36
.
Rövid tartalom itt:
Mikszáth - Beszterce ostroma rövidenBeszterce ostroma - szereplők jellemzése.
Olvasónapló, részletes tartalom:
BEVEZETÉS
Mikszáth története úgy kerekedett, hogy megismerkedett egy képviselővel, akivel gyakran összejárt beszélgetni és az ő rokona, Pongrácz István gróf volt a regény ihletője, aki nagyon szeretett volna érvényesülni, de mivel esze nem volt, "látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta tehát mint bolond ember.”
Egy bolond ember, aki a 17. században, a középkorban ragadt, miközben a 19. század van.
ELSŐ RÉSZ - ESTELLA
Két, egymástól független szálon indul el a regény. Az egyik szál gróf Pongrácz István története és a másik báró Behenczyek története. Az 1800-as évek végén gróf Pongrácz István egy középkori várúrnak képzeli magát.
Pongrácz "derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal.", csak egy kicsit sánta. A lova megbotlott és Pongrácz leesett róla és a lábát törte.
Azután azt mondta a vén Sztrelnyik Matykónak, a javasembernek, hogy fájdalom nélkül tegye helyre e törött lábát, különben agyonlövi. Mivel ez lehetetlen volt, Matykó nem mert a lábához nyúlni, így az úr sánta maradt.
De nem bánta, mert se szaladni, se táncolni nem akart.
Rendszeresen tartott hadgyakorlatokat, amiken az uradalmához tartozó jobbágyok voltak a katonák. Két csapatra osztotta őket, az egyik csapat ostromolta Nedec várát, a másik pedig megvédte.
A védelem vezére Pongrácz volt, a támadó jobbágyok vezére pedig a szomszédban lakó Forget nevű nyugalmazott császári, királyi őrnagy volt, aki hatalmas jutalmat kapott a szolgálataiért.
Ezek az ostromok napokig, hetekig is eltartottak, és Pongrác is megszenvedte.
Latogatói azonban a betegágyánál se nagyon voltak, mondván:
"- Nincs asszony a háznál, hát nem vihetjük mi sem a fehérnépeinket." (fehérnép = asszony)
Mivel Pongrácz nőtlen volt, nem volt illendő asszonnyal meglátogatni. Ezzel az ürüggyel aztán nem mentek el hozzá.
Pongrácz elhatározta, hogy szerez magának asszonyt: a következő zsolnai vásáron egy vándorcirkusz társulattól 600 forintért megvette Donna Estellát, az akrobata táncosnőt. Estella egzotikus külsejű, besztercei szilva-kék szemű hajlékony teltkarcsú lány volt. Az igazgató állította, hogy japánból való, de a gömöri akcentus elárulta, hogy a lány magyar parasztcsaládból való.
"Látszott a szemeiből, az arcából, egész lényéből, hogy már nagyon sokat tapasztalt. A sok tapasztalat pedig csak a férfiúnak ékesség."
Estella hamar berendezkedett a várúrnői szerepbe. A harcban megfáradt katonáknak rozspálinkát szolgált fel, de ha épp arra volt szükség, amazonként harcolt Pongrácz mellett. Egzotikumából se vesztett, olykor lóra pattant és lóháton kötögetett. "Igazán olyan szép volt ilyenkor, mint egy boszorkány. A népek útközben, ha így látták, ugyancsak vetették magokra a keresztet."
Pongrácz kiszámíthatatlan ember volt, Estella sosem tudhatta, hogy egy kedves kacajt vagy épp verést kap azért, ha Pongrácz gróf kocsija elé veti magát, hogy ne hagyja el őt délután. Estellának az volt a terve, hogy elvetesse magát Pongrácz gróffal, de hiába reménykedett házasságban, mert "Pongrácz István csak úgy szerette Estellát, ahogy egy állatot szokás, egy ügyes kutyát; meg se látta benne a nőt" Ő a szobájában függő festménybe, Medici Katalinba volt szerelmes.
Pongrácznak minden létező nővel gondja volt, még egy serdülő kis parasztleányt is felpofozott egyszer útja során csak azért, mert arcpirosítót szeretett volna a vásárból. A lányt Ancsurkának hívták.
A nedeci várban megállt az idő és minden a középkori rendben folyt: Reggel mise, aztán hadgyakorlatok, délben kürtszó jelezte a gróf úr ebédjét, amihez előkostoló is járt természetesen, hogy nem mérgezett-e az étel. A Ferencz Józsefre mondott pohárköszöntő után felköszöntötte a gróf urat:
Pamutkay János „ezredes”, valójában tiszttartó
Holub Mihály, udvari káplán
Pruzsinszky Szaniszló, István gróf "saját lengyele"
Bakra Ferenc, az iródeák
István gróf az embereinek középkori, katonai rangokat adományozott.
Ebéd után a gróf aprópénzt szórt a népnek. Azután a férfiak átvonultak a csontterembe (ahol a bútorok szarvasagancsból voltak faragva) és Estella trapéz-produkciói mellett ittak tovább, azután a gróf kikocsizott. Visszaérkezéskor vacsorázott és borozott Pruzsinszkyvel, a lengyelével. Majd a hálószobájába vonult, ahol a diákjával felolvastatott az ősei történetéből.
Így teltek a napok s az évek a gróf életében. "A körülötte lévő emberek is maradtak a régiek és apródonkint olyan bolondok lettek, mint az uruk; kezdték komolyan elhinni, hogy egy középkori oligarchát szolgálnak a középkorban és hogy mindez egész rendben van..."
--- elindul a másik szál:
A báró Behenczyek:
"sohasem történt volna semmi változás a várúr életében... ha olyan bolond szomszédjai nem lettek volna, mint Behenczy Pál báró és a fia, Károly."
Behenczy Pál két nagy uradalom minden kincsét "olvasztotta fel aranyra", de nem borra költötte, hanem mulatságra, "asszonyi csókokra, az az igazi nektár."
Lassan feléltek és eltékozoltak minden pénzt, és földet, csak a romos kastélyuk maradt, amihez egy harangtorony is tartozott.
Csapodár, züllött alakok a Behenczyek, akik úgy gondolják, hogy báróként jár nekik a szórakozás és az alsóbb rendű emberek dolga, hogy gondoskodjon róluk. Például Behenczy Pál korábbi felesége évente 10 ezer forint járadékot fizetett nekik, de mivel a nemesekhez nem méltó a takarékoskodás, "volt akkor hegyen-völgyön tivornya, muri, míg az összegből tartott. A fiú Bécsben lumpolt, az apa Pesten vagy megfordítva, de sohasem együtt.
Az ilyen tivornyák után visszahúzódtak fél évre fázni és éhezni az újabb kifizetésig.
Egy nap a fiú, Károly örömhírrel érkezett haza: eladta a harangot a papnak 600 forintért, mert épp ilyen harangot akartak venni másnap a városban. Az apja azonban felháborodva üvöltötte le a fiát:
"- Alávaló korcs fajzat!... Hát volna lelked elpocsékolni a szent harangot, mely ősatyáidat elsiratta? Takarodj ki a házamból, elfajzott utód. "
Rövidesen kiderült azonban, hogy ez csak színjáték, mert az apa magának akarta a 600 forintot.
Közben azonban az ifjú Behenczy Károly báró egyenesen Nedec várába futott menedéket kérni.
Károly természetesen tudta Pongrácz különcségét és szélhámoskodva azt mondta, hogy azért jött, hogy felajánlja a grófnak a hadi szolgálatait, miután az apja galád módon el akarta adni az ősi családi harangot, s ez oly mélységesen felháborította, hogy nem maradhatott apja házában tovább.
Pongrácz megengedte Károlynak, hogy a várában maradjon és mivel Károly korábban orvostanhallgató volt, a gróf megtette udvari orvosnak. Pongrácznál ugyanis mindenkinek fontos tisztsége volt a várban.
Az új orvos első feladata az volt, hogy megmondja, hogy Pongrácz őrült-e, mert ebben a gróf már kissé elbizonytalanodott. Behenczy Károly azonban ügyesen kivágta magát és azt mondta, hogy amennyiben tud a gróf úr visszafelé számolni, az bizonyítja az épelméjűségét.
Pongrácz tudott visszafelé számolni.
Egy nap hír érkezett, hogy a közeli budetini várban állomásozó császári katonaság parancsnoka, hadgyakorlatot tartana, aminek során bevennék a gróf várát.
Pongrácz nagyon örült, ráadásul a hadnagy az ő rokona, pontosan ez az a biztonságos háborúzás, amiről mindig is álmodott.
Azonnal megkezdődtek az előkészületek, de a gróf figyelme elterelődött. A kertjében sétálva látott egy csodaszép rózsát, amiről a kertész szerint "– Arra való, hogy egy királyné keblén hervadjon el!"
Pongrácz ezért elküldette Motesiczky kisasszonynak, aki a kertész szerint különb, mint egy királyné. A vagyonos kisasszony egy könyvvel viszonozta a gesztust, a Don Quijote-val.
(Don Quijote Pongráczhoz hasonlóan a múltban él és állandó küzdelmet folytat a jelenléttel, a fejlődéssel és a beilleszkedéssel.)
A vacsoránál fura jelenet történik. Behenczy Károly bárónak tetszik Estella, ezért az asztal alatt próbál vele megismerkedni. Estella azonban nem kér belőle és megszégyeníti a grófot:
"- Ugyan, Behenczy, hagyjon békét! Mit nyomogatja a lábamat? Szóljon nyíltan, ha akar valamit." - erre mindenki nevet.
A következő pillanatban Behenczy eltűnt az asztal alatt, mert egy szerkezet ajtót nyitott a padlón és Behenczy rögtön a várbörtönbe zuhant. Estella elégedett volt, hogy sikerült Pongráczot féltékennyé tennie.
Pongrácz pedig lefejezéssel fenyegetőzött a sértés miatt, hiszen a 17. században neki pallosjoga van, de a 19.-ben nincsen, ezért nem ítélkezhet.
Estella egy alkalmas pillanatban rávetette magát a grófra aki nem jól reagált:
"Ne dörgölődj hozzám a testeddel! Hát megőrültél, ... ostobább vagy egy libánál. ... ereszd el a nyakamat. Ejnye, hol az a korbács, te rongy!"
Estella ezen nagyon megsértődött és máris ment Behenczyhez, hogy feleségül vetesse magát cserébe azért, hogy kiszabadítja. Behenczy kellőképp meg volt ijedve, ezért igent mondott az ajánlatra.
Estella kilovagolt a faluba, ruhát cserélt egy parasztlánnyal, Ancsurkával, és egy zsák krumplival tért vissza a várba.
A kapuőr, Makovnyik belekötött:
"- Hopsza, valami hernyó van a hátadon" - mondja, belecsíp és lecsúszik a lány inge a válláról. Estella azonban visszavág:
"- Ha kend hernyó, én akkor macska vagyok, ha kend csíp, én karmolok. Nézze meg az ember, milyen csúf nagy hernyó!"
Azután bejutott a várba és az ellopott kulcsokkal kiszabadította a bárót, aki a krumplik helyett a zsákba került.
Pongrácz hamar rájött a szökésre és arra is, hogy Estella intézte. Nagyon mérges lett:
"...hogy megszöktette a rabomat, hűtlenség és árulás; a másik bűntény az, hogy ő maga megszökött...a patvarba, az én tulajdonom volt. Hatszáz forintot fizettem érte."
Pongrácz elküldte Bakra Ferencet és Pruzsinszky Szaniszlót, hogy derítsék ki, hova szökött Behenczy és Estella. Egy hét múlva jelentették, hogy a két szökevény Besztercebányán van.
A gróf ekkor levelet küldött a Besztercebányai kormányzónak:
"... felszólítjuk a nemes várost, hogy a leányzót haladéktalanul letartóztatván, e levelet átadó megbízott híveinknek kezeibe szolgáltassák."
Besztercebánya polgármestere jót derült a kérésen és azt válaszolta, hogy
"- Mondjátok meg az uratoknak, vigye szegény fejét valami hideg zuhany alá..."
Pongrácz feldühödött:
"- Kongasd meg, Korenyák, azt a vészharangot! Kongasd! Kongasd!
... Mindenki készüljön! Köszörüljétek a kardokat, tisztogassátok ki a fegyvereket, az ágyúkat. Reggelre indulunk Beszterce ellen!"
A jobbágyok vidáman készülődtek, nem vették komolyan az egészet... biztosak voltak benne, hogy Pongrácz nem támadná meg Besztercebányát.
MÁSODIK RÉSZ - KEDÉLYES ATYAFIAK
Új szereplő, az öreg Trnowszky a halála előtt magához hívatta három fiát, Pétert, Gáspárt és Györgyöt és megkérdezte őket, hogy mivel akarnak foglalkozni, ha felnőnek.
Péter azt mondta, viaszkereskedő szeretne lenni, majd a méhek gazdaggá teszik.
Gáspár azt mondta: "- Az összes élőlények közül a legtiszteletreméltóbb a birka: húsa is van, gyapja is van, teje is van. És ha egy garast teszünk bele, visszaad helyette egy forintot. Hát én juhokkal fogok gazdálkodni."
György orvos akart lenni, mert ha az ember beteg, nem számít a pénz és "egyszer valamikor mindenki megbetegszik."
Az öreg Trnowszky fejenként 3000 forintot hagyott rájuk, hogy kitanulják választott szakmájukat. Sikeresen megszedte magát Péter és Gáspár, messze földön ismertek lettek, főleg a fösvénységükről és az egymás iránti gyűlöletükről. György azonban szegény maradt, mert kevés volt a beteg ember Zsolnán és még kevesebb, aki meg tudta fizetni az orvost.
Végül György szegényen halt meg, csak egy 14 éves kislányt, az árva Apolkát (Apollóniát) hagyta hátra.
Blázy Miklós, a zsolnai polgármester véletlenül találkozott össze az utcán Apolka unokabátyjával, Trnowszky Gáspárral, aki hajlandó volt befogadni a lányt. Ám amint megtudta Péter, hogy Gáspár a lány gyámja akar lenni, ő is jelentkezett gyámnak. Ezen összevesztek, sőt György temetésén össze is verekedtek.
Az eset után összeült az ávaszék és a két testvértől megvonták a gyámsági jogot. Klivényi József írnok let a kislány gyámja, akinek felesége anyai ágon rokona Apolkának.
Az árvaszék felkérte a gazdag testvéreket, hogy támogassák a lányt, de nem tették.
Klivényi pedig éppen azért vállalta el Apolka nevelését, mert arra számított, hogy majd a két gazdag nagybácsitól rendes járandóságot fog kapni.
A következő két évben Apolka cselédsorban élt, lesoványodott, éjjel-nappal dolgoztatták és a csalódott Klivényi gyakran megverte.
Egy nap Apolka összefutott az egyik nagybátyjával, Péterrel, aki látva, hogy a kislány milyen sovány és elnyűtt, a helyi mézeskalács boltban bevásárolt neki. A kislány azonban nem tudta megenni, amit kapott, mert elvette tőle Klivényi.
Amikor Gáspár megtudta, hogy Péter támogatja a lányt, versengésből ő azonnal szabóhoz vitte és ruhát csináltatott neki.
A nagybácsik egymást felülmúlva halmozzák el Apolkát ajándékokkal, amit Klivényi zálogba adott, és az árát elitta.
A polgármester, látva az írnok visszaélését, "kiragadta a lányt a korhely (=iszákos) írnok kezei közül. és a sorsát a két Trnowszkyra bízta, úgy, hogy Apolka fél évet töltsön az egyiküknél, a másik fél évet pedig a másikuknál.
Ebből aztán minden addigit felülmúló versengés lett. A másik bosszantására egyre drágább ruhákat kapott Apolka, hintót, társalkodónőket, tanítókat fogadtak a lány mellé.
"De a kis fruska olyan szép volt! Karcsú, nyúlánk, olyan előkelő úri volt a drága selymekben, csipkékben s olyan szépen tudott ránézni azokkal az édes szemeivel mindenkire, még a Miloszláv gyerekre is, hogy csak helyeselni lehetett, ha nem hagyják szükséget szenvedni semmiben."
Miloszlav a Gáspár úr fia volt. Gáspár tót szellemben neveltette a lányt, még a nevét is megváltoztatta Tarnóczyra. Egészen el akarta birtokolni, különösen azután, hogy az egyetemről egy nyári szünetre hazaérkező Miloszláv beleszeretett Apolkába, érzelemi pedig viszonzásra találtak.
Rendre a fél év leteltekor szolgák érkeztek Pétertől, köztük egy nagy szakállú angol komornyik is, hogy átkísérjék a lányt. Miloszlav megígérte Apolkának, hogy feleségül veszi.
A fiatalok nehezen búcsúztak és megbeszéltek egy esti találkozót, amikor Trnowszky Péter bácsi már alszik. Nem is sejtették, hogy Péter a komornyik álruhában és mindent ért.
Amikor Péterékhez értek, Péter, aki hallotta Miloszlav szerelmi vallomását, haragosan förmedt rá a lányra:
"- Hát azért hizlaljalak én itt könyörületből, hogy azé a gézengúzé légy, a halálos ellenségem fiáé? Láttam, hogy sirattad, hallottam, mikor az ablak alá híttad. Szégyen, gyalázat!... nem tűrlek itt egy percig sem, ... takarodj rögtön a házamból!"
Apolka csak Gáspárékhoz mehetett, de így, hogy Péter elzavarta, már Gáspárnak se kellett:
"- Úgy? Elkergetett a zsivány? És most ide akarsz jönni végképp az én nyakamra? ...Ugye jó volna, még jobban behálózni a fiamat? Nagyon korán kezded a mesterséget, kis pondró. Elpusztulj innen, mert a kutyákat uszítom rád."
Apolka végül Klivényihez ment, a korábbi gyámjához, aki befogadta és jópénzért még azt is megengedte, hogy találkozgassanak Miloszlavval.
A dolgok jól alakultak, míg egy nap Lengeffy Elemér vándortársulata érkezett a városba, és Lengeffy fizetett Klévényinek, hogy jöjjön el este az előadásra Apolkával, mert egy úr szeretné megismerni. Apolka vonakodott Klivényi feleségének betegségére hivatkozva, de Klivényi hajthatatlan volt, mert gyakorlatilag el akarta adni a lányt.
A beteg asszonyt Kubiknére bízták és mentek a találkozóra.
A találkozón báró Behenczy Pál várta őket, aki szemre vételezte az új szeretőjét Apolkát. Azonban Miloszlav is ott volt és ő nem olyan naiv, mint Apolka, verekedni kezdett Klivényivel már életre-halálra folyt a küzdelem, amikor beállított Kubikné, hogy Klivényi felesége halott.
Klivényi, Apolka és Kubikné hazafelé indultak és a látszólag megtört Klivényi már fűzte Apolkát, hogy menjen hozzá feleségül. Apolka undorodott az idős és agresszív férfitől, akinek még ki sem hűlt a felesége... ráadásul Apolka mást szeretett és még nem volt nagykorú.
Apolka kétségbeesésében elszaladt az éjszakába.
"Rebernyik János, a Blázy polgármester úr hajdúja, vidrafogásra indult az éjjel. Ő találta meg Apolkát elájulva a Vág partján. "
Rebenyik a lányt a polgármesterhez vitte aki igazán hálás volt:
"– Derék fickó vagy, öreg, hogy megmentetted. Ne, itt van egy szivar!"
A polgármester meghallgatta Apolka történetét, de alighogy befejezte, emberek szaladtak kiáltozva, hogy jön a háború.
"...a fölkavart porfelhőből csakugyan kezdett kibontakozni egy magyar ruhás vitéz, ágaskodó paripán, kivont, villogó karddal."
Gróf Pongrácz István és „hadserege” érkezett meg Zsolnára, útban Besztercebánya felé.
HARMADIK RÉSZ - A TÚSZ
A sereg Zsolna városában Jágovics Bogdán vendéglője előtt haladt el, ahol a császári csapatok egy része állomásozott. A vezetőjük a honvédparancsnok azt javasolta Pongrácznak, hogy igyanak egyet és mesélje el, hogy mivel sértették meg annyira, hogy meg akarja támadni Besztercebányát.
"A villogó, szikrázó gránátpiros bornál aztán szó szóba fűződék." Iszogattak, beszélgettek, adomáztak. Közben a honvédparancsnok próbálja kitalálni, hogy hogyan lehetne lebeszélni a grófot a támadásról.
A polgármester, Blázy közben futot egy kört a gazdagabb házaknál, de senki se akarta befogadni Apolkát. A honvédparancsnoknak ekkor remek ötlete támadt:
Amig meg nem találják Estellát, addig kapjon Pongrácz egy túszt, Apolkát.
Felöltöztették őt fehér ruhába, nemzeti színű pántlikával. Apolkának sem volt más választása, de talán a városnak se.
Pongrácz be se ment Besztercebányára, mert elébe ment a küldöttség Zsolnára. És Apolkát is biztonságba helyezték így Pongrácznál.
Lengeffy és színi társulata lett a Besztercebányai követség, akiket Beszterce város Pongráczhoz küldött a túsz ötletével.
A város behódolásának jeleként egyikük egy kanna vizet hozott, a másik tálcán egy kis földet, a harmadik pedig füvet.
Utánuk lépkedett a gyönyörű Apolka.
"Istenem, de szép volt azzal a leeresztett hajával, mely mint az olvasztott arany csurgott le hátul végig a derekán, végig a szoknyáján, majdnem egész földig. Hát még az a finom arcocska, azzal a szomorú homlokkal, azokkal a nagy szempillákkal. Őzike tekintetében ijedelem és elszánás, szoknyája suhogásában varázslat volt, mintha egy hűs fuvalom jönne és illanna el. Minden szív megdobbant szorongva. Így visznek egy mesebeli királyleányt a fekete posztóval bevont városokban a sárkánynak."
A vezérszónok így szólt:
"A kívánt hölgy helyett, míg kicseréljük,
Fogadd e mást, az istenek remekjét,
Túszul s kegyelmezz városunknak!"
"- Ám jól van – felelte Pongrácz István jóakaratú korholással -, bár az a sértés, ahogy levelemmel bántak, példás büntetést érdemelne, én mindamellett kegyelmet adok ez egyszer városuknak és hadaimat visszavezetem."
Pongrácz a túszadást győzelemnek tekintette, hiszen Beszterce városa meghajolt előtte. Nagy ünnepséget rendezett a győzelemre.
Pongrácz Apolkával és a seregével hazatért Nedec várába. Apolka minden figyelmet megkapott a gróftól, aki a legszebb szobákat rendezte be neki. Apolka várúrnő lett Nedec várában.
Közben Apolka "gyönyörű, nyúlánk hajadonná fejlődött. Szépségének híre messze eljutott, túl Trencsén határain, még a gazdag Nyitrában is sokat emlegették a »nedeci rózsát«. Fiatal emberek sáskaszámra környékezték a várat."
Pongrácz féltékenyen őrizte a túszt, senkit sem engedett a közelébe. Ettől lett a lány igazán vonzó. Egy bál alkalmával egy Ordódy nevű huszártiszt megcsókolta Apolkát, amitől Pongrácz haragra gerjedt és párbajra hívta a tisztet. A párbajban Pongrácz sérült meg komolyan, élet-halál közt lebegett, Apolka ápolta.
A gróf nagy nehezen felépült, de ez az ügy eszébe juttatta, hogy bármikor meghalhat és gondoskodni szeretne örökösről. Ügyvédet hozatott Zsolnáról a papírok miatt. Apolka megijedt, mert azt hitte, hogy a gróf feleségül akarja venni, de Pongrácz úgy határozott, hogy a lányává fogadja és ráhagy mindent.
"...én, szentmiklósi és óvári gróf Pongrácz István, ezt a leányt a magamévá fogadom, ősi nevemet reáruházom... "
Az érkező ügyvéd Trnowszky Miloszláv volt, aki Tarnóczy Emilre magyarosította a nevét. Ő Apolka szerelme.
"Apolka rögtön megösmerte, csupa láng lett az arca,... mohón falta a kedves, ismerős vonásokat a szeme, de azért mégis behunyta"
Tarnóczy lánykérőbe érkezett a várba. Elmondta a grófnak, hogy ismeri Apolkát, együtt töltötték a késő gyerekkorukat, elmondta, hogy szereti és el akarja venni feleségül. Pongrácznak azonban ez nem tetszett, mert ő magas rangú nemesi körökből szánt vőlegényt a fogadott lányának.
Apolka is szerette Emilt (Miloszlávot) és kész lett volna vele menni. És bár nagyon hálás volt Pongrácznak, hagyta, hogy Emil kicibálja a szobából és onnan kiáltott vissza:
"– Ne haragudjék rám. Nem tehetek másképp. Szeretem. Az övé vagyok."
Pongrácz nem engedite el a lányt, azt mondta, hogy haditúsz.
Pongrácz Tarnóczyt a várbörtönbe záratta, és újra elküldte az emberét (Pamutkayt) Zsolnára, hogy hozzon másik ügyvédet, aki megcsinálja az örökbefogadási kérvényt.
Mikszáth itt visszaugrik az időben és elmondja, hogy Gáspár (Miloszláv apja) meghalt és a fiú örökölt mindent. Gáspár testvére, Péter is haldoklik, és ő a jóval nagyobb vagyonát Apolkára hagyná. Miloszláv ettől megijedt, mert azt gondolta, hogy ha a lány vagyonban felette áll majd, akkor másik kérőt keres. Apolkát azonban nem érdekelte a pénz.
Miloszláv, aki már Emil, közben elvégezte a jogot és ügyvéd lett, és a leghíresebb zsolnai ügyvédhez, Kurkához ment dolgozni. És amikor hírül vette, hogy ügyvéd kell Pongrácznak, Emil arra kérte Kurkát, hogy hadd mehessen ő a nedeci várba.
Most, hogy Emil tömlöcben ült, mert el akarta vinni Apolkát, új ügyvéd kellett. Pamutkay most Kurka urat és egy másik ügyvédet Flóris urat vitte a várhoz, hogy Pongrácz válasszon. A gróf megversenyeztette őket és addig addig mondták lefelé az árat, míg Kurka úr a bélyeg áráért elvállalta. Majd jól jön még ez később, gondolta.
Amikor hazafelé kocsikáztak, Kurka úr ölébe pottyant egy gyűszű. Kis belegyűrt levélke is volt benne, Apolka írta:
"Tarnóczy Miloszláv börtönbe van vetve, itt ül a várban. Jólelkű emberek kéretnek kiszabadítására."
NEGYEDIK RÉSZ - AZ ÉJ
Az ügyvédek értesítették a hatóságokat, a belügyminiszter pedig a főispánt kérte, hogy tegye meg a szükséges lépéseket Tarnóczy Emil kiszabadításáért. A főispán előszőr egy barátságos levélben kérte az ügyvéd eleresztését, azután pandúrokat küldött Szlimák János csendbiztos vezetésével, és hivatalos végzéssel.
De Pongrácz a jobbágyaival megverette őket és Szlimák Jánost is foglyul ejtette.
Pongrácz emberei féltek a kialakult helyzet miatt, de kivártak. Pruzsinszky azt gondolta, hogyha a grófot bezárják a a tébolydába, akkor a rokonok a vár népét az utcára teszik. Pruzsinszky szerint az, ha Pongrácz megbolondult, még nem ok arra, hogy ők is bolondot cselekedjenek.
A gróf végül elengedte Szlimák János csendbiztost, de megalázó módon hátra kötött kézzel szamárháton, a nyakában táblával:
"Én vagyok a nemes vármegye.
Lovon indultam el, szamáron érkezem."
Ezt a sértést a vármegye azzal kívánta megtorolni, hogy perbe fogta Pongráczot.
De a bürokrácia lassú gépezete nem ígérte, hogy még Pongrácz életében döntést hoz vagy hogy Tarnóczy Emil nem lesz aggastyán, mire lefolyik az ügy.
Az urak végül úgy határoztak, hogy a nedeci várat meg kell ostromolni. A támadás megszervezését és a megfelelő haderő biztosítását a budetini városparancsnokra bízták, aki Pongrácz rokona és a besztercebányai küldöttség kiötlője volt.
A parancsnok szerint a megfelelő haderő "egy apró cigánylegényke", Vakarcs honvéd volt.
Kevesen tudták, de a nedeci vár börtönéhez egy földalatti járat vezetett, ezen keresztül hozza ki Vakarcs az ügyvédet.
Pongrácz, aki eddig meg volt győződve róla, hogy kezében tartja a dolgokat, most elkezdett végleg megzavarodni. Fejébe vette, hogy az ügyvédet, maga az ördög szabadította ki és Apolka lesz a következő, akit elrabolnak tőle.
Állapota rosszabb lett. Hangokat hallott, amik hozzá beszéltek, gyakran ok nélkül sírva fakadt és börtönbe vetette néhány emberét, mert szerinte megették a Holdat. A gróf napról napra soványodott és vénült és napról-napra bolondabb lett.
Trnowszky Péter meghalt. Örökösének Apolkát, és a lány gyámjának pedig a zsolnai polgármestert, Blázyt jelölte meg.
Blázy és Emil összefogtak, hogy elhozzák Apolkát a nedici várból, de nem tudták, hogy mit tegyenek.
A megoldással megint a budetini parancsnok állt elő:
Meg kell találni Estellát és túszcserét kell csinálni.
Tarnóczy Emil Estella keresésére indult. Néhány felesleges kör után kiderült, hogy a két Behenczy báró és Estella az ősi kastélyban voltak. Emil rátalált Behenczy Pálra, akivel egy kis alkudozás során 600 forintban állapodnak meg a lányért a krivánkai korcsmában, ahol Emil megszállt.
(A történet elején Pongrácz ugyanennyiért vette meg Estellát a cirkusztól.)
Behenczy Pál örömmel újságolta a fiának, hogy milyen jó üzletet csinált Estellával, akit Károly már megunt és úgyis el akarta kergetni. Károly azonban megsértődött:
"- ...teneked semmi a fiad becsülete. Ilyen mocskot nem tűrök, nem, soha! Meg kell halnia a kutyának.... Ez a fickó meggyalázott, azt tételezve föl, hogy egy Behenczy pénzért adja el a megunt szeretőjét."
A színjáték ugyanaz volt, mint a harangeladáskor, csak most Károly azért szaladt el sértetten, hogy előbb érjen el a kocsmába Emilhez a pénzért. Meg is kapta és ment Pestre, hogy elmulassa.
Emil megkapta Estellát, akiből csúnya öregasszony lett, és azonnal elvitte Zsolnára a polgármesterhez.
Megszervezték a küldöttséget Lengeffyékből és gyorsan levelet írtak Pongrácznak, hogy sikerült előkeríteniük Estellát, ezért létrejöhet a túszcsere.
Pongrácz egyértelmű választ ad:
"- Vesztettem. Fizetek."
Amit a hatóságok és a fegyveres erők nem értek el, azt megtette "a nemesi becsületszó és a hadi regula", Pongrácznak végre ki kell adnia a lányt, bármennyire is ragaszkodik hozzá.
Apolka örült a hírnek, szerette Emilt és vele akart lenni.
Pongrácz közben még mindig reménykedett, hogy a lány maradni fog inkább.
"- Sokszor fogom önt meglátogatni. Sokszor, sokszor. Minden héten egyszer. Jó lesz-e?
A Pongrácz István karjai... letörve hulltak alá. Valami végzetes erő egyszerre rájuk ütött.
– Hát mégis el akarsz menni? – hörgé.
...
– No, hát ne haragudjon, István gróf, hiszen eljövök én kétszer is hetenkint. Kétszer meg maga jöhet hozzánk. Mindig együtt leszünk. Csak úgy fogom szeretni azután is."
Apolkával együtt Pongrácz mindent elveszített és ezt ő is tudta.
A középkori várúr vesztett, elhagyta az egyetlen ember, akit szeretett.
Már csak az maradt hátra, hogy méltósággal viselje a vereséget.
Nincs miért élnie tovább. Hívatta Matyej Györgyöt, az asztalost és egy hatalmas koporsót csináltatott vele, olyat, amibe a lova is belefért, mert lovasként akart meghalni.
Sorra elajándékozta a kedves és értékes tárgyait. Körbelátogatta az ismerőseit és elbúcsúzott tőlük. Mindenkinek azt mondja, hogy másnap meghal, de ezt senki sem hiszi el.
Másnap Pongrácz kürtszóval összehívatta a várnépet. Csak Apolkát parancsolta a szobájába, hogy csomagoljon és menjen.
Apolka sírt.
Az óriási koporsót négy erős kozák legény cipelte a várudvarra
A koporsó oldalán ezüst felirat hirdette:
ITT ÜL ÓVÁRI ÉS SZENTMIKLÓSI
GR. PONGRÁCZ ISTVÁN
WATERLOO NEVŰ LOVÁN,
BÉKE PORAIKRA!
Pongrác a díszes lova sörényébe nemzeti színű pántlikát font, azután agyonlövette.
A gróf elrendelte, hogy halála után ültessék fel a lova a hátára a koporsóban, majd imádkozni kezdett.
Miután díszegyenruhába öltözött, kiivott egy üveg mérget. Behívatta Pamutakyt, Kovácsot, Apolkát és a cselédeket, és kérte, hogy maradjanak mellette, mert ő most meghal.
"- Feladjam a halotti szentséget?
- Nem szükséges, nincs semmi bűnöm. Amit én kívántam az istentől, abból ő nem teljesített semmit, amit ő kívánt tőlem, azt én mind teljesítettem."
Végül "... együtt összefonódva szálltak az égbe mind a hárman: az ima, a sóhaj és Pongrácz István lelke."
"– Az utolsó várúr meghalt!"
"Pongrácz Istvánt eltemették, nem úgy, amint ő kívánta, híres fekete kancáján ülve – hanem csak gyalogosan és egyedül, ahogy a többi ősök feküsznek a csöndes varini sírboltban."
Apolka kiszabadult a fogságából és férjhez ment Emilhez.
- VÉGE --
.
