11239
Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
Csokonai beteljesületlen szerelméről és reményvesztettségéről szól.
Nyolc hónapnyi boldog szerelem után Lillát az apja máshoz adta férjhez, elvéve ezzel a szerelmesek minden reményét.
A Reményhez című vers nemcsak a Lillához fűződő szerelem lezárása volt, de Csokonai számára ezzel véget ért a vidám rokokó versek időszaka is, kötetében is a Lilla-versek lezárásaként szerepel.
Az új irány a kiábrándultság és szomorúság – és a költőt nem találta meg többé a nagy szerelem. (De azért a felszínes és erotikus kapcsolatoknak nagy örömmel hódolt, nem maradtunk később sem költemények nélkül.)
Az időmértékes versben 3 műfaj elemei keverednek:
– óda (a költő a Reményhez mint istenséghez beszél)
– elégia (fájdalmas és lemondó tartalom)
– dal (könnyed és játékos rímekben íródott)
Ellentét húzódik a forma és a tartalom között. Míg a lemondásról beszél, a vers stílusát tekintve rokokó. Sok kis rokokó kép sorakozik fel: "fürge méh", "friss meleg", "ezer virággal szórtad a tavaszt"...
Csokonai víg poéta akart lenni és nem lelte meg önmagát a szenvedésben, mint sok más költőnk.
Rokokó motívum a megszemélyesítés, hogy a költő megszólítja a Reményt (egy fogalmat). A versből megtudjuk, hogy a költő szerint a Remény nem is istenség, csak egy kis tünemény, amit az ember önámítás céljából önmagának teremt. Ám a Remény úgy viselkedik, mint egy istenség, akinek hatalma van az ember felett, ígérget és átver, csábít és elhagy.
A költő kétségbeesés és vágyakozás között őrlődik, de nem akar többet remélni, hogy ne csalódjon.
"Csak Lillát hagytad volna" – tehát a költő más dolgok miatt is csalódott, például azért, mert költői törekvései nem igazán sikerültek. Úgy érzi, mindent elveszített.
Mindazt a sok kis kedves (magas hangrendű vidám) képet, amelyet a költő a 2. versszakban (a régmúltban) kapott, most a közelmúltban, a 3. versszakban (komorabb mély hangrendű képekkel) visszaveszi a Remény.
A költő elbúcsúzik a költészettől ("bájoló lágy trillák"), a boldog fantáziától ("tarka képzetek"), a jókedvtől, a reménytől, és a szerelemtől is.
