415
Ősz és tavasz között létösszegző vers, A Balázsolás könyörgés.
Mindkét vers az életvéghez kötődik és bennük a halállal való szembenézés és az életbe vetett hit együtt jelenik meg.
Mindkét vers hagyományos versformába öltött keresztrímes, jambikus lejtésű sorokból áll.
A sorok hosszúsága mindkét versnél változó, ami a zaklatott lelkiállapotot tükröz.
Mindkét versnek központi eleme az idő. A költő az idősíkok váltakozásával tükrözi a lírai én vívódását, küzdelmét. A múlt mindkét versben nosztalgikus kedves képekkel jelenik meg, míg a jelen szorongató és bizonytalan.
Míg a Balázsolásban a gyermeki én és a felnőtt én életképei váltakoznak, addig az Ősz és tavasz között-ben a költő a az emberi élet képeit természeti képekkel hozza párhuzamba. Metaforák, megszemélyesítések jelennek meg.
Minkét vers az élet és halál ellentétét helyezi előtérbe.
Az ősz az elmúlás szimbóluma, a tavasz az újjászületésé, az ősz a halált, a tavasz az életet jelenti.
A levelek hullása az élet mulandóságának metaforája.
A „régi kert” az elveszett éden, a múlt szimbóluma.
A tavasz a megújulás évszaka, de Babits számára a halált jelenti, mert tudja, hogy itt a vég.
Éppen úgy tudja a Balázsolásban is, amikor kiszolgáltatott kisgyermekként fohászkodik Szent Balázshoz, hogy adjon erőt elfogadni és méltósággal viselni az elmúlást.
Az Ősz és tavasz között őszi, lombhullatós és téli fagyos képei az elmúlást és a halált hordozzák, csupa lemondó keserűség árad szét a versben.
A vers időképeit tovább hangsúlyozza a költő ellentétekkel (ősz-tavasz, élet-halál) és párhuzamok kiemelésével ("sietnek az esték álnokul mint a tolvaj öregség").
A személyes indíttatáson túl mindkét vers az egyetemes emberi lét kérdéseit boncolgatja. A versben az élet-halál ellentét abban is megjelenik, hogy miközben a költő a halálról beszél, az élet értékét hirdeti, az élet fontosságát méltatja.
A halállal való szembenézés, az elmúlás elfogadásának küzdelmek minden ember életében megjelenik.
A Balázsolásban a gyermek az ártatlanság és a tiszta szívűség jelképe.
A létösszegző versben (az Ősz és tavasz között-ben) a gyermek és a tavasz annak az ifjúságnak és újjászületésnek a jelképei, amit a költő már nem érhet el.
A Balázsolásban gyermeki kiszolgáltatottsággal áll az ember a halál küszöbén. Az Ősz és tavasz között-ben pedig el kell fogadnia az elfogadhatatlant, hogy az élet fájának gyümölcse leszedetlen marad és elmúlunk akár a hópehely.
-----------------
A vers két kiemelkedő és összegző sora:
"Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen..."
- Arany János Epilógusára utalás
.
