40068
A Beszterce ostroma nem történelmi regény, hanem szatírikus (gúnyos) korrajz a kiegyezés utáni időkről.
A főhős karakterét valós személy ihlette, egy 17. századi várúr a 19. században. (Az írás anekdota jellegű, hiszen egy különc ember túlzó és humoros kifigurázása (szomorú) csattanóval a történet végén.)
Pongrácz István olyan ember, aki beleragadva egy letűnt kor eszményeibe nem akarja tudomásul venni, hogy az őt körülvevő világ megváltozott.
Olvasónapló, részletes tartalom itt:
Mikszáth - Beszterce ostroma olvasónapló
Rövid tartalom:
A regény a nedeci vár történetével indul, amit azért nem romboltak le a Habsburgok (mint ahogyan a többi magyar várral tették), mert kastélyként lett megjelölve, pedig voltak bástyái, tornyai és saját tömlöce, szóval valódi vár volt. Itt élt Pongrácz István gróf.
Mikszáth nagyon messziről indítja az eseményeket, a regény első felében (első két részében) két külön szál fut (vánszorog) a regény, az egyik Pongrácz István középkori várúr életének, a másik a Behenczy bárók léha életének bemutatása.
(Pongrácz és Apolka sorsa csak a harmadik részben fonódik össze.)
Pongrácz István gróf a középkor embere, az akkori lovagi szokások és szertartások, erkölcsök és normák szerint él, ám a 19. században.
Pongrácz egy vándorcirkuszi társulattól vásárol nőt a házhoz, Estellát, az akrobatanőt. Bár Estella ravaszul igyekszik behízelegni magát, Pongrácz nem akarja feleségül venni, mert csak "úgy szereti, ahogyan egy ügyes kutyát szeret az ember".
A hétköznapok borozással és pohárköszöntőkkel telnek, és ebéd után a várúr pénzt szór a parasztoknak. Saját hóbortjainak él és nem akarja megváltani a világot (mint a szintén lovagkorba ragadt Don Quijote). Pongrácznak az egész vármegye a cinkosa, mindenki játssza a szerepét.
A Behenczyek, Pál és fia Károly minden pénzüket és uradalmukat elmulatták, csak egy romos kastélyuk maradt. Károly egy nap a kastély harangját is eladja és ezen az apa látszólag úgy feldühödik, hogy elzavarja Károlyt. Valójában csak azért dühös, mert nem neki jutott eszébe.
Behenczy Károly a nedeci várhoz megy és várorvosnak szegődik el oda.
Egy vacsoránál kikezd Estellával, aki botrányt csinál, Pongrácz pedig tömlöcbe záratja Behenczyt. Estella megsértődik, hogy nem veszi el a gróf, és megszökik Behenczyvel Besztercebányára. Pongrácz a besztercei magisztrátustól kéri a kiadatásukat, de kinevetik, ezért hadat üzen a városnak.
Ekkor ezt a történeti szálat félbehagyva az író egy másik történbe kezd. Trnowszky György szegény orvosként halt meg Zsolna városában és egy csodaszép szőke kislányt, Apolkát (Apollóniát) hagyta hátra. Trnowszky Péter és Gáspár (Apolka nagybátyjai) meggazdagodtak, de örökké viszálykodtak, ezért Klivényi Józsefet jelölték ki gyámnak. Az iszákos Klivényi verte és éheztette a lányt. A polgármester ekkor a két nagybácsihoz adta a lányt: fél évet Gáspárnál, fél évet Péternél töltött.
A két testvér elkezdett rivalizálni: ajándékokkal halmozták el Apolkát, szinte versengenek a kegyeiért, társalkodónőt, hintót, meg mindent is kapott. Tarnóczy Emil (Gáspár fia) beleszeretett Apolkába, ezért Péter elzavarta a lányt. Így már Gáspárt sem érdekelte. Visszament Apolka Klivényihez, de ő meg el akarta adni, aztán feleségül kérte. Apolka megszökött tőle.
És itt találkoznak össze a történetek.
Pongrácz hadai éppen átvonulnak Zsolnán Beszterce ellen. Útközben beülnek iszogatni egy kocsmába és a védelem nevében kirendelt parancsnok kedélyesen elbeszélget Pongrácz gróffal, hiszen rokonok. Szeretnék elkerülni az "ütközetet" és botrányt, felfogadnak néhány vándorszínészt, hogy játsszák el Beszterce város képviselőiként, hogy Apolkát mint haditúszt adja a város cserébe Estelláért, amig meg nem találják. Pongrácz első látásra rajongással szereti a lányt, és egész személyisége megváltozik. Taníttatja, kényezteti és a lányává akarja fogadni. Féltékenyen őrzi a lányt, még párbajozik is érte, ahol súlyos sebet kap. Apolka ápolja és az apjaként szereti a grófot.
Egy nap azonban a lány régi szerelme, Tarnóczy Emil kéri feleségül Apolkát, és a lány menni akar. Pongrácz Tarnóczy Emilt tömlöcbe vetteti. A féltékenységtől egyre rögeszmésebb lesz Pongrácz, miközben Apolka nem szeretne Pongrácz álomvilágában élni, ő már választott és Emilt szereti.
Pongrácz nem képes lemondani a lányról, hiszen Apolkával lemondana mindarról, ami az életében tiszta volt és jó.
Tarnóczy Emil megvásárolja Estellát és visszaviszi Pongrácznak, ezzel kényszerítve Pongráczot, hogy kiadja Apolkát – a haditúszcsere megtörténik. Pongrácz lemond Apolkáról és ezzel lemond az életről is. Meg is tervezi a halálát, óriási koporsót csináltat, mert lovasként akar meghalni saját lovával, azután megmérgezi magát. Az emberei azonban gyalogosként temetik el.
Az ábrándok és az álmok szétfoszlanak, győz a valóság, az utolsó várúr halott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a haladás diadalmaskodik az elavult múlt felett.
A regényt éppen azért írta meg Mikszáth, hogy lássuk, milyen jól megfér a 19. századi dzsentrik világa a polgársággal és a feudális világgal.
A regény zárása Emil és Apolka házassága, amibe azért keserűség is szorul Pongrácz halála miatt.
.
