27
Mikszáth - Beszterce ostroma rövidenMikszáth - Beszterce ostroma olvasónapló
Pongrácz István gróf
A regény főhőse Pongrácz István. Valójában nem volt bolond, de mivel az eszével nem tudott kitűnni, a bolondosságával szerzett figyelmet.
"Bolond-e valaki azért, hogy úgy él, mint egy király? Hogy az emberi akarat erejét tovább nyújtja, mint a többiek.
" - Én nem akarok a XIX. században élni, visszamegyek a XVII-ikbe, mert nekem úgy tetszik. Az idő jöhet, mehet, de engem nem visz, oda állok, ahová akarok" - mondta a gróf.
Nagy gazdag uradalmakat örökölt, így könnyedén megoldotta, hogy középkori várúr legyen a 19. században. Öntörvényű, makacs ember volt.
Egy nedeci várat örökölt és egy várhoz való nevet, hát ő lett az »utolsó várúr« ahogy magát a leveleiben aláírta.
Magas, daliás legény volt feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal. Egy lovasbaleset után bicegve járt, mert nem vállaltra a törés helyretételének fájdalmát. Fájdalommentesen lehetetlen volt a lábát rendbe tenni, inkább bicegett egész életében.
De nem bánta, mert se szaladni, se táncolni nem akart. Szerette a háborúsdit, nem szaladt volna el az ellenség elől. A hadgyakorlatozás volt a legnagyobb szenvedélye, nem érdekelte a szerelem.
Nő úgy került a házhoz, hogy vásárolt egyet a vándorcirkusztól, Estellát, az akrobatalányt.
Pongrácz más férfiak előtt udvarias és lovagias volt, de sokszor hirtelen haragú, kiszámíthatatlan és indulatos. A nőkkel igazságtalan és kegyetlen, ürügyet csinál, hogy bánthassa őket. Ancsurkát, egy útjába akadó parasztlányt azért vert meg, mert a kislány arcpirosítót szeretett volna a vásárból. Estellát pedig a tulajdonának tekintette és elvárta, hogy jól szolgáljon. A szeszélyes viselkedéséért pedig korbáccsal verte.
A gróf valójában csak egyetlen embert szeretett, Apolkát. Őt, mint fogadott lányát szerette. Amikor azonban Apolka felnőtt és el akart menni új életet kezdeni a szerelmével, Pongrácz számára véget ért az élet.
Lelkileg teljesen összetört és a megfelelő pompa és külsőségek mellett méreggel öngyilkos lett.
Végül nem az óriás lovas koporsóban temették el, hanem csak úgy, mint egy futóbolondot, sima koporsóban.
Pongrácz a különc bolond ember szerepét maga választotta, de mindvégig ügyelt rá, hogy az emberek féljenek tőle és komolyan vegyék.
---------------
Estella
"Donna Estella csinos leány volt, pompás idomokkal, nagy mellel, hajlékony, mint az acélpenge, vörhönyeges haja jól illett vakító fehérségű, kissé szeplős arcához." Különlegessége a szilvakék szeme volt, "mintha két besztercei szilva villogna a rőt pillák alatt." Volt benne valami egzotikus és vonzó, és ”látszott a szemeiből, az arcából, egész lényéből, hogy már nagyon sokat tapasztalt." (= összefeküdt bárkivel, akiből előnye származott")
Estella hamar berendezkedett a várban Pongrácz mellett és igyekezett jól helyezkedni. Kezdettől várúrnőnek képzelte magát és incselkedett a katonákkal, de harcolt Pongrácz mellett, ha kellett és igyekezett mindenből a legtöbbet kihozni a maga számára. Ravasz és számító nőként elviselte Pongrácz brutalitását is, csak hogy egykor majd a felesége legyen.
De Estella akkor sem esett kétségbe, miután biztossá vált, hogy bármit is tesz, Pongrácz soha nem fogja feleségül venni, életrevalóságát bizonyítja, hogy rögtön meglátta kínálkozó lehetőséget és a szorult helyzetben lévő Behenczyből kényszerítette ki a házasságot. Csellel kihozta a bárót (Behenczyt) a várfogságból.
---------------
Behenczy Pál és a fia, Behenczy Károly bárók
Pál két nagy uradalom minden kincsét "olvasztotta fel aranyra", de nem borra költötte, "hanem asszonyi csókokra, az az igazi nektár." A két báró minden vagyont mulatságokra költött. Csapodár, züllött emberek, akik úgy gondolják, hogy nemesi joguk a léhaság és a szórakozás.
Mindkettő képmutató szélhámos, egymást is rendszeresen átverik.
Károly eladja a családi harangot és ezért az apja képmutatóan elzavarja, pedig csak magának akarja a pénzt. Károly, amikor a nedeci várba lép, első dolga apját befeketíteni, magát pedig jó színben feltüntetni.
Később fordul a kocka, és Károly veri át Pált. Amikor Pál eladja Estellát az ügyvédnek (Emilnek), hogy Aplkára cserélhesse, Károly hamarabb ér a találkozóra, ezért ő veszi át a pénzt.
---------------
Pruzsinszky Szaniszló, Pongrácz saját lengyele
Szaniszló olyan figura Pongrácz várúr (= a király) mellett, mint egy tanácsadó udvari bolond. Egy pohár bor mellett elbeszélgetnek minden este és baráti közöttük a viszony. Szaniszló "ki nem fogy a beszédből". Kedélyes, nyájas, szelíd, behízelgő modorú és megbízható ember. Többször segíti Pongráczot anélkül, hogy elismerést várna.
A túszcsere ötletében is segít és abban is, hogy a várnép a végsőkig kitartson Pongrácz mellett még akkor is, amikor már végkép megbolondult. Ha Szaniszló nem gondolkodna időben, Pongráczot már korábban bolondok házába zárnák és a rokonság elherdálná a Pongrácz vagyont.
---------------
Apolka
Trnowszky György lánya. A gyönyörű Apollóniának nehéz életkezdést szánt a sors. Szépsége és nemes vonásai mögött sok fájdalom húzódott meg. Hamar elvesztette szüleit és rokonai, Trnowszky Gáspár és Péter már az apja temetésén egymásnak esett. A polgármester ezért Klivényi Józsefre bízta, aki csak kihasználta őt, verte, éheztette. A polgármester kiemelte a lányt a szorult helyzetből és Péterre és Gáspárra bízta Apolka nevelését, fél évente váltotta lakhelyét a két családnál. A fivérek azonban tárgyként kezelték és a rivalizálásukhoz használták fel a lányt. A helyzet elfajult és amikor Gáspár fia, Miloszláv (későbbi nevén Emil) beleszeretett a lányba, Apolkát elzavarta Péter. És mivel már Péternek nem kellett, nem kellett Gáspárnak sem, visszament Klivényihez, aki előbb el akarta adni szeretőnek, azután feleségül akarta venni.
Apolka elmenekült az éjszakába és elájult. A zsolnai polgármester vette magához, aki végül túsznak szánta Pongrácznak, amíg megtalálják az ő Estelléáját.
A gyönyörű, karcsú lány végre jó helyre került. A gróf tisztelettel bánt vele, de elzárva tartotta.
"Istenem, de szép volt azzal a leeresztett hajával, mely mint az olvasztott arany csurgott le hátul végig a derekán, végig a szoknyáján, majdnem egész földig. Hát még az a finom arcocska, azzal a szomorú homlokkal, azokkal a nagy szempillákkal. Őzike tekintetében ijedelem és elszánás, szoknyája suhogásában varázslat volt, mintha egy hűs fuvalom jönne és illanna el. Minden szív megdobbant szorongva. Így visznek egy mesebeli királyleányt a fekete posztóval bevont városokban a sárkánynak."
A lány szépségének híre messze eljutott, túl Trencsén határain, még a gazdag Nyitrában is sokat emlegették a »nedeci rózsát«. Fiatal emberek sáskaszámra környékezték a várat."
Apolka nagyon megszerette a grófot, de apjaként szerette. Ápolta a sérülését, lényével táplálta a gróf hideg lelkét. Ahogy azonban felnőtt, a gróf pedig megöregedett, Apolkához eljött a régi szerelme, Emil, és a lány vele akart menni.
A gróf azonban ezzel elvesztette az élete értelmét és bár látszólag elengedte Apolkát, valójában belepusztult a fájdalomba. Öngyilkos lett.
Apolka végre kiszabadult és Emillel házasságot kötött.
---------------
A parancsnok
budetini városparancsnok
A parancsnok Pongrácz István rokona, szintén egy Pongrácz gróf. Derék, kedélyes ember, és annyira kedvére van Pongrácz bolondsága, hogy még a hadgyakorlatot is vele képzelné el. Megbeszélik, hogy a parancsnok megtámadja a nedeci várat. (Ez később elmarad.)
A parancsnoknak leginkább abban jut szerep, hogy Pongrácz-cal mindig szót ért, lecsillapítja. És a megoldást is tudja arra, hogy a gróf végül ne támadja meg Besztercebányát. Ha "Az okos beszédre nem hederített, hát szóljunk hozzá a saját nyelvén." - A parancsnok kitalálja és megszervezi azt, hogy Apolkát a gróf túsznak fogadja el, amíg Estellát megkeresik.
Amikor a gróf már szinte teljesen bekattan és nem akarja elengedni Apolkát, akkor a parancsnoknak jut eszébe, hogy meg kell találni Estellát és túszcserét kell csinálni. Ez működik.
