Magda Emerencre kiáltott: -Megbolondult maga?
Emerenc ekkor feleszmélt és összevissza verte a kutyát. Viola a földre feküdt és tűrt."Emerenc kendője alatt az alvilág üszke parázslott." Látható volt, hogy mélyen megsebezték.
Ezután elvitte a kutyát egy hosszabb sétára, hogy megnyugodjon.
Magda közben megsértődött, és átvitte a maradék ételeket Emerencnek. Átvette az ételeket, összeöntötte és lehúzta a vécén. A pezsgőt is az ajtófélfához csapta, minden ételt megsemmisített. A három ekkor érkező barátnője: Sutu, Adélka és Polett ijedten fordultak ki az utcából.
Évekkel később Magda megismerte az oly nagyon várt vendéget. Egy nő volt, komoly üzletasszony. Elmondta neki, hogy Emerencet kiborította az elmaradt látogatás, ő pedig nem értette, hogy miért vette zokon. Korábban Emerenc náluk volt cseléd, az üzletasszony akkor még kicsi gyerek volt, most szerette volna megismerni felnőttként, de elmaradt a találkozás.
Magda nem tudott aludni, Viola is nyugtalan volt. Már hajnali egy felé járt, amikor átmentek Emerenchez, hogy valahogyan elnyugodjon ez a zaklatottság. Még égett a kislámpa, ő is ébren volt. Magda azt gondolta: "Nem jutott eszembe semmi, én csak papíron tudom, mit kell csinálnom, az életben nehezen találom meg a szavakat.
– Éhes vagyok – mondtam végül. – Maradt itthon valami étele?"
Emerenc már terített is az előtérben és friss, fűszeres sültet hozott és bort hozzá. Jól érezték magukat, a kutyáról beszélgettek és Emerenc hazakísérte Magdát és Violát.
Ez volt az az időpont, amitől fogva Emerenc már valóban szerette Magdát, fenntartás nélkül.
Lomtalanítás
Emerenc díszbe öltöztette a kutyát anyák napjára és verset mondott helyette Magdának. Ezt is és a többi hóbortját is furcsállta Magda férje. Magda szerint Emerenc úgy szerette őt, ahogy a Bibliában van.
"Az életem boltívét tartó négy emberpilléren, a szüleimen, a férjemen és nevelt testvéremen, Agancsoson kívül lett volna még valaki, aki olyan feltétel és fenntartás nélkül tudott volna szeretni, mint ő." (Agancsos = Mikes Edit, aki Szabó Magda legjobb barátja volt elemi harmadikban.)
Lomtalanítás idején Emerenc mindenféle haszontalan holmit vitt haza, hogy kifejezze a szeretetét. Magda nehezen alkalmazkodott ehhez, de nem akarta megsérteni, ezért nagy nehezen elhelyezte a tárgyakat az otthonában. "Maradt mint megoldandó probléma a festmény, a lovassági csizma meg a sólyom. " A kutya legalább a sólymot elintézte.
Ekkoriban Emerenc elkért Magdától egy próbababát (ami Magda anyjának alakját formálta), és elvitte az otthonába. Emerenc a legkedvesebb fényképeivel tűzte tele.
Emerenc továbbra is hordta haza a szemetet, amiktől más örömmel szabadult meg. Magda a csorba fülű giccses kutyát a mozsár mögé rejtette, amin Emerenc nagyon megsértődött. Arról nem is beszélve, hogy mennyire mélyen sértőnek érezte azt, amikor a lomtalanításból odahozott egy pár sárga csizmában esernyőket talált. Hangos káromkodások között esett neki a csizmáknak, hogy leszerelje róluk a sarkantyút, amit Magda elé hajított az asztalra a következő szavakkal:
"– Mert maga vak is, buta is, gyáva is – sorolta. – Tán ha öregszik, egyszer megjön az ízlése is, meg a bátorsága." (= a bátorsága, hogy a férje ízlésével szembeszálljon.)
(Emerenc tehát a nagy szeretetével benyomult Magda személyes terébe. Magda viszont úgy tekint Emerencre, mint valami oktondi kisállatra, aki nem érzi a határokat, de nem meri megfegyelmezni.)
Emerenc aznap nem jött a kutyáért, Magda az utcai lomok közt kutatva talált rá, pedig igazán nem szorult rá, még külföldi járadékot is kapott. (= kapott havonta pénzt külföldről)
A rokon, aki Emerenchez járt és Emerenc csak úgy hivatkozott rá, hogy "Józsi öcsém fia", elment Magdához, hogy az öregasszony azt üzeni, hogy felmond. Nem kellett volna megbántani, "mert ilyen jó és tiszta ember kevés van a földön", még az örökséget is előre nekik ígérte már lakással, bútorokkal, pénzzel együtt (Józsi öcsém fiának).... és van neki ízlése (Emerencnek), csak a doktor úrékat (=Magdát és férjét) gyereknek tekinti, aszerint bánik velük és játékokat hoz nekik.
Magda aggódott amiatt, hogy a nyakába szakad a háztartás. A férje azonban elégedett volt Emerenc távol maradásával, a kutya pedig nyugtalan miatta..
Magda kezdett befordult lenni, írni se tudott. Az anyja halála óta Emerenc volt az egyetlen élőlény, akit közel engedett magához. A férj levitte a kutyát, és este együtt ültek a tévé előtt a kanapén és nem beszéltek Emerencről, de mindketten "róla hallgattak".
Másnap a lomok közt guberálók közt nem volt ott Emerenc, csak a barátnői. "Sutu, aki a sarki bódéból gyümölccsel, zöldséggel látta el az utcát, Adélka, a laboráns özvegye és a vasaló Polett, egy kicsit púpos öreg kisasszony, aki Emerenc szerint valamikor nevelőnőként szolgált".
Közben Magdát ellepte a mosatlan meg a tennivalók, felvettek egy Annust remek ajánlásokkal. De Annus nem tudott beilleszkedni, és a kutya is utálta. A férj végül maga döntött úgy, hogy "túl sokba kerül az a törött fülű kutya", ki kell engesztelni Emerencet és visszahívni hozzájuk.
Magda átment Emerenchez. Nem kért bocsánatot, de megígérte, hogy befogadják a törött fülű gipszkutyát és oda kerül, ahová Emerenc akarja. Emerenc a férj szobájába kérte az elhelyezést, Magda rábólintott. Ezután megtörölgette a gipszkutyát Emerenc és diadalmasan a földhöz vágta, majd visszament dolgozni Magdáékhoz.
Azután évekig boldogan éltek "Ogyesszában." (Ogyessza = egy terület Szegeden, ami Ukrajna testvérvárosáról kapta a nevét)
Polett
Egészen felfrissült a kapcsolatuk. Magda férje is megkedvelte Emerencet. Mintha mindkettejük nagynénje vagy pótanyja lett volna. Gyakran áthívta már kávézni is Magdát Emerenc a barátnőivel. Polett egyszer csak fogyni kezdett, de nem faggatták, aztán egy nap Sutu már Polett öngyilkosságának hírével állított be Magdához. "A kertben akasztotta fel magát, a diófára". Magdá indult, hogy megossza a hírt Emerenccel, aki Polett legjobb barátnője volt, de Emerenc már tudta. Még éjjel a kutya a vonyításával halottat jelzett és Emerenc járt egyet a körnéken, így vette észre Polett felakasztott testét. Mindezt nyugodtan mesélte el borsópucolás mellett. Emerenc tudta, hogy Polett mire készül. Emerenc korábban nyomozó mellett is dolgozott, ezért volt benne tapasztalata, hogy ki mennyit szenvedhet a halála előtt. Polett magányos volt és feleslegesnek érezte magát. Ezért akart meghalni.
Polett nem fogadta el a macskát sem, és párja sem volt soha. Emerenc csak mondta, mondta: "totojgattuk hárman is, Viola is kedvelte, hallgattuk a sirámait türelemmel, vittem neki jószágot, nem vállalta. Most aztán megkapta komának a kapanyelet, nincs egyedül. Hát ha menni akar, mire maradt volna? " Még templomban se látták soha, mert amíg a mise tartott, ő a hívek ruháit vasalta.
Emerenc azután Magdát is kiosztotta, talán senki sem volt még vele ilyen nyersen őszinte:
"– Azt hiszi maga, az élet örökké tart, és érdemes is, hogy tartson, és mindig lesz valaki, aki főz, takarít, és egy tál, ami teli van, és papír, amit telefirkál, meg gazda, aki szereti, és élnek itt örökké, mint a mesében, és nem lesz soha más baja, csak ha rosszat mondanak magáról az újságban, ami kétségkívül nagy gyalázat, de minek választott ilyen alja mesterséget, hogy bárki haramia leöntheti mocsokkal? Nem tudom, mitől lett magának neve, mert esze, az kevés, az emberekről meg nem tud semmit. "
Emerenc iratott búcsúlevelet Polettel, hogy ne zargassanak senkit a halála miatt. Egyszerű, rövid temetés volt.
Emerenc még sokat beszélt a halálról, arról, hogy a szeretethez tartozik és arról, hogy mindenkinek jut valamilyen. A Grossmann nagyszülők ciánt ittak, hogy ne kelljen átélniük a zsidóüldözést.
Politika
Emerencnek "hideg analitikus esze volt, hibátlan logikája, de nem kívánt se művelődni, se kiemelkedni, újságot nem olvasott, híreket nem hallgatott." Azt mondta: "Isten általában nem figyel ránk, ha kérünk valamit, de amitől félünk, mindig megadja."
Emerenc minden értelmiségit utált. Szerinte "a pap hazudik, az orvos tudatlan, pénzsóvár, az ügyvédnek mindegy, kit képvisel, gyilkost vagy áldozatot, a mérnök eleve úgy kalkulál, hogy a saját háza anyagát kispórolhassa a téglákból." Magda meggyőződése azonban az, hogy az ő munkája fontosabb, mint a kétkezi embereké, hiszen ő a népet képviseli azok ellen, akik "évtizedekre ellopták egy nemzet hitelét."
Emerenc a hatalmasokat utálta legjobban. "Világbékét akarnak, maga elhiszi? Én nem, mert akkor ki veszi meg a puskát, meg mi lesz a jogcím az akasztásra és fosztogatásra?"
Látott ő eleget, ne oktassa senki.
"Mindenki közös nevezőn volt a tudatában, részvéte egyetemes volt, nem csak annak járt, aki megérdemelte", hanem a bűnösnek is." Egy farakást húzott össze hátul a pincében a háború idején és ott bujtatott el előbb egy németet, aztán az oroszt. Egész jól összebarátkoztak, mire meghaltak a sebesülésüktől.
Magda csak magában gúnyolódott: "Csabaduli Szent Emerenc, a kritika nélküli irgalom őrültje, aki mindenkit megment.
"kiszámíthatatlan indulat a vonzalom, (mint) a görög irodalomban, ami egyebet sem ábrázolt, mint az indulatok, a halál, a szerelem és a szeretet összefogódzó kezében felvillanó közös szekercét" (szekerce = kisbalta).
Nádori-Csabadul
Magdát meghívta Csabdul könyvtárosa, hogy tartson előadást. Magda máris hívta Emerencet, hogy kísérje el, de Emerenc nem mert visszamenni a szülőfalujába, ahol évek óta nem járt. Megkérte Magdát, hogy nézzen be a temetőbe és ha találkozik a faluban a rokonaival, akkor mondja nekik, hogy egészséges, de ne mondjon túl sokat.
Amikor Magda Nádoriba ért, a régi temetőbe vitt az útja , azután a főtéren meglátta "Emerenc anyjának családi nevét: Divék Csaba hagyományos és kvarcórák"
( Emerenc anyjának neve: Szeredás Józsefné Divék Rozália)
Magda benyitott az üzletbe, hogy hírt mondjon a pesti rokonról, s közben ők felidézték a régi emlékeket. Például azt, amikor "Emerenc a háború utolsó évében egy karon ülő kislánnyal jelent meg, aki aztán ott élt vagy egy esztendeig a dédapánál"
Az órás keresztanyja azt meséli egy szelet sütemény mellett, hogy a nagyapa agyon is csapta volna Emerencet a kicsi gyerekkel, ha nem "szélütés után van". Pedig ő maga küldte Pestre cselédnek még 13 évesen, mit várhatott volna? A nagyapa aztán befogadta és felnevelte a kislányt, nagyon megszerette. Erre jött Emerenc és visszavette tőle. Nagyapa szinte belebetegedett, hogy nem látta többé. Elvitték Magdát az új temetőbe és megmutatták neki Emerenc rokonainak sírjait. Az ikrekre is emlékeztek. Utána az előadásra szinte csak Emerenc rokonai mentek. Magda kapott egy fényképet, amin kendőben Emerenc van karján a gyerekkel. Az előadás után Magda kivitette magát az állomásra, végigment a rámpán, ahogy ígérte és még elkocsikáztak a Szeredás-házhoz is, amit hajdan maga Szeredás József épített. Magda meglepetten tapasztalta, hogy épp olyan volt a ház, amilyennek Emerenc lefestette. Minden részletre pontosan emlékezett. "A házat nem szeretettel, szerelemmel tervezték, úgy hatott, mint egy örök időkre érvényes vallomás."
Közben Magda érezte, hogy mennyi borzalmat és fájdalmat betemetett már ez a föld. "Hogy bír teremni, ilyen emlékekkel?"
Szeredás József ács volt. Az épülethez értékes műhely tartozott, ami még ma is működött, Magda az üzemvezetőt is ott találta. De nem beszéltek, Magda még egy szál rózsát sem mert kérni a bokorról.
Amikor hazaért, Emerenc nem várta, csak a férj és a jóllakott kutya. Magda nem várhatta, hogy megosztja vele az életének ezeket a szégyenteljes dolgait. A nagyapja utálta Jóskát, mert elvitte a lányát. A lányt is utálta, amiért elment. Emerencet is utálta, mert megszületett, az ő kicsi lányának már meg tudott bocsátani. De a sírokhoz nem járt ki az öreg, hagyta a fejfákat elrohadni.
Magda odaadta a fényképeket (kettőt kapott). Emerenc katonás tartással nézte és így szólt:
"– Ez Évike, őt vártam a múltkor, ő él Amerikában, küldi nekem a pénzt." Jönnie kellett volna, ha a világ szétrobban is, mert ha én nem vagyok, a falon verik szét a fejét".
"...Fogalom voltam én, Szeredás Emerenc, aki tiszta, rendes, józan életű, aki a maga kárán megtanulta, milyenek a férfiak, és mikor elment az az ember, később meg elszökött a borbély a pénzemmel, nem ittam lúgot, hanem megráztam magam, és kimondtam, egy férfit sem engedek többé közel, tegyenek bolonddá meg fosszanak ki mást."
Grossmannéknál dolgozott akkor Emerenc, de zavaros idők voltak. Jobbnak látták, ha a kislányt vidékre viszi Emerenc a nagyapjához. Grossmannék szöktek (a zsidóüldözés elől) és mindenki úgy tudta, hogy a kislányt is vitték magukkal. Ők azonban Évikét is, és a vagyonukat is Emerencre bízták. Emerenc mindent el is vitt a nagyapjához. Ez volt annak a záloga, hogy a nagypapa tisztességgel felneveli a lányt.
A kislány Grossmannéké volt, de Emerenc úgy vitte a falujába, mintha az övé lett volna. Ez persze nem vetett rá jó fényt, hiszen nem volt férjnél.
Emerenc kérdezte, hogy járt-e a rámpán Magda. És elmesélte a rámpa történetét, amiről gyakran álmodik.
(Horror történet lesz:)
Kislány korában rábíztak egy ki borjút Emerencre. Úgy szerette, mintha a harmadik testvére lett volna. "Ugyanolyan selyemszőre volt, mint az ikrek haja, az orra rózsaszín, puha, és tejszaga volt, akár a kicsi testvéreknek." Egy nap a nagyapa úgy döntött, hogy eladja. Bezárták Emerencet a padlásra és elvették a létrát, hogy ne akadékoskodjon, fejbe is verték. Amint kiszabadult a fogságból, rohant az állomásra, ahol már betuszkolták a vagonba az ő üszőjét is. Emerenc sírva kiáltotta a nevét, és az állat nem törődve semmivel kirontott a vagonból és leugrott a rámpáról. Mindkét mellső lábát eltörte. Azonnal hívták a "cigányt", hogy ölje le. Végignézették a mészárlást és az állat feldarabolását a gyerekkel. A nagyapa átkozódott, hogy bár inkább Emerenc halt volna meg, nem az értékes jószág.
Az üszőt hívták Violának, még Emerenc anyja nevezte el.
(Horror vége.)
Magda hazament.
Forgatás
Schopenhauer tétele szerint "minden érzelmi kapcsolat támadási lehetőség". Emerencnek is, Magdának is terhére volt a saját ragaszkodása.
Magda könyvei és írásai továbbra sem érdekelték, de az újságban megjelenő kritikákat egyre nehezebben viselte. Amikor Magda filmforgatásokra járt, Emerencet nagyon érdekelte a dolog. Annyira, hogy Magda meghívására vele tartott egyik nap. "Ünneplőben várta, hogy lásson valamit, és halálos komolyan vette". Gyönyörű felvételek készültek aznap a magasból. A forgatás közben Magda és Emerenc együtt nézték meg ezeket, de a végére Emerenc nyugtalan lett és menni akart már. Csalódott volt a sok technikát hazugságnak tartotta. Magda azt mondta: ez művészet. Emerenc pedig:
"– Ha maguk csakugyan azok volnának, művészek, akkor igazi volna minden, akkor meg tudnák tenni, hogy a lomb a szavuktól lebegjen, nem a szélverő géptől, de nem tudnak maguk semmit, se maga, se a többi, bohócok mind, még annál is hitványabbak, rosszabbak a latornál."
A magnót azért érdekesnek találta Emerenc. Eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha az ember életét is felvennék és visszatekerhetné kedvére.
A pillanat
"Emerencben mindenki megbízott, Emerenc senkiben, egyesek morzsákat kaptak a bizalmából, Magda is így érezte.
Egy virágvasárnap Emerenc megállította Magdát, miközben ő istentiszteletre sietett. Délután négy órára magához hívta és nem fogadott el másik időpontot. A templomból hazaérve Magda nem találta otthon a kutyát, mert Emernc már áthívta magához a kutyát is ebédre. Magda ezen feldühödött és rögtön átment a kutyáért, de a kutya nem ment vele. Hamarosan jöttek-mentek a vendégek Emerencnél, Adélka, Sutu, az alezredes, Józsi öcsém fia. Magda azonban nem ment át négyre. Fél öt táján Emerenc átküldte Violát (a kutyát) Magdáért, ami hatásos volt, Magda kénytelen volt a kutya után menni, mert azon nem volt nyakörv és póráz. Mire odaért azonban, szent volt a béke. A kedvenc rétese várta az asztalon. Emerenc a végrendeletét beszélte meg mindenkivel. Azt mondta Magdának:"Józsi öcsém fia megbízható, ha kész a kripta, odavitet engem is, az épület meg a halottszállítás árát a postatakarékkönyvben lelik meg".
Emerenc nem beteg, csak "meghalt az ügyvéd fia, és ez eszébe juttatott sok mindent régről. Nagy szerelem volt. Emerenc bujtatta egy időben a Grossmann házban, aztán külföldre szökött a fiú, és mikor visszajött egészen más volt, de Emerencnek ugyanaz, mert "az ember a szívével lát ilyenkor". Pár nap után azonban visszament a színésznőhöz, akit később elvett.
Emerenc nem halt bele, hanem felállt ebből is. Szerelmes volt, aztán csalódott.
Aztán összeállt a borbéllyal, aki meglopta. És nem bízott többé a férfiakban.
Azt kérte Magdától, hogy halála után az orvossal altattassa el a kilenc macskát, amelyikkel együtt él.
"Nagyobbat nem adhat senkinek, minthogy nem enged neki módot a szenvedésre."
(Emerenc úgy gondolta, hogy a szabadság megvonása nem akkora szenvedés, mint a külvilág.)
Böjt
Józsi öcsém fia találkozót kért Magdától, mert nagyon aggódott a két betétkönyv miatt, ami bármikor elveszhet vagy eléghet (miközben ő örökölné.) (Az egyik a Józsi öcsém fiának szánt örökség, a másik a kriptára való pénz.) Szerette volna, ha nem nála van.
A következő nap Emerenc odanyújtotta Magdának a seprűnyelet, hogy segítsen már kicsit a kereszténységre tekintettel, és szerinte "Jézust csak annak van joga gyászolni, aki ismeri a testi munkát". Akkor hát hagyja az asztalon a csirkét és egyen szilvát, "ha arról hiszi azt, hogy számít az égben. Csodálatos istene van magának, aki szilvával mér, az enyim, ha van, mindenütt ott van, a kút fenekén meg a Viola lelkében, meg a Böőr Samuné ágya felett..." (Böőr Samuné utolsó órájában Emerenc volt mellette. Letisztította, elbúcsúztatta.)
A gazdának is többet érne, ha inkább jól megnevettetné, mint ha miatyánkot mond érte a templomban.
Aztán Emerenc Magda fejéhez vágta, hogy mennyire túlszabályozott:
"Hétfőn délután háromkor, ha ég-föld egybedől, fogorvos, rávicsorgunk, vissza taxin, mert közlekedni nincs idő. Minden csütörtökön fodrász, minden szerdán mosunk, soha máskor, vasalás csütörtökön, ha száraz az a ruha, ha nem. Ünnepen, vasárnap templom, kedden csak angolul beszélünk, pénteken németül, hogy el ne felejtsük. Már a kutya is röhögi. Egyébként verjük a gépet szakadatlanul. A gazda még a túlvilágon is azt fogja hallani, a gép kattogását."
Magda végre elmondta, hogy nem bízik a betétkönyvek biztonságában Józsi öcsém fia, ettől Emerenc dühös lett, és azt üzente vissza, hogyha még egy szót szól a pénzről, kitiltja az örökségből.
Az ég is elsötétült és Viola máris az ajtóhoz ment, mert tudta, hogy ilyenkor bemenekülnek a lakásba a vihar idejére. Most azonban Emerenc Magdához fordult és azt mondta, hogy menjen vele ő is, mert megmutatja, hogy mi az, amit halála után neki szánt. "Ha elárul, megátkozom, és akit én megátkoztam, mind rútul végezte."
Ezután feltárult tehát az ajtó, ami nem rejtett nagy kincseket vagy titkolni való rendetlenséget. Minden makulátlanul tiszta volt, és kilenc cica élt benne elrejtve az árnyék tekintet elől a kilenc kis tálkájával és kilenc kis homokos illemhelyével a boldogtalan börtönben. Emerenc megtanulta, hogy a szeretett állat életét "csak a négy fal között tudja megtartani". Az első cicáját a galambtenyésztő felakasztotta, a másodikat megmérgezte. Emerenc azt mondta: "Ne szánjon, nem érdemlem. Nem szabad ennyire szeretni sem embert, sem állatot."
Magda anyjának a próbababája is ott volt. Rátűzve megannyi fénykép és egy újságkivágás, ami Emerencnek sokat jelentett.
Aztán a macskákról beszélt Emerenc. Mindegyiket megmentette a haláltól. Öreg, beteg vagy kukába dobott állatok voltak.
Azért akarja Emerenc, hogy a halála után meghaljanak az állatai, mert úgy gondolja, hogy "a kivertségnél irgalmasabb a pusztulás".
Azt is mondta Magdáank, hogy "Ennél többet nem tudok adni magának, mint hogy megbízom magában, és beengedtem." Ne árulja el a titkát, a kilenc macskát senkinek. Ők Emerenc családja, jobban szereti őket, mint Józsi öcsém fiát.
Kaptak enni az állatok és Magda hazament.
Ez volt az egyetlen alkalom, hogy nem mondta meg a férjének, miért sír.
Karácsonyi meglepetés
Magda, ha Violára gondol, azt látja, ahogy ártatlan szemekkel ül a konyhában.
Amikor Emerencre gondol, Emerenc azt möndja: "nekem senki se kell, aki nem tökéletesen az enyém"
Emerenc azonban addig tartozott Magdáékhoz, ameddig ő megengedte.
Rég nyoma se volt már Emerencnek, amikor egyszer az ezermesterné azt mondta a temetőbe induló Magdának: „Maga volt neki a szemefénye, a lánya, kérdezzen meg bárkit a környéken, úgy hívta magát: a lány."
Sokat utazott Magda a férjével. Amikor külföldön voltak, Emerenc vigyázott a házra és átvette a postát. Egy ilyen utazás alkalmával éppen karácsony estéjére értek haza, és hoztak Emerencnek egy kis tévét. De Emerenc sosem ül le pihenni és Magda se megy ki Emerenc helyett eltakarítani a havat. Emerenc meg se tudta, hogy vettek neki egy tévét.
Az akció
Február végén Emerenc is elkapta az influenzát, fuldokolva lapátolta a havat. Sűrűn esett a hó nem akart elállni, mire végére ért a kapualjaknak, már kezdhette is elölről. Egyre betegebb lett, lázas is, nem pihent és orvost sem akart látni, egész nap kint volt az utcán és havat sepert.
Magda év elején hirtelen tele lett munkával és szinte a nyilvánosság előtt élte az életét.
Hiányzott neki Emerenc munkája, de ő rendületlenül havat sepert.
Adélka közben már felgyógyult az influenzából és Sutuval együtt átvállalták Emerenctől az utca takarítását. Emerenc egy ideig ellenállt, aztán magára zárta az ajtót. Sutu és Adélka ketten együtt épp a felét tudták teljesíteni Emerenc munkájának.
Emerenc elküldte a látogatókat, Magdát is és azt mondta, csak kipiheni magát és lábraáll.
Magda kiborult, hogy Emerenc még csak látni sem akarja, de lekötötte sok meghívás és a készülődés a díjkiosztóra.
Emerenc előterében ott sorakoztak a komatálak. Eleinte még eltűntek és visszakerültek a kimosott dobozok, de aztán már érintetlenül gyülekeztek. Magda kérdésére azt mondta, hogy van étele, tele a hűtő. Magda tudta, hogy a hűtőjében nincs jég, de ráhagyta, talán az ablakrésben eláll neki és a macskáknak az étel.
De az egyik szomszéd, Brodarics úr, jelezte Magdának, hogy már két hete nem jött ki Emerenc a házból és még a mellékhelységbe se vezetnek lábnyomok a hóban. Javasolta, hogy erőszakkal törjék rá az ajtót, mert ki tudja mi van odabenn. Emerenc hallani sem akart róla, hogy átköltözzön Magdáékhoz, amíg gyógyul. Azt kiabálta, , "mihelyt talpra áll, feljelent mindenkit lakásháborításért".
Brodarics úr és Magda férje már szervezte másnap délutánra az orvost, Magda is tudta, hogy csak úgy tudja megmenteni, ha elárulja. Hajnalban átment Magda és kérte Emerencet, hogy mutassa meg magát a szomszédoknak, mert már készülődnek. Emerenc örült, hogy jött, mert elhullt az egyik cicája és kellene neki egy alkalmas doboz, amiben Magda eltemetné. Magda úgy gondolta, hogy ez jó alakalom arra, hogy elkapják a karját és átvigyék hozzájuk Emerencet. Magda már át is húzta az ágyat, és kiszámította az orvost, azután nyugtatózta magát és várt. Közben előbb ért oda a fuvar, amelyik a tévéfelvételre vitte volna Magdát, de ő türelemre intette őket.
És elérkezett az idő. Magda beadta a koffert, az orvos lesben állt. A tévések folyamatosan nyomták a dudát. A koffer kicsinek bizonyult, ezért Emerenc a bűzlő macskatetemet adta ki. Közben az állati ürülékszag is dőlt ki a lakásból. Magda zsigeri undorral szaladt hazafelé, a tetemet a kukába dobta és szaladt forró vízzel kezet mosni.
Ezután a férjére bízta Emerenc kulcsát és azt kérte tőle, hogy senkit se engedjen benézni oda, csak gyorsan csukja be az ajtaját és adja oda Emerencnek a kulcsot.
A tévéskocsi teljesen késében volt, már nagyon idegesek voltak, Magda beült és mentek.
Kendő nélkül
Magda úgy egyezett meg az orvossal, hogy náluk helyezik el Emerencet és csak akkor kerül kórházba, ha nagyon nagy a baj.
Magda jól érezte magát a tévénél, ezért elhúzódott a felvétel, későn ért vissza taxival.
Viola üvöltött a lakásban, ebből tudta Magda, hogy Emerenc nincs ott. Rögtön ment is Magda Emerenc lakásához. A szomszéd leeresztette a redőnyt,, hogy ne találkozzon a tekintetük. Magda tudta, hogy nagy baj van. Azt gondolta, hogy cserbenhagyta Emerencet, "A díj – gondoltam keserűen – már megkezdte sugárzását, futottam a tévés kocsin a fénye után, a betegség, öregség, magány és tehetetlenség elől."
Magda nagyon szerette volna látni, hogy Emerenc ajtaja zárva van, de Emerencnek nem is volt ajtaja. Kitépték a helyéből és odébb letámasztották. Levették a spalettákat és az ablakokat is. Magda a legnagyobb mocskot találta a szobában, amit csak el lehet képzelni. A legkülönfélébb komatálak voltak a szőnyegre borítva, csótányok és férget lakmároztak. A macskák sehol, nem takarított, nem mosogatott ott hetek óta senki.
"Emerenc lakáskulcsa ott hevert az asztalon. Szó sem esett arról, mi volt a televízióban, a férjem várt, míg lekínlódom a teát, aztán hívta a taxit, indultunk, változatlanul némán, a kórházba."
Emerenc még nem ért oda, mert amilyen állapotban volt, előbb a fertőtlenítőbe vitték. (Nagyjából másfél-két hete maga alá ürített.) Magda alig értette, hogy mi történik körülötte. Az önvád alatt szinte megsemmisült.
(Lett volna jó megoldás? Meddig mehet el az ember? Mikor törhet be valaki életébe és tiporhatja el a szabad döntéshez való jogát?... )
Mi történt? Magda férje elmondta, hogy Emerencnek agyvérzése volt és a bal oldala alig mozgott, nehezen védekezett vele. De mégis sikerült bereteszelnie az ajtót és kizárnia mindenkit. Az emberek azonban tovább zargatták. Emerenc bentről fenyegetőzött, hogy előveszi a szekercét (kisbaltát). Elő is vette és belevágta az ajtóba, az egyik deszka kiszakadt és kiáradt a bűz... A macskák is benn végezték a dolgukat és Emerenc se kelt ki az ágyból több mint egy hétig. Azt gondolta, ha jobban lesz, kitakarít, ha pedig nem, akkor úgyse fogja tudni, hogy bementek hozzá és mit találnak ott. Brodarics úr telefonált a mentőknek, akik azonnal kijöttek, Emerenc mihelyt kiesett a friss levegőre, elvesztette az eszméletét.
A lakásfertőtlenítés után Emerenc ajtaját bedeszkázták. Magda aggódott, hogy bár "nem lesz rabló, aki gyomra kibírja Emerenc birodalmát, de a takarékkönyvek mégis szabad préda lettek, azokat azért el kellene hozni."
Magdát a szégyen és szomorúság úgy elgyengítette, hogy legszívesebben Emerenc mellé feküdt volna a kórházban.
Az orvos azt mondta, hogy már gyógyul a bénulásból és a tüdőgyulladásának is mindjárt vége, a szíve gyenge.
Emerenc így tisztán és megfésülve "közelebb a halálhoz, mint az élethez, anélkül hogy tudott volna róla, visszavarázsolódott a saját anyjává. Ott nézte Magda megszégyenülve, úgy érezte, nem méltó semmilyen díjra, hiszen elbukott az első fordulón. Mit mondjon Emerencnek? Hitesse el vele, hogy álmodta az egészet?
Díjkiosztás
Magda egy tányér hússal ment vissza Emerenc lakásába macskát csalogatni. Emerenc csak őket szereti. De nem jött egy macska sem. Még Viola is elkerülte ettől kezdve a Emerenc lakását. Mindenütt kereste Emerencet, csak ott nem.
Azután ment Magda a kórházba, ahol már sokan mentek volna, de nem akart látni senkit. Csak Sutut, Adélkát és Magdát engedte be. A két nő sürgött-forgott feleslegesen, Magda csak nézte. Hazaszaladt átöltözni és úgy ment az ünnepélyre. Biztos volt benne, hogy Emerenc nem fog meggyógyulni, és ennek ő az oka. Élete összetartó kereteit és neve legendáját elpusztították. hagytam, leplezzék le élete egyetlen meggyalázott, betegség mocskolta pillanatában."
"Emerenc most már soha életében meg nem tudja értetni senkivel sem önmagát, se macskáit, bármit mond, azt a kiáradó bűz és a még el nem takarított szenny teszi hiteltelenné.... egy hosszú élet munkáját rombolta szét a tulajdonképpen udvariasan enyhe és szinte azonnal javulni kezdő embólia, amely kiverte a kezéből a nagy nyírfa seprűt."
Magda átvészelte a díjkiosztót, átvette a dobozt, és a beszédében Emerencnek kis köszönetet mondott. Aztán szaladt haza. Úgy döntött, hogy kitakarít, mire a fertőtlenítési intézet emberei az ünnep után felveszik a munkát. De a fertőtlenítők már ott voltak és azt mondták, hogy elégetnek mindent, így szól a határozat. Viola ott nőtt fel, ezen a bútoron, és az öregasszony is ott pihent meg mindig, a macskák is azon ültek, mint fecskék a dróton és most elpusztul a kertben... és égtek Emerenc cipői, harisnyái, fejkendői. ..A bútorzat egy része a gyepen szégyenkezett, más része lángolt, s úgy kellett a bámészkodókat elhessenteni."
Alig maradt valami a fertőtlenítés után. Volt a lakásban egy hatalmas Grossmann páncélszekrény. Csak cserépedények voltak benne, viszont akkora volt, hogy senki se tudta megmozdítani. Egy szobát sejtettek mögötte, de úgy gondolták, hogy oda egy féreg se tudna bejutni, nemhogy az öregasszony, nem jelenthet további veszélyforrást, hagyták.
Közben Emerenc üveges tekintettel feküdt a kórházban. A füléhez tartották a rádiót Magda beszédével, de Emerenc "világéletében gyűlölte a nyilvánosságot és a polírozott szavakat." Ha a legnehezebb pillanatban nem volt mellette Magda, "most sem érdekli, hogy mit fecseg". (Még az sem, hogy azt mondta, hogy Emerencnek köszönheti a díjat.)
A kerti kispadon ülve nézték a romokat. Mindig járt arra valaki. Józsi öcsém fia a felgyújtott konyhaberendezésen sajnálkozott. Azt bizonyára szerette volna Magda megörökölni. Magda nevetett ezen. Jött az alezredes is. Nem vádolta és nem is vigasztalta Magdát.
Magda elmondja, hogy Athénba készültek egy írói találkozóra és nyaralni is, "de ezt az események elsodorták". Erre az alezredes felcsattant, hogy rossz fényt vet az országra, ha nem megy, azt hiszik, hogy "talán utazni sem engedik – ne keverje bele az országot a magánügyeibe". Egy kurta hétre nyugodtan elmehet.
Magda azonban úgy érezte, csak ő védheti ki azt az iszonyatot, amiben mindketten fuldokolnak.
Másnap megtudja Magda az ítéletét: Ha Emerenc meghalt, akkor nincs menekülés, ha él, az a hatalom, amely eddig sosem engedte elsüllyedni, még egyszer utoljára megtartja a saját örvényei felett."
Emerenc jobban lett, de úgy tűnt, hogy Magdát nem akarja látni többé.
Amnézia
Emerenc határozottan gyógyult, "fél lábára még béna, hallgatásának lelki oka van.". Az orvos azt mondta, néhány hét és hazamehet, de még nem dolgozhat majd. Magda azonnal jelezte, hogy majd náluk fog lakni.
Közben Magda férje intézte a papírokat az utazáshoz, de Magdának már semmi kedve nem volt elutazni. Magda átvitte Sutuhoz a teljesen depressziós kutyát, és még éjjel elutaztak Athénba.
Nem jelentett megnyugvást a külföldi út. Magda zavart volt az élményektől, nem ment a szereplés, de még a nyelv sem és pihenni sem tudott. Glifádán egy szép kis templom volt az egyetlen élmény Magda számára, a harangozást végigsírta.
Kivitték őket a reptérre, és Magda azt mondta, nem lenne meglepő, ha "soha többé nem hívnak meg magyar írót".
Hazaérve a férj hazament, Magda a kórházba.
Magda gondolatban mindenre felkészült már, kivéve egy dolgot, hogy a folyosón meghallja Emerenc kacagását. Olyan sokan voltak már Emerenc szobájában, hogy ő be se fért. A párkányon csupa ismeretlen edény sorakozott. Amikor Emerenc meglátta Magdát, egy kendővel elfedte az arcát. Megalázó volt. A látogatók szétszaladtak,
A nővérke azt mondta: "A javulás látványos, de felszínes ... mozognak a tagjai, de nem tud járni. ... Úgy tessék vele beszélni, hogy azt hiszi, mindene megvan, az írónő azonnal lezárta a lakást, de átjár naponta, és vigyáz mindenre, ráér megtudni, hogy nincs szobája, meg miféle borzasztó dolgok voltak odabenn."
De Emerenc nem beszélt vele. Magda sértetten hazament és elmondta a férjének, hogy mit tapasztalt, a férje azonban nem vigasztalta:
"– Emerenc szégyelli magát előtted meg az utca előtt, hát azt játssza, hogy amnéziás, mert így könnyebb a gondolatot elviselni, hogy ott hevert előttünk a mocsokban, cserépre tört emberi méltósággal. Téged tanítsalak rá, mi a szégyen, aki egyébként ráhoztad a végzetet, hiszen a te műved volt az akció? Kiszolgáltattad őt, a tiszták tisztáját, titkaival együtt, holott védened kellett volna bármi áron, hisz te vagy a földön az egyetlen, aki szava rábírta, hogy kinyissa az ajtót. Júdás vagy, elárultad."
"Viola sovány volt, de boldog, életében először örült igazán nekünk".
Sutu lelkesedett, hogy majd rendbehozzák Emerenc lakását, úgysem emlékszik semmire, hiszen amnéziás, hazahozzák és minden olyan lesz mint régen. Magda biztos volt benne, hogy Emerenc nem felejti el a macskáit. Azt is tudta, hogyha nem emlékezne semmire, akkor nem rejtené el az arcát.
Magda a következő látogatásakor már nem túrte tovább Emerenc viselkedését. Levette a kendőt az arcáról és a másik ágyra dobta. A szemébe mondta, hogy jót akart és nem akarta, hogy meghaljon. Emerenc elsírta magát. siratta"az állatait, egy legenda halálát és Magda árulását". Harag és gyűlölet keveredett benne.
"– Emerenc – kezdtem újra –, ha fordítva történik, engedi, hogy elpusztuljak?
– Persze – felelte szárazon. Már elapadt a könnye.
– És nem is sajnál?
– Nem."
Emerenc meg akart halni inkább, csak senki meg ne tudja, hogy mennyire elveszett lett. A halottnak már nem fáj a méltóság elvesztése, "a halott nulla". A halott nem érez, de a tisztesség jár neki.
Magda nem mondta meg, hogy "füstté vált az emerenci birodalom". Rögtönzött egy novellát arról, hogy senki se látta a lakást, hogy Magda még akkor éjjel kitakarított és széthordta a szemközti utca kukáiba a mocskot, nem mindig főz a cicákra, de minden nap kapnak enni... "nem látták a szennyet, ép a becsülete, hazatérhet."
Emerenc megkönnyebbült és hálás volt Magdának.
Sutu
Miközben Emerenc kisimult, Magda egyre idegesebb volt "kibogozhatatlanul belebonyolódott a hazugságokba". Magda az orvos tanácsára várni akart az igazsággal, , amíg Emerenc felgyógyul. Nem tudna elfogadni a régi emlékei helyett semmilyen újat... és a macskái eltűnését. A környék is ezzel foglalkozott. Hasztalan keresték a cicákat és közben elkezdték odahordani Emerenc előterébe a saját felesleges bútoraikat neki. "Az egyetlen, aki nem óhajtott az előtérbe lépni, az Viola volt."
Viola sokszor kiszökött és bejárta a környéket. Jelezte, ha látta Emerenc macskáját... egyet elgázolva és egyet kutya által széttépve találtak meg.
Magda mondta Sutunak, hogy náluk fog lakni Emerenc, amíg fel nem gyógyul. Sutu akadékoskodott, hogy nem oszthatják fel örökké egymás között a munkát, hamarosan kirendelnek majd egy új házfelügyelőt. Emerenc már nem fog teljesen lábra állni, a rokonai majd keresnek neki egy idősotthont vagy elfekvőt.
Emerenc nem megy senkihez, csak addig él, amíg azt hiszi, hogy van saját otthona.... Emerencnek nem kell akármilyen élet meg hogy eltartsák. "Emerencnek a saját élete kell, az meg már nincsen."
Sutu már be is jelentkezett Brodarics úrnál, hogy eladja a bódéját és ő lesz a házfelügyelő. Magda is, a környék is felháborodott rajta. Emerenc a végsőkig segítette Sutut, a maga ruhatárából töltötte fel a szekrényét, ha arra volt szüksége és most egyszeriben a helyébe állna a háta mögött.
És Magda is elgondolkodott a saját vállalásán: "Uramisten, ha nem jár, fut, intézkedik, vásárol, főz, oson a komatállal, mit kezdek vele, mit?"
"Mindenki tudta, Emerenccel ezentúl már csak történni fognak a dolgok, Emerenctől már nem függ semmi a halálon kívül."
És a főorvos is úgy beszélt már róla, mint egy tárgyról. Egy hetet kapnak a hazavitelére, de nem tud járni és ágytálazni kell, meg főzni rá. Alighanem béna marad... "és még valami: Most már elbírja, mondják meg neki az igazat. A baltát, fertőtlenítést, mindent. Mondja meg neki ön, itt mondja meg, ahol bele tudok nyomni egy injekciót, és ne otthon derüljön ki, mikor hiába keresi a bútorzatát, a macskáit."
Ezt az életet, amire megmentették, igazán nem érdemelte Emerenc. A környékbeliek nem értették Magda kétségbeesését, sürögtek a lakás körül. Kifestették az előteret is, új ajtó is került a a lakásra. Az alezredes pedig boldogan vállalta, hogy elmond mindent Emerencnek, még Sutu árulását is, amitől az öregasszony úgy feldühödik, hogy egyből lábraáll.
Finálé
Magda órákig feküdt az anyja fekhelyén a meg se moccanó Violával, amikor "Adélka becsengetett, és zavart arccal közölte, hogy nem engedték be Emerenchez, mindenkit elutasít."
Magda bement a kórházba, levette az ajtóról a tiltó táblát és Emerenc ágya mellé ült.
"– Hány macska maradt?
– Egy sem, Emerenc. Hármat, azt hisszük, megleltünk holtan, a többi elveszett...."
Nem tudtuk kizárni az embereket, a Fertőtlenítő Intézet csinált mindent rendelettel.
"– Na, menjen innen – mondta Emerenc csendesen. – Házat se vett, pedig hogy kértem, és milyen kincseket szántam abba magának, gyereket se szült, pedig ígértem, felnevelem. Rakja vissza a táblát az ajtóra, mert nem akarok látni senkit azok közül, aki tanúja volt a szégyenemnek."
Emerenc hajthatatlan volt, de nem volt erő a dühében. Magda hazament. Viola nyugtalan lett, aztán teljesen megbolondult, összehúzta a szőnyegeteket, toporzékolt, bevadult. Orvost hívtak hozzá, de nem volt ötlete. "Aztán sírt, mint egy gyerek. Ő tudta meg elsőnek."
Magda sietett a kórházba. Emerencet fura pózban találta egy másik ágyra dobva, holtan. Megértette, hogy miután megtudta az igazat, mogorva lett mindenkivel, már senki sem törődött vele. Elindult haza, de nem tudott járni, lecsapódott a földre és meghalt. Aki arra járt, feltette a legközelebbi ágyra és ment a dolgára. Méltatlanul halt meg.
Magda elájult a látványtól. A legjobb szobába tették, körülugrálták, jöttek a komatálak. Egy hétig volt bent.
Örökség
Emerenc tudta, hogy feleslegessé vált "és udvariasan eltávozott". A kórház teljesen átlagosnak tartotta, hogy "egy nyolcvan körüli, nyugtalankodó beteget elvisz a szívbénulás." Mindenki tette a dolgát. Józsi öcsém fia intézte a "Tadzs Mahal építését", Magda az egyházi temetést, amit az utca akart, nem Emerenc.
Viola három napg sírva nyüszített, aztán felkelt és nem adott ki többé egy hangot sem, nem is ugatott. Új gazdájának Magda férjét választotta.
Az ingóságokat Józsi öcsém fia kapta, kivéve annak a szobának a tartalmát, amelyiket a páncélszekrény elzárt. Így végrendelkezett.
A temetés napjára bezártak az üzletek az utcában. A ravatalozó előtt tömött sorokban feketélltek az emberek. A pap nehezen vállalta, mert Emerenc sosem járt templomba de végül ráállt, mert Magda megértette vele, hogy "Ez az asszony nem vasárnap reggel kilenc és tíz között gyakorolta a templomban a keresztyénséget, hanem egész élete folyamán, a maga környezetében, de olyan tiszta emberszeretettel, mint a bibliaiak."
"Adélka szervezett valami tort... Sutu egymaga állt, el is ment hamar, mióta megtette ajánlatát, feketelistára tették."
A gyász ott ragadja el az embert, ahol ráismer az elhalt hiányára. Ahol Emerenc "soha többé nem seper már, vagy a kertben, ahol hasztalan osonnak majd a sérült, bársonytalpú macskák és kóbor kutyák, nem dob nekik ételt senki. Mindünk életéből elvitt egy darabot.
Az alezredes szervezett egy brigádot, hogy eltolják a páncélszekrényt és végre feltáruljon az ismeretlen szoba Magda örökségével. Egy tizennyolcadik század végi szalon volt ott tökéletesen berendezve, "múzeális kincs". Ebben a pillanatban Magda megértette: "Hát ez volt a Grossmann Éva megmentésének a jutalma." A kicsi lány, Emerenc karján, Évike, Grossmannék lánya volt. (Aki később fontos üzletasszonyként nem ment el az Emerenccel való találkozóra.)
A csodaszép szoba azonban szürreális kafkai élmény volt. A bútorok életveszélyesek voltak, megrágta őket a szú, bármikor összeroskadtak. Magda az élményt kapta, hogy egy pillanatra láthatta ezt.
Az ezredes azt mondta, az óra még ketyeg, de Magda nem vitte el. És mást sem. (Talán úgy érezte, nem érdemli meg.)
Az alezredes kitakaríttatott.
Az oldás
Amikor átment Magda a paphoz a szertartás árával, a pap nem fogadta el a pénzt. Beszélgettek:
"– Szinte sehol nem szól a televízió – mondta.
– Gyászolnak – feleltem –, sok itt a vidéki, aki Pestre került, ez a csend vidéki szokás. Mint nagypénteken, temetés napján sem illik zenét hallgatni."
Az istentiszteleten is tele volt a templom másnap: "ott volt a kisközértes Elemér feketében, akitől mást, mint istenkáromlást még nem hallott ember, ott az evangélikus orvos, a katolikus professzor, a zsidó vegytisztító, az unitárius szűcs, olyan volt a szertartás, mint egy ökumenikus rekviem, amiről szégyen elmaradni." Mindenki megtisztelte a papot, mert "ő is tisztelgett az utcának Emerenc temetésén."
Csak Sutu maradt távol, szégyellte magát. Később a gyümölcsös bódéját is bezárta, elfordultak tőle az emberek.
Brodarics úr Adélkát vette fel új házmesternek a villába. Ő nem siette el, kivárta, míg igény lesz rá.
Magda férje azt mondta: "Emerencet nem sirathatod, a halott mindig győztes. Csak az élők veszítenek." Magda azt mondta, gyűlöl mindenkit, legjobban Adélt. Írni se tud.
Magda férje azt mondta: " – Emerenc halott, Sutu él, és nem szeret se téged, se mást, ez a képesség hiányzik belőle, de ha megbecsülöd, segít neked a sírodig."
Az ajtó
Magda azt mondja: "Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások...
Forog a kulcs.
Hiába küszködöm."
– VÉGE –
