259
VUK
Már kisrókának is nagyon kíváncsi és eleven volt. Nehezen maradt nyugton, minden kis neszre felfigyelt. Ő volt a legéletrevalóbb a kis rókák között. Az apja is felfigyelt rá, ezért az erdő legkiválóbb rókájáról, Vukról nevezte el, aki a kis Vuk öregapja volt.
Vuk sokszor szerencsés volt, például akkor is, amikor Karak rátalált. Bátor volt, kicsit vakmerő is. Például, amikor nem adta a vadkacsát Sutnak, pedig Sut jóval nagyobb volt nála. Amikor Karak magához vette, nagyon gyorsan tanult, és mindenre odafigyelt. Törekedett arra, hogy Karak büszke legyen rá. Amikor felnőtt, első lett a rókák között és messze földön híres volt azért, mert a Simabőrű baromfiudvarát rendszeresen meglopta és azért is, mert Karakkal kiszabadították a húgát, Ínyt a Simabőrű fogságából. Vuk rendkívül bátor és erős volt, de nagyon okos is. Például mindig rejtőzködve járt, ugyanazokon a csapásokon, amit már bejárt, hogy a kutya ne tudja, hogy mikori a rókanyom. Okos volt, amikor olyan réseken surrant át, amin ő átfért, de az üldöző kutya nem. És okos volt, mert elkerülte a csapdákat.
Mindig figyelt a széljárásra is, hogy ne érezzék meg a szagát, bár neki volt a legjobb szaglása az erdőben.
Jól kiismerte az embert, ezért bátran tudott döntést hozni nehéz helyzetekben, és mindig jó döntéseket hozott. Karak is elismerte Vuk képességeit, ezért útjára engedte volna, amikor rájött, hogy Vuknak már nincs szüksége rá. Vuk azonban Karakkal maradt, és azt mondta, hogy öreg korára is gondoskodik róla. És Így is volt, bőséggel ellátta Karakot és a kiszabadított Ínyt, aki Vuknak köszönhette a szabadságát.
Kár, hogy Karak nem hallgatott Vukra mindig, mert akkor nem kellett volna még meghalnia.
Vuk bevállalós volt, de a szerencse mindig mellette állt.
KARAK
Karak, az öreg, tapasztalt róka magányosan élt, amíg egyszer rátalált Vukra, a rókakölyökre. Hamar meglátta, hogy a kicsi Vuk nagyon jó képességű, okos, kiváncsi és bátor, és még a szaglása is olyan jó, mint az öregapjának, aki nagyon híres róka volt a maga korában. Karak türelmesen tanítgatta Vukot és magyarázta neki az erdő szabályait, de szigorú is volt, amire szükség van a veszélyes erdőben. Amikor Vuk önálló vadászatra indult, Karak hagyta, hogy kipróbálja az erejét, és amikor megfogta Tást, Karakban büszke apai érzések lettek. A fiaként nevelte és védte Vukot például az agresszív Suttal szemben.
Vuk hamar fölé nőtt, mindenben jobb lett Karaknál. Karak nem irigyelte ezért, hanem elengedte, mert úgy gondolta, hogy nincs már rá szüksége Vuknak. Vuk azonban öregségében sem hagyta el Karakot, hanem gondoskodott róla. Karak öreg rókaként élt a leggazdagabban, mert Vuk minden nap fogott neki valamit. Sokáig éltek együtt, de Karak annyira megöregedett, hogy nem tudta már magát rábízni a sokkal fiatalabb Vukra. Egy alkalommal a Simabőrű beszorította őket az erdőbe és Karak félelmében kiugrott, ezért meglőtték és meghalt. Utolsó erejével még odaajándékozta a barlangját Vukéknak és megerősítette benne a hitet, hogy a rókák szabad népének élnie kell.
Vukban és a leszármazottaiban tovább élt Karak tanítása.
